A jelek szerint az orosz kőolaj megtalálja az utat a felhasználók felé a már elrendelt és a még függőben lévő importtilalom ellenére is. Egyre több tartályhajót indítanak útjára ugyanis orosz kikötőkből a célállomás pontos megjelölése nélkül - jelentette a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap csütörtökön.
Első fokon három év tíz hónap börtönbüntetést szabott ki a Komlói Járásbíróság egy helyi nőre, aki társasházak közös képviselőjeként több mint 200 millió forintos kárt okozott 59 társasháznak öt év alatt.
Életének 89. évében elhunyt Korondi Margit kétszeres olimpiai bajnok tornász - tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB) a családdal egyeztetve Kertész Alice, korábbi csapattársa.
Jó hangulatban indul a kereskedés csütörtökön az amerikai tőzsdén, mind a három irányadó index erősödéssel nyitott. A lelkesedés azonban nem tartott sokáig.
Rúzsa Magdi néhány hónappal ezelőtt hozta világra hármasikreit; az anyaság mellett a karrierjét sem hanyagolja el. Az énekesnő már azt is tudja, hogy mikor fog színpadra állni.
Jó hangulatban indul a kereskedés csütörtökön az amerikai tőzsdén, mind a három irányadó index erősödéssel nyitott. A lelkesedés azonban nem tartott sokáig.
Az orosz vámszolgálat úgy döntött, hogy ideiglenesen felfüggeszti az import- és exportadatok közzétételét a hibák és a „spekuláció” kizárása érdekében.
„Az ellenzék politikai értelemben este 7-ig bukott meg a szavazófülkében, míg az ellenzéki vezetők pedig este 10-ig buktak meg emberileg az eredményvárón” – szögezte le Mirkóczki Ádám.
A Fed legközelebbi, május elején esedékes kamatdöntő ülésén az 50 bázispontos kamatemelés lehetősége is ott lesz az asztalon - jelezte a Nemzetközi Valutaalap csütörtöki eseményén Jerome Powell.
Megjelent a „Elrontott vagy elfelejtett áfanyilatkozat? Van megoldás a problémára! Kijavítási kérelem” című webinárium teljes anyagának videófelvétele!
A római kormány megállapodást kötött a nyugat-afrikai Angolával és Kongóval, a kinshasai szerződést csütörtökön, a luandait pedig szerbán írta alá Luigi Di Maio külügyminiszter és az energia-beszerzésért felelős tárcavezető, Roberto Cingolani.
Ukrajnának havonta 7 milliárd dollárra van szüksége ahhoz, hogy pótolja az országa elleni orosz invázió okozta gazdasági veszteségeket - jelentette ki a Világbank fórumán virtuális bejelentkezésében Ukrajna elnöke. Az esemény központi témája természetesen az Ukrajnában zajló háború és annak súlyos következményei, valamint hogy a nemzetközi közösség
Számtalan tényezőt figyelembe kell venni, mint az évszak és a célállomás. Ugyanakkor egy tanulmány most egészen pontosan kiszámolta, hány nappal indulás előtt lehet a legkedvezőbb árért repjegyet megvásárolni.
David Malpass, a Világbank elnöke nagyjából 60 milliárd dollárra becsülte az orosz hadművelet következtében az ukrán infrastruktúrában és épületekben eddig keletkezett fizikai károkat.
A jelek szerint az orosz kőolaj megtalálja az utat a felhasználók felé a már elrendelt és a még függőben lévő importtilalom ellenére is. Egyre több tartályhajót indítanak útjára ugyanis orosz kikötőkből a célállomás pontos megjelölése nélkül - jelentette a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap csütörtökön.
A republikánus többségű floridai törvényhozás jóváhagyta csütörtökön a Walt Disney Co. vállalat vidámparkjainak otthont adó terület különleges adókörzeti státuszát megszüntető törvényjavaslatot – jelentette a Miami Herald című helyi lap és a The Wall Street Journal.