Az szja-bevallások adatai alapján 2020-ban a 105 ezer első házas összességében 4,2 milliárd forint adókedvezményt vett igénybe – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.
Being James Bond címmel jelent meg egy új dokumentumfilm, amely Daniel Craig ikonikus szuperkém karrierjét mutatja be és amelybe a búcsúbeszéd is bekerült.
Legyen szó akár vasárnapi ebédről vagy gyors hét közbeni bevásárlásról, a hőség és a sok kinti program ellenére a magyarok előszeretettel rendeltek ételt házhoz a nyáron is, nem csökkent a vásárlói kosár mérete a kánikula hatására. A rendelt ételt pedig legszívesebben készpénzmentesen fizették a rendelők, az online fizetések aránya az idei év minde
Alig hisszük el, de megcsináltunk, felavattuk Satoshi Nakamoto szobrát a Graphisoft Parkban, méghozzá a világon elsőként. A múlt csütörtöki esemény igazán jól sikerült, a drónfotókat-videókat még nem, a rendzvény “földfelszíni” képeit azonban már meg tudjuk mutatni nektek. Köszönjük mindenkinek ismét…
Rengetegen rajonganak Magyarország kedvenc énekes házaspárjáért, Korda György és Balázs Klári azonban nem élvezheti felhőtlenül a sikert és az elismerést, köszönhetően egy illegális csoport tevékenységének.
Szerdától literenként átlagban bruttó 7 forinttal drágul a dízelüzemű autókba való üzemanyag, ezzel szemben a benzin 2 forinttal lesz olcsóbb. Aminek eredményeként a két fajta átlagára pontosan ugyanannyi lesz.
Egyedülálló kerékpáros és zenei fesztiválnak ad otthont Nagykovácsi 2021. szeptember 24–26-án a Sztrilich Pál Cserkészparkban. A bringás faluban pódiumbeszélgetések, börze, izgalmas versenyek és igazi táborhangulat várják a tekerés és a jó zene szerelmeseit. Esténként fellép a Bohemian Betyars, az Ivan & the Parazol, a Mark & Jason (MÖRK) a
A túlsúly komoly egészségügyi problémákat okoz, többszörösére emelheti a súlyos krónikus betegségek – például magas vérnyomás, cukorbetegség, különböző daganatos betegségek – kialakulásának kockázatát.
Az Állítsuk meg a kalózokat nevű lengyel oldal rendre közöl olyan videókat, amelyeken az autóutak őrültjei (kalózai) láthatóak. A legutóbbi, brutális felvételükön egy sofőr repül ki a fülkéből.
A tavaly, 84 éves korában elhunyt bolgár származású művész hatvanéves terve vált valóra a párizsi Diadalív becsomagolásával. A július óta folyó, hétfőn befejeződött munkához 25 ezer négyzetméter újrahasznosított polipropilén anyagot, illetve 3000 méter vörös kötelet használt a 95 főből álló csapat. A l’Arc de Triomphe, Wrapped című ideiglenes alkot
Mindent összevetve a Netflix lett az idei Emmy-díj nagy nyertese, hiszen 209 jelöléséből összesen 44 díjat hozott el. A streaming óriás A koronával és A vezércsellel is 11-11 díjat kapott, közülük többet a legfontosabb kategóriákban. (A brit királyi családról itt olvashatsz, ezek a könyvek Erzsébet királynőt segíthetnek jobban megérteni. A Netflixe
A kreatív ügynökségnél szeptembertől Györki Zsuzsa marketingkommunikációs szakember látja el az ügyfélkapcsolatokért felelős stratégiai igazgatói feladatokat. A Dialogue 12 éve úttörő a digitális megoldásokban a hazai piacon: elsők között lépett a social media marketing világába, és a nemzetközi trendeket követve, kifejezetten natív tartalom gyártá
Modernizálta és a megváltozott fogyasztói szokásokhoz igazította márkaarculatát a Pek-Snack, hazánk és Közép-Európa egyik meghatározó látványpékség-hálózata. Egy ízletes péksütemény feldob egy rohanós reggelt, energiát ad a munkához, jólesik mellette beszélgetni a suli lépcsőjén, és segít a délutáni irodai kreatív válság legyőzésében is. Vagyis: „A
Az idei évben soha nem látott érdeklődés mutatkozott a Tanyafejlesztési Program iránt, amelynek forrásait éppen ezért az agrártárca csaknem kétmilliárd forintra emelte - közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.
A Közös Agrárpolitika (Kap) következő hét évében alapvető feltételként megjelenő fenntarthatósági és zöld elvárások betarthatóságáról, azok realitásáról is volt szó a Pápai Agrárexpó és Agrárpiknik „A mezőgazdasági támogatások célja és jövője” című fórumbeszélgetésén.
Szerdától literenként átlagban bruttó 7 forinttal drágul a dízelüzemű autókba való üzemanyag, ezzel szemben a benzin 2 forinttal lesz olcsóbb. Aminek eredményeként a két fajta átlagára pontosan ugyanannyi lesz.
Aki uniós ország állampolgára, annak nem kell felmutatnia személyi igazolványát vagy útlevelét, amikor a belső határok nélküli schengeni térség egyik országából a másikba utazik. Ugyanakkor a schengeni térséghez tartozó uniós tagállamok továbbra is előírhatják más EU-tagországok állampolgárainak, hogy érvényes úti okmányt, illetve a személyazonossá
Az Egységes Oroszország kormánypárt az előzetes eredmények alapján 315 mandátumot szerzett meg a 450 fős orosz alsóházban, amivel megőrizte alkotmányozó többségét - jelentette ki Andrej Turcsak, a párt főtanácsának titkára hétfőn Moszkvában.
A Lidl Magyarország évek óta elkötelezett a magyar beszállítók támogatása mellett, ezirányú elhivatottságát jól mutatja, hogy idén rekordmennyiségű, mintegy 17 000 tonna hazai görögdinnyét értékesített belföldön és a külpiacokon összesen, mely közel 50 százalékos növekedést jelent a 2020-as szezonhoz képest.
A Marathon Digital Holdings, Inc. Észak-Amerika egyik legnagyobb Bitcoin vállalati bányász társasága bejelentette, hogy a DMG Blockchain lesz az első észak-amerikai Bitcoin bányász, – a Marathon kivételével – amely csatlakozik a Marathon bányászpooljához, a MaraPool-hoz. Már most szeptemberben, a DMG…
Noha az olasz kormányzat próbál küzdeni azért, hogy ikonikus sportautó-gyártóikat valahogyan mentesíteni tudja az Európai Unió szigorú károsanyag-kibocsátási normái alól, egyre inkább úgy tűnik, hogy ez sajnos nem fog menni. Noha a Ferrari palettáján már most két hibrid modellt találhatunk a 296 GTB és az SF90 képében, ezek nem a márka egyik védjeg
A Kaliforniában található, viktoriánus stílusban épült szálloda, a Hotel Del Coronado hátborzongató titkokat rejt – a legenda szerint a hotelben komoly kísértetjárás folyt. Utánanéztünk a rejtélynek.
A gazdaság vártnál jobb teljesítménye mozgásteret biztosított a múlt heti devizakötvény-kibocsátásra, az ebből befolyó pénz pedig egyszerre több célt is szolgál – mondta a Portfolionak adott interjúban Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója, aki további részleteket is elárult. A szakember leszögezte, hogy a mostani tran
Egy friss összefoglaló cikk szerint a Pfizerrel oltott fiatalok körében még mindig nagyon ritka az olyan komolyabb mellékhatás, mint a szívizomgyulladás – írja a 24.hu
Egymással szemben megy majd szerdán a benzin és a gázolaj ára: mintha csak az lett volna a cél, hogy a két üzemanyagtípust egy szintre hozzák, a benzinért átlagosan literenként 2 forinttal kevesebbet, a dízelért azonban 7 forinttal többet kell majd fizetnünk a hét közepétől. Ezzel egyébként a gázolaj ára történelmi csúcsot döntött.
Könnyítettek a pályázók életén: bontott építőipari alapanyagot is fel lehet használni a pályázati forrásból megvalósuló építkezések során az egyik célterület esetében.
A fiktív gépjárművekre számolt becslés az elektromos autókra is vonatkozik, ahol a fajlagos fogyasztás 100 kilométerenként 17,13 kWh-ban határozták meg. Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke arról beszélt, a kötelező összehasonlítással rendkívül szembetűnő lesz a különbség a hagyományos és az elektromos gépjárművek fogyasztása között, ut
Christiano Ronaldo és családja két hétig laktak a luxusházban, de már költöznek. A Manchester United régi-új sztárját borzasztóan zavarják a szomszédban lévő juhok.