2021. augusztus 21. szombat

aug. 21
9:57
Elhunyt Wagner Rita (ATV)
Wagner Rita a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kamarazenét és zongora főtárgyat tanított a rendkívüli tehetségek osztályában.
aug. 21
10:00
Felesége halálát nem tudta feldolgozni, szegényen halt meg a büszke magyar komikus, a legnagyobbak egyike (Blikk)
Selypített, orrhangon beszélt, alacsony volt. Ehhez képest ő lett minden idők egyik legjobb táncos komikusa, nem túlzás, ha azt írjuk, a magyar Fred Astaire. 17 pontban Feleki Kamillról, aki 1908-ban ezen a napon született.
aug. 21
10:00
Ferenc pápa, Biden és II. Erzsébet is írt Ádernek augusztus 20-a alkalmából (SzMo)
Sok távirat érkezett az államalapítás ünnepére.
aug. 21
10:00
Vontatott szervezés, ellenséges kommunikáció (Demokrata)
Az új ciklusból immár két év eltelt, teljesítés azonban nincs – emlékeztetett Tarlós István.
aug. 21
10:03
Külföldi ügynökké nyilvánítottak Oroszország vezető ellenzéki webcsatornáját (Mandiner)
Külföldi ügynökké nyilvánították a Dozsgy nevű független tévécsatornát pénteken Oroszországban, amely lépés szakértők szerint azt jelzi, hogy a választások közeledtével a hatóságok fokozzák a nyomást a kritikus médián.
aug. 21
10:05
Posztumusz „Székesfehérvár Díszpolgára” díjat kapott Égi Tamás, a város egykori alpolgármestere (Mandiner)
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a Székesfehérvár fejlődése, gazdasági gyarapodása érdekében végzett kiemelkedő munkája elismeréseként adományozta a címet.
aug. 21
10:06
Manikűrösök vallottak - Öt vendégtípus, akitől kirázza őket a hideg (Femcafe)
Sokan járunk manikűröshöz, és nyilván vannak elvárásaink az adott szakemberrel szemben, hiszen egy szolgáltatást kapunk, amiért fizetünk. Arra azonban ritkábban gondolunk, hogy a dolog kölcsönös, és a körmösünknek ugyanúgy jár a tisztelet. A következőkben Amy Harold, a téma szakértője elárulja a legrosszabb típusú vendégeket, akikkel sajnos gyakran
aug. 21
10:09
Egyre többen veszik online az iskolaszereket (ProfitLine)
Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
aug. 21
10:09
Rendkívüli kormányinfót tart Gulyás Gergely: milyen bejelentés nem tűr halasztást? (Pénzcentrum)
Szombatra, nemzeti ünnepet követő napra hirdetett kormányinfót Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. Arról nem tudni, hogy a miniszter mit akar bejelenteni, de a szokatlan időpontból ítélve a dolog nem tűr halasztást. A tájékoztató 11 órakor kezdődik, a fejleményekről a Pénzcentrum is élőben beszámol.
aug. 21
10:09
Új Kia: kategóriaelsőséget ígér a gyár (Autószektor)
A Kia régóta vár telektromos crossover újdonság a az EV6 kategóriájának legfejlettebb biztonsági és kényelmi asszisztenseivel – köztük a fejlett vezetőtámogató rendszer legfrissebb változatával –, és magas szintű kényelmi szolgáltatásokkal érkezik a piacra. Az autópályás közlekedés kényelmének és biztonságának érdekében az EV6 a Kia autópályás veze
aug. 21
10:09
Így robbant be a Bundesligába Szoboszlai – videó! (Helló Magyar)
Na ilyen az igazi bemutatkozás!
aug. 21
10:12
Hogyan válasszunk hűtőt? (Blikk)
Szakértőnk elárulja, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a vásárlásnál.
aug. 21
10:12
Az igazság a kegyetlen motoros banda és a Beatles barátságáról (Femcafe)
Egy nap a Hells Angels nevezetű ultraerőszakos motoros banda ellepte a The Beatles irodaházát. Majd nem sokkal később együtt karácsonyoztak.
aug. 21
10:12
Jellemzően enyhe rosszulléteknél volt szükség a mentők segítségére (Demokrata)
Különleges esemény nélkül zajlott le a fővárosi rendezvények egészségügyi biztosítása.
aug. 21
10:14
6 ok, hogy te is meztelenül aludj - A tested imádni fogja (Femcafe)
Te is ódzkodsz az ellen, hogy ruha nélkül bújj ágyba? Akkor sürgősen gondold át a döntésedet, mert számos pozitívumtól fosztod meg magad. 6 okot is tudunk arra, hogy miért jó mezítelenül álomba szenderülni.
aug. 21
10:15
Így látta augusztus 20-át Orbán Viktor (ATV)
A miniszterelnök Facebook-oldalára posztolt egy videót az ünnepségről.
aug. 21
10:18
Kétszer próbálta elvetetni a babáját, ma már mindennél boldogabb, hogy nem sikerült (SzMo)
A kisfiú vélhetően az abortuszgyógyszerek miatt dongalábbal született, de így is boldog családot tudhat magáénak.
aug. 21
10:18
Schobert Norbi megint magára haragította a népet: „Valamit nagyon elcsesztünk” (Promotions)
Schobert Norbi most József Attila és Radnóti Miklós közel 100 éves képével próbálta bizonyítani, hogy mennyire „elcsesztük” a világot.
aug. 21
10:24
Afganisztán: német állampolgárra lőttek rá a reptér közelében (ATV)
A kabuli repülőtér felé tartott a férfi, mikor rálőttek. Állapota stabil.
aug. 21
10:24
Napi horoszkóp: ma ne hozz elhamarkodott döntéseket - augusztus 21. szombat (Glamour)
A Hold a Vízöntő jegyében jár, a hajnali órákban a Szaturnusszal kerül együttállásba, ebédidőben pedig az Uránusszal zár be quadrát fényszöget: ellenőrizd szándékaidat és tetteidet, hogy megbizonyosodj arról, hogy nem léped-e túl a határokat a kapcsolataidban.
aug. 21
10:27
A járvány furcsa hatása: miért szálltak el a nyaralóárak? (Piac és Profit)
Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben.
aug. 21
10:27
A pandémia fertőzés nélkül is rombolja a gyerekek látását (Infostart)
Hongkongi kutatók 6-8 éves gyermekek körében végzett vizsgálata alapján több mint kétszerese a rövidlátás előfordulása ebben a korosztályban most, mint a világjárvány előtt volt.
aug. 21
10:27
Augusztus 20 a kormány szemével - így látták ők (Blikk)
Augusztus 20. számos programok tartogatott a magyarok számára, Magyarország Kormánya pedig egy rövid videóban állította össze, hogy miként zajlott az államalapítás ünnepe.
aug. 21
10:27
A bérletesek egyharmada elhagyta az Fc Barcelonát, óriásit bukott a klub (Blikk)
Távozásukhoz állítólag nincs köze Lionel Messi eligazolásához. A Barcelona labdarúgócsapata 40 millió euró (14 milliárd forint) kiesését volt kénytelen elkönyvelni a visszalépő pártoló klubtagjai miatt.
aug. 21
10:27
Szavazzon ön is a legszebb birtokra! – Zsankó gazdaság (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Keressük együtt Magyarország Legszebb Birtokát! Elindult a közönségszavazás, szavazzon kedvencére!
aug. 21
10:27
Falus Ferenc: Már benne vagyunk a negyedik hullámban (Mandiner)
A hivatalos tesztek szerint a pozitív esetek száma így is egy hét alatt megnégyszereződött – nyiltatkozta Falus Ferenc az atv-nek.
aug. 21
10:29
Hont András: Falus doktor tegnap megint nyilatkozott egyet (Mandiner)
2009 novemberében úgy vélekedett, hogy nem érdemes maszkot viselni, és a maszk utcai viselése nem befolyásolja a járványt.
aug. 21
10:31
Bencsik Gábor: Mire jó a Szent István-terem? (Mandiner)
Szép, szép, olvasom, de minek?
aug. 21
10:36
Drag queenekkel ünnepelték az alternatív államalapítást a berlini magyar nagykövetség előtt (444.hu)
Az eseményen az Orbán-kormány melegellenes intézkedései ellen is felszólaltak, de az EU és Németország tétlenségét is kritizálták.
aug. 21
10:36
Az óriási mellű Playboy-modell egyszerűen nem tud leállni a plasztikai műtétekkel – 18+ képek (Promotions)
Jenna Bentley egyszer majdnem meghalt egy plasztikai beavatkozás miatt, de még ez sem tántorította el attól, hogy tovább alakítgassa a brutálszexi testét, amit már Playboy hasábjain is megcsodálhattunk.
aug. 21
10:39
Váratlan időpontban tesz bejelentést a kormány (Portfolio)
Ma 11 órakor Kormányinfót tartanak, amelynek címe: Mit, miért tesz a kormány? Az eseményről a Portfolio élőben tudósít.
aug. 21
10:42
Pálinkás a leggazdagabb, Fekete-Győr a legszegényebb ellenzéki miniszterelnök-jelölt (SzMo)
Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének van a legtöbb spórolt pénze, de ő nem indul az előválasztáson.
aug. 21
10:45
Babos Tímea nem indul a US Openen (Infostart)
Babos Tímea sérülés miatt nem indul az augusztus 30-án kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokságon.
aug. 21
10:45
Mindenki Magyarországa Mozgalom: Új felmérés: Márki-Zay Péter a legnépszerűbb (Mandiner)
Az online kutatást a felmeresem.hu készítette.
aug. 21
10:47
Jeszenszky Géza: Márki-Zay Péterre szüksége van az országnak, hogy le tudjuk váltani a korrupt vezetőket (Mandiner)
Hódmezővásárhelyen politikusi képességeit is bebizonyította.
aug. 21
10:48
Visszatért a Szuezi-csatornába az Ever Given, ami most NEM szorult be (444.hu)
A konténerhajó most mindenféle probléma és keresztbefordulás nélkül áthaladt a csatornán.
aug. 21
10:48
Debreceni Virágkarnevál (Demokrata)
A hagyományos karneváli felvonulás helyett idén is korzón tekinthetik meg az érdeklõdõk a tizennégy virágkocsit, a nemzeti ünnepen a Nagyerdei Stadion északi kapujánál, a Nagyerdei körúton, a két utána következõ napon pedig a belvárosban: a Kossuth téren és a Piac utcán.
aug. 21
10:57
Borzalmas történet egy Szabolcs megyei úszótáborból (ATV)
Egy akkor hétéves kisfiú egy úszótáborban vett részt, mikor egy csúszdázás után fuldokolni kezdett. Az úszómester nem segített neki, a fürdőző gyerekek mentették ki a fiút, aki azóta éber kómában fekszik.
aug. 21
11:00
Felemelő videóban emlékezik meg hazánk születésnapjáról a miniszterelnök (Demokrata)
A közösségi médiában megjelent videóban emlékezett meg Orbán Viktor a nemzeti ünnepről.
aug. 21
11:03
A tálibok újrajátszották a híres iwo jima-i fotót (Mandiner)
A tálibokról készült képen feltűnő, hogy zsákmányolt modern amerikai felszerelésben és a saját zászlójukkal pózolnak.
aug. 21
11:03
Borult a képlet – Suzuki Ignis Hybrid 12V teszt (Autószektor)
Noha mindig is megosztó volt a Suzuki Ignis friss generációja, én imádtam minden tesztautót, amivel dolgom volt a piaci bevezetésekor. Leginkább a külsőjével nem tudtak megbarátkozni sokan, a belső tartalomra viszont nem lehetett panasz. Én abszolút tudok azonosulni a japán autók mögötti filozófiával, így azt is értékelem, hogy a Suzuki Ignis mer k
aug. 21
11:06
Nem sikerült Gór Nagy Mária operációja (Blikk)
Kiderült az igazság.
aug. 21
11:06
Ma még kiélvezhetjük a napsütést, de hamarosan lecsap a hidegfront (Háziállat)
Napos szombatunk lesz Budapesten, a maximum hőmérséklet 28 fok körül várható.
aug. 21
11:06
Tengelyhatalomra tör kameráival az Oppo (Bitport)
A mobilgyártó több érkező újdonságáról is csepegtetett infókat. Ezek közül a legérdekesebbnek az öt tengely mentén korrigált képkészítési megoldás tűnik.
aug. 21
11:06
Négy év román börtönben (Demokrata)
A „székely terroristaper” két gyanúsítottját 2018-ban ítélték letöltendő börtönbüntetésre. Beke István Attilával pár nappal szabadulása után beszélgettük.
aug. 21
11:08
Hazajönnek a magyarok (Demokrata)
2015 óta csökken a magyarok kivándorlási hajlandósága, miközben folyamatosan térnek haza a korábban távozók.
aug. 21
11:09
Szavazzon ön is a legszebb birtokra! – Waszner és Waszner családi gazdaság (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Keressük együtt Magyarország Legszebb Birtokát! Elindult a közönségszavazás, szavazzon kedvencére!
aug. 21
11:12
Orbán után Karácsony is közzétette nyári olvasmánylistáját (SzMo)
Ferenc pápa könyvét is ajánlja a főpolgármester.
aug. 21
11:15
Kormányinfó - Itt vannak a szombatra ígért bejelentések - 30 gyereket, 23 férfit és 25 nőt vittek biztos helyre magyar katonák egy titkos akcióban (Blikk)
Péteken derült ki, hogy - egy hónap után - ismét kormányzati sajtótájékoztatót tart Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Szombaton, ráadásul ilyen váratlanul nem szoktak kormányinfót tartani, ezért sokan várták, hogy vajon milyen fontos információkat akar az emberek tudtára adni a kormány,
aug. 21
11:15
Megőrülnek érte a befektetők, és nem is tudják, hogy nem annyira zöld az a zöld befektetés (Portfolio)
Pár hónapja már útnak indult az EU új, fenntarthatósági irányelve a befektetési alapok piacán, ez idő alatt egyre több és több alap deklarálta zöldnek magát. Csakhogy nem ennyire szép a kép, a Reuters gyűjtése szerint több alap is csak kis mértékben követi a fenntarthatósági célokat, így a lakossági befektetőknek nehéz eldönteniük, melyik alapot vá

Keresés