A koronavírus miatt a külföldi turisták száma drasztikusan visszaesett az elmúlt másfél évben. A szakértők ugyanakkor rendre azt hangsúlyozták, hogy a belföldi turizmus stabil lábakon áll. A KSH csütörtöki statisztikáiból kiderült, hogy ez mennyire állja meg a helyét.
Az eredetileg április végére tervezett, majd novemberre halasztott Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált 2022. április 21. és 24. között rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése - írja a Litera.
Rossz példát mutatott az az ügyeletes rendőr, aki balesetet okozott egy rendőrautóval. A baleset augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka történt, de csak most vált ismertté. A tiszt a rendőrségi autóval elvesztette uralmát, és egy ház falának csapódott. Csak anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt. A baleset után kiderült, hogy a rend
Úgy kapott védettségi igazolványt egy diák, hogy be sem oltották. Az egészségügyi nyilvántartási rendszerben viszont az szerepel, hogy a 13 éves tanuló Zalaegerszegen megkapta a vakcinát. Szülei azt mondják: ott 15 éve nem is járt a család.
Közúti közlekedési baleset történt szeptember 9-én 16 óra 20 perc körül a 7-es számú főút 69-es kilométerszelvényében, Székesfehérvár belterületén, ahol - eddig tisztázatlan körülmények között - öt személygépjármű ütközött össze. A baleset során egy személy életét vesztette. A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszo
Peru tavasszal egy darabig Magyarországgal is versenyezve állított fel a szomorú világrekordot a Covid-19 halálozások lakosság-arányos számában, de mára látványosan javult a helyzet. Ennek legalább három oka lehet, és csak az egyik, hogy ott is haladnak az oltásokkal. A vírus azonban nem az egyetlen súlyos problémája az országnak – vannak ugyanis p
A turisták elmaradása mellett a magyar vendéglátóipari egységeknek az óriási munkaerőhiánnyal is meg kell küzdeniük. Molnár B. Tamás, a Magyar Gasztronómiai Egyesület elnöke elmondta, hogy fojtogató ez a munakerőhiány, hiszen náluk is napi szinten keresnek szakácsokat - sikertelenül.
Latinovits Zoltán 1931. szeptember 9-én, kereken kilencven esztendővel ezelőtt látta meg a napvilágot. Minden idők egyik legnagyobb magyar színésze volt, aki annak ellenére is teljes értékű munkásságot hagyott maga után, hogy életműve végső soron torzó maradt.
Egy dél-koreai parlamenti bizottság augusztus 25-én megszavazta azt a törvénymódosítási javaslatot, amely kulcsfontosságú lépés lehet afelé, hogy megtiltsák a Google és az Apple számára, hogy a szoftverfejlesztők jutalékot számítsanak fel az alkalmazásokon belüli vásárlások után. Ez az első ilyen jellegű korlátozás, amelyet valamelyik jelentős gazd
Japán bejelentette, hogy szeptember végéig meghosszabbítják az egészségügyi veszélyhelyzetet Tokióban és 18 másik területen, miután az egészségügyi helyzet súlyos nyomás alatt van, bár az új koronavírus-fertőzöttek száma lassú csökkenésnek indult.
A koronavírus-járvány negyedik hullámában több a fiatal a kórházi kezelésre és lélegeztetőgépre szoruló betegek között - jelentette ki Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a kormány csütörtöki ülésén.
Az easyJet brit légitársaság nemrégiben előzetes, felvásárlási célú megkeresést kapott, de a cégvezetés ezt egyhangúlag visszautasította, és a vevőjelölt azóta jelezte, hogy immár nem érdeklődik az ügylet iránt – közölte a vállalat.
Nem mindennapi eset, ami Bethanie Lyon amerikai táncosnővel történt: több millió forintért kisebbítette a melleit - a műtét után alig egy évvel viszont azok újra vissza kezdtek nőni neki!
Az év végéig Afrika az előzetes tervekhez képest negyedével kevesebb koronavírus elleni oltóanyagot kap - közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) afrikai igazgatója.
Az Egyesült Királyság kormánya bevezette a Better Value Rail (BVR) Toolkit webhelyet az infrastrukturális projektek megvalósításának racionalizálása érdekében. A webhely a Közlekedési Minisztérium, a Network Rail és az ORR közös fejlesztése.
Nemcsak a tanévkezdés környéki kampány volt eredményes, hanem a már augusztusban elkezdett oltakozás is - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a diákok kampányszerű oltásáról legújabb videóinterjújában.
Idén már hetedik alkalommal adják át a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. A díj célja kettős: egyrészt meg akarja mutatni a legerősebb pályakezdőket, másrészt pedig népszerűsíteni szeretné a kortárs irodalmat. A korábbi díjazottak: Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita. 2021 Margó-díja
A hivatal és a Közszolgálati Egyetem minél több pályakezdő pedagógusnak mutatná be, hogy pályájának fontos része a nemzeti öntudat és a hagyományok ápolása.
Várhatóan még ma bejelenti a Facebook és a Ray-Ban a közös okosszemüvegeiket, ám a termék már hamarabb kikerült az internetre, mint azt a két cég szerette volna. A Ray-Ban Stories néven futó okulárén a Facebook nem feltűnősködik: a csomagoláson kívül tűnik úgy, hogy a márkajelzése bárhol is megjelenne a terméken.
Oroszország egyelőre nem kapott meghívást az Egyesült Államoktól a Joe Biden elnök által tervezett, a Covid-19 elleni küzdelemről tartandó csúcstalálkozóra.
Egy panamai ömlesztettáru-szállító hajó zárta el az utat a csatorna egyik kétsávos szakaszán, ami miatt négy hajót kellett átirányítani a párhuzamos sávba.
A párizsi vizit a szövetségest kereső francia elnöknek is fontos volt, de nagyobb kérdés, hogy a két német politikus mennyit tud belőle profitálni. A CDU/CSU szövetség időközben ismét belülről kapott egy nagyobb szúrást.
Ismét megfeneklett egy hajó a Szuezi-csatornában eltorlaszolva a forgalmas vízi utat, de az egyiptomi hatóságoknak sikerült rövid időn belül kiszabadítaniuk - közölte csütörtökön a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA).
A szakszervezet szerint szigorúbb feltételek kellenének az iskolába járáshoz, félő, hogy tovább nő a koronavírusos esetek száma az oktatási intézményekben.
Újabb szakaszához érkezett a Lánchíd rekonstrukciója: elkészült a medernyílásban az első felújított láncszakasz és megkezdődött a budai aluljáró bontása is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Szlovákiában hétfőn kezdik meg a Covid-19 elleni vakcina harmadik adagjával az oltást. Azok vehetik fel, akik nyolc hónappal ezelőtt kapták meg a második dózist. A harmadik adagot először az egészségügyi alkalmazottak kapják meg. Szeptember 9-től, azaz mától pedig már az 5 és 11 éves közti korosztály számára is lehetővé válik az oltás felvétele.
Csak erős szellemi tulajdon védelemmel lehet erős az ország, az oltalom használata jelentősen hozzájárul a cégek gazdasági növekedéséhez - mondta Pomázi Gyula a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke a hivatal és a Világgazdaság közös konferenciáján csütörtökön Budapesten.
A Tuxera IT-tárolástechnológiai és hálózatátviteli cég megvásárolta a HCC Embedded Kft.-t, amely mostantól Tuxera Hungary Kft.-ként működik tovább. A felvásárlás érdekessége, hogy a finn Tuxera alapítója és technológiai igazgatója, Szakacsits Szabolcs is magyar állampolgár. A tranzakció konkrét összege ugyan nem nyilvános, de az elmúlt néhány év ad