Az ukrán gazdálkodók 2022-ben eddig 2,5 millió hektár területen végeztek a tavaszi vetéssel, ami az összességében várt terület 20 százalékát jelenti – közölte a kijevi mezőgazdasági minisztérium, hozzátéve, hogy az intenzív konfliktussal sújtott területeken 70 százalékkal csökkenhet a vetésterület.
A videó a képre kattintva indul. A forgalomfigyelő kameráink felvételei alapján erről meg is bizonyosodtunk, ekkor derült ki, hogy nem egyszerű tévesztésről volt szó. Az autós ugyanis korábban még a menetiránynak megfelelően, szabályosan haladt a gyorsforgalmi úton, majd a Széchenyi pihenőhelyre kihajtott. Onnan viszont hosszas töprengés után egész
Tavasszal sok gyep nem a legszebb formáját mutatja. Még… De ezen javíthatunk. A mohásodás, a nemezesedés, mind a kedvezőtlen körülmények jelei, melyeken javíthatunk annak érdekében, hogy nyárra nem a szomszéd füve legyen a zöldebb…
Egyre valószínűbb, hogy Szíriából is érkeztek zsoldosok és veterán orosz katonák Ukrajnába, megsegítendő az orosz felet a kelet-ukrajnai offenzívában. Szír vélemények szerint a segítségük nélkül is győzni fognak az oroszok. Olyan harcosok is részt vesznek az Ukrajna elleni invázióban, akik korábban az Iszlám Állam elleni is felvettlk a harcot a siv
Bécsben akár kétszázezer eurós támogatást is kaphatnak a cégek, ha napelemeket telepítenek a parkolóik fölé. A teljes anyag Parkolók napelemes fedését támogatja Bécs városa címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
Hamarosan sokan szomorúak lehetnek azok, akik használnak hívásrögzítő alkalmazást, hiszen a Google bejelentette, hogy napokon belül letörli a Play Áruházból ezeket az alkalmazásokat. A mai világ egyre jobban abba a pontba kezd elindulna, hogy az adatainkat minél jobban megvédjük, vagy a cégek megvédjék nekünk. A nagy vállalatok közül a Google is eb
A Honeybeast zenekar énekesnője közösségi oldalán osztott meg egy vitaindító esetet a női test idealizálásának társadalmi problémájáról, amit ő is első kézből tapasztalhatott meg a napokban. A sokakat érintő negatív bánásmóddal kapcsolatos véleménye mellett közelgő nagykoncertjükről és szomorú veszteségéről is beszélt az rtl.hu-nak.
A Firestone, az IndyCar gumibeszállítója fenntarthatóbb versenyabroncsot dob piacra a Föld Napjának megünneplésére. Új szín kerül a Firestone Racing IndyCar gumiabroncsainak oldalfalára. A pénteken az Indianapolis Motor Speedway-en bemutatott Firestone anyavállalat, a Bridgestone Americas bejelentette egy zöld színű abroncs bevezetését, amely egy k
Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj pénteki időmérő edzését, így ő indulhat az élről a szombati sprintfutamon.
Valahonnan minden leendő szülő kap egy listát arról, mire lesz szüksége a baba születése után, csak nem mindegy, milyen az a lista, mert lehetnek rajta például olyan tételek is, mint cumisüveg-sterilizálót sterilizáló oldat (spoiler: nem kell). Tóth Flóra kétgyerekes anyukaként és listamániásként írt egy listát a valóban hasznos és a haszontalan, d
Ingyen lehet keresni a Magyarországról készült Sentinel-űrfelvételek között a Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) projekt keretében kialakított eFöld Portálon. Az eFöld Portált a nagyközönség egy egyszerű regisztrációt vagy KAÜ (leánykori nevén Ügyfélkapu) azonosítást követően használhatja. Így akár néhány kattintással ellenőrizhető a lakóh
A Horvát Rally első szombati szakaszán Oliver Solberg balesetet szenvedett, ezért megállították, majd törölték a szakaszt, ami előtt Thierry Neuville újabb büntetést kapott. A pénteki eső után szombat reggel ködös, saras körülmények között rajtolt az első szakasz, melyen csupán hat autó tudott célba érni, mielőtt Oliver Solberg és Elliott Edmondso
A katolikus egyházfő úgy véli, a jelenlegi helyzetben nincs sok értelme, hogy a háború sújtotta országba utazzon, de mindent hajlandó megtenni, hogy vége legyen a fegyveres konfliktusnak.
Ha holnap megkeres ötven vagy száz ember azzal, hogy nincs munkája, akkor egy héten belül mindegyikük dolgozni fog – mondta a Demokratának Seszták Miklós.
A BBC számolt be a két kormányfő szlovákiai találkozójáról, amelyen téma volt az is, hogy egyre komolyabb szakadást okoz Magyarország semlegessége a szomszédban dúló háború miatt – idézi a 24.hu.
Szűk többséggel Emmanuel Macron francia elnök még egy ciklusra kaphat bizalmat az elnökválasztás második fordulójában a legfrissebb felmérések szerint.
2022. április 22-én este kihúzták az Eurojackpot 16. heti nyerőszámait. Ezúttal 1 magyar játékos hatalmasat kaszált, az 5+1 találatos Eurojackpot-szelvénye 224 milliót hozott a konyhára.
Háromórásra nőtt a várakozási idő szombat délelőtt a röszkei autópálya-határátkelőhely belépő oldalán a személyforgalomban - közölte a rendőrség a honlapján.
A BBC számolt be a két kormányfő szlovákiai találkozójáról, amelyen téma volt az is, hogy egyre komolyabb szakadást okoz Magyarország semlegessége a szomszédban dúló háború miatt – idézi a 24.hu.
Ogier után egy másik Sébastien, Loeb is kipróbálja magát a DTM-ben. Gerhard Berger, a sorozat első embere korábban legendákat csábított volna a sorozatába, de ehhez nem volt köze. A Red Bull DTM programjában két Ferrari indul majd az AF Corse felkészítésével, amelyeket Nick Cassidy és Felipe Fraga vezet majd. Előbbi azonban már korábban elígérkezet
Megteltek a szálláshelyek a húsvéti hétvégén: 553 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a hazai szálláshelyeken. A forgalom a bevételekben is megmutatkozott: a szálláshelyek 9,6 milliárd forint, a vendéglátóhelyek több mint 18 milliárd forint árbevételt értek el - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel pénteken.
A döntő része a rezsicsökkentés költségének a brutálisan megemelkedett gázárakból származik, azt ugyanakkor nehéz megbecsülni, hogy mennyivel emelné a cechet, ha az összes önkormányzatot és azok intézményeit is bevennék a hatósági áras körbe - ezt Weinhardt Attila, a Portfolio Makro rovatának elemzője mondta el a Portfolio Checklist, lapunk munkana
Új támogatási alapot vezetett be az osztrák főváros: 2022. április 20. óta akár 200 ezer eurós támogatást is kaphat az a vállalkozás, amely napelemeket telepít a fedett parkolójára vagy raktárterületére.
Az orosz földgázzal szembeni embargó ellen emelt szót a német EON energetikai konszern vezérigazgatója, Leonhard Birnbaum a Handelsblatt keddi számában megjelent interjúban.