Gyengüléssel kezdte a hetet a forint, mely hétfő reggel ismét 380 közelében van az euróval szemben. Vagyis a múlt hét második felében látott erősödés nem tartott ki, továbbra sem tud szabadulni a lélektani határtól a magyar deviza. Továbbra is elsősorban a nemzetközi hangulat, ezen belül az orosz-ukrán háború friss hírei mozgatják a forintot.
A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója is reagált a villamosról lezavart hajléktalanok ügyére. Szerinte köszönetet érdemelnek a járművezetők, akik próbálják betartani a rendet.
A hétvége adatait közöljük. A beoltottak száma 6 404 348 fő, közülük 6 189 787 fő a második, 3 852 933 fő a harmadik, 274 965 fő már a negyedik oltását is felvette.
Eddig több mint 162 ezer olyan a gyermeket nevelő szülő nyújtotta be adóbevallását, akinek jár a családi adóvisszatérítés. Az érintettek összességében már mintegy 50 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
A brit férfi azt kérte a cégétől, hogy váltsák le, de azt közölték vele, hogy csak a csomagjai felét tudja tőle átvenni valaki, a többit neki kell kiszállítania.
2022 elején sokaknak emelkedett a bére itthon, azonban nagyon valószínű, hogy a reálbérek növekedése nem lesz túl nagy. Ennek oka, hogy az infláció is növekedő tendenciát mutat, a mostani várakozások szerint akár 9% is lehet az átlagos drágulás idén. Emiatt sokan nem fogják érezni, hogy valóban nőtt volna a bérük, és lesz, akinek érdemben csökkeni
A You hamarosan visszatér a Netflix műsorára! Már elkezdték a negyedik évad forgatását, mi pedig elhoztunk néhány fontos részletet, amit eddig megtudtunk a folytatásról.
Szente Grétinél, aki mindent alárendelt annak, hogy győzni tudjon. Mindennap edzett, gyakorolta az ügyességi eszközöket, és betartotta étrendjét. Soha nem csábult el, se egy program, se egy randi, sem egy ínycsiklandozó étel miatt sem. A tavaly évad győztese el is érte a célját, és immár 30 millió forint büszke tulajdonosa.
Ha a stressz szót halljuk, akkor elsőre mindenkinek valami rossz, kellemetlen dolog ugrik be. Pedig a stressz lehet jó is. De hogyan tudjuk megkülönböztetni a jó és a rossz stresszt? És mit tehetünk, ha már elviselhetetlen a belső feszültség?
Egyre népszerűbb az Egyesült Államokban az állatklónozás. Nem olcsó mulatság: mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki életre kívánja kelteni elhunyt kedvencének pontos mását.
A 8. kerületben több mint 500 lakos írt alá petíciót a motoros közlekedés ellen. Ha a környezetvédelmi aktivisták azt szeretnék elérni, hogy Josefstadt legyen az első kerület Bécsben, amely teljesen mentes az autóktól és motoroktól. A cél az életminőség és a közlekedésbiztonság javítása. Emellett csökkenteni kell a zajszennyezést, és be kell vezetn
Újabb pénzügyi vita indulhat el a Forma-1-es paddockban. Ahogy arról korábban beszámoltunk, egyes csapatok a 140 millió dolláros költségvetési keret módosítását követelik, mivel a tomboló infláció sújtja a csapatok szűkös pénzeszközeit. Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost ennyit árult el erről a német Skynak: “Jelenleg még mindig három csapat va
Meglepő élettörténete van Domán Kornél Corneliusnak. A Reggeliben elmesélte, hogyan került Spanyolországba és Dél-Amerikába, mikor jött rá, hogy nem a filmes háttérmunka, hanem a színészet érdekli, és hogyan építette fel magát külföldön. A Keresztanyuból is ismert színész kitartóan próbálkozott, több mint ötszáz névjegyet osztott szét rendezők, pro
A koronavírus megjelenése óta eltelt két év. A kezdetben kényszermegoldásként elterjedt home office velünk maradt, noha az irodák már megteltek élettel, a munkavállalók jelentős része ragaszkodik a rendszeres távmunkához. Hogy mennyire fontos szempont lett ez a dolgozók számára, jól illusztrálja az egyik nagy multinacionális vállalat tavaly október
Becslések szerint mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden hatodikra fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb).
Úgy tűnik, hogy az orosz energiatermékek behozatali szankciójáról letettek az EU-ban, legalábbis erre utal, hogy a szénimport tilalma csak augusztustól hatályos.
Nincs nap, hogy ne kerüljön be új könyv Szabó T. Anna és Dragomán György házi könyvtárába – derül ki a Mutasd a könyvespolcod! legújabb adásából, amelyben Szabados Ágnes ezúttal Szabó T. Annát kérdezte. Pontokba szedtünk néhány érdekes megállapítást.
Minden profi pókerjátékos elkezdte valahol! Akár a legjobb barátainkkal játsszuk életünk első pókermeccsét, akár az online póker csodálatos világába merészkedünk, a kérdés az: melyik a számunkra legideálisabb mód az első pókerélmény megszerzésére? Cikkünk erre a kérdésre próbál meg választ találni. Póker a barátokkal Kevés olyan játék van, amely te
Az országos politikában többé-kevésbé még fennmaradt az egység látszata, de az önkormányzatokban már most nyílt konfliktusok alakultak ki a baloldalon, különösen a gyurcsányisták és a lilák között.
Az abszolút hatodik helyen végzett a Rally1 Bajnokság nyitó futamán, a Salgó Rally-n Osváth Péter, akinek ez alkalommal – Papp Tamás távollétében – Répás Zoltán diktálta az itinert a nógrádi viadalon. „Az idei célunk, hogy minden versenyen, ahol rajthoz állunk jót tudjunk autózni. Ez nagyjából teljesült is. A Cered – Zagyvaróna egy olyan pálya, ami
Idén még lesz egy nagy bemutató. A teljes anyag Több mint 25 ezer elektromos haszongépjárművet gyártott a Mercedes címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
A Corvette Racing egy valószínűsíthető GTD Pro győzelmet dobott el, miután egy furcsa boxutcai incidens után áthajtásos büntetést kapott. Jordan Taylor szerint a 3-as rajtszámú Chevrolet Corvette C8.R GTD jobb első, elszabaduló kerékanyája, amely a Pfaff Motorsports Porsche 911 GT3 R hűtőjébe csapódott, egy “véletlen baleset” volt, amely végül a Co
A magas gyártási és szállítási költségek, valamint az anyaghiány befolyásolja a gyártók által felszámított árakat, amint azt a német Szövetségi Gumiabroncs-kereskedelmi és Vulkanizáló Kézműves Szövetség (BRV) kifejti. Az ukrajnai háborúra való tekintettel további emeléseket is bejelentettek, "amelyek egy része kétszámjegyű tartományba esik".
A KSH és Eurostat adatai szerint 2015-höz árszinthez képest képest Magyarországon 2,1-szeres árat kellett fizetni a lakásokért tavaly év végén, ami az uniós országok között a legmagasabb érték.
Egyikük Didier Reynerds volt, aki 2019 óta az Európai Bizottság igazságügyi biztosa. Állítólag még legalább négy másik bizottsági tag is megfigyelési célponttá vált.