A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) nyilvántartásában szereplő címre kapják meg 2022. április 30-ig a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik a postázást kérték, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő, vagy befizetendő adót tartalmaz - közölte az adóhatóság csütörtökön az Mti-vel.
Németország egyik legnagyobb bankja, a Commerzbank nemrégiben megerősítette a sajtónak, hogy kérelmet nyújtott be a Szövetségi Pénzügyi Felügyeleti Hatósághoz kriptovalutás
Ma délután új résszel jön a Portfolio Checklist, lapunk napi podcastje. A mai műsor első részében a kormány által februártól bevezetett élelmiszer árstop hatásairól lesz szó, és azt is végigvesszük, hogy az egyes élelmiszerek mennyibe kerülnének most, ha eltűnne a fixált ár. A műsor második felében az ING vezető elemzőjével arról a párhuzamról besz
Életének 89. évében elhunyt kétszeres olimpiai bajnok tornászunk, Korondi Margit – tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot a családdal egyeztetve Kertész Alice, korábbi csapattársa. Korondi Margit az olimpiákon nyolc érmet szerzett, a két aranya mellett két ezüstöt és négy bronzot. 1956-ban kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, az 1990-es
Herczeg Ágnes, a Magyar Kertörökség Alapítvány elnöke úgy fogalmazott, a hazai tájépítész szakemberek évtizedek óta fontosnak tartják a magyar kertörökség megmentését, fenntartását, az örökség közkinccsé tételén dolgoznak.
Az amerikai Nemzeti Szabványügyi és Technológiai Intézet (NIST) kutatói azt vizsgálták, hogyan szabadulhatnak fel apró műanyagrészecskék a közönséges műanyagtermékekből, köztük az élelmiszeripari nejlonból és az alacsony sűrűségű polietilén (LDPE) fóliával bélelt egyszer használatos italos poharakból.
Rendkívüli műsorokkal tiszteleg ma este az M5 csatorna Markó Iván Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett és a Magyar Fesztivál Balett alapítója, érdemes művész előtt, aki hetvenöt éves korában elhunyt.
Csütörtökön kiadta véleményét a 2021-es költségvetés végrehajtásáról és az államadósság alakulásáról a Költségvetési Tanács, és arra a következtetésre jutott a Kovács Árpád vezette testület, hogy a 2021. évi költségvetési gazdálkodás összességében megfelelő hátteret biztosított a koronavírus-járvány teremtette rendkívüli helyzet kezelésére, a gazda
Áder János, leköszönő köztársasági elnök, „Egy új építésű, 720 négyzetméteres, liftes villát is kap az államtól nyugdíjas éveire itt a Hegyvidéken, a Normafától másfél kilométerre” – mondja Áderről Hajnal videójában. Szerinte a leköszönő köztársasági elnöknek „a jelenlegi magyar gazdasági helyzetre való tekintettel” vissza kellene utasítania „az ál
Az árak az egekben vannak, országszerte drágulnak az élelmiszerek, így elképzelhető, hogy a balatoni nyaralásunkon is mélyen kell a pénztárcánkba nyúlni.
Május 1-én, vasárnap a Várkert Bazár kivételes összművészeti alkalomra készül. Anyák napja alkalmából két korosztály énekesnőjének nagyszabású koncertje és Magyarország legnépszerűbb kortárs művészeti vására várja a közönséget.
A Romeo Ferraris megerősítette Maxime Martint, mint a 2022-es FIA ETCR idényük első versenyzőjét. Így nyilatkozott az érintett: “Nagyon örülök, hogy egy olyan élvonalbeli bajnokságban mutatkozhatok be, mint az FIA ETCR, és hogy először mérettethetem meg magam egy olyan elektromos versenyautó volánja mögött, mint a Romeo Ferraris Giulia ETCR, amely
Különös kegyetlenséggel gyilkolták meg a New Yorkban élő magyar családanyát. A rendőrség minden erővel a gyilkosát keresi és most úgy tűnik, meg is találták.
Bár nemrég modellváltáson esett át az egyetem. ám a vezetés szerint akkor ugyan megszüntették a karokat, de az intézeti struktúra „mélyreható reformja még nem történt meg”, és ezt most szeretnék elérni.
Nyolcadik alkalommal rendezik meg a fajta népszerűsítésére hivatott Portugieser du Monde nemzetközi borversenyt és kóstolófesztivált április 22-24 között Villányban és Pécsen. A megmérettetésen szlovák, német, szlovén, osztrák, szerb, horvát és magyar borok alkotják a mezőnyt, s csaknem száz bort neveztek a versenyre. A Villányi borvidék és a Pécsi
Mérföldkőhöz érkezett a vidéki muzeológia. Elindult a Magyar géniusz program, mely a Petőfi 200 emlékévben 3,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból valósul meg, és a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége koordinálja – jelentették be sajtótájékoztatón ma délelőtt. Szombaton 14 órakor nyílik meg a vándorkiállítás első állomása Kecskeméten a Cifrapa
A rendőrségi tapasztalatok azt mutatják, hogy vannak olyan járművezetők, akik nem számolnak a gyorshajtás kimagasló baleseti kockázatával. Szaknyelven mondva a megengedett legnagyobb sebesség esetleges növelése közlekedésbiztonsági kockázattal jár, ugyanis már a kisebb mértékű sebességtúllépés is hatványozottan növeli a közúti balesetek és tragédiá
Eredete a mai napig rejtély, de korát több mint kétmilliárd évre becsülik. Karélia egyik legnagyobb kincse, és mára már az is bizonyosságot nyert, hogy megfelelő összetételben képes tisztítani a vizet. Nem másról van szó, mint a shungitról, egy csodás, szénalapú ásványról, amely a kutatások és a népi megfigyelések szerint számos gyógyhatással is re
Eddig a világjárvány, most az infláció, a megnövekedett költségek, és nem utolsósorban az ukrán–orosz háború nehezíti az agráriumi szereplők mindennapjait. De hogyan éli meg ezt az időszakot egy mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatcsoport, és milyen lehetőségekbe kapaszkodhat, hogy ne csak a túlélésért, hanem továbbra is a jövedelmezőségért do
Debrecen – A nagyobbik lánya által zaklatással vádolt Szilágyi Zoltán megpróbált hivatalos úton, edzőként bejutni az úszók országos bajnokságára, de mivel a hazai szövetség (MÚSZ) nemkívánatos személynek nyilvánította a rendezvényein, kénytelen volt jegyet vásárolni, majd a lelátóra felülni. Csak nézőként lehetett jelen az eseményen.