"Mindenki vegyen rá még egy embert az oltásra" - ezt mondta Orbán Viktor az állami rádióban. A miniszterelnök szerint a negyedik hullám már itt kopogtat az ajtón. Orbán úgy látja, a maszkhasználat és a lezárás kevésbé hatékony módszer, csak az oltás menthet életeket. Részben igazat adott a kormányfőnek Rusvai Miklós virológus, aki azonban a nyájimm
A megnövekedett fertőzöttszám miatt a WHO várhatóan vörös zónába sorolja Horvátországot a jövő héttől. A szakember azt mondta, ennek nincs azonnali hatása, az országok ugyanis saját intézkedéseiket az Egészségügyi Világszervezettől függetlenül hozzák meg. Ennek ellenére az utazási irodák arról számolnak be, hogy a magyarok elkezdték törölni a szept
Megvan az apartman, parkolóhelyet is találtunk, ahol egy hétig biztonságban van a kocsi. A gyerekek a szobát sem nézték meg, már a vízben vannak. Az első este nincs erőnk főzni, irány egy közeli étterem, ahol mérsékelt horror a pizza minősége és az ára is, de hát kinek van még arra is ideje, hogy előre kikeresse a tengerparti turistadömpingben elsz
Minden korábbinál több gyereket kezelnek koronavírussal az Egyesült Államok déli és középnyugati kórházaiban, a szakértők a korábbinál rosszabb hullámra készülnek - írja a The Wall Street Journal. Az orvosok megosztottak abban, hogy a Delta variáns súlyosabban érinti-e a gyerekeket mint a korábbi változatok.
Minden korábbinál több gyereket kezelnek koronavírussal az Egyesült Államok déli és középnyugati kórházaiban, a szakértők a korábbinál rosszabb hullámra készülnek - írja a The Wall Street Journal. Az orvosok megosztottak abban, hogy a Delta variáns súlyosabban érinti-e a gyerekeket mint a korábbi változatok.
„Millió okot tudnék felsorolni arra vonatkozóan, miért szeretek »villantani« a közösségi oldalaimon (és bármily hihetetlen, a céltalan provokáció nem tartozik közéjük), de a legfontosabb, hogy hiszek benne: ha normalizáljuk az intimitást, a testiséget és a meztelenséget, akkor sokkal kevesebb nyomorult lelkű, öngyűlölő gyerek és felnőtt végez majd
Sokszor feltesszük magunknak a kérdést: vajon honnan tudjuk, ha nem a megfelelő irányba tart az életünk? Nos, beavatottak szerint az univerzum jelzi, amikor rossz úton járunk. Hogy milyen figyelmeztetéseket küld, az a cikkből kiderül!
Szerencsések voltak azok, akik a hosszú hétvégét a Balatonnál töltötték, ugyanis pompás strandidővő volt a három napos ünnepen. Elégedettek voltak a vendéglátók is, szállást az utolsó napokban már csak nagyon korlátozottan lehetett találni. Az ATV Híradójának riportja.
A középkor az emberiség történelmének egyik legrejtélyesebb időszaka volt, a közvélemény egy rendkívül sötét és kegyetlen érának tudja be ezt a periódust, ami nagy részben igaz is. Mindenki ismer legalább egy históriát erről a korszakról, ám számos olyan tény maradt fent a középkorról, amiről a legtöbben nem is hallottak. Az alábbi cikkben 5 olyan
A szlovák síterep a héten jelentette be, hogy megkezdik egy új lift építését, amely egy kritikus szakaszon szüntetheti meg a hosszú sorokat a jövőben. Az új lift megépítésére még várni kell és csak a következő, 2022/23-as szezonban készül el.
„Rendben van. Jól van. Megvannak a szabadságjogaitok. De én történetesen beadattam az oltást. Ha nem működik, ti lesztek az elsők, akik megtudjátok” - válaszolt a volt elnök.
Többen küzdenek álmatlansággal ma, mint a pandémia kezdete előtt, az emberek alvásminősége is romlott, valamint megváltoztak az alvás kezdetével és a felkeléssel kapcsolatos szokásaink is a koronavírus-világjárvány alatt.
Sok párkapcsolatban problémát jelenthet, ha a partnerek nem ugyanannyiszor vágynak a szexre, vagy egyikük úgy érzi, mintha szinte soha nem lenne hangulata hozzá. Bár első ránézésre ezek a különbségek akár leküzdhetetlen gondnak is tűnhetnek, különösen, ha egy hosszú távra tervezett párkapcsolatról van szó, de létezik módszer arra, hogy ez ne legyen
Korábbi értesülések szerint az Iszlám Állam esetleges merényletre készülhet a reptér ellen. Az Egyesült Államok felhívta a figyelmet: közvetlen veszélyben van a reptér.
Július végén megtudták a felsőoktatásba jelentkezők, hogy melyik egyetemre mehetnek tovább, már csak a pótfelvételizők jövője kétséges. Ez sokak számára jelent új kihívást, hiszen aki nem ott tanul tovább, ahol eddig élt, és nem tud vagy nem akar kollégiumba menni, annak az augusztus az albérletvadászatról vagy a lakásvásárlásról szól. De melyik ér
Augusztus 28-án mégis megtartják az 5. Libegők Éjszakáját Budapesten, amikor késő estig lehet libegőzni. A július 17-re tervezett éjszakai libegőzés a kedvezőtlen időjárás miatt maradt el. A júliusi rendezvényre megvásárolt jegyek érvényesek az augusztus 28-i programra.
Érdemes felülvizsgálni a nyári utazás előtt az otthonbiztosításunkat. Káreset akkor is bekövetkezhet, ha otthonunktól távol töltjük a szabadságunkat, legyen szó elemi károkról, betörésről vagy társasházi beázásról. Amennyiben közvetlenül a nyaralás előtt kötnénk lakásbiztosítást vagy váltanánk szolgáltatót, ne feledjük, hogy a biztosítók egyes káro
A külügyminisztérium szerint "halottnak a csók" a NATO miniszteri ülésének összehívása, ez már nem változtat a fiaskón. Várhatóan amerikaiak tucatjait menti ki a Honvédség.
Az előválasztáson való részvételre buzdítják a szavazókat az együttműködő ellenzéki pártok vezetői. A két és fél perces közös videóüzenetben valamennyien azt ecsetelik, hogy miért tartják fontosnak a minél nagyobb arányú részvételt az előválasztáson.
Az ősz közeledtével egyre több márka dobja majd piacra szezonális ízesítésű termékeit. Jönnek majd a fahéjas-tökös kávék és kekszek, de úgy tűnik az almás cider is beáll a sorba. De vajon miért? A Vince magazin fedezte fel az Oreo hivatalos Instagram-oldalán azt a képet, mellyel a márka bejelentette legnagyobb őszi szenzációját, a Apple Ci
A kellemes nyári idő még biztosan kitart egy darabig, így nyugodtan sütkérezhetünk a napon, grillezhetünk a családdal, olvashatunk a szabadban jéghideg limonádét kortyolgatva. A minőségi időtöltéshez pedig elengedhetetlenek a tökéletes szabadtéri felszerelések, amelyek nem csupán funkcionálisak, de szépek is.
Egy összetört szívű nő, akinek a barátja meghalt egy autóbalesetben, olyasmit jelentett be a temetésen, ami mindenkit lesokkolt és még legtaglózóbbá tette a veszteséget.