A tájékoztatásuk szerint a Vas megyei városban 16 autó közlekedik a Főtaxi szabadjelzőivel és matricáival, miután nevet váltott Szombathely egyik taxitársasága. A több mint másfél évtizede Vasi Taxiként indult, 2020-tól Palace Taxi néven működő cég így - a márkahasználati szerződés alapján - a Főtaxi brand alatt folytatja tevékenységét. Maradt ugya
Franciaország kiutasít 35 orosz diplomatát, akiknek "a tevékenysége ellentétes az érdekeinkkel" - jelentette be hétfő este a francia külügyminisztérium.
Az Európai Bizottság 1,1 milliárd euró (mintegy 407 milliárd forint) összegű támogatási megállapodást írt alá hét olyan uniós kezdeményezéssel, melyek működésük első tíz évében több mint 76 millió tonna szén-dioxid-egyenértékkel fogják csökkenteni a kibocsátásokat - közölte a brüsszeli testület.
Az ózon gyengítheti a Föld egyik legfontosabb hűtési mechanizmusát, így az eddig véltnél jelentősebb üvegházhatású gáz lehet - derült ki egy kutatásból.
Mintegy 8,5 milliárd forint összegű fejlesztéssel biomassza-fűtőművet létesít és új távhő gerincvezetékeket épít ki a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. a városban - közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
A listavezető AC Milan házigazdaként gól nélküli döntetlent játszott a Bolognával az olasz labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.
Az Európai Bizottság javaslatcsomagot terjesztett elő, hogy az Európai Unióban a fenntartható termékek jelentsék a normát, teret nyerjenek a körforgásos üzleti modellek, a fogyasztók pedig tudatosan és tevékenyen tudják segíteni a zöld átállást - közölte a brüsszeli testület.
Magyarország egyik legismertebb társadalmi vállalkozása, a fogyatékkal élő és a hátrányos helyzetű emberek integrációját előmozdító Fruit of Care is szeretne lehetőségeihez mérten segíteni az Ukrajnát érő orosz invázió károsultjain. A kapcsolódási pontot a Kijevben rekedt állatok jelentik ezúttal.