A húsvéti hétvégén az InfoRádióban hallható lesz többek között Erdő Péter, Bogárdi Szabó István, Bagdy Emőke, Pál Ferenc, Vinkó József, Sárközi Mátyás és Zoboki Gábor is.
Csonka Andrást elsősorban színészként, de műsorvezetőként és zenei előadóként is ismerhetjük. A sokoldalú művészről azonban talán kevesen tudják, hogy influencerként is tevékenykedik, a pandémia alatt csöppent bele a social média mély vízébe.
Újabb magyar hegymászó indult útnak a Himalájába. Varga Csaba a Nepál és India határán fekvő Kancsendzöngát akarja megmászni pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül. A 8586 méter magas Kancsendzönga a világ harmadik legmagasabb, de a hegymászók szerint a hírhedt K2-nél is nehezebben meghódítható hegycsúcsa, 2013-ban ezen a hegy
Az áremelkedés miatt a fogyasztók többségének változtatnia kell a vásárlási szokásain. Egyre többen spórolnak és váltanak olcsóbb termékekre, miközben vágynak a világjárvány alatt kihagyott élményekre – derül ki egy friss nemzetközi felméréséből.
A hét végétől csak az élelmiszert áruló boltokban, tömegközlekedésen, kórházakban, gyógyszertárakban és szociális otthonokban kell viselni FFP2-es maszkot.
Nem csak a töltési díj, a bankkártyán zárolt összeg is jelentős mértékben emelkedik. A teljes anyag Küszöbön az áremelés az ELMŰ-ÉMÁSZ villanyautó-töltőin is címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
110 évvel ezelőtt süllyedt el az elsüllyeszthetetlennek titulált óceánjáró, a Titanic. A hajóról, a tragédiáról pedig ma is születnek újabb tanulmányok, álhírek, felfedezések. A Fókusznak exkluzív interjút adott annak a magáncégnek a vezetője, amelynek tagjai évek óta járnak le a roncsokhoz.
Lazítanak Ausztriában a koronavírus-járvány megfékezése érdekében elrendelt korlátozásokon, a hét végétől a többi között nem lesz kötelező az FFP2-es maszk beltéri viselete - jelentette be csütörtökön Johannes Rauch osztrák egészségügyi miniszter, aki a döntést a csökkenő fertőzésszámokkal indokolta.
Az európai földgáztárolók kötelező feltöltési költségeit úgy kell megosztani, hogy egyensúlyba kerüljenek a belföldön, illetve a más országban tároltató tagállamokra eső terhek.
Az áremelkedés miatt a fogyasztók többségének változtatnia kell a vásárlási szokásain – derül ki az EY 18 ezer fő körében végzett nemzetközi felméréséből. Egyre többen spórolnak és váltanak olcsóbb termékekre, miközben vágynak a világjárvány alatt kihagyott élményekre.
Ennek egyik oka, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságnak nincs joghatósága Oroszország területén, igaz, Ukrajnáén van. Az ENSZ is léphetne, ha nem lennének a Biztonsági Tanács tagjai az oroszok.
A jelenleginél gyakrabban és új útvonalon, a Keleti pályaudvar és a Nyugati pályaudvar között jár a 73-as trolibusz április 15-étől, péntektől – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön a honlapján.
Megkezdte működését a Knapp Hungary Kft. a Veszprém megyei Nemesvámoson, a csütörtöki megnyitóünnepségen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára úgy fogalmazott, nagy lehetőség rejlik abban, hogy az osztrák anyacég a világ összes országából Magyarországot, ezen belül Nemesvámost választotta a gyár helyszín
Pierre Gasly nevét adta egy nyílt levélhez, amelyben elítéli Franciaország lehetséges elmozdulását a politika szélsőjobb oldalára. Miután a versenyzők majdnem bojkottálták a legutóbbi Szaúd-Arábiai Nagydíjat, Alex Wurz, a GPDA elnöke szerint a Forma-1 nagyon gyors változást láthatott, ahol a versenyzők aktívan és nyíltan politizáltak. Erről ennyi a
Vadonatúj történelmi sorozattal jelentkezik Sisi életéről az RTL Klub. A nézők modern feldolgozásban kaphatnak betekintést a lenyűgöző uralkodói létbe, őszintén és hitelesen, olykor merészen, Sisi legfőbb bizalmasainak szemszögéből. Az első három epizódot húsvétvasárnap este, míg a folytatást hétfőn este láthatják az RTL Klubon.
Egy friss kutatása szerint a Covid-19-világjárvány kettős hatással volt a következő generáció tagjaira a családi vállalkozásban való részvétel szempontjából. Míg az utódok 43%-a elkötelezettebb lett a vállalkozás iránt és jobban bevonódik a cég működésébe mint a pandémia előtt, addig a jelenlegi generáció tagjai nehezebben adják át az irányítást a
Steven Spielberg és csapata rengeteg kreatív megoldást bevetett azért, hogy amit a filmben látunk, az maximálisan hihetőnek és valódinak hasson. Erre jó példa az önvezető autók a parkban, ami 1993-ban még egészen futurisztikusnak tűnt.
Pénteken ismét sztárvendégekkel köszönti a húsvétot Liptai Claudia a NőComment!-ben, ahol a fergeteges zenei betétek mellett mindenki felidézi a legemlékezetesebb locsolós emlékét. Nagy Melanie pedig egy különleges produkcióval kápráztatja el a közönséget.
Már az ötvenes években is hosszadalmas és tudatos tervezés előzte meg az épületek és a belső terek létrehozását – ez az évtizedek alatt nem változott, csak az igények alakultak át. Az Év Irodája konferencián 13 éve díjazza a szakmai zsűri és a közönség a legjobb irodákat és az ezeknek otthont adó épületeket. A 21. századi irodáknak folyamatosan vál
Európa északi része fölött egy hatalmas légörvény van, ennek hidegfrontja eléri térségünket is. Lehűlésre számíthatunk, de sok csapadékkal ez nem fog járni.
Fennakadások keletkeztek az orosz energiahordozók exportszállításaiért történő fizetésben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az olaj- és gázipar helyzetéről tartott csütörtöki online kormányzati tanácskozáson.
Több korábbi, népszerű járatát újraindítja Wizz Air, júniustól az utazni vágyók ismét repülhetnek Szardínia, Ibiza és Palma de Mallorca repülőterére - közölte a légitársaság.
Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője volt az ATV Start vendége, ahol kiemelte: nem a pártja veszített szavazókat, hanem az ellenzéki összefogás, mégpedig Márki-Zay Péter és az adott körülmények miatt.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 4-e és 10-e között 16 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz az ezt megelőző héthez képest, ez 22 százalékos csökkenést jelent - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön közzétett heti jelentésében.
Megválasztották az öt legjobb magyar borászt. Jelenleg a szavazás második fordulója zajlik, amelynek eredményeként április 29-én fog kiderülni, hogy az öt döntős közül ki lesz a 16. Borászok Borásza.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ismét a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun megyében. A fertőzés ez alkalommal egy körülbelül 3500 egyedet számláló hízólúdtelepet ért el, ahol az állomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént - közölte a hivatal csütörtökön a honlapján.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ismét a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun megyében. A fertőzés ez alkalommal egy körülbelül 3500 egyedet számláló hízólúdtelepet ért el, ahol az állomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént - közölte a hivatal csütörtökön a honlapján.