2022. április 14. csütörtök

ápr. 14
0:24
Kiderült, mi volt a terrorakció célpontja: „Egy párizsi kávéházban kellett volna felrobbantanom magam” (Blikk)
Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i, 131 halálos áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen életben maradt tagja szerdán azt vallotta a párizsi különleges esküdtszék előtt, hogy a város északi részén, a XVIII. kerületben egy kávéházban kellett volna magát felrobbantania, de az utolsó pillanatban me
ápr. 14
0:24
Gelencsér Timi két éve erre a pillanatra várt (Blikk)
A szépségkirálynő ezúttal zsűritag lesz a Miss Balaton szépségversenyen, ahol a lányok – az elmúlt évekhez hasonlóan – most is bebizonyíthatják hogy milyen gyönyörűek.
ápr. 14
0:24
A párizsiak után a londoniak álmait is Benzema foszlatta szerte (Blikk)
A Bajnokok Ligája jelenlegi idényének legizgalmasabb, legjobb mérkőzését hozta a spanyol Real Madrid és az angol Chelsea negyeddöntős visszavágója (2–3) a Santiago Bernabéu-stadionban, amely után 5–4-es összesítéssel a hazai csapat jutott tovább.
ápr. 14
0:24
Kitörtek az első tüntetések az elszálló élelmiszerárak miatt, de a java még csak ezután jöhet (444.hu)
Srí Lankán és Peruban is az emelkedő árak miatt törtek ki heves tüntetések, és bőven lehet további esetekre számítani. Az infláció eleve mindenhol felfelé futott, az oroszok által indított háború pedig világszerte sok országban rontott tovább a helyzeten.
ápr. 14
0:24
Pörög a forgóajtó a Twitternél: Musk be, Wood ki (vg.hu)
Az Ark Invest folyamatosan csökkenti részesedését a Twitterben.
ápr. 14
0:24
Hamisítják a magyarok egyik kedvenc élelmiszerét – A Nébih figyelmeztetést adott ki (Promotions)
Megdöbbentően hasonlított a termék az eredetire, szóval könnyű volt neki bedőlni.
ápr. 14
0:24
Mennyivel lesz drágább külföldön nyaralni? (Forbes)
Két komoly kockázat van, ami a nyaralás büdzséjét érinti: az európai energiaválság és a forintárfolyam. Megnéztük pár, a hazai turisták körében népszerű külföldi országot, hogy az inflációs pályából milyen drágulásra lehet számítani.
ápr. 14
0:28
A The Legend of Zelda: Breath of the Wild folytatása túl jól néz ki ahhoz, hogy Switchre jelenjen meg (GameStar)
A The Legend of Zelda: Breath of the Wild 2 a DigitalFoundry elemzése szerint a következő Nintendo konzol zászlóshajója is lehet.
ápr. 14
0:28
Az osztrák kancellár szerint a Bécs-Budapest-Berlin tengely ellenzi az oroszok elleni gázembargót (444.hu)
A súlyos orosz gázfüggőség miatt.
ápr. 14
0:28
Lelőttek két palesztin támadót Ciszjordániában (vg.hu)
.
ápr. 14
0:28
Mindenkit megbabonázott a Marvel új sorozata - Tényleg ennyire jó a Holdlovag, vagy ez már fanatizmus? (Promotions)
A Holdlovag című sorozat már egyetlen epizód után meghódította a Marvel rajongók szívét.
ápr. 14
0:28
Egy hét múlva eltűnik a műanyagzacskó az egyik hipermarketláncból (Forbes)
Évi 172 tonna műanyaghulladékot spórol meg az Auchan.
ápr. 14
0:32
"Akik a háborút támogatják, azok az erőszakoló orosz katonákat támogatják" (444.hu)
Harmadik napja tüntetnek a tallinni orosz nagykövetség előtt.
ápr. 14
0:32
Egyre kevésbé jelent alternatívát a bitcoin a részvényekkel szemben (vg.hu)
A múlt hét végén a bitcoin és a Nasdaq 100 mozgása közötti 40 napos korreláció elérte eddigi legmagasabb értékét.
ápr. 14
0:32
Nyugta nélkül is fizet a Lidl - Bárki visszaviheti a szalmonella-gyanús Kindereker (Promotions)
Nem gond, ha nincs meg a nyugta.
ápr. 14
0:32
Kínának kell a régió, de valószínűtlen, hogy egyhamar megszállja Tajvant (Forbes)
Továbbra is csak egy hivatalos kínai támaszpont van külföldön, pedig Pekingnek nagyon kell a Dél-kínai-tenger fölötti uralom.
ápr. 14
0:33
Játékos tárlatvezetés a Szépművészeti Múzeumban (Metropol)
Múzeumi Szünetelő címmel kínál programot a Szépművészeti Múzeum.
ápr. 14
0:36
Stohl András vallomása a börtönről: „Nem voltam V.I.P. személy” (Blikk)
Stohl András Jászai Mari-díjas színművész, aki már többször megmutatta, hogy ezer arca van, s a Sztárban sztár műsorban is ő volt az egyik legkedveltebb versenyző. Tizenegy évvel ezelőtt be kellett vonulnia a börtönbe, ahonnan öt hónap után jó magaviselet miatt szabadulhatott. Az ott töltött hónapok mély nyomokat hagytak benne, a családját pedig me
ápr. 14
0:36
Lemondott egy helyettes államtitkár a briteknél, miután bírságot kapott Johnson (444.hu)
"Szakmai kötelessége" a távozás, indokolta döntését David Wolfson.
ápr. 14
0:36
Skandináv lottó: Volt telitalálat a héten? Mutatjuk a nyerőszámokat (Promotions)
Az eheti sorsolás eredménye.
ápr. 14
0:40
Felfedeztek egy olyan bolygót, ahol víz helyett szikladarabok potyognak az égből (Promotions)
Az égitest elképesztően közel van a csillagához, amely folyamatosan pörköli.
ápr. 14
0:44
Jennifer Lopez meztelenül feküdt a kádban, aztán megérkezett Ben Affleck – Nem az történt, amire gondolsz (Promotions)
Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata most megingathatatlannak tűnik.
ápr. 14
0:45
Húsvéti kézműveskedés a Barabás Villában (Metropol)
A szervezők tavaszi hangulatú kézműveskedésre várják a gyerekeket.
ápr. 14
0:48
Kivételesen nem Paris Hilton öltözött fel botrányosan egy bulin, hanem az egyik modell (Promotions)
Paris Hilton elegáns volt, de az egyik modell elég kirívó szettben mutatta meg magát.
ápr. 14
0:51
Ruhák-színek-történetek: Romani design és ami mögötte van (Metropol)
Az áprilisi program vendégei: Varga Erika és Varga Helena, a Romani Design tervezői.
ápr. 14
1:15
Húsvéti unoka-nagyszülő kalandok (Metropol)
Szólj a nagymamádnak vagy a nagypapádnak, és vegyetek részt egy játékos húsvéti készülődésen!
ápr. 14
1:18
Botrányosan befejeződő 103 perces meccs után derült ki, hogy két angol-spanyol párharc lesz az elődöntőben (Mandiner)
A Bajnokok Ligája mindkét szerdai negyeddöntője döntetlent hozott, így az egy héttel ezelőtt diadalmaskodók jutottak az elődöntőbe. Vagyis a kedden továbbjutó spanyol csapatok mellé angolok érkeztek. Két angol-spanyol párharc lesz az elődöntőben: Villarreal- Liverpool és Real Madrid- Manchester City.
ápr. 14
2:00
Tápérték, biológiai érték és élvezeti érték (WebBeteg)
Szervezetünk a működéséhez, növekedéséhez és megújulásához szükséges energiát az élelmiszerekben lévő tápanyagokból nyeri.
ápr. 14
2:42
3,8 milliárd forintra nőtt tavaly az ingatlan.com árbevétele (ProfitLine)
Az ingatlan.com nettó árbevétele 2021-ben, évi 17 százalékos bővüléssel 3,8 milliárd forintra nőtt - közölte az ingatlanhirdetési portál szerdán az MTI-vel.
ápr. 14
3:12
Nem tudsz aludni? Alvásproblémád van? Akkor elmagyarázzuk, mi a megoldás (ProfitLine)
Életünk mintegy harmadát ágyban, alvással tölti minden ember, ami nagyon jelentős időmennyiség, így ezért negyon lényeges az, hogy milyen körülmények között alszunk, milyen az alvásunk minősége. A Masz (Magyar Alvás Szövetség) egy nemzetközi alváskonferencián hívta fel a világ figyelmét az egészség, az alvás és az életmód összefüggéseire, a minősé
ápr. 14
3:12
Döbbenetes részletek: Zaklatói Balázs Klári halálát kívánták (BorsOnline)
Három éven keresztül néhány rosszindulatú kommentelő zaklatta, szinte terrorban tartotta Balázs Klárit. Úgy tűnik, most végre pont kerülhet az ügy végére, ugyanis az énekesnő kinyomozta kik rejtőznek az álprofilok mögött. Közösségi oldalán név szerint megnevezte azokat az embereket, akik megkeserítették az életét. A Borsnak számos drámai részletet
ápr. 14
3:18
Miért kell kezelni az elhízást? A túlsúly következményei (WebBeteg)
Minél inkább megnő az ember testtömege, annál több - sok esetben igen súlyos következménnyel járó - betegséggel találhatja magát szemben. Milyen szövődményei lehetnek a túlsúlynak?
ápr. 14
3:30
Micsoda kilátás! Hegytetőn libbent fel Vajna Tímea pinduri szoknyája (Metropol)
A gyönyörű nő nyaralásáról osztott meg fotókat, amelyeken nehéz nem azt figyelni, ahogy fellibben a ruhadarab.
ápr. 14
3:30
Egy testbeszéd-szakértő kielemezte Harry és Kamilla képeit: meghökkentő részletet szúrt ki (Joy)
Koránt sem annyira felhőtlen a kapcsolatuk, mint azt gondolnánk.
ápr. 14
3:36
Erre jó a szeméremszőrzet: komoly funkciói vannak (Glamour)
A szeméremszőrzet egy olyan dolog, amitől sok ember legszívesebben egy életre megszabadulna.
ápr. 14
3:42
Megrázó vallomás: Felsorolni is szörnyű, milyen betegségekkel küzd Tornóczky Anita (BorsOnline)
Tornóczky Anita legnagyobb álma, hogy édesanya lehessen. Évekkel ezelőtt jóindulatú elváltozást találtak az agyalapi mirigyén, sőt hormonális problémákkal is küzd, ami megnehezíti a teherbeesését. Gyógyszeres kezelés vár rá, és reméli, a karácsonyt már családként ünnepelheti vőlegényével.
ápr. 14
4:12
Megkezdődik a leszámolás a Doctor Strange az őrület multiverzumában legújabb előzetesében (Mafab)
Elizabeth Olsen Wandája véres tombolásra indul a Doctor Strange az őrület multiverzumában új előzetesében.
ápr. 14
4:18
Ő lett a világ legszebb nője? Naneeeee!!!! (ProfitLine)
A világ legszebb női. Kik ők? Világhírű szépségekről kiderült, hogy voltak hibáik bőséggel. Kleopátrának hosszú volt az orra, Szép Heléna – számoljanak csak utána – öreg volt, mint az országút, Pompadour csapott válláról, Dubarry anyajegyeiről nem is beszélve. Mégis bomlottak utánuk a férfiak, eldobtak szerelmükért pénzt, birodalmat, életet. Ezt pe
ápr. 14
4:18
Napi horoszkóp: erős idegekre lesz szükséged, hogy mindent teljesíteni tudj a hosszú hétvége előtt (Promotions)
A lustább csillagjegyek most valószínűleg eszeveszett kapkodásba fognak kezdeni.
ápr. 14
4:18
A LEMO új, élvonalbeli, nagy teljesítményű csatlakozói (okosipar.hu)
A LEMO 2022. március 31-től a nagy teljesítményre vonatkozó követelményeknek megfelelően új konfigurációkkal bővíti a már jól bevált M sorozatú portfólióját. A LEMO új, nagy teljesítményű csatlakozói a robusztus, könnyű és kompakt M sorozatú konstrukciót korszerű, aranyozott nagy teljesítményű érintkezőkkel kombinálják. A 10 mm²-es (AWG 8) és 50 mm
ápr. 14
4:24
Lakhatatlanná tette a házukat: milliókkal húzta le a kontár vállalkozó az Sma-s férfit (Blikk)
undefined
ápr. 14
4:24
Nem várható tojáshiány húsvétra (Magyar Mezőgazdaság)
Az ünnepi asztalon a sonka mellől a tojást sem illő elfeledni és a locsolókra is gondolni kell. Érdemes, tehát időben beszerezni, nehogy üres tojástartóval térjük haza az ünnep előtti napon. Most azonban nem jósol hiányt a szakember.
ápr. 14
4:30
Megugrott a kereslet a Mercedes luxusmodelljei iránt (autopro)
A luxusautók mellett az elektromos modellek húzták fel a Mercedes eladásait.
ápr. 14
4:30
Kielemeztük Jennifer Lopez eddigi 6 eljegyzési gyűrűjét, a talált infóktól pedig le fog esni az állad (Joy)
Valld be, már régóta vágytál ennek a cikknek a megszületésére!
ápr. 14
4:42
A családja sem érti, miért vetett véget az életének az egykori Nb I-es kézis (Blikk)
Családtagok és barátok, akik a legjobban ismerték, értetlenül állnak Munkácsi Máté tragédiája előtt, amely a teljes hazai kézilabda-társadalmat megrázta.
ápr. 14
4:42
Az alábbi kép felfedi, hogy miben vagy önző: személyiségteszt (Joy)
Mindenkinek vannak enyhén nárcisztikus személyiségjegyei.
ápr. 14
4:48
Dale Jr. szerint a nyilvános bunyó jót tett a Nascar-nak (USAracing)
Az Xfinity Series szombati, martinsville-i futama finoman szólva sem eseménytelen a pályán. A legnagyobb visszhangot...
ápr. 14
4:48
A magyar családok ötezer forintnál többet költenek húsvéti ajándékra (Márkamonitor)
A REGIO Játékkereskedelmi Kft. április elején lezajlott kutatásában 3789, 14 év alatti gyermeket nevelő szülő, nagyszülő vett részt. A felmérés alapján megállapították, hogy a szülőktől és nagyszülőktől a legtöbb gyermek édességet, játékot vagy mesekönyvet kap.   Arra is rámutattak, hogy a megkérdezett családok 40 százaléka a hagyományos bolti vásá
ápr. 14
4:48
Ágaskodó mellbimbói kiszúrják a tévésztár áttetsző felsőjét (BorsOnline)
A valóságshow sztár, Chloe Ferry egy sárga, kétrészes szettben mutatta meg idomait.
ápr. 14
4:48
Mitől csavarodnak, deformálódnak az almafa fiatal levelei? (Agrofórum)
Almafáim fiatal levelein furcsa csavarodások, deformálódások láthatók, némelyik piros színű is. Fehér bevonatos leveleket is látok. Lehet, hogy már a lisztharmat is fellépett?

Keresés