Interjú a zenekarral, akiket vécékben tartott gerillakoncertjeik tettek legendássá – legutóbb már annyian voltak kíváncsiak rájuk, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni.
A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete szeptemberben tartotta kertészeti kiállítását, melynek első napját szakmai rendezvény kísérte a „Több zöld várost Európának” elnevezésű kampány keretében.
Szinte napra pontosan 2 évvel ezelőtt számoltunk be róla, hogy nettó 55 milliárd forintból felújítják és korszerűsítik a meglévő pavilonokat a Hungexpon 2021-ig, valamint két új kiállítási csarnokot, új fogadóépületet és egy kongresszusi központot is építenek. "Gyerekkorunk BNV-je mára teljesen elavult. Rendes konferenciaközpontunk meg szégyenszemr
„Én mondtam meg, hogy 8-ra kell beérni” – mondta VV Zsoltinak adott interjújában a főpolgármester indulás előtt, majd még 8:34 perckor is az autóban ülve viccelődött a dugókkal.
Az idei és a jövő évi béremelkedések hatására 2022 második vagy harmadik negyedévében elérheti a bruttó 500 ezer forintot az átlagfizetés Magyarországon – írja a Világgazdaság Varga Zoltánra, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzőjére hivatkozva.
Az általánosan kedvezőtlen nemzetközi hangulattal együtt esnek ma a kripotvaluták is, a bitcoin árfolyama több mint 5 százalékkal került lejjebb. Az esés mögött több ok is meghúzódik, többek között az is negatívan befolyásolja a piaci hangulatot, hogy Erdogan török elnök azt mondta, hogy az ország háborúban áll a kripotvalutákkal.
A lézeres szőrtelenítés legnagyobb előnyét senkinek nem kell bemutatnunk: a nemkívánatos szőrszálak végleg eltűnnek a kezelt testfelületről. Ez a kezelés viszont a nyilvánvaló hatásán túl olyan extra előnyökkel is jár, amit nem gondoltál volna! Most bemutatunk három ilyet.
A rekordokat döntögető részvénypiac 30 éve nem látott hozamokat eredményezett az állami nyugdíjrendszerben Amerikában - számol be a hírről a Financial Times.
Ugron Zsolna író, szerkesztő fantasztikus tehetség, amit nemcsak nagyszerű könyvei, hanem az októberi GLAMOUR-ban található interjú is bizonyít. Csapj le a magazinra és ismered meg a rendkívül sokoldalú művészt.
Vannak, akik a Szajna partja mellett szeretnek sétálni, és vannak akik fölötte. Getty Images Nathan Paulin 30 percre elnyerte fél Párizs figyelmét: a francia kötéltáncos egy könnyed sétát tett az Eiffel-torony és a Chaillot színház között. A dolgot nehezítette, hogy mindezt egy 600 méter hosszú kötélen tette, amelyet hetven méter magasra f
Tavaly még a járványtól való félelem és az erős indulatok jellemezték a tengerentúli polgárokat, idén azonban a szorongás és bizalomvesztés váltotta fel ezeket az érzéseket – derül ki a Cygnal politikai közvélemény- és piackutató vállalat 2020-ban a választások után, majd 2021-ben, a pandémiát követő időszakban elvégzett széleskörű kutatásából. Az
A fenntarthatóság felé tett legújabb lépésként a globális gyártóközpont mindössze két év alatt elérte, hogy immár nem hagyja el a területét termelési hulladék. A frosinonei telephely magasra tette a mércét, ami még inkább megerősíti az ABB-t az erőforrások megóvása iránti elkötelezettségében, miután 2013 és 2020 között 27%-kal csökkentette a cégnél
Kora délután kezdődik a parlament őszi ülésszaka, melynek nyitásaként Orbán Viktor miniszterelnök beszél majd „aktuális ügyekről”. A kormányfő pénteken már jelezte, hogy további döntéseket is bejelenthet.
A Debreceni Egyetemen a védettséggel nem rendelkező hallgatók nem folytathatják orvosi- és egészségügyi szakos tanulmányaikat. A járványügyi korlátozások azonban tovább fokozódnak, hiszen bár nem az egész egyetemen, de néhány karon már kötelező a maszkviselés.
Az idei évben soha nem látott érdeklődés mutatkozott a Tanyafejlesztési program iránt, amelynek forrásait éppen ezért az agrártárca csaknem kétmilliárd forintra emelte - közölte a közösségi oldalán hétfőn Nagy István agrárminiszter.
Zöld vállalásokkal bárki csatlakozhat az Európai Bizottság kezdeményezéséhez, az európai éghajlati paktumhoz, amelynek célja a környezettudatos életmódra ösztönzés. Ezek a vállalások, mint például a fenntartható közlekedési módok használata, az élelmiszer-pazarlás csökkentése vagy a tartós ruhák vásárlása, egy-egy apró, de annál meghatározóbb lépés
Az ország békéjének és biztonságának garantálásához önálló nemzeti képesség kell - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter hétfőn egy budapesti konferencián.
Az öngyújtóval kertészkedők tábora igen nagy még manapság is és szinte meggyőzhetetlenek arról, hogy nagyobb kárt tesznek vele, mint ami hasznot elérnek az avarégetéssel. De mi a baj vele és miért szeretik mégis az emberek? Pro és kontra érvek következnek!
Több mint 80 ezer önfoglalkoztató kérte eddig a kormány által biztosított egyszeri támogatást 17,6 milliárd forint értékben. A több mint 71 ezer kedvezően elbírált igénylés alapján kifizetett összeg mostanra meghaladta a 15 milliárd forintot – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős ál
Már a múlt héten érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, majd a nemzetközi hangulat tovább romlott, így ma sem tűnnek optimistának a kilátások a devizapiacon. A dollár lassan 1,17-nél jár az euróval szemben, az újabb kulcsszint esetleges áttörése a forintra is hatással lehet.
Az ablakon ugrottak ki az emberek a fegyveres támadó elől menekülve, aki a hatóságok szerint maga is egyetemi tanuló volt. legalább hat sérültje is van a merényletnek.
Az általános nemzetközi hangulatromlással együtt a magyar tőzsde kispapírjai is csúnya mínuszba kerültek. A BUX index komponensei közül az összes mínuszban áll, a hagyományosan defenzív Magyar Telekom és a Nyomda relatíve jól teljesítenek a többi részvényhez képest, de még utóbbiak árfolyama is közel 1 százalékos mínuszban áll.
Hamagucsi Rjuszuke japán rendező A szerencse és a képzelet kereke című filmje kapta a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat. A fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat Christos Nikou görög rendező Almák című alkotásának ítélte a zsűri.A filmmustra szombati záróünnepségén a Közönségdíjat Kis Hajni Külön fal
A kilátások nem túl jók: Kemenesi szerint a járvány addig tart, amíg a bolygón képes még immunitással nem rendelkező társadalmakban komoly gócpontokat kialakítani.
Két Netflixes sorozat is jól szerepelt az idei Emmy-gálán, A korona volt ezúttal az igazi sztár, hét díjat gyűjtött be. Az Apple TV+-on futó Ted Lasso lett a legjobb vígjátéksorozat. A korona kapta a legjobb drámai sorozat, A vezércsel pedig a legjobb mini- vagy antológiasorozat díját a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett […