Hercegnőnek még a távoli Afrikában is születni kell. A mohéli királynőnek, Dzsombe Szudinak azonban nemcsak különleges sors jutott, de tehetségével bearanyozta alattvalói életét. Lehet, hogy nem tudtad, de a 19. század egyik legnagyobbra tartott afrikai uralkodója egy nő volt.
Adathalászok magukat az OTP Bank ügyintézőinek kiadva próbálják a gyanútlan ügyfelektől megszerezni banki adataikat, majd ezek segítségével a pénzüket – figyelmeztetett a pénzintézet.
Voltak hibák az USA afganisztáni kivonulásában, de a jelenlegi helyzetet alapvetően nem lehetett volna elkerülni. Ugyanakkor a tálibok ma már nem térhetnek vissza az 1996 és 2001 közötti fundamentalista kormányzáshoz - mondja a szakértő.
Új cég lépett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalkozásokra létrehozott Xtend piacára: csütörtökön elindult a kereskedés az OXO Technologies Holding Nyrt. részvényeivel.
Nők millióit varázsolja el már évtizedek óta Jennifer Aniston haja, szépsége, fittsége, elkerülhetetlen volt, hogy a hollywoodi szupersztár egy adott ponton ne indítsa el saját szépségmárkáját, főleg most, amikor a hírességek körében ez az abszolút második lépés a sikeres karrier után. Az pedig, hogy az új márka első kiadása hajápolási termék Jenni
Még annak ellenére is, hogy a pandémia és a chiphiány miatt jócskán visszaesett az autóipar, tavaly 56 millió személyautó és 22 millió haszonjármű készült. Mennyi ásványi kincs kellett ehhez, beleértve a vasérctől a villanyautók akkumulátorának ritka földfémjeiig mindent, mennyi kaucsuk a gumikhoz, mennyi energiafelhasználás az üzemekben, és mennyi
Csak kapkodjuk a fejünket: a Mátrix 4 első teljes előzetese faltól falig akciót kínál, ráadásul ismét viszontláthatjuk ikonikus szerepeikben a széria hajdani sztárjait, Keanu Reevest és Carrie-Anne Mosst.
A klímaváltozás következtében olvadó jég miatt a svédországi Kebnekaise-hegy a kilencvenes évek közepe óta több mint 20 métert veszített a magasságából, a hegy déli csúcsának magassága évente több mint két métert csökkent - állapították meg kutatók.
Csődközelbe került a június óta hatósági felügyelet alá vont legnagyobb romániai biztosító, a City Insurance, miután a holland I3CP Holding BV kisebbségi tulajdonos nem fizette ki a remélt 150 millió eurót a román hatóságok által elvárt tőkeemeléshez.
Gyakrabban indul és hosszabb ideig jár szombattól a 100E reptéri gyorsjárat, amely kényelmes és közvetlen összeköttetést biztosít a belváros és a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.
A klímaváltozás hatásai miatt megnyúlik a bozóttűzszezon Ausztráliában - állapította meg egy tanulmány, amelyet a Victoria állambeli tűzoltóság készíttetett.
Négyszeresére növelhetik a halállományok nagyságát és sokszínűségét, ha az óceánok egy-egy térségét védetté nyilvánítják - állapították meg az angliai Plymouthi Egyetem kutatói.
A hétvégén is sok lesz a napsütés, csak néhol várható csapadék. A csúcsértékek továbbra is 25 Celsius-fok körül alakulnak, többfelé 30 fok közeli értékeket is mérhetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-hez.
Mintegy félszáz hadihajó, 120 repülőgép és helikopter, valamint a fegyveres erők nyolcezer tagjának részvételével flottagyakorlatot kezdődött a sarkkörön túl - közölte csütörtökön az orosz Északi Flotta sajtóosztálya.
Az Easyjet hivatalosan is megerősítette azokat a lapértesüléseket, amelyek arról szóltak, hogy felvásárlási ajánlat érkezett a társaságra. Az ajánlattevő kilétét ugyan nem árulták el, de a piacon tényként kezelik, hogy
A magyarok soha nem vesztették szem elől a küldetésüket - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium évnyitóján.
Nem azért, mert elleneznék a halálos ítéletet, hanem mert a helyi szabályok alapján nem engedték meg a halálra ítéltnek, hogy a lelkipásztora hozzáérjen haldoklása közben.
Sorsdöntő orvosi vizsgálatok várnak Christian Eriksenre. A jövő hónapban Dániában végeznek el rajta olyan teszteket, amelyek alapján el tudják dönteni, visszatérhet-e a pályára.
A Józsefvárosi Önkormányzat szeptember 9-i rendkívüli képviselő-testületén határozott arról, hogy 10.000 forint egészségvédelmi támogatásban részesülnek mindazok a józsefvárosi rászoruló lakosok, akik 2021. december 31-ig beadatták mindkét COVID-oltást.
Srí Lankán arra kérik a nőket, hogy legalább egy évvel halasszák el a gyerekvállalást a koronavírus-járvány miatt - közölte csütörtökön az egészségügyi minisztériumi illetékese.
Orbán Balázs kuratóriumi elnök olyan nemzeti intézménynek nevezte a 25 éve működő Mathias Corvinus Collegiumot (MCC), amely "négyzetre emeli a tehetségeket".
A Magyar Bankholding tagbankjainak adatai szerint az idei év második negyedévében is dinamikusan bővült a kötvénykibocsátás a közép- és nagyvállalatok körében - közölte a pénzintézet az MTI-vel kedden.
Szeptember 15-től Ausztria szigorít a korlátozásokon és az oltottak számára javasolja, az oltatlanok számára kötelezővé teszi az FFP2-es maszkok használatát a tömegközlekedésen, boltokban és mindenhol, ahol eddig is szükséges volt.…