Mindig az idősebbnek kell ráhangolódnia a fiatalra, ők nem fognak bennünket megérteni - vonta le az edzőváltások egyik fő tanulságát az InfoRádiónak adott interjúban a Magyar Úszó Szövetség elnöke.
Ma tartja szeptemberi kamatdöntő ülését a Fed, és a döntésről szóló közleményt magyar idő szerint este ismerjük meg. Az amerikai jegybank szeptemberi ülését a szokásosnál sokkal nagyobb várakozás övezi. Válaszút előtt áll ugyanis a jegybank: az biztos, hogy hamarosan el kell kezdenie a szigorítást, de a nagy kérdés, hogy mikor fogja. A várakozások
A megyei jogú városokban 37 újlakásprojekt indult el idén a harmadik negyedévben, 19 százalékkal több, mint egy évvel korábban - közölte az Otthon Centrum szerdán az MTI-vel.
A politikus Kárpátaljára utazott volna adományokat átadni, de kiderült, hogy egy korábbi döntés alapján három évig nem léphet be északkeleti szomszédunkhoz.
Bőrünk a káros hatásokra emlékezik, vagyis egyetlen napfényben eltöltött perc sem telik el úgy, hogy azt ne raktározná el legnagyobb kiterjedésű szervünk, a bőrünk. Dr. Vincze Ildikó, bőrgyógyász szakorvos a rizikófaktorokról és rendszeres szűrésekről beszélt.
Sikeres kötvényaukciót tartott a WING, amely során mintegy 25 milliárd forintnyi zöldkötvényt bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramja (NKP) keretében. Az értékpapírokon keresztül bevont forrást a WING a vonatkozó nemzetközi sztenderdekkel és előírásokkal összhangban kizárólag környezetbarát projektek és eszközök finansz
Sokaknak gyanús, hogy a semmiből hirtelen a bíróság és Jamie álláspontja is megváltozott a gyámsággal kapcsolatban, miközben Britney szellemi állapota láthatóan nem változott. Közben pedig kiderült, hogy a Netflix is érintett...
110 millió forint értékű zsákmánnyal távoztak az elkövetők egy terézvárosi luxusóra-szaküzletből 2014-ben, miután az alkalmazottakat olyan súlyosan bántalmazták, hogy az egyikük életveszélyesen megsérült. A budapesti rendőrök két gyanúsítottal szemben most zárták le a fél Európán és Oroszországon átívelő nyomozást.
A Haris Digital magyar startupként a kis- és közepes vállalatok gyártás-digitalizációjával foglalkozik. A közelmúltban több versenyen is megmérették technológiájukat: a harmadik helyet szerezték meg a SelectUSA Investment Summiton, Amerika egyik legrangosabb startuprendezvényén, legutóbb pedig egy magyar seregszemlén, az iPon Novation versenyen győ
Mentőautó és személygépkocsi ütközött össze szerda délben a 61-es út Tolna megyei szakaszán, Nagykónyi térségében - közölte honlapján a rendőrség. A mentőszolgálat későbbi tájékoztatása szerint a balesetnek két sérültje van.
Kőkemény tél várható Európában és Észak-Amerikában az előrejelzések szerint. Az előrejelzések szerint január elejétől kimagaslóan meggyengül a poláris légörvény, aminek komoly kihatása lesz Európa téli időjárására.
Az érett, finom paradicsomot sok ételünkhöz használjuk, és az év minden szakában szívesen fogyasztjuk, pedig eredetileg nem étkezésre szánták: dísznövényként termesztették. Íme, még néhány érdekesség erről a növényről.
Több mint 128 millió forintból valósult meg a Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése.
Tovább folytatódhat a Honda népszerű, kompakt szabadidő-autójának sikertörténete, a HR-V legújabb változatának tervezésekor ugyanis a vezetési élményt és a kényelmet állították középpontba a márka mérnökei. Munkájuk gyümölcseként nem csak a karosszériaszerkezet merevség javult, a futómű, a kormányzás és a fékrendszer egyaránt hatékonyabbá vált. Ez
Nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is kihívások elé állítja a monetáris politikát és a kormányokat az egyre fokozódó infláció az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint. A pénzromlás mögött elsősorban a koronavírus-járvány hatásai állnak: a gazdaságok fokozatos újraindulásával a keresleti oldal berobbant, a nyersanyagárak és ene