Az elmúlt egy hét adatai alapján tovább javult a járványhelyzet az Európai Unióban – derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legújabb térképéből.
Az I Bike Budapest kerékpáros felvonulás miatt forgalomkorlátozásokra kell készülni szombaton - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.
Szűkülni látszik a magyar kormány mozgástere az Európai Unióban, tekintve, hogy továbbra sem érkeznek uniós pénzek Magyarországra. A külpolitikai szakértő szerint azonban még hivatalosan el sem indult az eljárás, habár ebben a háborúnak is része lehet.
Ausztriában már tízből kilencen megterhelőnek érzik az infláció hatásait a mindennapi életében, különösen bevásárlásnál és tankolásnál – tudatta az Ipsos közvélemény-kutató intézet csütörtökön bemutatott felmérése.
Aaron Smith, a Kaliforniai Egyetem agrár- és erőforrás-gazdaságtan professzora március elején közreadott írásában azt próbálja bizonygatni, hogy az orosz-ukrán konfliktus nem fog globális élelmiszerválságba torkollni. Érvei meggyőzőek, de írása amerikai szemszögből született, és kevésbé számol a szegény régiók, a Közel-Kelet és Afrika kockázataival
Legkevesebb öt ember életét vesztette, mintegy húsz pedig megsérült miután csütörtökön Tverben tűz ütött ki az orosz Lég- és Űrvédelmi Erők Központi Kutatóintézetének (NII VKO) épületében - közölték orosz hírügynökségek.
A Digitális Kormányzati Ügynökség 250 milliárd forintos keretösszegű közbeszerzési eljárásában az egyik nyertes konzorcium vezetője volt a 4iG is – tette közzé a társaság.
Kevés olyan területe van az üzleti életnek, amelyben akkora változásokat hozott volna a világjárvány, mint éppen az építőipar. Megváltoztak és folyamatosan változnak is azok az igényeink, amelyeknek egy-egy épületnek meg kell felelnie. Ma már nem feltétlenül különül el egymástól a munkavégzés és a magánélet színtere, a vásárlási szokásaink pedig eg
A DS 9 a már ismert EMP2 platform továbbfejlesztett változatára (EMP2 V2.3) épül. A platform ezen változata a rekord tengelytávnak köszönhetően rendkívül tágas hátsó utasteret eredményez. A DS 9 egyedi módon válaszol a prémium ügyfelek által támasztott magasabb igényekre. A hangszigetelt üvegezés és a speciális akusztikai megoldások tovább fokozzák
Dr. Helmut Marko a Red Bull tanácsadója szerint azért nem nyúlt idén annyira kiemelkedő teljesítményt Max Verstappen, mint tavaly, mert az új autók merőben más vezetési stílust követelnek meg. Három forduló után már tetemes a címvédő Verstappen hátránya a pontversenyben Charles Leclerc mögött, köszönhetően a két nullázásnak. Azonban, ha eltekintünk
A válság jeleire ismét felpörgött az arany iránti érdeklődés: de vajon tényleg ez a bombabiztos befektetés? A kérdésre a válasz nem teljesen egyértelmű, ám az megfigyelhető, hogy olykor már túlzottan is bíznak a befektetők a nemesfémben. A CashTag pénzügyi videosorozat legújabb részében 6 fontos információt mutatunk, amit tudnod kell, mielőtt arany
Évente akár 150 ezer forintnyi adójóváírást is kaphat az, aki önkéntes nyugdíjpénztárban kezd el megtakarítani nyugdíjas éveire. Nem mindegy azonban, hogy 20, 10 vagy csak 5 év van hátra a nyugdíjig, érdemes jól meggondolni, melyik önkéntes pénztári portfólióban takarítunk meg. De vajon melyik nyugdíjpénztárt érdemes választani, mi alapján kellene
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bejelentette: vizsgálatot indított a Szőnyeg galéria Kft.-vel szemben. Gyanújuk szerint a budapesti cég többek között ál-végkiárusítással és fiktív akciókkal próbálhatja csábítani a vevőket.
A kastélyainkat körbeölelő természeti kincseinket bemutató konferenciát Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős kormánybiztos nyitotta meg.
Április 20-án tisztújító közgyűlést tartott a Megfosz, ahol újabb 5 éves ciklusra Harsányi Zsoltot, az Axiál Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét választották meg elnöknek. A rendezvény első felében az elmúlt év munkáinak összefoglalásával kapcsolatos előadások hangoztak el, de a mezőgazdasági pályázatok tapasztalatait, a bennük rejlő lehetőségeket is megi
A várt romlás helyett javult áprilisban a márciusi 22 havi mélyponthoz képest a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG EcFin) csütörtöki jelentése alapján.
Ha a miniszterelnök nyilvánosságra hozza a kormányalakítással kapcsolatos elképzeléseit, “akkor az majd az én válaszomat is tartalmazni fogja” - ezt válaszolta a Kormányinfón kissé rejtélyesen az ATV kérdésére Gulyás Gergely, aki Navracsics Tibort, akitől azt írták ma, hogy uniós miniszter lehet, “kiváló embernek és politikusnak“ tartja.
Készülőben az uniós tervezet az orosz olaj kitiltásáról, de Magyarország még botot dughat a küllők közé. Úgy tűnik azért, hogy lenne az a pénz, amiért Orbán Viktor elhatározása is meghajlik, de a többi uniós ország sem egységes a kérdésben.
Legkevesebb öt ember életét vesztette, mintegy húsz pedig megsérült miután csütörtökön Tverben tűz ütött ki az orosz Lég- és Űrvédelmi Erők Központi Kutatóintézetének (Nii Vko) épületében - közölték orosz hírügynökségek.
Idén is megrendezik az I Bike Budapest kerékpáros felvonulást, a rendezvényt április 23-án, szombat délután tartják a fővárosban. Az esemény miatt több helyen is forgalomkorlátozásokra kell készülni, ezek közül a legjelentősebb, hogy a felvonulás idején várhatóan 15:00 és 17:00 között hosszabb időre korlátozzák a forgalmat az Erzsébet hídon és a Rá