Az idei év eddig eltelt időszakában az orosz biztosítótársaságok ügyfeleitől ellopott autók 80% -ban fehér vagy fekete színűek voltak. A tolvajokat ezen felül leginkább a szürke és az ezüst színű autók érdekelték – derült ki a legfrissebb statisztikákból Ami a márkákat illeti, a legtöbb ellopott jármű 2021 első felében a koreai Hyundai Sonata szedá
Mesélik, hogy Apafi Mihály erdélyi fejedelem bár igen nagy ivó volt, részegen mégsem látták soha, mert ha túl sokat ivott, csak megemelte süvegét, s látni lehetett, amint alóla kipárolog fejéből a szesz. Azt is említik róla, olyannyira szerette az ürmöst, hogy pincéjében olykor 13 hordó is ezzel volt töltve. De mi is ez a bizonyos „ürmös”, amiért H
Miami – Noha immár nyolc éve befejezte profi labdarúgókarrierjét David Beckham, az angol Manchester United és a spanyol Real Madrid korábbi klasszisa fizikálisan még mindig csúcsformában van. A játékosként 115-szörös angol válogatott, Bajnokok Ligája-győztes legenda a közösségi oldalaira feltöltött képek alapján egy kilogrammot sem hízott, amióta v
A hat ellenzéki párt vezetői közös közleményükben azt írják: jöhet bármilyen támadás bárhonnan, bárkitől, nincs az az erő, amely képes megállítani azt a történelmi folyamatot, amelynek végén Magyarország polgárai kiválaszthatják: ki legyen a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje, és kik álljanak szemben a hatalom embereivel a 2022-es ország
A Ii. Bodrogi Pet Kupa során 9 tonna hulladéktól szabadították meg a folyót. A Pet Kupa csapatai Sárospatak és Bodrogkeresztúr között gyűjtötték a hulladékot a Bodrogon, ahol most másodjára rendezték meg a szemétgyűjtést. Egyes ártéri területeket sikerült teljesen megtisztítani. A számítások szerint megdőlt az egy résztvevőre vetített hulladék menn
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete a Bölcső-díj Arany fokozatában részesítette a Mészáros Csoportot a nehéz helyzetben élő nagycsaládosok nyári üdültetéséért. Az elismerést Mészáros Lőrinc vette át a NOE elnökétől a szervezet ünnepi közgyűlésén - derül ki a társaság közleményéből.
Növelni kell a szülőföld megtartó erejét, mert az elmúlt harminc évben 25 millió munkavállaló távozott Nyugat-Európába Kelet- és Közép-Európából, és ez az elvándorlás legalább ezermilliárd eurójába került az érintett országoknak - erről is beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Salgótarjánban.
Szeptember 21-26. között negyedik alkalommal rendezik meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját, amelynek részeként ismét szabadtéri mozival, frissen felújított magyar és külföldi klasszikusokkal várják a közönséget.
Összeomlott az előválasztás szavazórendszere, pár óra után sem a sátraknál, sem online nem lehetett szavazatokat leadni. Bár eleinte a túlzott érdeklődést jelölték meg a technikai probléma okának, délután már külső informatikai támadásról beszélt az Országos Előválasztási Bizottság. A voksolás még holnap is szünetel, vélhetően hétfő reggeltől lehet
Szerkezetkész a Xvi. kerület zöldövezeti, kertvárosias részén épülő Zöldmező Lakópark. A Bayer Property fejlesztésében és a Bayer Construct kivitelezésében megvalósuló 128 db lakás különleges technológiával, részben előregyártott betonelemekből – és ennek köszönhetően az átlagosnál jóval gyorsabban – épül. Az otthonok jelentős többsége erkélyes va
Tíz év után új bevásárlóközpont nyílt a fővárosban, ami nemcsak a legnagyobb a budai oldalon, de elvileg számos okos funkció is segíti a vásárlást. Megnéztük a nyitást.
Egy friss kutatásból kiderült, hogy a magyarok elsősorban a belföldi utazást kedvelik, és nem gondolják, hogy az „igazi felfedezés” élményéhez külföldre kellene utazni. Az utazás elsődleges célja a természetben való kirándulás, pihenés; a vágyott úticélok között pedig elsősorban a természeti tájak szerepelnek.
Megkapta az építési engedélyt az új vasúti megálló a leendő közlekedési múzeumnál - közölte a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója a Facebook-oldalán szombaton.
Tűzálló takaróba burkolták a világ legnagyobb fáját, hogy megóvják a kaliforniai tűzvésztől, ami már a Sierra Nevada-i Sequoia Nemzeti Parkot fenyegeti.
A szex jó, de a következményekkel bizonyos esetben számolnod kell, szerintünk eleve bele se kezdj olyan kalandokba, amik nagyobb problémát okoznak hosszabb távon, mint örömöt.
Egyelőre nem tudjuk hova tenni a dolgot, de tény, hogy ez a cipő az ősz egyik legfelkapottabb trendje és jelenleg minden márka polca tele van ezzel a fazonnal.
Rendkívüli interjút adott a Hit Rádiónak dr. Magyar György: az előválasztás egyik szervezője szerint arra is van esély, hogy elszálltak az eddigi szavazatok.
Idén tizenöt éve annak, hogy tüntetés kezdődött a budapesti Kossuth téren 2006. szeptember 18-án, miután kiszivárgott Gyurcsány Ferenc - akkori miniszterelnök - balatonőszödi kormányüdülőben a párttársaihoz intézett beszéde, vagyis a hírhedt őszödi beszéd.
A Sinopharm (BBIBP-CoV) vakcina biztonságos volt a 3-18 évesek körében a robusztus ellenanyagválaszt váltott ki - írja Dobson Szabolcs Facebook-oldalán a Lancet orvosi szaklapban megjelent kínai tanulmányra hivatkozva.
Nyolc fiatal írót díjaztak Budapesten a Regényes természet című irodalmi pályázaton, amelyet az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda és a Magyar Írószövetség írt ki ifjúsági regények írására a környezetvédelem, a klímaváltozás és az aktív turizmus témájában.
Gyorsuló ütemben emelkedik a járványgörbe Romániában: szombaton meghaladta az ötezret a 24 óra alatt újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma.
„Ahogy a felnőttek közötti kapcsolatok, úgy a tiniszerelmek sem tökéletesek. Az érzelmek pedig nemcsak a pozitív, hanem a negatív tartományban is szélsőségesek lehetnek.” Dián Dóri leszámol azzal a naiv elképzeléssel, miszerint az első szerelem feltétlenül csodálatos, és pszichológust kérdez arról, mit tegyen a szülő, ha boldogtalannak látja a gyer
A Nissan egy globális közvetítés keretein belül mutatta be a vadonatúj 2023-as Z sportkocsit a Brooklyn-beli Duggal Greenhouse-ból, 5 mérföldre attól helytől, ahol az eredeti 1970-es Datsun 240Z mutatkozott be a világnak 1969 októberében. „A Z forradalom volt 1969-ben, amikor bemutattuk. Azóta, több, mint 50 évig a Nissan stílust, sebességet, megbí
Az alfa variáns a globálisan elterjedt változathoz képest legalább 43-szor, de akár 100-szor akkora mennyiségű kilélegzett vírust eredményezett egy amerikai kutatás szerint.
Mikor és mitől válik valaki gyógyszerfüggővé? Miként alakul ki a gyógyszerfüggőség? Milyen súlyos következményei lehetnek? Hogyan lehet elkerülni a gyógyszerfüggővé válást?
Dan Brown botránykönyvének adaptációja, A Da Vinci-kód 2006-ban került mozikba, melyben Tom Hanks alakította a zseniális Robert Langdont. A rejtvényfejtő professzor aztán még két filmben, az Angyalok és démonokban, majd az Infernóban is visszatért. A könyvsorozatból azonban kimaradt a tényleges második rész, Az elveszett jelkép. Hosszú huzavona utá
A koronavírus járvány gazdasági hatásait még mindig érezzük, ami a befektetői magatartást is alapjaiban határozza meg az ingatlanpiacon. A befektetési volumen a szereplők szerint idénre magára talál tavalyhoz képest, nagy kérdés viszont, hogy milyen eszközosztályok felé fordulnak majd a befektetők? Erről és a hazai likviditás kérdéséről is beszélte