A NASCAR illetékesei kedden 15 000 dollárra büntették Ty Gibbst magatartási szabálysértésért. Ugyanakkor ki kell emelni, Gibbs nem a verekedésért kapta a pénzbírságot, hanem amiért a Martinsville Speedway-en rendezett péntek esti Xfinity Series verseny után a boxutcában nekiment egy másik versenyző autójának. Gibbs a múlt pénteki futam utolsó hossz
Az elmúlt időszakban jellemzően negatív hangulat uralkodott a tőzsdéken, tegnap Amerikában először felpattantak a vezető indexek a friss inflációs adat után, majd a kereskedési idő második felére teljesen visszaadták az emelkedést és végül kisebb mínuszban fejezték be a napot. Ezt követően Ázsiában viszont már emelkedtek ma reggel a tőzsdék, főleg
Csaknem 29 millió euró (11 milliárd forint) értékű, preparált, veszélyeztetett állatokból álló magángyűjteményt foglaltak le a hatóságok vasárnap Spanyolországban.
A 2020-as Junior Rally Világbajnok, Tom Kristensson szeretne még idén visszatérni a Rally Európa-bajnokságra, ahol 2018 óta nem versenyzett. A svéd Tom Kristensson idén három Rally Európa-bajnoki futamon is rajthoz áll egy Hyundai i20 N Rally2-vel. Kristensson 2019-ben versenyzett az ERC-ben utoljára, akkor még Opel Adam R2-vel, majd 2020-ban For
A cseh kormány szívesen látná, ha az amerikai hadsereg valamilyen módon jelen lenne Csehországban, jelentette ki Jana Cernochová védelmi miniszter a Deník N internetes hírportálon vasárnap megjelent interjúban.
A budapesti taxik hatósági árainak tervezett, jelentős emelése helyett a verseny élénkítését javasolja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Főváros számára - derül ki a versenyhatóság közleményéből.
Új törvényjavalatot terjesztettek be az ukrán Legfelsőbb Tanácsába a hadiállapot idején külföldre utazó hadköteles férfiak ügyében. A törvényjavaslat szerint börtönbüntetéssel sújtható az a hadköteles férfi, aki elhagyta Ukrajna területét.
Radics Gigi ragyog, amióta megszületett a kislánya, Bella. Úgy érzi, így lett teljes az élete, viszont neki is meg kellett küzdenie a saját démonjaival. Pánikrohamairól és halálfélelméről beszélt.
Az Ebesz jelentése szerint nem volt tisztességes a választási verseny, mert az Orbán-párti média elfogult volt, a kampányfinanszírozás átláthatósága hiányzott.
A budapesti taxik hatósági árainak tervezett, jelentős emelése helyett a verseny élénkítését javasolja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Főváros számára.
Vlagyimir Putyin orosz elnök népirtást követ el az ukrajnai háborúban – erre utalt Joe Biden amerikai elnök kedden, az Iowa államban található Menlo városában tartott beszédében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát. A NAV közzét
Jókat beszélgettetek, majd egyszer csak felszívódott? Akkor ez a férfi ghostingolt! Majd néhány hónap múlva lájkolta a képeid az Instagramon és dobott egy üzenetet, hogy milyen csinos vagy? Na ez viszont már zombieing! Íme egy kis útmutató, ha elvesztél a társkeresők világának őrült kavalkádjában.
Nagyon nehéz időszakon van túl a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészóriás, ugyanis nemcsak a koronavírus-járvány keserítette meg az életét, hanem meg kellett küzdenie egy feldolgozhatatlan családi tragédiával is.
A kínai vállalat az Apple márkához hasonlót húzott, hiszen itthon is elérhetővé vált a saját fizetési megoldása okos eszközökön, a Xiaomi Pay. Úgy tűnik, hogy a Xiaomi nem akar lemaradni a konkurenciától a viselhető eszközök tekintetében, hiszen Magyarországon is elérhetővé vált a Xiaomi Pay, amit a cég okosóráin lehet használni. Ez Április 5-től é
A cukorfogyasztás csökkentése körülbelül egy doboz üdítővel és napi fél csésze rostban gazdag étel hozzáadása csökkenti a hasi zsír és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.
A Libri 2022-ben is véleményvezérek, az olvasók, valamint egy szakmai zsűri segítségével adja át a Libri irodalmi díjakat. A 2016-ban alapított elismerés és kampánya tíz kortárs magyar irodalmi alkotásra, illetve azok szerzőire hívja fel az olvasóközönség figyelmét. Március végétől a közönség is szavazhat a döntős művekre, és ezáltal a kortárs magy
Újjászületik a Ballon kilátó a Városligetben, a több mint 120 évvel ezelőtt is nagy népszerűségnek örvendő városligeti léghajózás. Ezt az évszázados hagyományt a Mimóza dombként ismert parkrész megújítása során elevenítik fel, ahol egy talajhoz rögzített, gázballon-kilátó is helyet kap, amely menetrendszerűen emelkedik majd a levegőbe. Fedélzetén 3
A háztartások és a háztartásokat segítő nonprofit intézmények megtakarítási rátája 15%-ot ért el 2021 utolsó negyedévében, amely az előző év azonos időszaki értéknél 1,1 százalékponttal alacsonyabb volt, ugyanakkor még mindig jelentősen meghaladja a koronavírus-járvány előtti számokat.
Csökkentette a világgazdasági forgalom és a globális bruttó hazai termék növekedésre vonatkozó előrejelzéseit az előző, októberi prognózisában jelzetthez képest a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) kedden kiadott jelentésében.
Majd egy hónappal ezelőtt alaposan felborzolta a kedélyeket Szőcs Reni nyilvános Facebook-posztja, melyben fellebbentette a fátylat Alekosz viselkedéséről. Válaszul az egykori villalakó azt hangoztatta, feljelenti a lányt.