Pontosabban az ember hozzáállása. Mert szinte semmi más nem hátráltatja az ipari elterjedését, és azt, hogy hasznot hajtson a gyártók számára. A mesterséges intelligenciát persze annak ellenére is egyre szélesebb körben használják a cégek, hogy az emberi tényező még mindig visszafogja a tempót, derül ki az amerikai Modzy riportjából. A cégvezetők n
Most kezdődik csak igazán a kullancsinvázió; ezért nem tudunk szabadulni a parlagfűtől; újabb növényvédő szerrel vehetjük fel a harcot a dióburok-fúrólégy ellen; tovább emelkedett a napraforgó termelői ára. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
A Volga a szocialista időszak egyik legkarakteresebb autója, ami a köztudatban leginkább csak, mint a „gonosz fekete pártautó” él, amit semmilyen más színben nem gyártottak.
A jelenleg rendelkezére álló adatok szerint 2021. augusztus 21-én 21 óra 20 perckor a 6516-os számú út 8. kilométerszelvényében Zics térségében egy személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és egy fának ütközött. A baleset során a 39 éves balatonszabadi sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét
Itthon Siófok, Horvátországban Crikvenica a befutó az utazók körében. Csehországban Karlovy Vary, Romániában a Fekete-tenger partján fekvő Mamaia lett a legvonzóbb a foglalási darabszámok alapján – derült ki a Szallas.hu friss közleményéből. Apartmanban megszállni 1,5 százalékkal olcsóbb az Adrián, de a hotelek ára a Balatonon kedvezőbb. A családos
Tizennégymillió rubel (57 millió forint) bírsággal sújtotta a Google-t egy moszkvai bíróság, mert a cég nem távolított el tiltott tartalmakat – közölte az illetékes törvényszék sajtószolgálata. “Öt közigazgatási szabálysértésben találták vétkesnek a Google vállalatot” – ismertette a bíróság. Nem az első alkalom, hogy megbírságolták a céget Oroszors
Másfél évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása, a Duna House Barométer adatai szerint, a júliusi statisztika alapján nagyságrendileg azonos, 17-18 százalékos arányban keltek el örökölt ingatlanok Budapesten és vidéken, ami 3, illetve 8 százalékpontos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest.
A bukaresti agrárminisztérium adatai szerint már 11,3 millió tonna búzát arattak le Romániában. Így a hazánkkal szomszédos országban 5,35 tonnára emelkedett a hektáronkénti termés a tavalyi 2,99 tonnáról, ez derült ki azokból az adatokból, amelyek az augusztus 16-ig terjedő időszakra vonatkoznak és a búza teljes termőterületének 98,5 százalékáról s
Vasárnap sokfelé szűrhetik meg fátyol- és gomolyfelhők a napsütést. Napközben egy-egy zápor az északi tájakon alakulhat ki, majd késő este intenzívebb záporokkal, zivatarokkal érkezik egy hidegfront északnyugatra, nyugatra. Nyugaton, északnyugaton élénk lehet a délies szél. Napközben 27 és 33 fok közé melegszik a levegő.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/22/5036/
A Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
Al Ghaoui Hesna a férjével és két gyerekükkel vágott neki Amerikának. Mostantól egy évig kedvenc témáját, a félelmet és a poszttraumás növekedést kutatja a Berkeley Egyetemen, San Franciscóban. És közben, amikor csak ideje engedi, naplót vezet, amit ti is olvashattok nálunk.
Katanics Sándor nem fogadta el, hogy a taktikázás miatt nem indulhat. A Momentum befogadná, de egykori pártja megvétózta a jelölését. A végső, elutasító döntést az ellenzéki pártelnökök hozták meg.
A kormány szerint Norvégia a magyar piaci hozzáférésért 77 milliárd forinttal tartozik Magyarországnak. A norvég külügy viszont azt mondja: ez a pénz egy országnak sem jár automatikusan. A szakértők szerint az, hogy Magyarországnak sikerült összevesznie Norvégiával, óriási „bravúr”, a norvég ugyanis „az egyik legkevésbé konfliktusos nemzet, nemcsak
Vasárnap a kora délutáni órákban idén másodszor is Vízöntő-telihold van, ugyanakkor a mai napon a Szűz-Mars és a Bika-Uránusz között egy barátságos trigon fényszög is pontos. Igazán inspiráló időszak ez a kapcsolatokban, a munka és a pénzügyek világában. Sokan nyugtalanságtól és türelmetlenségtől szenvednek. Ez a légkör csak délután változik, amiko
Oroszország, a világ legnagyobb búzaexportőre az idei szezon kezdete óta először termelt kiváló minőségű búzát, mivel a száraz nyár növelte a fehérjetartalmat - közölték tisztviselők.
Nem csak a rendszergazdai munkára alkalmas kényelmes, ám strapabíró öltözékre, vagy éppenséggel egy megfelelően felépített munkatervre, de sok egyéb szempontra is szükséges odafigyelni a lehető leghatékonyabb munkavégzés elérése érdekében. Számítógépszerelés közben a szervezet fokozott igénybevételnek van kitéve, bizonyos időtartamig, bizonyos inte
Mindenkinek megvan a maga keresztje. Az egyik legelegánsabb magyar színésznek, Benkő Gyulának is megvolt. A I. világháborúban felderítő-repülősként dolgozó édesapja az utolsó bevetés után szenvedett halálos repülőgép-balesetet. 1918-ban ezen a napon született a közkedvelt színész.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban a gazdasági növekedés hatásairól, az inflációról, az afgán misszióról, illetve a brüsszeli vitákról is beszélt.
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban arról beszélt, hogy Magyarországot sem fogja elkerülni a negyedik hullám. Orbán Viktor hangsúlyozta: mindenkit be tudunk oltani, ugyanis 8 millió vakcina van a raktárainkban. Elmondta: vannak még magyarok Afganisztánban, őket biztonságosan ki kell menekíteni.
Az izraeli légierő a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezethez tartozó célpontokat lőtt a gázai övezetben válaszul a szombati határ menti támadásokra, melyekben életveszélyesen megsebesült egy izraeli katona - jelentette a Jediüt Ahgronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap reggel.
Egy ideje már nem kapható Európában a Nissan Note, ugyanakkor tavaly novemberben bemutatták annak új generációját Japánban. Náluk még van kereslet a praktikus családi egyterűkre, amiket arrafelé még nem öltek meg a különböző CO2 korlátozások. Most megérkezett a Note Nismo változata, amit különösen sajnálhatunk, hogy nem jut el hozzánk. Egyrészt szö
Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert a családjában, a munkahelyén arra, hogy kérje a koronavírus elleni védőoltást, ötszáz beoltottból ugyanis egy fertőződik meg és a betegség lefolyása nála is enyhébb, mint az oltatlanoknál - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
"Szeretettel, Anna" - így zárja leveleit Juhász Anna irodalmár a kissé rideg, de manapság sokkal jobban elterjedt "üdvözlettel" fordulat helyett. Amilyen kedvességgel fogalmaz a leveleiben, olyan szenvedéllyel dolgozik évek óta azon, hogy hazánkban az irodalom minél többekhez eljuthasson. Irodalmi esteket és sétákat szervez, videókat forgat, filmet
Vannak még magyarok Afganisztánban, katonák is, őket biztonságosan ki kell menekíteni az országból - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A negyedik hullám kopogtat az ajtón, ezért mindenki oltassa be magát - mondta Orbán Viktor vasárnap a Kossuth rádióban. A kormányfő szerint a negyedik hullám nem az oltottakat fenyegeti, közülük 500-ból nagyjából egy ember fertőződik meg. Aki viszont nem oltatta be magát, azt a vírus meg fogja találni - tette hozzá.
Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert a családjában, a munkahelyén arra, hogy kérje a koronavírus elleni védőoltást, ötszáz beoltottból ugyanis egy fertőződik meg és a betegség lefolyása nála is enyhébb, mint az oltatlanoknál - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.