2022. április 14. csütörtök

ápr. 14
15:06
Nem hosszabbítják meg a Tilos Rádió frekvenciáját (Mandiner)
A rádió négy alkalommal szegte meg a műsorszámok korhatár-kategóriába sorolására illetve sugárzási időpontjára vonatkozó törvényi előírásokat.
ápr. 14
15:12
Súlyos válságot okozhat az élelmiszerhiány: így segítené ki a fél világot Lettország (Blikk)
A háború miatt az ukrajnai tengeri gabonaexport teljesen ellehetetlenült. Sajnos ez komoly veszélyt tartogat magában, hiszen a világ legszegényebb országaiban éhínség is kialakulhat a helyzet miatt. Lettország azonban közbelép. Felajánlották, hogy saját kikötőiken keresztül elősegítik a szállítmányok elindítását.
ápr. 14
15:12
Elon Musk már megint valami őrültséget tervez: hihetetlen összeget ajánlott a Twitterért (Blikk)
Elon Musk hihetetlen összeget lenne hajlandó fizetni a Twitterért, akár az összes részvényt megvásárolná.
ápr. 14
15:12
Erős forgalom várható, de inkább az olcsóbb termékekre mennek a vevők (ProfitLine)
Erős húsvéti forgalomra számítanak, ugyanakkor az olcsóbb és az akciós termékek iránti élénkülő érdeklődésről számoltak be az MTI-nek nyilatkozó áruházláncok.
ápr. 14
15:12
Mit kezdjünk a terhességi visszerekkel? (WebBeteg)
A várandósság hónapjai alatt sok nő szembesül a dudorodó visszerekkel. A visszeresség egészségügyi kockázatot is rejt. Az okokat és a megoldási lehetőségeket dr. Sepa György, sebész, érsebész vette számba.
ápr. 14
15:12
Lázár: Márki-Zayban nem volt meg a bátorság, hogy beüljön a parlamentbe és átvegye az ellenzék vezetését (SzMo)
A fideszes képviselő szerint itt az ideje, hogy a volt miniszterelnök-jelölt most már Hódmezővásárhelyre koncentráljon, amely „még mindig Márki-Zay kampányirodájaként működik”.
ápr. 14
15:12
Kkv-knak szánt csomagokkal jelentkezett a Yettel (Bitport)
Korlátlan mobilcsomagok mellett új m2m megoldásokat is kínálnak üzleti felhasználóknak.
ápr. 14
15:12
Hagyomány és innováció (Demokrata)
A magyar agrárium egyik kiugrási lehetősége az ökogazdálkodás, melynek előmozdítására nemzeti cselekvési tervet fogadott el a kormány.
ápr. 14
15:12
Újra igényelhető támogatás elektromos rásegítésű kerékpárokhoz (Autószektor)
A közlekedésben használt megújuló energiaforrások részarányát illetően Magyarország már most a régióban a legjobban, az uniós átlag felett teljesít. Ezt a teljesítményt tovább növelhetik a Klíma- és természetvédelmi akcióterv intézkedései, amelyek ösztönzik az elektromobilitás elterjedését és hozzájárulnak a 2050-re kitűzött klímasemlegességi célok
ápr. 14
15:12
Az Aston Martinnál csúsznak, az Alpine-nál előbb jönnek a fejlesztések (Racing)
Míg a balesetek hátráltatják az Aston Martint, addig az Alpine a tervezetnél előbb mutatja be fejlesztéseit. Nem alakult jól a szezonkezdés a kanadai-brit istállónak. Sebastian Vettel nem tudott részt venni az első két fordulón, így Nico Hülkenbergnek kellett átvenni a stafétabotot. Azonban a konstrukció nem úgy sikerült, ahogy azt az alakulat elte
ápr. 14
15:15
Ezt tedd a gyepeddel, hogy gyönyörű legyen! (Agroinform)
Áprilisban beindul a fűnyírás szezonja, és vele megannyi teendő, hogy a gyep valóban szép legyen.
ápr. 14
15:18
160 ezer magyar a Brexit után sem akar hazajönni (Menedzsment Fórum)
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint az idei első negyedév végére átlépte a 6,5 milliót azoknak az EU-állampolgároknak a száma, akik tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért folyamodtak.
ápr. 14
15:18
Önkényeztetés párkapcsolatban is - Vajon ez már megcsalás? (Glamour)
Sok nőnek (hozzám hasonlóan) egyszerűen nincs igénye az önkényeztetésre párkapcsolatban, mert azt érzi, amit a párjával átél, az számára épp elég. A mi libidónk nem igényel többet. Csakhogy nem mindenki ilyen. Sok nő nem azért nem csinálja, mert ne esne jól neki az egyedül megélt gyönyör, hanem mert azt gondolja, ez nem lenne helyénvaló.
ápr. 14
15:18
Bolsonaro szerint komoly szükség van a 258 millióért berendelt péniszpumpákra és Viagrákra (rtl.hu)
Szerinte ez semmiség!
ápr. 14
15:21
Bayer Zsolt az ellenzékről: „Fogalmuk sincs erről az országról és erről a nemzetről” (ATV)
„És nem is nagyon érdekli őket, ugyanis saját magukon kívül semmi sem érdekli őket” – fűzte hozzá Bayer.
ápr. 14
15:21
Közeledik a hidegfront – 3 megyére adtak ki figyelmeztetést zivatarok miatt (Agroinform)
Nagypénteken érkezik a hidegfront, nagy mennyiségű csapadékra most nem kell számítani, villámlásra viszont igen.
ápr. 14
15:24
Cukormentes húsvét - Tavaszi pohárdesszert (Vital)
Egy mennyei édesség húsvétra, cukor nélkül, Iklódi Dórától.
ápr. 14
15:24
Ferenc pápa "tiszta lelkiismeretű" papi szolgálatról beszélt nagycsütörtökön (HírTV)
Ferenc pápa 2020 húsvét óta először a hívőkkel és papokkal teli bazilikában mutatta be a misét. A Vatikán közlése szerint 2500 hívő és 1800 pap volt jelen.
ápr. 14
15:24
Lebilincselő akciójeleneteket ígér a Stranger Things negyedik évadának előzetese (Femcafe)
Az új szezon talán az eddigieknél is mozgalmasabbnak és látványosabbnak ígérkezik, ráadásul rendezőként a magyar Antal Nimród (Kontroll, A Viszkis) is közreműködött benne.
ápr. 14
15:24
Elnémulnak: Újabb rádió frekvenciáját veszi el az NMHH (Nyugati Fény)
Egy évvel korábban a Klubrádió volt soron.
ápr. 14
15:24
Ne legyen húsvét retek nélkül (Magyar Mezőgazdaság)
A hazai termelők már ellátják a piacot hónapos retekkel, nem kell a külföldi árut választani. Röszkén Vas Róbert két évtizede termeszt retket, a nagy légterű fűtetlen fóliasátrakból már február végétől szednek, és még december elején is lesz árujuk.
ápr. 14
15:24
Svéd gombasaláta (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
ápr. 14
15:30
Meghalt az autóbalesetet szenvedett volt kolumbiai futballsztár (Infostart)
Szerda éjszaka elhunyt Freddy Rincon, a kolumbiai labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya, aki hétfőn súlyos autóbalesetet szenvedett.
ápr. 14
15:30
Jövő héten bemutatkozik a BMW i7 (Villanyautósok)
Új villanyautóval bővül a BMW kínálata. A teljes anyag Jövő héten bemutatkozik a BMW i7 címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
ápr. 14
15:30
Elveszi a Tilos Rádió frekvenciáját a Médiahatóság (rtl.hu)
Hét év alatt nyolc jogsértést követett el a budapesti rádiócsatorna a médiatanács szerint.
ápr. 14
15:36
Megvan, hova költözik az artistaképző intézet (Blikk)
Még 2021 januárjában született meg a döntés, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a Nyugati pályaudvar mellett kap majd helyet, amivel egyúttal új helyre költözik az artistaképző intézet is.
ápr. 14
15:36
Szijjártó: A választás megmutatta, hogy az anyaország és a határon túli magyarság számíthat egymásra (HírTV)
A tárcavezető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) elnökével, Románia miniszterelnök-helyettesével, Kelemen Hunorral tartott közös sajtótájékoztatót.
ápr. 14
15:36
26 autó, 23 ház, 32 lakás – lefoglalták Viktor Medvedcsuk ukrán ellenzéki oligarcha vagyonát (444.hu)
Az ellenzéki oligarcha-politikust kedden este vette őrizetbe az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat.
ápr. 14
15:36
Megkezdte működését a Knapp Hungary Kft. (autopro)
Több mint száz fővel kezdte meg működését a görgős szállítószalagokat gyártó cég Nemesvámoson.
ápr. 14
15:36
Az anyaország és a határon túli magyarság számíthat egymásra (Demokrata)
Az egész nemzet jövőjéről született döntés – mondta Szijjártó Péter Kolozsváron.
ápr. 14
15:36
Ez fájni fog: a háború miatt Európa brutális válsággal nézhet szembe (BitcoinBázis)
A tragikus emberi áldozatok és az infrastruktúra pusztulása mellett Ukrajna hatalmas gazdasági válsággal néz szembe, amely a Világbank becslései szerint
ápr. 14
15:39
Rasszista vicc tűnt fel Pálmonostora község honlapján (ATV)
A község hivatalos oldalán a „Pillanat vicce” rovatkában jelent meg a vicc.
ápr. 14
15:42
Energiahivatal a kötelező gáztárolási tervről: egy módon működhet csak a dolog (Infostart)
Magyarországnak kirívóan sokba kerülne a mostani gázárak mellett 80 százalékra feltölteni októberig a gáztárolókat, ahogy az az Európai Bizottság javaslatából következne.
ápr. 14
15:42
Bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó adózók. Itt a NAV legfrissebb feketelistája (Adózóna)
Összesen harminc magánszemély szerepel a NAV legfrissebb listáján, amely a bejelentési kötelezettségüket elmulasztó adózókat tartalmazza.
ápr. 14
15:42
Pumped Gabo kiakadt, amikor a szoláriumozás veszélyeire figyelmeztette egy követője (SzMo)
A celeb nagy rajongója a szolizásnak, néhány napja azon háborodott fel, hogy késő este nem talált nyitva tartó szoláriumot Budapesten.
ápr. 14
15:45
Románia engedélyezte a medvék kilövését (Agroinform)
Romániában életbe lépett a medvék preventív kilövését is lehetővé tevő miniszteri rendelet.
ápr. 14
15:48
Lázár János szerint Márki-Zay Péternek nem volt mersze beülni a parlamentbe (Blikk)
Kemény kritikát fogalmazott meg legutóbbi rádiós interjújában Lázár János. A Fidesz-KNDP megválasztott országgyűlési képviselője szerint Márki-Zay Péternek nem volt bátorsága az ellenzék vezéreként beülni a parlamentbe, de ha már meghozta a döntését, akkor a hódmezővásárhelyi polgármesternek ideje lenne csitítani a kedélyeket a településen, és a va
ápr. 14
15:48
Áremelkedés Németországban (HírTV)
A németországi helyzetről Szűr Krisztina tudósított csatornánknak.
ápr. 14
15:48
Törökország nem szankcionálja Oroszországot (444.hu)
Megőrzik semleges közvetítői pozíciójukat, erősítette meg Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter.
ápr. 14
15:48
Szeress bele a H&M; legújabb fenntartható kollekciójába, amelyet a szerelem inspirált! (Glamour)
A H&M Innovation Story Cherish Waste kollekciójában keveredik a romantika és a szenvedély.
ápr. 14
15:48
Csalódás a mai ülés, ennél azért mindenki többet várt volna (Forbes)
Nem vártunk nagy truvájt, csak valami erősebb üzenetet, azt, hogy a jegybank biztos a választott útban. Ehelyett rugalmasságot kaptunk, bizonytalanságot és azt, hogy majd meglátják. Senki sem várta, hogy az
ápr. 14
15:50
Drága az élelmiszer Olaszországban (HírTV)
Rekordmagas infláció sújtja az élelmiszerpiacot Olaszországban.
ápr. 14
15:51
Megszólalt az MNB: brutális szinten a folyó fizetési mérleg hiánya (Pénzcentrum)
A januári 763 millió euró deficitet követően februárban 794 millió euró hiányt mutatott a folyó fizetési mérleg  - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
ápr. 14
15:51
Meghamisították a Pick szalámit (ATV)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal „PICK Csemege szalámi” címkével ellátott terméket talált. A gond csak az, hogy ezt a Csemege szalámit a Pick már évek óta nem gyártja, és amikor gyártotta, akkor sem olyan volt, mint az árult termék.
ápr. 14
15:54
Két év után ismét megtelt hívőkkel húsvét ünnepére Róma (Infostart)
A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével veszi kezdetét Rómában a húsvéti szent három nap, amelyen Ferenc pápa 2020 óta először ismét a hagyományos helyszíneken, a hívők jelenlétében vezeti a szertartásokat.
ápr. 14
15:54
A német kormány megdöntésére készült egy oltásellenes szélsőjobboldali csoport, ami el akarta rabolni az egészségügyi minisztert (444.hu)
Transzformátorállomások és távvezetékek elleni robbantásos merényletekkel tartós és országos áramkimaradást akartak okozni. Karl Lauterbach szerint egyes vírustagadók nem is az oltás vagy a járványkorlátozások ellen harcolnak, hanem Németország demokratikus berendezkedése ellen.
ápr. 14
15:54
Ferenc pápa tiszta lelkiismeretű papi szolgálatról beszélt nagycsütörtökön (Demokrata)
Ferenc pápa a hívőkkel és papokkal teli bazilikában mutatta be a misét.
ápr. 14
15:54
Májustól lehet pályázni lovas létesítmények fejlesztésére (Üzletem)
A lovas ágazat megerősítése és több lábon állása a célja annak az 5 milliárd forint keretösszegű pályázati lehetőségnek, amely fedett lovardák és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kialakítását támogatja.
ápr. 14
15:54
„Felfoghatatlan, amiben vagyok” – Rácz Jenő ragyogva beszélt kislánya születéséről (rtl.hu)
Csütörtökön megszületett Rácz-Gyuricza Dóra és Rácz Jenő kislánya, Kamilla. A baba és anyukája is jól vannak. A séf a Fókusznak adott interjújában mesélt a baba születéséről és azt is elárulta, milyen érzés apukának lenni.
ápr. 14
15:57
Megjelent az egyik legfontosabb műtárgypiaci elemzés - az Art Basel Art Market 2022-es riportja (Portfolio)
Az Art Basel és az UBS idén is megjelentette a 2022-es műtárgypiacról szóló jelentését, amely egy átfogó képet igyekszik adni a piaci jellemzőkről és tendenciákról. A műtárgy.com két részes cikksorozatának első részében a globális műtárgypiac általános adatait, valamint az aukciós eladásokat emeli ki, mindezt a riport statisztikai adatainak szemlél

Keresés