Dermedten nézzük az Afganisztánból érkező képsorokat. Mi lesz most? Mi lesz azokkal, akiknek sikerül kimenekülni a tálibok által visszafoglalt országból és mi lesz azokkal, akik maradnak? Vendégszerzőnk, Garamvölgyi Flóra írása az újra burka alá kényszerülő afgán nőkről.
A magyarok többsége jobban bízik a magánegészségügyben, mert szerintük ott több figyelemre számíthatnak – derül ki az NN Biztosító legújabb felméréséből. A kutatás arra is rámutatott, hogy az ellátások finanszírozására nem mindig vagyunk felkészülve, pedig a kiadásokat akár biztosítások révén is fedezni lehetne.
Fotó: Rivian A tárgyalások jelentős mértékű állami támogatás körül forogtak, és nem túl előrehaladottak – írja a német honlap. Az Ipari Stratégiai Hatóság (BEIS) kijelentette, hogy nem kíván nyilatkozni konkrét beruházásokról. A Rivian az egyik legígéretesebb elektromos autó startup, amely kezdetben az R1T-vel (kép) szeretne sikereket szerezni az e
Az elmúlt napokban számos fővárosi kollégista szembesült azzal ténnyel, hogy a szeptember közepi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) miatt nem költözhet be időben a kollégiumába. A hallgatói önkormányzatok szerint több egyetemen a hallgatói szervezeteket megkerülve döntöttek erről, miközben az intézkedésnek az egyetemisták látják a kárát -
A magyar kormány mintegy 4 milliárd forint értékben hirdethet pályázatot az energiaközösségek és független aggregátorok létesítésének támogatására – jelentette be kedden az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Uniós forrásból 1,2 milliárd forintot nyert el a gyulai önkormányzat az épülő Airbus-gyár melletti utca fejlesztésére - közölte Görgényi Ernő polgármester közösségi oldalán.
Közepes erejű földrengés rázta meg keddre virradóra Horvátország középső részét, ugyanazt a térséget, ahol tavaly év végén nagyobb intenzitású, halálos áldozatokat is követelő földmozgás volt - közölte a helyi média.
A koronavírus miatt a magyarok többsége óvatosan tervezte idei nyaralását: a külföldi utazást választók többsége közeli célpontot célzott meg. A már megkötött utasbiztosításai alapján megállapítható, hogy júliusban a célországok közül messze Horvátországba utaztak a legtöbben, 40 százaléknyian, miközben az olasz és görög nyaralást választók aránya
Könnyítenek az otthonteremtési támogatás feltételein, és kamatmentes kölcsönhöz juthatnak azok a családok, amelyek energiahatékony új otthont építenek vagy vásárolnak – jelentette be Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Novák Katalin keddi bejelentése alapján lakásépítésre és új lakások vásárlására kamatmentessé válik októbertől a csok-hitel. Ennek feltétele, hogy az ingatlan alacsony energiaigényű legyen és igénybe kell venni a lakáscél megvalósításához az MNB “zöld” lakáshitelét is, ami várhatóan ugyancsak októbertől lesz elérhető. A két kedvezményes kölcsön bev
Magyarországon elsőként a SARS-CoV-2 vírus olyan variánsára bukkant rá a TritonLabs két munkatársa – Tátrai Kitti és Benedek András molekuláris biológusok –, amely egyszerre tartalmaz az alfa (Nagy-Britanniában azonosított) és a delta (Indiában azonosított) vírusvariánsra jellemző egy-egy tüskefehérje-mutációt, írja a vállalat. A variáns teljesen ú
Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások feltételei, hogy minél többen, minél egyszerűbben vehessék igénybe azokat, emellett kamatmentes lesz a csokhoz kapcsolódó kölcsöne annak, aki energiahatékony új otthont épít vagy részt vesz az MNB kamattámogatotthitel-programjában – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi élet
Novák Katalin keddi bejelentése alapján lakásépítésre és új lakások vásárlására kamatmentessé válik októbertől a csok-hitel. Ennek feltétele, hogy az ingatlan alacsony energiaigényű legyen és igénybe kell venni a lakáscél megvalósításához az MNB “zöld” lakáshitelét is, ami várhatóan ugyancsak októbertől lesz elérhető. A két kedvezményes kölcsön bev
Újabb erdőtűz pusztított kedden Görögországban, Athéntól északnyugatra tűzoltók százai küzdenek a lángokkal, egyre több faluból kell kitelepíteni az embereket.
Eddig soha nem látott képminősége lesz az Xbox konzolok egy részének. A jelenleg tesztelés alatt álló vezérlőpultot nemsokára 4K-ban fogják tudni használni a játékosok.
Oroszország nem siet az Afganisztánban hatalomra került tálib radikális iszlám mozgalom elismerésével – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden a kalinyingrádi Immanuel Kant Balti Szövetségi Egyetemen megtartott előadásában.
A krimik megmozgatják a fantáziánkat, szeretjük az általuk nyújtott adrenalint és néha még a sötét oldalt is csodáljuk – ez derült ki egyik cikkünkből, melyben arról írtunk, miért is vagyunk annyira oda ezért a műfajért. Vitatkozhatnánk a fenti állításokkal – bár miért is tennénk? – , inkább nézzük meg, hogy milyen krimiket érdemes elkezdeni az HBO
Így több ezer diák csak később tud majd beköltözni a kollégiumba. A HÖOK szerint van olyan egyetem, ahol már elkezdték az ezzel kapcsolatos szervezkedést, de olyan is, ahol sem a hallgatókat, sem a hallgatói önkormányzatot nem tájékoztatták egyelőre.
Horváth Csaba zuglói polgármester szerint Hadházy Ákos csúsztatásokat, hazugságokat fogalmazott meg a zuglói ingatlaneladásokkal kapcsolatban, amelyekkel nemcsak a zuglóiakat tévesztette meg, hanem az ellenzéki összefogás szimpatizánsait is. A levélben az MSZP-s polgármester ultimátumot is adott Hadházynak: amennyiben augusztus 18. 12:00-ig nem kér
Britek szállítják haza azt a 26 magyart, aki kint maradt Afganisztánban, híradónk úgy tudja, hogy három óra múlva szállnak fel, és onnan Amszterdamba mennek. Arra várnak, hogy a civilektől megtisztítsák a pályát. Őket szombat éjjel evakuálták, azóta a kabuli reptéren vártak, korábban mindannyian a Holland nagykövetséget védték. A külgazdasági és k
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/17/5002/
Madrid – Ismét a Real Madrid játékosa lesz Cristiano Ronaldo? Carlo Ancelotti, a spanyol focicsapat olasz vezetőedzője nagyon szeretné, ha így történne.