A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, a tavalyi 20 ezer után idén eddig 67 ezer határsértőt fogtak el, Törökországban pedig még mindig százezrével várakoznak olyan migránsok, akik az afganisztáni tálib hatalomátvételkor már ott tartózkodtak.
Egy kivétellel mindegyik miniszterelnök-jelölt összegyűjtötte az ellenzéki előválasztáshoz szükséges ajánlásokat. Most kezdődik az érdemi kampány, jövő hétvégén pedig az előválasztás.
Minden nő másképp éli meg a szülést és a méhösszehúzódásokkal járó fájdalmakat. A szervezet által termelt fájdalomcsillapító és boldogsághormonok (endorfin), amelyek a szülés alatt szabadulnak fel, a szülő nő segítségére vannak. A szülési fájdalmak enyhítését segíti a helyes légzési technika, amit a kismamák már a szülés előtti felkészülés során el
„Sokaknak lehet véleménye arról, hogy valamit gyűlöletkeltőnek tart, azonban az »aljas náci féreg« megjegyzést egy másik emberre továbbra is gyűlöletkeltésre alkalmas kifejezésnek tartom” – mondta lapunknak a családügyekért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin hangsúlyozta, fontos visszaigazolás számára a mai ítélet, hogy a magyar jogszab
A Magyar Állami Népi Együttes Tamási Áron műve nyomán készült Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című produkciója lesz az első előadások egyike a Hagyományok Háza szeptemberi programjában. A húsz éves fennállását ünneplő intézményben úgy készülnek, hogy minden eddig megszokott programot újraindítanak a táncházaktól a szervezett csop
Jézus hirdeti és gyakorolja is a szeretet parancsát – jelentette ki Böjte Csaba ferences szerzetes a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (Nek) második napján, hangsúlyozva: ez az egyetlen parancs, amit a mester nekünk adott. Szavai szerint Krisztus elindított egy úton bennünket, jó úton járunk, ez az az út, amelyen tovább kell mennünk, és ezeket
Megalapozatlan vádak alapján ítélték börtönbüntetésre Marija Kalesznyikava és Makszim Znak fehérorosz ellenzéki vezetőket; az Európai Unió a politikai foglyok szabadon bocsátására szólítja fel Fehéroroszországot - közölte az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS).
55 millió forint sorsa vált bizonytalanná Debrecenben, miután az önkormányzat nem jutott dűlőre a lakókkal egy társasházban működő orvosi rendelő felújításával kapcsolatban. A helyi sajtóban megjelent, hogy a lakók 20 millió forintot kértek a hozzájárulásukért, ezt azonban az érintettek cáfolják. Azt mondják, ők csak azt szerették volna, hogy a fe
Jézus hirdeti és gyakorolja is a szeretet parancsát – jelentette ki Böjte Csaba ferences szerzetes a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (Nek) második napján, hangsúlyozva: ez az egyetlen parancs, amit nekünk adott.Szavai szerint Krisztus elindított egy úton bennünket, jó úton járunk, ez az az út, amelyen tovább kell mennünk, és ezeket az értéke
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/06/5177/
Több egykori főszereplő, valamint Cser-Palkovics András polgármester részvétele mellett Székesfehérváron bemutatták a Lövés Szarajevóban című kötetet, kollégánk, Szentesi Zöldi László könyvét, amely a Videoton 1984–85-ös menetelésének állít emléket a labdarúgó Uefa-kupában.
A 88 éves korában elhunyt Jean-Paul Belmondo 2017-ben kapta meg a legnagyobb francia filmdíj, a francia Oscarnak is nevezett César-díj életműdíjat. A gáláról előkerült egy megható videó, amelyen állva tapsolják a francia színészlegendát.
A Toyota egy évvel ezelőtt nyújtotta be azt a bejegyzési kérelmet az Egyesült Államok szabadalmi hivatalához, amelyet aztán idén nyáron tett közzé az intézmény. A szabadalom a kartergáz elvezetésére, a PCV szeparátor kialakítására vonatkozik, így különösebben nem hozta lázba a benzinvérű rajongókat. Annál inkább a bejegyzést kísérő illusztrációk: e
Jelentkezzenek vakcináért az otlatlanok - kérte az államfő saját podcastjában. Áder János kifejtette, még van idő így szerezni védettséget a negyedik hullám előtt. Merkely Béla részben a keleti vakcinákkal magyarázta, hogy a belföldi járványhelyzet sokkal kedvezőbben alakult, mint Európa más részein.
A világhírű kutatóbiológus már most számos szakmai elismeréssel büszkélkedhet, a jövőben pedig még több nemzetközi díjátadó gála szerepel a naptárában. Ezen jeles alkalmakra pedig Csézy ruháiban jelenik majd meg az mRns vakcinák feltalálója.
Az információs vihar új jelenség. A fiatalok minél inkább meg tudják különböztetni az igazit a manipulációtól, annál eredményesebben élnek a lehetőségeikkel. Interjú.
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora este a nemzetközi kereskedelemben reggelhez képest, de csak szerény volt az elmozdulás.
Miközben Magyarországot folyamatosan azzal támadják a brüsszeli bürokraták, hogy autoriter az ország, nincs szólás- és sajtószabadság, stb., stb., éppen egy Soros György alapítványához köthető szervezet felmérése állapította meg ennek az ellenkezőjét. Az eredmény igencsak meglepő, ugyanis a németek mindössze 11 százaléka, az osztrákok 15 százaléka
2010 óta, amióta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) összegzi a május 1–augusztus 31. közötti viharszezon okozta kárkifizetéseket, egyedül a kiindulási évben fizettek ki többet a társaságok.
Hiába nyithattak ki a magánállatkertek országszerte május közepén, a tulajdonosok azt mondják, hogy nagyon nagy bajban vannak. A hosszú zárás miatt ugyanis az utolsó tartalékaikat is felélték. A nyári szezonban a jegyekből volt bevételük, de ez csak a napi költségeket fedezte. Ősztől viszont kevesebben látogatják az állatkerteket, így többen attól
A Xiaomi hivatalosan is megerősítette, hogy belépett az elektromos járművek piacára és rengeteg pénzt fektetett a projektbe. Szélesedik az autóipar. A Xiaomi a napokban bejelentette, hogy 10 milliárd jüan alaptőkével bejegyezte legújabb leányvállalatát, ami a Xiaomi EV Company Limited nevet kapta. A cég törvényes képviselője pedig a Xiaomi alapító
“Using force or threat to glue us together is not democratic. In my childhood, I lived in a state which was forced to be together. It did not end well. It never does. I have learned that. Instead, my approach to Europe is a very cautious bottom-up approach which would respect diversity. Democracy is indeed a slow and difficult, challenging process.
A két, frissen nevet változtatott vetélytárs a választók összezavarására az eredeti Visnyevszkijéhez hasonló őszes szakállt növesztett, és a haját is hasonlóan ritkás-rövidre alakíttatta a plakáthoz készített fotóján.