Az Exatlon bajnoka, Virág Andris egy édesanyjának tett ígérettel, hatalmas célokkal, és ha lehet, egy még nagyobb titokkal vágott neki az Exatlon All Star idei évadának.
A Super Taikyu egy hosszú távú japán versenysorozat, amelyben létező utcai modellek átalakított versenyváltozatai vehetnek részt. 1991-ben volt az első szezon, azóta minden évben megrendezik, az idei szezon hét futamból áll, melyeket különböző, FIA-minősítésű versenypályákon tartanak, Szuzuka és Fuji kétszer is szerepel a naptárban. A Japánban „S-T
Lewis Hamilton nem tervezi, hogy az FIA szigorítása ellenére megválik az ékszereitől a versenyekre. A hétszeres világbajnokot az egyéb szabályokra vonatkozó szigorítások sem igazán foglalkoztatják. Az Ausztrál Nagydíj hétvégéjének egyik – igen mulatságos nyilatkozatokat hozó – mellékszála volt az FIA ékszerekre és tűzálló alsóneműre vonatkozó szigo
Hiába volt a tavalyi év nagy slágere az elektromos autók suhanása, az utóbbi hónapokban csak a keserű valóság jutott a befektetőknek: a hatalmas árazásokat fokozatosan adják vissza ezek a papírok a múltnak. Ráadásul a technikai elemzés oldaláról egyelőre csak azt látni, hogy a trend lefelé stabil. Egyedül a Tesla jelent kivételt, de még itt is komo
Jelentősen csökkent a kereslet az eladó lakások iránt, ami elsősorban az infláció miatt emelkedő kamatkörnyezettel, vagyis a lakáshitelek drágulásával magyarázható az ingatlan.com legújabb elemzése szerint.
Kezd forróvá válni a talaj a magyar iparvállalatok alatt, ahogy az uniós döntéshozók egyre több eszközzel kényszerítik őket a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére. Bár a 2030-as és 2050-es klímacélok még távolinak tűnhetnek, az ország egyik legnagyobb iparigáz-gyártójának és szolgáltatójának vezérigazgatója szerint elég, ha az uniós döntéshozók a k
A francia Société Générale csoport úgy döntött, hogy elhagyja az orosz piacot, Roszbank-részesedését eladja a Norilsk Nickel társtulajdonosa, Vlagyimir Potanyin tulajdonában lévő Interros Capital Ltd.-nek. Az Interrosszal kötött megállapodást a tervek szerint egy héten belül lezárják.
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb tanulmányában olyan 23 évnél fiatalabb labdarúgókat rangsorolt piaci értékük szempontjából, akik a 2021/22-es szezonban debütáltak az öt európai topliga valamelyikében. Szoboszlai Dominik, a német RB Leipzig középpályása az előkelő második helyen áll a listán, olyan hatalmas te
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár magadon is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki ennek a hétnek.
Sebastien Bourdais óriási felzárkózását egy Porsche-val történő korai baleset készített elő, melynek a végén a Cadillac 01-es autója nyert. Sebastien Bourdais azt hitte, hogy a győzelmi esélyei elszálltak, amikor több mint 20 másodpercet veszített a visszafordítóban a szombati Long Beach Nagydíj első szakaszában. A 01-es Cadillac Racing végül fölén
A bőrgyógyászok gyakran találkoznak olyan páciensekkel, akik úgyérzik, hogy a bőrükön rovarok mászkálnak, illetve a bőrük alá élősködők vagy férgek fészkelték be magukat. Az esetek többségében az élősködők csak képzeltek.
A Mercedes csapatfőnöke szerint önfejűsége, arroganciája és a kritikákkal szembeni ellenállása miatt vált teherré a Forma–1 számára az év elején kirúgott versenyigazgató. Nem kímélte Michael Masit!
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társhatóságokkal együttműködve komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartott szombat éjszaka több belvárosi szórakozóhelyen és azok környékén.
A Chelsea otthonában elért 3-1-es győzelmével megágyazott a saját továbbjutásának a Real Madrid a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A címvédő londoni csapat a kiesés szélére sodródott a BL-ben, ráadásul a visszavágón nem számíthat a csapatkapitányára. De a Realnál is lesz egy fontos hiányzó.
Az amerikai Ford Motor Company vezérigazgatója látogatást tett az M-Sport brit központjában, ahol az autókat is kipróbálhatta, Az amerikai Ford Motor Company vezérigazgatója, Jim Farley tavaly a Goodwood Fesztiválon már tiszteletét tette, a rendezvényen mutatták be először a a Ford Puma Rally1-et mozgás közben a nyilvánosság számára. Farley-t most
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Maradék nélkül programja húsvét alkalmából összegyűjtötte azokat a tanácsokat, amelyekkel mérsékelhető a vendégvárással járó élelmiszerpazarlás.
A Kína egyik legfontosabb pénzügyi és gazdasági központjában a március 28-i Covid-lezárás óta óta akadozik az élelmiszer-ellátás és az orvosi ellátás is.
A magyar fintech cégek növekedésének elengedhetetlen feltétele a nemzetközi terjeszkedés, ám ezt számos tényező korlátozza - derül ki a Digitális Jólét Program (DJP) tudásközpontja által készített reprezentatív kutatásból.
Magyarország az energiaellátását a jövőben is biztosítani fogja, így nem szavaz meg olyan javaslatot, mely akár a kőolaj, akár a földgázszállításokra vonatkozó szankciókat tartalmazna - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban, az uniós tagországok külügyminiszterei ülésének szünetében hétfőn.
Lezárult az Auchan Magyarország hagyománynak számító év végi jótékonysági kampánya, amellyel a vállalat ezúttal is a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinikáját támogatta. Júlio és Júlia, az Auchan ikonikus plüsshódjai immár harmadik alkalommal melengették meg a vásárlók szívét, akik az áruházlánccal közösen az eladott hódok után jár
Legújabb kampányában az elismert hazai húsipari márka szerette volna formabontó módon is bemutatni szalámi termékeinek megújult csomagolását, valamint annak jellegzetes karakterjegyeit. Ennek eredményeképp jött létre az együttműködés a márka és az egyedi, miniatűr világokban készített fotóiról híres Lampert Benedek között.
Történetének 2,5 éve alatt 1600 milliárd forint közelébe duzzadt a babaváró hitel állománya, így januárban már a teljes lakossági hitelportfólió 17 százalékát adta ez a támogatott konstrukció. A babaváró kölcsön népszerűsége töretlen, idén is erős marad a kereslet a CIB Bank elemzése szerint.
Romániában csaknem 16 százalékkal nőtt a járműgyártás az első negyedévben, miután a két gyártó, a francia Renault tulajdonában levő Dacia és az amerikai Ford összesen 136 301 járművet szerelt össze - adta hírül hétfőn a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap.
Újabb kismama távozhatott gyógyultan otthonába, akit a koronavírus-járvány okozta súlyos tünetek következményeként ECMO gép segítségével műtüdőre kapcsolva láttak el a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ munkatársai.
A pályán kívül folytatódik Cristiano Ronaldo és a Manchester United vesszőfutása. A portugál világklasszis az Everton elleni vesztes bajnoki találkozó után (1-0) összetörte az egyik szurkoló telefonját, a 14 éves fiú édesanyja pedig több kemény kritikát is megfogalmazott a csatárral és klubjával kapcsolatban.
Hamarosan teljesen új szerepben láthatjuk az olimpiai bajnok birkózót, Növényi Norbertet, aki a Doktor Balaton című sorozatban kapott szerepet. Ő fogja alakítani Csacsit, vagyis Füles Gézát, a balatoni szórakozóhelyek biztonsági őrét.
Történetének első két és fél éve alatt 1600 milliárd forint közelébe duzzadt a babaváró hitel állománya, így januárban már a teljes lakossági hitelportfólió 17 százalékát adta ez a támogatott konstrukció. A babaváró kölcsön népszerűsége persze nem véletlen, hiszen több szempontból is vonzó lehetőséget jelent a gyermekvállalás előtt álló családoknak