Ahogy a vizuális kultúránk, úgy a fotográfia is sokat változott az elmúlt évtizedekben. Így fordulhat elő, hogy míg korábban elképzelhetetlennek tűnt, ma már futótűzként járja be a világot egy partra sodort, halott kisfiú fotója. Filákovity Radojka egyebek mellett erről a jelenségről is beszélgetett Révész Tamással:
Baleset miatt nem jár a 6-os villamos a Corvin-negyed és a Móricz Zsigmond körtér között, valamint a 4-es villamos a Corvin-negyed és Újbuda-központ között.
Mindössze néhány napot kell még várni az év legnagyobb ingyenes zenei eseményére, ugyanis szeptember 25-én – egy év kihagyást követően – a Szerencsejáték Zrt. újra megrendezi Szuperkoncertjét ezúttal a Puskás Aréna Szoborparkban. A több szempontból is exkluzív rendezvényen a showelemek és a meglepetéselőadók mellett dalpremier is várja a kilátogató
Ismét lehet jelölni a Rátz Tanár Úr Életműdíjra azokat a reáltárgyakat oktató tanárokat – közölte a pályázatot kiíró Alapítvány. A közlemény szerint diákok, szülők és pedagógustársak javasolhatnak az életműdíjra kiemelkedő teljesítményű, a magyarországi közoktatás 5-12. évfolyamain biológiát, matematikát, fizikát vagy kémiát tanító (vagy egykor tan
Az Electrosub Konferencia és Kiállítás 2021. szeptember 28-30-a között várja látogatóit naponta 9-től 16 óráig a Lurdy Ház Konferencia és Rendezvénytermében Díjmentes belépőért, ami a kiállításra és a konferenciára egyaránt érvényes, regisztráljon itt és most Regisztráció Miért érdemes eljönni? Konferencia A három nap alatt összesen 23 előadás hang
Alábbi fotóösszeállításunkban a hétvégén a Kanári-szigetekhez tartozó La Palmán készült képeket mutatjuk be. A régóta szunnyadó vulkán kitörése pokoli meglepetésként ért mindenkit, ötezer embert evakuáltak, s további negyvenezret szólítottak fel távozásra. A lávafolyam elérte a lakott területeket is.
Három variáns lekerül a „figyelmere méltó” mutációk listájáról. A korábban erősen terjedő „aggasztónak” kategóriába eső változatokat teljesen kiszorította a delta variáns.
Két, más bűncselekmények miatt Csehországban, illetve Németországban szabadságvesztését töltő orosz állampolgárságú férfit rablás bűntetténel megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, ketten pedig még szökésben vannak.
A radikális iszlamista tálibok is fel akarnak szólalni az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakának csúcsszintű általános vitáján – közölte a világszervezet kedden, hivatkozva Amír Hán Muttaki, az afganisztáni tálibok ügyvivő kormánya külügyminiszterének üzenetére.
Különleges hobbit űz Magyari Dóra: hatéves kora óta igyekszik minél több hazai, illetve külföldi hírességgel találkozni. Igazi sztárvadász, sikerült a legnagyobb világsztárokkal összefutnia
Edzői pályafutása fényes lapjait írja ifjabb Albert Flórián. A magyar labdarúgás egyetlen Aranylabdása, néhai Albert Flórián fia hét forduló után az élen áll a BKV Előre együttesével az NB III Keleti csoportjában.
Lassan, de továbbra is növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a legfrissebb adatokat ismertetve a honlapján.
Nincs olyan, aki ne szeretné valamiért. A brit TimeOut magazin a világ legjobb városai után (ahová Budapest is felkerült) kiválasztotta a világ legszebbjét is. Ez ugyanabból a felmérésből derült ki: a Time Out a világ minden tájáról kérdezett meg összesen 27 000 embert, akiknek rangsorolni kellett a szülővárosuk legjobb tulajdonságait.
A kiskörei vízerőműben az egyik turbina tervezett, éves karbantartása során történt robbanás, amiben négyen sérültek meg. Egyelőre nincs hivatalos álláspont arról, mi okozhatta a detonációt, de az egyik ott tartozkodó szerint biztos, hogy nem gázrobbanás történt.
Németországban egy nagyszabású rendőrségi akció keretében őrizetbe vettek kedd este egy férfit, aki állítólag túszokat ejtett egy távolsági buszon Hilpoltstein és Greding települések között az A9-es autópályán.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris alapállása a kamatemelés ütemének csökkentése ellenére továbbra is meglehetősen szigorú, bár ebben a ciklusban az egyes kamatemelések mértéke várhatóan már nem tér vissza a korábbi 30 bázispontos ütemre.
A globális bruttó hazai termék az idei második negyedévben már elérte a válság előtti szintet az Oecd kimutatása szerint, de a továbbra is bizonytalan kilátások miatt a jelenleg tapasztalható lendületes növekedés közepette is szükség lesz az ösztönző monetáris és fiskális intézkedések fenntartására - írja a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködés
- Az útszakasz a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták. A balesetben egy ember megsérült - írta a police.hu. A baleset miatt a 6-os villamos helyett pótlóbuszok közlekedtek a Corvin-negyed és a Móricz Zsigmond körtér megálló között, majd ezt követően a villamos egy ideig terelve, Újbuda-központig közlekedett, és nem érintette a Budafoki
A kedden és csütörtökönként jelentkező adásokban az ügynökség munkatársai a saját területüket érintő tanácsaikat, tapasztalataikat és tippjeiket osztják meg az érdeklődőkkel. Az Uniomedia első, saját gyártású szakmai videósorozatának első epizódja szeptember 21-én debütál a világ legnagyobb üzleti közösségi portálján. Az ügynökség LinkedIn oldalá
Már egy ideje hallani lehet arról, hogy megszakítva a hagyományokat idén nembiztos, hogy mindkét Oneplus 9T modell fog megérkezni. Most hivatalosan is megerősítették ennek az alapját. A Samsung után a kínai vállalat is változtat idén a hagyományos termékbemutatásokat illetően, hiszen az év elején megjelent Oneplus 9 és 9 Pro készülékeknek nem lesz
Az UNESCO és az ITU közös alapítású szervezetének legfrissebb jelentése szerint nem a lefedettség, hanem a fejlődő régiókban élők szűkös erőforrásai miatt nem sikerül még több emberhez eljuttatni a világháló előnyeit.