Fenntarthatósági szemléletformáló programot indít mikro-, kis- és középvállalkozásoknak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), a program első eleme a napokban megjelenő, e-book-ként elérhető Fenntarthatósági Kézikönyv. A szerdai budapesti programindító sajtótájékoztatón Szili Katalin, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács alapítója és tiszte
A sütőtököt (Cucurbita pepo) az Amerikai Egyesült Államokban a nagykereskedelmi célú termesztés mellett gyakran már a szántóföldről értékesítik, de a termelői piacokon is gyakran árusított zöldségnövény. A betakarított sütőtök értéke 2019-ben 180 millió dollárt tett ki.
Márciusban az infláció és az oroszok Ukrajna ellen indított háborúja miatt az állampapírok hozamai minden piacon erőteljesen emelkedtek, jelentős veszteséget okozva a befektetőknek. A hónap végére a hosszú kötvényekbe fektető befektetési alapok 12 havi hozama már jóval meghaladta a mínusz 10 százalékot.
Ha 40 fölött úgy ébredsz, hogy nem fáj semmid, akkor meghaltál! Ahogy telnek az évek, a saját bőrömön érzem, hogy mennyi igazság van ebben a mondásban. Sokszor jól esne egy teljes test masszázs, már ébredés után is. Még szerencse, hogy a jakuzziba reggel is bele lehet pattanni egy 20 perces frissítő fürdőre!
Néhány évtizeden belül megfeleződhet az ország lakossága az elmúlt évtizedek kormányzati döntései és a pandémia miatt. A kínai kormány különféle intézkedésekkel próbálja gyermekvállalásra sarkallni a lakosságot, de ezek egyelőre nem indították be a baby boomot az országban.
Orsós József szerint nehéz ilyen névvel munkát találni Magyarországon. Angliában könnyebb volt, ahogy mondja, ott mindenki nulláról indul, nem mínuszról. Olyan autókkal dolgozott, amivel a 007-es ügynök menőzik.
Marine Le Pen megerősítette, hogy megválasztása esetén betiltaná a muzulmán fejkendő viselését nyilvános helyeken, Macron úgy vélte, hogy „polgárháborút fog teremteni, ha ezt megteszi”.
Tizedik helyezéssel mutatkozott be a Sodikart gyári csapatában Hideg Ádám a Champions of the Future második futamán, a spanyolországi Zuerában. A 72 fős OKJ mezőnyben ez igen jó eredmény, főleg akkor, ha tudjuk, hogy új volt a csapat, a váz és a motor is. A szabadedzések alapján azonban bátran állíthatjuk, ennél sokkal több van a
Az AUA szóvivője szerda reggel hangsúlyozta, hogy a Bécsbe tartó OS94-es járat személyzete lekapcsolta a bal hajtóművet. A gép biztonságosan landolt Washingtonban, nem kényszerleszállásról volt szó. Több légiközlekedési portál jelentése szerint 163-an voltak a fedélzeten. A fotó csak illusztráció. Forrás: Austrian Az OS94-es járatot ezt követően t
Az orosz-ukrán háború uniós és tagállami szinten is felerősítette az energiafüggetlenedési törekvéseket, amelynek a biogáz is kulcsszereplője lehet. Hatékonyabb kihasználásához, a termelési kapacitások hazai növeléséhez ugyanakkor a befektetőknek és a piacnak egy stabil, egységes és kiszámítható jogszabályi környezetre, valamint a származási garanc
Emmanuel Macron jelenlegi elnököt találta meggyőzőbbnek a tévénézők 59 százaléka a francia elnökjelöltek szerda esti vitájában a jobboldali szuverenista Marine Le Pennel szemben, akire a megkérdezettek 39 százaléka szavazott – derül ki az Elabe közvélemény-kutatóintézet gyors felmérésből, amelyet a BFM hírtelevízió és L'Express című hetilap honlapj
A gyermekgyógyászatban dolgozó szakemberek kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a gyógyulásban meghatározó szerepet játszik a támogató környezet, a családtagok közelsége és a pihenés, a feltöltődés lehetősége. A Magyarországon már két Ronald Házat – orvosi beutalóval térítésmentesen igénybe vehető apartmanokat – működtető Ronald McDonald Gyerm
Mindannyian úgy tudjuk, hogy az Árpád-ház kihalt. Mégis akadt egy francia család, akiről többen tudni vélik, hogy az Árpád-ház ismeretlen oldalágától származnak férfiágon. Vajon tényleg Árpád leszármazottait kell keresnünk bennük?
Az Euroflora kertművészeti és virágkiállítást április 23. és május 8. között rendezik meg a genovai Nervi Parkban. A világon egyedülálló esemény a kivételes botanikai, tájképi és művészi értékeket képviselő helyszínt a legjobb dísznövénytermesztők különlegességeinek bemutatásával, valamint a virágüzletek, tervezők és tájépítők kreativitásával ötvöz
Az egyre népszerűbb készházak biztosítása nem minden biztosítótársaságnál esik azonos elbírálás alá a hagyományos épületekkel - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Deák Bill Gyuláéknak alaposan kijutott a drámából az elmúlt időszakban. A legfeketébb hangú magyar énekes felesége ugyanis 2020-ban infarktust kapott, majd krónikus tüdőbetegséget diagnosztizáltak nála, végül idén év elején megtudták, hogy rosszindulatú mellrákban szenved.
A Manchester United 38 éves labdarúgóját pár nappal ezelőtt érte családi tragédia: várva várt ikergyermekeinek egyike születése után nem sokkal elhunyt. A gyászba burkolózó Ronaldóról nemrég friss fénykép látott napvilágot a közösségi médiában.
Az elnöki kvalitásokat illetően a tévénézők 53 százaléka szerint Emmanuel Macron hitelesebb, míg 28 százalékuk szerint inkább Le Pen. A vita jelentős részében Macron támadt, míg Le Pen sokszor passzív volt vagy védekezett.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint az Ukrajnáról szóló béketárgyalások valószínűleg kudarcot vallanak, miközben a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel olyan egy megbeszélés, mint egy krokodillal.
Elkészült a tízmilliomodik, Dacia márkanevet viselő személygépkocsi a dél-romániai Mioveniben - közölte szerdán a Renault-csoporthoz tartozó autógyártó.
Az Európai Unió országaiban tapasztalt bérleti díjak és lakásárak 2021 harmadik negyedévében is folyamatosan emelkedtek, átlagosan 1,2, illetve 9,2%-kal 2020 azonos időszakához viszonyítva – közölte legfrissebb jelentésében az Eurostat. A bérleti költségek kisebb mértékben, de folyamatosan növekedtek 2010 óta, míg a lakásárakban nagyobb ingadozás
Hamarosan befejeződik kedvelt hagymás dísznövényeink, a tulipán, nárcisz, jácint stb. virágzása. Sok teendőnk nincsen velük, de pár dologgal nem árt tisztában lennünk ápolásuk tekintetében.
Mindenkinek másért nehéz ez a helyzet. Olvassátok el, hogy volt ez a WMN berkeiben, aztán meséljétek el, ti hogyan éltétek meg az ovi, bölcsi első napját, akár kisgyerekként, akár szülőként!