Felfüggesztette a fegyelmi eljárást az UEFA az utolsó három klub ellen, akik a Szuperliga (ESL) szervezői között voltak. A szervezet közleménye szerint semmisnek nyilvánították az ügyben eddig történteket, és úgy veszik, mintha az eljárás soha el sem indult volna.
Manchester – Az angol válogatott focista, Jack Grealish modell barátnőjével úgy döntött, elköltöznek manchesteri otthonukból, miután kiderült, hol lakik a sztárpár.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint Magyarország csapást mért a magyar-ukrán kapcsolatokra azzal, hogy a Gazprommal kötött megállapodást aláírva, kizárta az ukrán gázvezetéket az orosz gázszállítási rendszerből; a tárcavezető szerint Ukrajna megfelelő választ fog erre adni.
A félvezetők piacán világszerte akkora hiány alakult ki, hogy a várakozási idő minden idők rekordjára, 21 hétre emelkedett. Brüsszel azt szeretné, hogy 2030-ig az európai termelők 20 százalékos arányt érjenek el a félvezetők világpiacán, megerősítve kontinensünk „technológiai szuverenitását”. Káncz Csaba jegyzete.
Becslések szerint 20 év múlva több mint 100 ezer embert foglalkoztatnak a drónokkal összefüggő területek, amelyek gazdasági hatásai elérik vagy meghaladják majd a 10 milliárd eurót.
A héten megint több mint 420 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra, ezzel meghaladta a 9,2 millió adagot az országba szállított mennyiség - közölte a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden az MTI-vel.
A településvezető családi és egészségi okokra hivatkozott, de a helyiek szerint más lehet a háttérben, mert korábban a lemondása másnapjára hívtak össze egy falugyűlést, ami így elmaradt.
Európának fel kell hagynia a naivitással és le kell vonnia a következtetéseket az Egyesült Államok új stratégiáit illetően, amelyeket a Kínával való rivalizálás határoz meg - jelentette ki kedden Emmanuel Macron francia államfő az úgynevezett tengeralattjáró-ügy kapcsán, miután stratégiai megállapodást kötött Görögországgal a Földközi-tengeren, ame
A spanyol kormány keddi ülésén katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetét, ahol több mint egy hete tört ki a Cumbre Vieja nevű vulkán.
Szélsőséges közösség létrehozása és irányítása címén indított eljárást Alekszej Navalnij ellenzéki politikus és két támogatója ellen az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Magyar bankok különböző osztályzatait javította kedden a Moody's Investors Service. A Londonban bejelentett lépések közvetlen előzményeként a nemzetközi hitelminősítő a minap "Baa3"-ról egy fokozattal "Baa2"-re javította Magyarország államadósság-kötelezettségeinek besorolását is.
A tavalyi két és az idei tavaszi béremelés után ismét felülvizsgálta a béreket hazánk egyik legnagyobb sertésfeldolgozója, a kaposvári KOMETA. A tavaszi általános béremelés után ősztől az alacsony jövedelműek bérét növelik, és az újonnan belépők óradíja is magasabb lesz a próbaidő alatt. Így egy szakképesítés nélküli dolgozó akár 260 ezer Ft nettó
Rekordmértékben drágultak a lakóingatlanok júliusban az Egyesült Államokban, ami továbbra is arra vezethető vissza, hogy a kereslet erős, a kínálat viszont szűkös, így a vásárlók között dúló licitháborúk még inkább felverik az árakat.
Nők, testek, mellek, tokák, szőr a lábon és menstruáció, vagyis szinte minden, ami szóba kerül, amikor egymás között beszélünk a testparáinkról. Mert azok nyilván vannak.
Állítólag a szóhasználatuk elemzéséből is világosan látszik, hogy külön kasztról van szó: teljesen megérdemeltnek tartják elképesztő vagyonukat, de azt nem ismerik el, hogy ezzel különös hatást gyakorolnának a társadalmi változásokra.
Lakáshitelesek tömegei számára sorsdöntő BUBOR-adatok láttak ma napvilágot: az MNB monetáris szigorítása révén 6,5 éve nem látott szintre emelkedtek a bankközi kamatok Magyarországon. A gyakran változó kamatozású lakáshitellel rendelkezők vannak a leginkább kitéve ennek, egy 10 milliós tartozás esetében az októberi törlesztőrészlet 3-6 ezer forintt
Ha egy újabb random jóslatról lenne szó, mi is azt mondanánk, hogy kamu. De most egy számítógépes algoritmus alapján közölték a végzetes dátumot – ebben azért már lehet valami.
Kecskés Emese vagyok, a Heels cipő megálmodója. Kislányom megszületése után úgy döntöttem minőségi esküvői és alkalmi cipőkkel szeretnék foglalkozni. Egyszrészt, mert volt 7 év kereskedelmi tapasztalatom, másrészt tudtam milyen nehéz megtalálni a megfelelő menyasszonyi és alkalmi lábbelit, hiszen jómagam is végig mentem ezen.
Október első hétvégéjén kinyitnak a magyar kisüzemi sörfőzdék, visszatér a Nyitott Főzdék Napja, amelyhez ezúttal 21 sörfőzde csatlakozott, szerte az országban. A rendezvénynek először hivatalos söre is lesz.
Prediabéteszről akkor beszélünk, mikor valakinek a vércukorszintje magasabb a normálisnál, de még nem érte el azt a szintet, amikor már 2-es típusú cukorbetegségről beszélünk.
A KCG Partners Ügyvédi Társulás jogi szakértői úgy látják, hogy napjainkban a környezetvédelem, illetve a fenntarthatóság olyan központi témává vált, mely egyre nagyobb szerepet kap a befektetési döntések meghozatalában is. Az ESG (Environmental, Social, Governance) egy olyan kritériumrendszer, amely figyelembe veszi a környezeti, társadalmi és vál
A Pfizer megkezdte egy olyan szájon át szedhető gyógyszer késői stádiumú klinikai vizsgálatát, amely megelőzheti a koronavírus tüneteinek kialakulását azok körében, akik érintkeztek fertőzöttel.
Több tízezer hazai gazdálkodót érint a napokban kiírt új ÖKO és új Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázat – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az AKG pályázat keretösszege 360 milliárd forint, ami meghaladja az előző két ötéves támogatás összegét is; az ÖKO kerete 40 milliárd forint - olvasható a NAK sajtóközleményében
Az állami szerepvállalás múltjáról és jövőjéről osztották meg tapasztalataikat és elképzeléseiket az állami hátterű alapkezelők és fejlesztéspolitikai intézmények vezetői a Portfolio és a HVCA közös rendezvényén. Mindannyian egyetértettek abban, hogy középtávon a magántőkének kell átvenni a kezdeményező szerepet, de ez nem az állami szerepvállalás
Kína mellett Brazíliából és az Egyesült Államokból is érkezett terheléses támadás az előválasztási rendszerre a vizsgálat szerint – mondta Hajdú Gergely, az aHang munkatársa a Spirit Fm Aktuál című műsorában. Hozzátette: azóta is érte támadás a rendszert.