Csodálatos híreket kaptunk, Female Yeti második csúcstámadási kísérlete sikeres volt és feljutott a Himalájában a Manaslu 8163 méteres csúcsára, az eddigi információk szerint oxigénpalack nélkül. Ezzel a csepeli közgazdász, világutazó…
A karanténidőszak alatti példamutató tevékenységéért ismerték el a Vodafone Magyarországot. A vállalat számtalan intézkedést és kedvezményt vezetett be, melyek segítségével lehetővé vált a távoktatás, a távmunka, továbbá a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat által indított Életmentő alkalmazásnak köszönhetően az, hogy min
Robbanásszerű növekedéssel számol az AutoWallis Csoport 2025-ig ma közzétett, frissített stratégiájában. A vállalat árbevétele a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd forint fölé ugorhat, miközben a menedzsment megítélése szerint az EBITDA több mint a hatszorosára, 14 milliárd forint fölé emelkedhet. A tervezett növekedés mögött a tár
Öt hosszú monológ, öt női történet, öt lélekelemző (ön)analízis, melyek mindegyike szíven üti az olvasót. Modern, mai nők, akik hol Torinóban, hol Pozsonyban ténferegnek saját sorsukban, és elemzik helyzetüket lendületes mondatokban, lefegyverző őszinteséggel. A kortárs szlovák irodalom egyik, az ország határain is átnyúló ismertségű szerzője a Tor
Az utóbbi napokban egyre csúnyábban gyengül a forint az euróval szemben, így lassan a 360-as szintet közelíti a jegyzés. Ha a tendencia folytatódik, akkor akár napokon belül jöhet a július vége óta nem látott lélektani határ.
A magyar ingatlanpiac az elmúlt 10 évben exponenciálisan fejlődött, a lakásárakat pedig a koronavírus gazdasági hatásai sem tudták visszanyomni. Ennek ellenére Magyarország európai szinten még így is a középmezőny végén helyezkedik el az „árversenyben". Az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2021 első negyedévében 6,1 százalékkal emelked
265 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 821 526 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 beteg, így az elhunytak száma 30 179 főre emelkedett. 513 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 74-en vannak lélegeztetőgépen.
Nagy emelkedések és zuhanások is jellemezték a főbb kriptoeszközöket az elmúlt időszakban a bitcoin vezérletével. Bármilyen pozícióban is vagyunk, nem könnyű kezelni az ilyen napokat és heteket. Nem mindenki tervez azonban ilyen rövidtávra. Akik közép- és hosszútávon gondolkoznak bitcoinban, ethereumban, rippleben, vagy bármilyen egyéb hasonló eszk
A fenntartható ingatlanfejlesztések és ezzel a környezettudatosan fejlődő épített környezet megteremtése, növelése érdekében Magyarország vezető ingatlanfejlesztői cégeit tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) együttműködik a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületével (HuGBC) és a Greenology – Zöldinnovációs Fenntarthatósági Tudá
Környezetvédelmi stratégiájának részeként tovább csökkenti karbonlábnyomát a Vodafone Magyarország. A vállalat teljes, összesen több mint 400 autóból álló gépjárműflottáját elkezdte környezettudatos modellekre cserélni, melynek első lépéseként 106 darab ŠKODA Octavia IV plug-in hibrid gépjárművet vett át a Porsche Hungaria-tól.
Az amerikai szenátus külkapcsolati bizottságának demokrata elnöke és republikánus képviselője közösen sürgette Joe Biden elnököt, hogy "biztosítsa a teljes elszámoltathatóságot" a Világbank adatcsalási botrányában. A Világbank (WB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) fő részvényesének számító Egyesült Államok reakciója megpecsételheti Kristalina Georg
Az elmúlt hét túlnyomóan száraz és meleg időjárását a hónap utolsó napjaiban csapadékosabb periódus váltotta fel. Az erősen változó mennyiségű esővel együtt az időjárás is ősziesebbre váltott. A csapadék mennyisége tájegységenként igen eltérően alakult, nagyrészt csupán néhány milliméter, de Nyugat-Dunántúl és Dél-Alföld térségében jelentősebb menn
Idén nyáron, június és augusztus között 4 millió 659 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a KSH adatai szerint, ami 40 ezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában, és meghaladta a koronavírus-válság előtti szintet is.
A hét minden egyes napján folyamatosan dolgozni tudó Kompano paradicsom levélvágó robot állt munkába a napokban. A gépet még a fejlesztési folyamat során, évekkel ezelőtt mutatták be, de most a szeptember 28-i Greentech Expón már teljes bevethetőségéről adott tanúbizonyságot.
A bolognai spagetti sokak egyik nagy kedvence, de a gyerekek körében szinte minden esetben tuti befutó – ahogyan a legtöbb tésztaétel. Ennek a szósznak az elkészítése egy kicsivel tovább tart, mint a bolti, porból készült utánzat, de az eredmény összehasonlíthatatlan.
Ráczné Földi Judit ellen korábban Tóth Bertalan és Karácsony Gergely fogalmazott meg offshore-vádakat. A DK szerint mindketten bocsánatkéréssel tartoznak.
A NiT Hungary és az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében a zsámbéki drivingcamp Hungary vezetéstechnikai központ területén szeptember 25-én tartották meg az „5 tengelyen – biztos kézzel!” verseny döntőjét. A fináléban tíz nehéztehergépjármű-vezető mérte össze a tudását, itt már kifejezetten a gyakorlati tudásnak volt különös je
Saját kriptovaluta kibocsátására készülhet a Revolut. A cég terveiről két névtelenséget kérő forrás mesélt a Coindesk munkatársainak. A beszámolók szerint a tervezett kriptopénz alapvetően egy Binance Coinhoz hasonló tőzsde token lenne, aminek a tartásával különböző kedvezményekben részesülhetnének az app felhasználói.…
Továbbra is tervben van egy jüanban denominált zöld panda kötvény kibocsátása a kínai piacon – mondta a Bloombergnek Kurali Zoltán. Az ÁKK vezérigazgatója kiemelte, hogy a jegybanki eszközvásárlási program esetében fokozatos, lassú leállításra számít.
Ugyan júliushoz képest valamivel kevesebben dolgoztak augusztusban, a három hónapos mozgó átlag javulást mutat, és az egy évvel ezelőtti állapothoz képest is jobbak a számok, a munkanélküliség terén is.
265 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 821 526 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 beteg, így az elhunytak száma 30 179 főre emelkedett.
Napok alatt megfordult a világ Tóth Csabával, heves kampányturné után jelentette be a visszalépést. A legfontosabb ok nem a gyanús alapítványi ügy lehetett - befolyása pedig továbbra is maradhat Zugló ügyeire.
Pártos Zsoltot nevezték ki a Praktiker új ügyvezető igazgatójának, a közgazdász szakember az új pozíciójában felelős a Praktiker Áruházlánc teljes magyarországi működésért, illetve feladata a jövőbeni növekedés feltételeinek megteremtése. 2021. szeptember 27-től Pártos Zsolt személyében új ügyvezetője lett a Praktiker Építési és Barkácspiacok Kft.-
Augusztusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 678 ezer volt, ami 24 ezerrel több az egy évvel korábbinál, és 26 ezerrel kevesebb az előző havinál és - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentéséből. A külföldön dolgozók körében 17 ezerrel csökkent a foglalkoztatottság.
Augusztusban a munkanélküliek száma 194 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,0 százalékos volt. A fő mutatóként használt háromhavi mozgóátlag szerint a június-augusztusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 200 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékos volt. Egy év alatt a 15-74 éves munkanélküliek száma 15 ezerrel, míg a munkané
A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy 15 éves szerződést írt alá a Gazprommal, Ukrajna megtámadta a megállapodást az Európai Bizottságnál.
Felemás teljesítmény volt látható az amerikai tőzsdéken tegnap, a Dow Jones mérsékelten emelkedett, míg az S&P 500 és a Nasdaq lejjebb került. Remekül teljesítettek az energetikai cégek, ami a növekvő olaj- és gázáraknak köszönhető. Az ázsiai piacokon felemás volt a piaci kép, míg Európában vegyes teljesítmények láthatóak.
Négy hét telt el a tanévkezdés óta, de már több intézményben annyi megbetegedés történt, hogy kénytelenek voltak visszatérni a digitális oktatáshoz – nyilatkozta Totyik Tamás.