2021. szeptember 6. hétfő

szept. 6
19:51
Borzalmas: Halálos baleset történt Szentkirálynál: a jármű sofőr nélkül gurult tovább (Life)
Hajnalban halálos baleset történt Szentkirálynál. A kamion sofőrje életét vesztette, majd kiesett a kamionból, így a jármű sofőr nélkül gurult tovább.
szept. 6
19:54
Merkely Béla: a csodával azonos, hogy ennyit lépett előre a rangsorban a Semmelweis Egyetem (Infostart)
Az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, jelentős mértékben nemzetköziesült az intézmény, rengeteget idézik, hivatkozzák és reagálják a tudományban az egyetem publikációit.
szept. 6
19:54
A brit kormány nem ismeri el a tálibokat, de „kapcsolattartásra” készen áll velük (Mandiner)
Több dolgot is számon akarnak kérni a tálibokon, külső nyomásgyakorlási lehetőségekre utaltak, miközben elmondásuk szerint a nemzetközi közösségnek alkalmazkodnia kell hozzájuk.
szept. 6
19:54
Az orbáni politika már tíz éve képviseli azt, amit mára Európában is egyre többen támogatnak (Magyar Nemzet)
– A baloldal a 2002–2006 közötti időket hozná vissza – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Kötcsén. A lapunk által megkérdezett politikai elemzők közül Kiszelly Zoltán szerint Gyurcsány Ferenc személye kétharmados győzelmet is hozhat a Fidesznek, míg Horn Gábor úgy véli: tévedés a Medgyessy-kormányt és a Gyurcsány-kormányt összemosni. Mráz Ágoston S
szept. 6
19:56
Környezettudatos beruházás zárult az egészségiparban (Magyar Nemzet)
.
szept. 6
19:57
Júliusban is kitettek magukért az alapkezelők (vg.hu)
A hazai befektetési alapok vagyona újabb csúcsot döntve 8904 milliárd forintra nőtt júliusban a Magyar nemzeti bank friss adatai szerint.
szept. 6
20:00
Orbán Viktor már tíz éve képviseli, amit egyre több országban támogatnak (Magyar Nemzet)
– A baloldal a 2002–2006 közötti időket hozná vissza – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Kötcsén. A lapunk által megkérdezett politikai elemzők közül Kiszelly Zoltán szerint Gyurcsány Ferenc személye kétharmados győzelmet is hozhat a Fidesznek, míg Horn Gábor úgy véli: tévedés a Medgyessy-kormányt és a Gyurcsány-kormányt összemosni. Mráz Ágoston S
szept. 6
20:03
Az oltatlanok mégis közel kerülhetnek a pápához (Infostart)
Az eredetiekkel ellentétben már a nem beoltott személyek is részt vehetnek Ferenc pápa jövő heti négynapos szlovákiai látogatásának egyházi rendezvényein. A Szlovák Püspökkari Konferencia hétfőtől tette lehetővé a regisztrációt az oltatlanok számára. PCR-tesztre vagy a Covid-19 leküzdéséről szóló igazolásra azonban nekik is szükségük lesz. Szlováki
szept. 6
20:03
100 százalékban újrahasznosítható papírból készült poharak váltják az egyszerhasználatos műanyagpoharakat a Coca-Cola HBC Magyarország automatáiban (ProfitLine)
Kivonja a hazai piacról egyszerhasználatos műanyagpoharait a Coca-Cola HBC Magyarország. A jellemzően kávé- és egyéb melegital-automatákban használt poharakat teljes egészében újrahasznosítható papírpohárra cseréli a vállalat országszerte mintegy 1000 melegital automatájában. Az átállás fokozatos, a cél, hogy 2022 első felére lezáruljon. A pohárcse
szept. 6
20:03
98 évesen hunyt el a tragikus sorsú magyar írónő – Életét titkok és drámák övezték (Femcafe)
Szepes Mária életében tapasztalt legnagyobb fájdalmait művein át érezheti igazán az ember, az írónő ugyanis az őt ért óriási tragédiát is belefonta leghíresebb alkotásába.
szept. 6
20:03
Friss: ezek a legújabb fejlemények Fekete Dávid ügyében (Life)
Fekete Dávid már majdnem négy hónapja ül börtönben és többek szerint mindent elkövetett azért, hogy kiengedjék. A legújabb információk szerint azonban kérelmét elutasították.
szept. 6
20:06
Repedt bordákkal állt színpadra balesete után Bodrogi Gyula (BorsOnline)
Két héttel azután, hogy súlyos balesetet szenvedett próba közben, a hétvégén máris színpadon állt a 87 éves művész. A Szenes Iván Emlékkoncert közönsége ámulattal figyelte, hogy mennyi erő van a Nemzet Színészében.
szept. 6
20:06
Technológiai fejlődésről mesél a tízezer éves mezolitikus település (Magyar Nemzet)
Az Orosz Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének régészei középső kőkorszaki telepek nyomait tárták fel az oroszországi Veletma folyó közelében. A településeket körülbelül 10 ezer évvel ezelőtt emelték, az úgynevezett Butovo-kultúra korai szakaszában. A mezolitikus vadászó-gyűjtögető közösségek éltek itt, amelyek főként a nyugat-oroszországi erdő
szept. 6
20:08
Újabb brexitcsörte várható London és Brüsszel között (Magyar Nemzet)
Ismét fagyossá válhatnak a kapcsolatok Nagy-Britannia és az Európai Unió között, amennyiben nem oldódnak meg a problémás kérdések a korábban jóváhagyott északír kereskedelmi megállapodással kapcsolatban.
szept. 6
20:09
Öt évre csuknak le egy vietnami férfit, mert terjesztette a koronavírust (444.hu)
Megsértette a karanténszabályokat, megtalálták.
szept. 6
20:09
"Egy ideje már nagyon fáradt volt” - Több betegséggel is meg kellett küzdenie Jean-Paul Belmondónak (Life)
Nyolcvannyolc éves korában ma otthonában hunyt el a francia színészlegenda, Jean-Paul Belmondo, akinek több betegséggel is meg kellett küzdenie az elmúlt években.
szept. 6
20:15
Már az amerikai felszerelést használja a tálib kommandó (Infostart)
A tálibok „becsapva és elárulva” érzik magukat, amiért a Kabulból távozó amerikaiak hatástalanították hátrahagyott helikoptereiket és más harci járműveiket. Viszont elkezdték használni a nyugati kommandós felszerelést – egy ilyen tálib egység oszlatta a tüntető nőket a hétvégén.
szept. 6
20:15
Oláh Gergő elárulta, hogyan indult náluk a tanév (Ripost)
A zenész családját hatalmas boldogság érte szeptemberben, ugyanis egy újabb taggal bővültek. Immár öt kisgyermek boldogítja az énekest.
szept. 6
20:15
Ilyet még biztosan nem láttál: ez a templom teljesen átlátszó – Fotó (Femcafe)
A különleges nevezetesség Belgiumban található.
szept. 6
20:18
Őrület! A kézzel érinthető, kitapintható hologram szó szerint karnyújtásnyira van! (Promotions)
Egy új - eddig sci-fi-nek számító - technológia egy lépéssel közelebb kerülhet a valósághoz a "haptikus hologramok" új fejlesztésével.
szept. 6
20:20
Lebuktatta magát az Álarcos énekes versenyzője (Promotions)
Az Álarcos énekes első adásában rögtön két versenyzőt lepleztek le, mégpedig azért, mert az Eperke azonnal elárulta magát.
szept. 6
20:21
Fiatal amerikai kutatókkal erősít az MCC (hirado.hu)
Budapest Fellowship címmel fiatal amerikai kutatóknak indított programot a Mathias Corvinus Collegium.
szept. 6
20:21
Tombol a bika: történelmi csúcson a budapesti tőzsde (hirado.hu)
Nincs megállás: Újabb történelmi csúcson zárt a pesti börze és annak vezető részvénye az OTP.
szept. 6
20:21
Tízmilliárd eurós megaberuházások Romániában (vg.hu)
A fejlesztésre égető szükség van, hiszen az országban mintegy 50 ezer kilométernyi út szorul felújításra, a települések több mint fele nem rendelkezik csatornahálózattal, több mint negyede pedig nincs rákötve a vízhálózatra.
szept. 6
20:21
Szerencsésnek mondhatja magát Oláh Gergő és felesége (BorsOnline)
Szeptember 3-án született meg Oláh Gergőék ötödik gyermeke.
szept. 6
20:22
Óriási bejelentést tett a Penny, magyarok tízezrei szeretnék majd megszerezni a 25 elképesztő csodából legalább az egyiket - íme a részletek! (Promotions)
Már mondjuk is, hogy mi ez a 25 csoda.
szept. 6
20:23
„Elment a Profi” – Orbán Viktor is elbúcsúzott Belmondótól (hirado.hu)
„Elment a Profi. Isten nyugosztalja Jean-Paul Belmondót” – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon.
szept. 6
20:24
Victoria Beckham, David csupasz fenekéről posztolt, hatalmas boldogságot okozva ezzel követőinek (Promotions)
Ez aztán a formás hátsó!
szept. 6
20:24
Ez a nő robbantotta ki Amerika legnagyobb szexbotrányát – Most sorozat készült az elnökkel való viszonyáról (Promotions)
1998-ban nagy port kavart, mikor kiderült, hogy az Egyesült Államok elnökének, Bill Clintonnak viszonya volt az egyik beosztottjával, Monica Lewinskyvel – ez a botrány ihlette az Impeachment: American Crime Story című sorozatot.
szept. 6
20:25
Klímasemleges és erős Európát akar Scholz és Macron (hirado.hu)
A német alkancellár szerint az Európai Uniónak erősebb világpolitikai szerepet kell vállalnia
szept. 6
20:26
Mi történt? Pápai Joci miatt leállt a Sztárban sztár leszek forgatása (Promotions)
Pápai Joci könnyekben tört ki az egyik versenyző miatt, aztán le is állított mindenkit a stúdióban.
szept. 6
20:27
Az UEFA-elnöknek nem tetszik a nagy reformterv (Infostart)
Újfent kifejezte ellenvéleményét a labdarúgó-világbajnokságok kétévenkénti megrendezésével kapcsolatban Aleksander Ceferin, az európai futballszövetség (UEFA) elnöke.
szept. 6
20:27
Böjte Csaba: Ilyen jól magyar ember a Kárpát-medencében ezer éve nem élt (hirado.hu)
Böjte Csaba ferences szerzetes a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) második napján tartott fakultációt.
szept. 6
20:27
Őrült új terméket hoz a Pepsi (ATV)
A Cheetos és Mountain Dew márkáit ötvözve áll elő a PepsiCo vállalat a csípős üdítőitalukkal.
szept. 6
20:27
Az ország legidősebb gimnazistája: Fésüs Júlia 72 évesen ült be az iskolapadba (Femcafe)
Fésüs Júlia fotója időről-időre megjelenik a régi fényképekkel foglalkozó Facebook csoportokban. Kiderült, mi áll a megható kép mögött.
szept. 6
20:27
11 nap alatt veszítette el két lábát és egyik karját egy pécsi nő (SzMo)
Mónika gyomorpanaszokkal került kórházba még januárban, ahol kiderült: érelzáródása is van, ezért márciusban amputálták a végtagjait. A családnak most segítségre lenne szüksége.
szept. 6
20:27
Tovább bonyolódik a Madeleine McCann ügy: megszólalt a fő gyanúsított barátnője (Life)
A kis Madeleine McCann 14 éve tűnt el. Azóta, bár többen is látni vélték, mégsem történt a nyomozásban előrelépés.
szept. 6
20:28
Puzsér Róbert porig alázta Tóth Gabit, prostituáltnak nevezte őt (Promotions)
Puzsér Róbert új áldozata Tóth Gabi lett. Az ország kritikusa kegyetlenül beleállt az énekesnőbe.
szept. 6
20:30
Kiderült az igazság Diana hercegnőről, hosszú évek után végre az egész világ megtudta (Promotions)
Oly sok évnyi pletyka és találgatás után végre fény derült az igazságra.
szept. 6
20:30
A 2015-ös migrációs válság mérföldkövet jelentett Európában (Demokrata)
A tömeges migráció nem erősebbé, hanem gyengébbé teszi az Európai Uniót – mondta Orbán Balázs egy budapesti fórumon.
szept. 6
20:30
Molnár Csaba: „Jöjjenek inkább kerékpárral, hajóval Kisorosziba!” (Magyar Nemzet)
Nagy ugrás előtt áll Kisoroszi: a szeptember 6-án kezdődő fejlesztés megváltoztathatja a falu turizmusát. A tervek számos kérdést vetettek fel az elmúlt hónapokban, a legtöbben elsősorban a természetvédelmi értékek védelme mellett foglaltak állást. Molnár Csaba polgármester szerint az egész beruházás alapvetése, hogy a természeti értékek megóvását
szept. 6
20:32
Örökre megkárosodott volna a gyönyörű Jessica Chastain bőre egy film forgatása miatt?! (Promotions)
Iszonyatos volt a tempó Jessica Chastain különleges filmjénél, előfordult, hogy 7 és fél órát töltött a sminkszobában!
szept. 6
20:33
Megugrott az alumínium ára a puccs miatt (Infostart)
A guineai puccsisták vezetője, Mamady Doumbouya ezredes bejelentette, hogy átmeneti egységkormányt hoznak létre.
szept. 6
20:33
Ezek a beléptetőkártyás munkaidő-nyilvántartás adatvédelmi alapszabályai (ProfitLine)
A Covid-19 jelentős változást hozott az irodahasználati szokásokban, melynek következtében hosszabb távon az úgynevezett hibrid munkavégzés hódíthat teret. De felmerülhet a kérdés, hogy miként tartható be, hogyan ellenőrizhető az irodai jelenlét egy ilyen rendszerben. Talán a legkézenfekvőbb megoldás a szinte valamennyi modern irodaház által alkalm
szept. 6
20:33
Itt a fény az alagút végén - Indulhat az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszának építése (Portfolio)
Román-szlovák konzorciumnak ítélte a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) az észak-erdélyi A3-as autópálya Bisztraterebes (Chiribis) és Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) közötti szakaszának a tervezési és építési jogát - közölte hétfőn honlapján a CNAIR.
szept. 6
20:34
Szabó Zsófi melle felrobbantotta az internetet (Promotions)
Az Álarcos énekes új nyomozója a dekoltázsával harangozta be a műsort.
szept. 6
20:36
Messi nagyon kiakadt: mindössze 7 percig tartott a Brazília – Argentína rangadó (Promotions)
Azt hihetné az ember, hogy valamilyen nagy balhé miatt kellett félbeszakítani a Brazília – Argentína meccset.
szept. 6
20:36
Azok az otthagyott dolgok (Demokrata)
Ha ott és akkor azt a babkonzervet nem hozom el, és nem kényszerítem magam ebbe az abszurd játékba, most szegényebb lennék egy gyerekkori emlék újraélésével.
szept. 6
20:36
Ha nincs a zene, elvesztem volna (Demokrata)
Amikor az emberek arra várnak, hogy valaki megcsinálja helyettük a dolgokat, semmi sem változik – mondta a Demokratának Tátrai Tibor gitáros.
szept. 6
20:36
Dobrev Klárát tartják a legalkalmasabb miniszterelnök-jelöltnek az ellenzéki szavazók egy új felmérés szerint (Mandiner)
A DK jelöltjét Karácsony Gergely, majd Jakab Péter követi a Pulzus felmérésére adott válaszok alapján.

Keresés