Szalmonella szennyezettség miatt az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívja és a forgalomból is kivonja 95 grammos kiszerelésű BBQ borsdaráló steakbors elnevezésű termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
Lionel Messi bemutatkozik hazai pályán is a Bajnokok Ligájában Paris Saint-Germain-játékosként. Ugyanebben a csoportban három magyar is pályára léphet az RB Leipzigben Gulácsi Péter csapatkapitány vezetésével.
Már nem kell sokat várni a gyereket nevelő családoknak szánt szja-visszatérítésről szóló törvény szövegének megjelenésére. Hamarosan családok százezrei kezdenek el gőzerővel számolgatni, hogy mekkora összeg is jár nekik vissza, de addig is összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat és feltételeket.
Albánia jövője az Európai Unión belül van, és Brüsszelen múlik, hogy megkezdi-e a csatlakozási tárgyalásokat Tiranával - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Tiranában, nyugat-balkáni látogatásának második állomásán.
Egy magyar fejlesztésű eljárással felismerhető a kullancsok által terjesztett Lyme-kórt okozó fertőzés, bármilyen fázisban is legyen a megbetegedés. Ezen múlhat a betegségből való felépülés!
Tízrészes animációs szériát indít szeptembertől az óvodások és kisiskolások számára az áruházlánc. A kisfilmek a legfiatalabbak nyelvén mesélnek olyan, a fenntarthatóságot meghatározó témákról, mint például a szelektív hulladékgyűjtés vagy az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása. „Vállalatunk lassan két éve egységes stratégiai keretrendszerbe foglal
Szuverenitásunk megsértésének tartjuk, hogy Ukrajna meg akarja akadályozni Magyarország biztonságos gázellátását, ezt kikérjük magunknak és az ukrán nagykövetet keddre bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba - közölte a tárca vezetője közösségi oldalán.
A héten megint több mint 420 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra, ezzel meghaladta a 9,2 millió adagot az országba szállított mennyiség - közölte a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden az MTI-vel.
Globális energiaválság alakult ki az elmúlt hetekben, több fontos energiahordozó és a villamosenergia ára is meredeken emelkedik, az árak emelkedése már nem csak Európára korlátozódik, és több terméket érint, többek között a földgáz, az olaj, a szén és a villamosenergia ára is elszállt. Az okok között többek között az európai gáztárolók alacsony tö
Azt már elismerte, hogy igazgatója volt az offshore cégnek, pedig először azt mondta, semmi köze hozzá. Továbbra is tagadja, hogy tulajdonosa lett volna.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint Magyarország csapást mért a magyar-ukrán kapcsolatokra azzal, hogy a Gazprommal kötött megállapodást aláírva, kizárta az ukrán gázvezetéket az orosz gázszállítási rendszerből; a tárcavezető szerint Ukrajna megfelelő választ fog erre adni.
Amikor az emberek az üvegházhatású gázok kibocsátásának felelőséit keresik, előszeretettel mutogatnak a közlekedésre - legyen az városi vagy légi - vagy a húsfogyasztásra is akár. A zöldülés kapcsán egy gyakran elfeledett szektor az ingatlanszakma (holott a globális kibocsátás 40%-ért az épületeink felelnek), azon belül is az építkezések, melyek eg
Európának a megerősödéshez vissza kell térnie saját klasszikus értékeihez, így meg kell védenie a család intézményét, illetve biztosítania kell a vallásszabadságot és a nemzeti kisebbségeket megillető jogok érvényesülését - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca szerint kedden Strasbourgban.
Szinte naponta tanúskodnak a híradások arról, hogy hazánkban is óriási társadalmi problémát jelent a gyermekkorban elszenvedett abúzus – miközben az érintettek csupán negyede mer segítséget kérni. Egy friss felmérés szerint a magyar lakosság közel fele volt már verbális bántalmazás áldozata, 20 százalékukat pedig fizikai bántalmazás is érte kiskorá
A Rollin Technologies olyan töltő és dokkoló állomásokat fejleszt és gyárt, melyek segítségével az e-roller megosztó rendszerek hatékonyabban tudnak működni. Az új közlekedés-támogató eszköz hozzájárulhat a gyakran “szétdobált” e-rollerek rendezett tárolásához és költséghatékony működéséhez, melyek szabályozását a hamarosan életbe lépő KRESZ-módosí