501,9 millió fertőzöttet, 6,19 millió halálesetet és 11,13 milliárd beadott vakcinadózist tartanak nyilván a világon a Johns Hopkins Egyetem reggeli adatai szerint. Magyarországon az elmúlt egy hétben népességarányosan Budapesten, Baranya és Vas megyében regisztrálták a legtöbb új fertőzöttet. Ezek közül Budapesten és Baranya megyében stagnált, Vas
Magyarországra szerdán az ukrán-magyar határszakaszon 5388 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 3887-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-vel.
Ahogy drágulnak a piaci kamatozású személyi és lakáskölcsönök, úgy lehet egyre többet nyerni az állam által támogatott hitelek. Aki ezeket igénybe tudja venni, az most már akár sok millió forintot is megspórolhat ahhoz képest, mintha ugyanezt a pénzt támogatás nélkül kapja a banktól. a Bank360.hu kiszámolta, mekkora a különbség az elérhető ajánlato
Napi Nagyon szépen alakult a MOL szerdai kereskedése, masszív zöld gyertyával pattant fel 2800 forinttól az árfolyam. Forgalom ugyan nem társult az emelkedéshez, de a technikai kép így is pozitív, a lokális csúcs és a 3000 forintos szint tesztelése lehet a cél a folytatásban. A bullish szentimentet erősíti, hogy a heves korrekció bár sértette a
Fel sem merült a csapatutasítás lehetősége a Mercedesnél az Ausztrál Nagydíj hajrájában, Elmagyarázták, miért panaszkodott „nehéz helyzetre” Lewis Hamilton a rádióban.
Az M4-es autóút 25-ös kilométerszelvényében, Üllőnél két kamion, valamint két személyautó ütközött, a baleset miatt mindkét irányban óriási a torlódás - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök délelőtt a rendőrség honlapján. A reggel 8 órakor történt ütközés miatt mindkét irányban sávokat zártak le, ezért a rendőrség arra kéri a közlek
A napokban indult el az ügyelet- és gyógyszertárkereső weboldal, a surgossegi.info. Húsvétkor pont jól jöhet, ha hirtelen kell egy fejfájás-csillapító.
A Rába Nyrt. nem fizet osztalékot, eredménytartalékba helyezték a cég 2021-ben elért eredményét - közölte a vállalat Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A nagyhét a nagyböjt utolsó hete virágvasárnaptól nagyszombatig. Napjai a nagyhétfő, nagykedd, nagyszerda és a húsvéti szent háromnap: nagycsütörtök, nagypéntek, és nagyszombat. Magyarul nevezték „sanyarúhétnek” és „videshétnek” (vizeshét) is. Nagycsütörtök legkorábbi lehetséges dátuma március 19-e, a legkésőbbi április 22-e. Nagycsütörtök a keresz
Május végén alakulhat meg az új kormány, így leghamarabb június elején folytatódhatnak a pedagógus-szakszervezetek által kezdeményezett sztrájktárgyalások, ezért akár sztrájkkal is zárulhat az idei tanév - írja az Index.
Napi Mérsékelt forgalom mellett, de erősödni tudott szerdán a Richter árfolyama, aminek köszönhetően 7000 fölötti záró értéknek lehetett örülni. A napos grafikonon bullish fordulatról ettől függetlenül egyelőre nem beszélhetünk, ehhez a rövid- és középtávú mozgóátlagok fölé kapaszkodás kellene. Kezdetnek 20 napos mozgóátlagát helyezheti újra nyomás
Változatlanul érvényes az OTT-One részvények tőzsdei kereskedésének felfüggesztése, mert a kibocsátó könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2019. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését. Az OTT-One – bár időközben közzétette a 2020-ra és a 2021. első félévére vonatkozó jelentéseit – így továbbra sem felel meg az MNB korábbi határozatáb
Napi Jó napja volt a magyar piacnak tegnap, a teli zöld gyertya határozottan életjel, amit némileg azért árnyal a szerény forgalom, ami társult hozzá. A napos grafikon képe alapján azonban a 20 napos mozgóátlag megcélzására van esély, de a tartós pozitív fordulathoz érdemi ellenállások átlépésére is szükség van. Az első ilyen a 20 napos mozgóátlag,
Az utóbbi időszakban az egyre növekvő számú új beruházásnak köszönhetően folyamatosan bővült a munkaerőpiac Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A térségben elsősorban a gyártócégek, főként betanított és szakképzett fizikai pozíciók területén munkaerőhiánnyal küzdenek. A WHC Csoport, mely hazánk egyik legnagyobb magyar tulajdonú HR-szolgáltatásokra speci
A sonka az ünnepi ebéd főfogása és elmaradhatatlan kelléke, de csak, ha jól van elkészítve. Íme egy módszer, amivel tökéletesen omlós és szaftos lesz, a család pedig egyszerűen imádni fogja. És természetesen a szakácsot is.
Aktív kőművesek és burkolók pályázhatnak Az év szakembere referenciadíjra, amelyet öt kategóriában hirdet meg idén először a Mapei. A szakma legjobbjairól a Magyar Építőipari Szakember Közösség tagjai döntenek, emelve a díj presztízsét. A Mesterek Mestere Díj ugyanekkor életműdíjjá alakul.
Elif Shafak új regénye, az Eltűnt fák szigete a 70-es években, a görög és a török Ciprus határán, Nicosiában játszódik, ahol elszabadul a pokol. Egy görög fiú és egy török lány mégis szerelembe esik. Olvass bele!
A frissen felújított és kibővített ingatlan kétszer akkora lett, mint a telken eredetileg álló épület, az építkezést egy kormányrendelettel segítette a kormány.
Több mint 13 hónappal azután, hogy a Perseverance landolt a Marson (2021. február 18-án), a kamerái végre megpillantották a leszállórendszer néhány alkatrészét, amelyekkel a rover biztonságosan földet ért.
Jövőhéten érkezik Európába a Forma-1 mezőnye, és sok csapat a korábbi évekhez hasonlóan erre az időszakra tervezi az első komolyabb fejlesztését. Nem így tesz azonban a listavazető Ferrari, ahol a döntést azzal indokolták, hogy egy sprintfutamos hétvége nem a legideálisabb erre. A következő hétvégén rendezik meg Imolában a harmadik Emilia Romagna N
Erős húsvéti forgalomra számítanak, ugyanakkor az olcsóbb és az akciós termékek iránti élénkülő érdeklődésről számoltak be az MTI-nek nyilatkozó áruházláncok.
Sokan vannak, akik idén tavasszal diplomáznak. Sokakban merülhet fel, hogyan tovább? A munkaerőpiacra érdekes kettősség jellemző: sok munkaadó szenved a munkaerőhiánytól, mert nem talál megfelelő jelölteket, miközben sokan vannak, akik hosszú ideje nem találnak megfelelő munkahelyet maguknak. Aki dolgozik, gyakran folyamatosan passzív álláskereső ü
A világ legnagyobb luxuscikk-gyártója, az LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton SA 29 százalékkal növelte bevételét az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. A cég összes üzleti szegmensében bővültek az eladások.
A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével veszi kezdetét Rómában a húsvéti szent három nap, amelyen Ferenc pápa 2020 óta először ismét a hagyományos helyszíneken, a hívők jelenlétében vezeti a szertartásokat.
Az OPUS TITÁSZ Zrt. folytatja a korábbi évek munkáját a túzokok védelméért. A társaság újabb, több mint 6 kilométer hosszú szakaszon viszi föld alá a villamos vezetékeket a védett madarak élőhelyein, Dévaványa és Túrkeve között. Az érintett szakaszon a középfeszültségű légvezeték bontási munkálatai befejeződtek, a földkábelezés megvalósításához min
A műsor állandó háziasszonyával és egy archív felvétellel idéztük vissza a nagy pillanatot, amikor újra képernyőre került az Önök kérték, amelyben még egy csimpánz is szerepelt.
Sarah Paulson és Holland Taylor hosszú ideje alkotnak egy párt – s noha több mint harminc év van közöttük, a nagy korkülönbség egyáltalán nem zavarja őket.
Három éve szélmalomharcot vív a népszerű énekes, Korda György felesége. Balázs Klári életét ugyanis nap mint nap megkeserítették névtelen rosszakarói, akik nemcsak visszaéltek a nevével, de terrorban is tartották őt.