Az ESET szakemberei összegyűjtöttek öt jellemző nehézséget, ami miatt a vállalatok folyamatosan küszködnek a megfelelő kiberbiztonsági körülmények kialakításával. Elégtelen költségvetés Szintén kiemelt probléma, hogy a kiberfenyegetések leküzdéséhez nem elegendő a vállalatok kiberbiztonságra elkülönített költségvetése. Az Ernst and Young tanácsadó
Az Allianz Csoport a második negyedévben erős teljesítménnyel folytatta a kiválóan induló 2021. évet. Diverzifikált üzleti portfóliójának köszönhetően a Csoport kihasználta a globális gazdasági fellendülés előnyeit, és a teljes díjbevétel valamint a működési eredmény is erőteljesen növekedett. A részvényesekre jutó adózott eredmény szintén javult a
A Hold már a Bak jegyében jár, a nap közepén négyzetet alkot a Mérleg-Vénusszal. Mivel a Hold a Bakban száműzetésben van, a Vénusz viszont a Mérlegben uralmi helyzetnek örvend, tudatosan keresed a társadalmi, érzelmi és szakmai kapcsolatok kialakításának lehetőségét. Szeretnéd támogatni, segíteni a számodra kedves embereket, és valami jót adni neki
Egy francia startup cég, a Supersola kifejlesztett, kiskereskedelmi értékesítésre szánt, ún. plug-and-play típusú napelem modult lakóépületeken történő alkalmazásra.
A divat- és szépségipar mindig is élen járt a legmodernebb technológiákkal való kísérletezés terén. Mivel folyamatosan változó területekről van szó, az, ami még pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen, jövőbeli dolognak tűnt, az egyhamar a jelen valósága lesz. Ez történt az AR, vagyis a kiterjesztett valóság divatban való megjelenése esetében is; a tech
Az RTL Klub sikersorozatának folytatásában több szereplő életében is hatalmas fordulat várható. Az RTL Klub nagysikerű sorozatának hatodik évada (gyártó:ContentLAB&Factory) szeptember 4-én 20 órától dupla epizóddal kezdődik az RTL Klubon, az RTL Most+ platformon pedig szeptember 4-én a televíziós premiert megelőzően már reggeltől, egész nap elérh
Szlávik János infektológus arról beszélt a TV2 kedd reggeli műsorában, hogy elképzelhető, hogy lesz majd egy pillanat, amikor „vissza kell hozni a maszkviselést.”
A Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport 2023 közepére tervezett egyesülésére létrejött Magyar Bankholding Zrt. által létrehozott cég neve beszédes: Magyar Takarék Bankholding Zrt., mely fő tevékenysége a vagyonkezelés. A cégalapítás összefüggésben állhat azzal, hogy júliusban felborult a három bank közötti tulajdonosi egyensúly: a Takarék
Dekázós videó látott napvilágot Márki-Zay Péterről. A miniszterelnök-jelölt, Hódmezővásárhely polgármestere az eredetileg TikTok-ra készült felvétel elején azt írja: ha eljut 37-ig, igazságügy-miniszter lehet az Orbán-kormányban. Az ellenzéki politikus azonban néhány pattanás után elejti a labdát. Mint kommentálja: ő inkább szakértői kormányt szere
Rengeteg munka, nagy ambíciók és egy adag szerencse – így építette fel Horváth Ábel amerikai vállalatait. A koronavírus-járvány nagyon lendített a friss alapítású fulfillment-cégén, az első évben ötmillió dolláros árbevétellel
Viszonylag jó nyarat zárhatnak a szálláshelyüket rövid távra kiadó tulajdonosok. Szinte biztos azonban, hogy szeptember végétől sokan visszatérnek a közép vagy hosszú távú bérbeadáshoz.
Tovább erősödik a koronavírus-járvány Szlovéniában, és az új fertőzések 99 százalékát már a delta variáns okozza - közölte kedden a szlovén Nemzeti Egészségügyi, Környezetvédelmi és Élelmiszeripari Laboratórium (Nlzoh).
Egyszerűsödnek az otthonteremtési támogatások igénylésének feltételei – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin elmondta: 2015 júliusa óta 184 ezer család igényelte a CSOK-ot, összesen 585 milliárd forint értékben. Az LMP üdvözli az energiahatékony otthonok építését, ám szerintük a fiatalokat egy hagyományos lakás
Ennek a szegmensnek az értéke közel százmilliárd dollárra duzzad a következő években, és bivalyerősek a vetélytársak. Nem árt tehát átgondolni, hogyan vehetjük fel a versenyt, ha akarunk egy szeletet a tortából. Az okosotthonokba szánt eszközök piaca legkevesebb 97,61 milliárd dollárt fog érni 2025-ben, jósolja a gyártástechnológiai megoldásokat ér
Magyar idő szerint kedd hajnalban sikeresen startolt el a Francia Guyana-i Kourou-ból, a Guyana Űrközpontból a magyar fejlesztésű RADCUBE nanoműhold – közölte Kiss László csillagász. “2021. a magyar űrkutatás sikeres éve lesz” – mondta Kiss László csillagász, hozzátéve, hogy kedd reggel startolt el a világűrbe egy újabb nanoműhold, amit a C3S Kft.
- Összeütközött egy traktor és egy személyautó a Szentkirályszabadja és Veszprém közötti úton - adta hírül a katasztrófavédelem kedden este 10 óra után. Az esethez a veszprémi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a gépkocsit - mentők is kivonultak a súlyos baleset helyszínére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon
Nemsokára elkezdődik az iskola, ami amúgyis hatalmas váltás a családok életében, ezt pedig nem könnyíti meg a világjárvány. Polányi Viktória a Pénzcentrumnak arról beszélt, szeptemberben azok a családok is hajlanak arra, hogy pszichológusi segítséget kérjenek, akik a nyár elején abban bíztak, idővel megoldódnak a gyermekük problémái. A tanácsadó sz
Az Európai Uniónak minél hamarabb fel kell venni a kapcsolatot az új afgán vezetéssel, annak érdekében, hogy elkerüljünk egy újabb migrációs és humanitárius válságot, és a nemzetközi terroristák visszatérését az országba - jelentette ki Josep Borrell kül és -biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő, az EU-tagországok külügyminisztereivel az a
A világ egyik időben, anyagiakban és energiában is leggazdaságosabb szűrőtisztítási módszere egyetlen tabletta. Praktikusságát már csak egyszerűsége múlja felül, ami miatt méltán vált az egyik legnépszerűbb AquaFinesse termékké.
A víruskitörések elkerülhetetlenek: az elmúlt száz évben hat influenzajárvány bizonyította be ennek igazságát, az ebola pedig ötven év alatt huszonöt alkalommal lépett át állatról emberre, és a különböző koronavírusok is legalább hét járvány alkalmával okoztak bajt az emberiségnek.
A Coca-Cola Company bejelentette, hogy a tavasszal megkezdett átalakulása és a tehetségekbe való folyamatos befektetése következő lépéseként szeptember 1-től Sonia Dimoglit nevezik ki a Coca-Cola Magyarország (Coca-Cola Szolgáltató Kft.) ügyvezetőjének.
Védelmébe vette az afganisztáni csapatkivonásról hozott döntését Joe Biden. Az amerikai elnök szerint az afgán hadsereg mindent megkapott az Egyesült Államoktól, és ha ma nem képes ellenállni a táliboknak, akkor húsz év múlva sem lesz képes. A tálibok közben azt ígérték, hogy tiszteletben tartják a nők jogait – de csak az iszlám törvénykezés, a sár
Egymillióér’ már órát veszek… Tegye fel a kezét, aki egy Seikos téma alatt még nem hallotta ezt a mondatot. Pedig… Prekoncpeciók, előítéletek, beidegződések… A Seiko az a Seiko 5, és…
A volt szovjet tagköztársaságokon keresztül lett több ezer kilométer határuk egy instabil, koldusszegény országgal. És attól tartanak, hogy az iszlám terrorizmus átszivároghat Afganisztánból.
Gary Janetti forgatókönyvírót és producert eddig leginkább a Family Guy és a Will & Grace sorozatoknak köszönhetően ismerhettük, de most nyáron, pontosabban július 29-én, egy újabb sitcom-ja debütált, ami nem más mint a The Prince. E legújabb animációs sorozata a brit királyi család életét figurázza ki egy igen merész, humoros és szatirikus mód
A Coca-Cola Company bejelentette, hogy a tavasszal megkezdett átalakulása és a tehetségekbe való folyamatos befektetése következő lépéseként szeptember 1-től Sonia Dimoglit nevezik ki a Coca-Cola Magyarország (Coca-Cola Szolgáltató Kft.) ügyvezetőjének. Sonia a Coca-Cola Hellenictől csatlakozik a vállalathoz, ahol az elmúlt három évben Görögorszá
De miért rémisztő a sötét? És miért félünk még felnőttfejjel is? Van ennek valami evolúciós haszna vagy racionális magyarázata? Hogyan küzdhetők le félelmeink, szorongásaink, amelyek újabb és újabb tárgyat találnak magának? Mit gondol erről a pszichológus, a kulturális antropológus és a buddhista tanító?
Tegnap este szembejött velem egy ausztrál gyermekgondozással foglalkozó szervezet ajánlása, mely szerint „tiszteletteljes pelenkaváltással” függetlenségre lehet ösztönözni a gyermekeket.
Nem kérdés, hogy az ágazatok közül a turizmus kapta a legsúlyosabb sebeket a Covid-válság közepette. A vérszegény állami segítségnyújtás miatt pedig az ágazat szereplői maguk próbálják ezt begyógyítani. Lehetett volna másképp is, például egy erős Kurzarbeittal (bértámogatással), de ami elmúlt, azon nem könnyű változtatni. Az összeomlás után most ár
Ezreket telepítenek ki Franciaország déli részén, ahol lángra kapott az erdő. A mediterrán térségben a rendkívüli hőség és szárazság miatt hetek óta küzdenek súlyos erdőtüzekkel. Algériában 65 ember halt meg a lángokban. De ég az erdő Szibériában és Kaliforniában is. Az Egyesült Államok nyugati államaiban pedig a vízhiány miatt korlátozásokra készü
Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Ezt mutatja az is, hogy tavaly, a világjárvány ellenére, csak kismértékben csökkent az olyan esetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt k
Tele vannak a szakács sulik, a főzőshow-k, séfversenyek hatására sokan akarnak a jövő Sárközi Ákosai, vagy Széll Tamásai lenni. Ám a lelkesedés hamar elszáll, a végzős diákok csupán tíz százaléka marad a szakmában, a többiek pályát módosítanak - mutat rá Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke.
Bemutatkozott az új pálya, taroltak az új hajók, az összetett verseny fődíját pedig egy 12 méternél rövidebb vitorlás halászta el a nagyok orra elől. Plymouth helyett Cherbourg volt a befutó helyszíne az idei Rolex Fastnet Race-en (és ez így is marad egy darabig), amivel a korábbinál hosszabb, 695 tengeri mérföldes pályát kellett teljesítenie a mez