A tökéletességre való törekvés világát éljük, amiben legtöbbször csak az elfogadható, ami hibátlan, konfliktusmentes, egyszerű és természetes. Ez azonban nagy nyomást tesz a párkapcsolatokra, és így a szexualitásra is. Lássuk, miként viszonyul egymáshoz az elvárás és a valóság!
A húsvéti tojásfestésnél fontos szempont, hogy természetes anyagokkal dolgozzunk, hiszen terv szerint is meg fogjuk enni a színes tojásokat. De mivel érjük el a legszebb színeket?
A hős túlélő képe, amelyet a közösségi médiában és a filmekben látunk, hamis, mondja a leukémiás lány. Egy veszélyes mítosz, amely a felépülés valódi kihívásairól nem beszél, és ezáltal óriási terhet rak a gyógyulókra. Ismerjétek meg Suleika Jaouadot, mert érdemes:
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta, hogy a következő tíz évben is többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során. A jóváhagyás biztosítja, hogy a roamingdíjakra vonatkozó jelenlegi, 2022. június 30-án lejáró szabályozás 2032 júniusáig legyen érvényes. A vonatkozó rendelet július 1-jén lép hatály
A „Kiállás Ukrajna mellett” elnevezésű globális adományozói rendezvény és kampány jóvoltából 9,1 milliárd eurót sikerült összegyűjteni az orosz invázió elől menekülő, Ukrajnában vagy más országokban tartózkodó emberek megsegítésére.
Olaszországban alapított leányvállalatot a Masterplast és vizsgálja a lehetőségeket helyi gyártásra is, zöldmezős beruházással, vagy akvizícióval - tette közzé a vállalat. A menedzsment prognózisai szerint Olaszország a vállalat egyik legnagyobb piacává válhat és jövőre már több mint 20 millió euró bevételt hozhat.
Egy zöld ronggyal letakart testre bukkant egy csatornakarbantartó munkás vasárnap délután egy bozótos területen az indianai Garyben – írt meg a 24.hu az NBC Chicago nyomán.
William Brittain középiskolás, a Tennessee állambeli Franklin Classical High School tanulója. Tedx-videójában arról mesél, mit adott neki az olvasás egy olyan világban, amely az azonnali örömszerzésre fókuszál.
Biztonsági kutatók olyan sérülékenységeket fedeztek fel, amelyek megint igazolják, hogy a csúcstechnológiát képviselő kórházi eszközökkel nem kevesebb, hanem csak másféle kockázatok jelennek meg.
Visszaesett a kínai import, és az export növekedése is tovább lassult márciusban, miközben az ország szárazföldi részén a koronavírus-járvány első megjelenése óta kialakult, legsúlyosabb járványhullám megfékezésére a kínai hatóságok a gazdaságban is jelentős fennakadásokat okozó intézkedéseket alkalmaztak.
Hosszú idő után visszatér Európába a sussexi pár, de az utazás célja nem a családlátogatás lesz. Persze, összeköthetnék a hasznost a kellemessel, és felköszönthetnék a királynőt a születésnapján, de úgy tűnik, Harry herceg és Meghan Markle a megalkuvás helyett inkább továbbra is az áldozatszerepben tetszelegnek.
Mondjon le! – követeli a brit ellenzék, mivel a modern kori brit történelemben első ízben bírságolt meg a rendőrség miniszterelnököt. Boris Johnson karanténsértő kormányzati partin való részvétel miatt volt kénytelen fizetni és bocsánatot kérni.
Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnök azt tervezte, hogy más európai államfőkkel együtt ellátogat Kijevbe, de letett erről, mert érzékelte, hogy ott nem látják szívesen. Ezt ő maga jelentette be keddi varsói látogatásán.
A Nemzeti Választási Bizottság 16 civil szervezetre 176 400 forintos, a népszavazás elleni kampány két főszervezőjére, az Amnesty International Magyarországra és a Háttér Társaságra további 3-3 milliós bírságot szabott ki. A civilek a Kúriához fordultak, mert „az NVB határozata arról árulkodik, hogy már nem elég csak eltitkolni, hogy érvénytelen le
Múlt hétvégén ért véget a TV2 népszerű sportrealityje, az Exatlon. A korábbi évadokból már ismert játékosok egy különleges, All Stars szezonban mérték össze tudásukat, és több mint három hónapon át a külvilágtól elzárva küzdöttek az elemekkel és egymással.
Az elmúlt években sok nehézséggel szembesültünk, de összefogással mindig sikerült ezeken úrrá lennünk – olvasható a miniszterelnök levelében, melyben a választásokon elért eredményért mond köszönetet támogatóinak. A miniszterelnök ezzel egy időben egy videót is posztolt közösségi oldalára, hasonló tartalommal.
Charles Leclerc nagyon aggódik amiatt, hogy a Ferrari nem lesz képes tartani a lépést a Red Bull-lal a fejlesztési versenyben, ami miatt egy idő után akár hátrányba is kerülhetnek az energiaitalosokkal szemben. A monacói pilóta az idei három futamból kettőt megnyert és egy alkalommal másodikként intette le a kockás zászló. Mindezek mellett eddig mi
Király Viktor nem csak magyar, de külföldi tehetségkutatóban is feltűnt már, hiszen a kinti karrierjét így akarta beindítani. Azóta sok mindent megtanult önmagáról.
Csütörtökön napvihar csap le a Földre, amely áramkimaradásokat, valamint zavarokat okozhat a GPS- és a rádiójelekben – figyelmeztetett egy szakértő a NASA modellek tanulmányozása után.
A DK anyagilag nagyot nyert a választáson, amelynek legnagyobb vesztese a Jobbik, amelynek frakciója jelen állás szerint 490 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat, mint eddig.
A Lidl Magyarország kilencedik alkalommal is meghirdeti Telitálka kampányát. A 2016-ban útnak indított programmal a vállalat célja, hogy vásárlói figyelmét felhívja, az állattartás felelősség, és hogy közreműködésükkel segítséget nyújtson a menhelyi állatok megfelelő minőségű táplálásához. A Telitálka kampányban ezúttal 2022. április 11-től egy o
Az év mezőgépe választás 1997-ben kezdődött, először Machine of the Year, napjainkban Farm Machine néven. A több mint tizenkét ország szakújágírójából álló zsűri az Agrotechnica kiállítás alkalmából készíti el értékelését. A mezőgépfejlesztés legjobbjait tizenkét kategóriába sorolják, amelyet a látogatók által legjobbnak tartott fejlesztés díja (Au
A közlemény szerint az átjáróban a fénysorompó jól működött. A vonaton senki sem sérült meg - írták. Tudatták, hogy Tapolca és Lesencetomaj állomások között a vonatok helyett pótlóbuszok járnak, ezért Balatonszentgyörgy-Tapolca-Ukk vonalon hosszabb menetidőre kell számítani. Korábban írtuk: A balesethez riasztott badacsonytomaji hivatásos és tapolc