Szeretnék elkerülni a lezárásokat, így a maszkviselésen szigorítana a közel-keleti ország, ahol már a harmadik oltásból is több mint 100 ezret beadtak. A meglévő szabályokat betartását is fokozottabban ellenőriznék.
Újabb hotelmárkáját vezeti be Magyarországon az Accor szállodacsoport: a cégcsoport a Futureallal közösen hozza létre nem csupán Magyarország, de Közép-Európa első TRIBE szállodáját.
Hadd kezdjem azzal, hogy csodálatos, hogy létezel, hogy vagy! Elképesztően tisztellek és becsüllek puszta létezésedért, hiszen lényegében egy csodálatos, teljes értékű életművet áldozol nekünk!
Lőrincz Tamás 2-1-re legyőzte a kirgiz Akzsol Mahmudovot, ezzel olimpiai bajnok lett. Ez volt élete utolsó mérkőzése, a klasszis visszavonul az olimpia után. Gratulálunk!
Ha szeretnéd télen is élvezni ezt a nyári savanyúságot, akkor itt az ideje, hogy felvedd a befőzési listádra! Ha így teszed el, még decemberben is olyan lesz, mint a frissen készült...
A közlemény szerint a metró középső szakaszának munkaterületén, a Corvin-negyed és a Kálvin tér között történt a baleset július 30-án. A Nagyvárad téren elszabadult két teherkocsi, amelyen két ember tartózkodott. A kocsik három embert elsodortak, egyikük meghalt, a másik kettő megsérült. Őket kórházba vitték, de aznap elhagyhatták az intézményt. A
Kicsit több mint egy év múlva érkezik a Gyűrűk ura sorozat, az Amazon pedig annyira biztos a sikerben, hogy már a második évadot is berendelte. Az Amazon Prime 2017-ben jelentette be először, hogy sorozatot készít a legendás A gyűrűk ura-filmek folytatásaként, de eddig szinte minden fontosabb részletet sikerült a produkcióval kapcsolatban titokban
Együtt dobban címmel magyarokat buzdító dalt írt a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A zenekart az olimpia hangulata ihlette, de a dalban megfogalmazott életérzés bármely sporteseményen, világversenyen aktuális lehet. A hangfelvételhez egy animációs videóklip is készült.
A Valeurs Actuelles francia lap egy újabb jelentésről számolt be, amely szerint kis számú NGO és alapítvány vette át az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa felett az irányítást és ideológiájukat támogató eszköznek használták fel azt.
A csapatmunka, a csapatjáték fontosságát és sikerét emelték ki a hollandok elleni negyeddöntőt 14–1-re megnyerő női vízilabda-válogatott tagjai az M4 Sportnak nyilatkozva.
A járványügyi rendszer felkészültsége, alkalmassága alapvetően határozza meg bármilyen vírussal szembeni védekezés sikerességét. Egy most megjelent, többek között - a Járványmatematikai és Epidemiológiai Projektben fontos szerepet betöltő - Oroszi Beatrix epidemiológus és Röst Gergely matematikus által írt tanulmányból pedig az olvasható ki, hogy M
A harmadik oltásért oltópontra jelentkezők nem tudhatják előre, hogy milyen vakcinát kapnak majd, mivel a hivatalos ajánlás szerint bármilyen anyagra bármi adható harmadik oltásként. Ezért, akik Sinopharmot kaptak, Facebook-csoportokban igyekeznek kideríteni, hol kaphatnának mRNS-alapú vakcinát – állítja a lap.
Jövőre visszatér a Sziget fesztivál: a szervezők kedden bejelentették, hogy jövőre augusztus 10-től 15-ig várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre.
Elon Musk újra nagy troll volt, amikor bemondta, hogy megbukhat a Tesla legújabb modellje, a Cybertruck. Ha hihetünk egy rajongói adatbázisnak, akkor már több mint 1,2 millió előrendelés érkezhetett a futurisztikus pickupra. Az azért nem kevés.
Közép Európa első Tribe hoteljét valósítja meg közösen az Accor, a világ vezető szállodacsoportja és a Futureal, a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztője.
A királyszámban szerzett magyar arany-ezüst mutatja, erős a kajak szakág a férfiaknál, a nőknél pedig Lisa Carrington másfél évre elbújt, úgy érkezett Tokióba.
Egy nagy szerelem történetét, egy lélegzetelállító, fából faragott könyvtárat, az Ősök Csarnokát, főúri szalonokat és egy hangulatos angolparkot tár fel többek között a felújított Nádasdy-kastély, amely az ország egyik gyöngyszeme lesz. Fotók.
A Nürburgring-Nordschleife rekordjait kiemelt figyelem övezi az autózás világában, hiszen a 20 kilométernél is hosszabb versenypálya évek óta viszonyítási pontot ad a sportmodellek világában. Ezúttal újabb csúcsot sikerült megdönteni, méghozzá az Audinak: a vadonatúj, négyajtós RS3 a kompakt modellek rekordját hódította el, amit eddig a Renault Még
Szőke Alex elveszítette bronzmérkőzését, így az ötödik helyen végzett a kötöttfogású birkózók 97 kilogrammos kategóriájában a tokiói olimpia keddi versenynapján.
Az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó oldalának 111-es kilométerében, Füzesabony térségében 2021. augusztus 3-án 13 óra körül három jármű ütközött össze. A baleset következtében több személy szenvedett orvosi ellátást igénylő sérülést. A rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. Kerülni az M25-ös autóúton tudnak az arra köz
Újabb jelentős fejlesztésről adhatok hírt fürdős vonatkozásban, ugyanis új, nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas uszoda épül Kazincbarcika vízi komplexum néven a közberszerzési értesítőben megjelent ajánlattételi felhívás szerint. Bizakodásra ad okot,…
Július 31-én lejárt az amerikai állam hitelkeretének felfüggesztése, így a Pénzügyminisztérium a hitelkeret megnöveléséig vagy ismételt felfüggesztéséig nem bocsáthat ki új állampapírokat.
Gary Gensler, az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet új elnöke szerint a kriptovaluták csak akkor válhatnak mainstreammé, ha a szabályozók egyértelmű szabályokat állapítanak meg, és ezzel együtt a felügyelet vezetője az 1 600 milliárd dolláros digitális eszközpiac szigorúbb szabályozását tűzte ki célul.