2023. január 10. kedd

jan. 10
12:00
Nagy Márton: történelmi siker, még sohasem volt ilyen alacsony az álláskeresők száma (ATV)
A háború és a szankciós válság ellenére eddig sikeresen védtük meg a munkahelyeket mind a versenyszférában, mind a közszférában, azaz a gazdasági védvonal sikeresen óvja a teljes foglalkoztatottságot, már fél éve, azaz hat hónapja 4,7 millió felett van a foglalkoztatottak száma Magyarországon, miközben 2022-ben soha nem látott szintre süllyedt a re
jan. 10
12:00
Egyre több magyar FB-csoport áll össze az ukrán hadsereg magyar származású önkénteseinek támogatására (444.hu)
Fel is pörgött a gyűjtés, spontán netes tömegmozgalom van kialakulóban. Az éjjellátók, spéci akkuk és meleg ruhák után drónokat és fémkeresőket kértek.
jan. 10
12:00
Kína nem tudná elfoglalni Tajvant, de ezért hatalmas árat fizetne Amerika egy jelentés szerint (SzMo)
Szakértők egy három év múlva bekövetkező kínai inváziót lehetséges forgatókönyveit vizsgálták.
jan. 10
12:00
Niedermüller Péter: A kormány megint addig ügyeskedett, míg ismételten sikerült kárt okoznia Magyarországnak (Mandiner)
Ehhez csak „gratulálni” tudok. Így biztosan még több tehetséges magyar fiatal fogja itt hagyni ezt az országot.
jan. 10
12:06
Nyolchavi csúcson az arany, fordulhat a Nasdaq (Privátbankár)
Az arany tavaly május eleje óta nem látott szinten áll, miközben a gázár emelkedése megállt. A tőzsdék ma süllyednek, a forint is gyengül. A nagy amerikai technológiai cégek vezették az emelkedést tegnap, az egyik brókercég szerint itt komolyabb felpattanás jöhet. Majdnem elérte az FTX-csőd előtti szintet a kriptodeviza-piac.
jan. 10
12:06
NAV-tájékoztató az EU-ból beszerzett és oda értékesített új gépjárművek értékesítésének adószabályairól (Adózóna)
Az új közlekedési eszközök közösségen belüli beszerzésének és értékesítésének alapvető szabályairól szóló információs füzetet jelentetett meg honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A tájékoztató részletezi az új közlekedési eszközök – bizonyos gépjárművek, hajók és repülők – közösségen belüli beszerzésének és értékesítésének adózási szabálya
jan. 10
12:06
Változás a Marie Claire magazin élén (Márkamonitor)
Új struktúrában működik februártól a Marie Claire: az online és a print magazin vezetése is Tóth-Szántó Krisztina feladata lesz, aki a Marie Claire főszerkesztőjeként látja el a jövőben ezt a feladatot. A print magazin eddigi felelős szerkesztője, Tiefenthaler Eszter távozik a lap szerkesztőségéből.   Tóth-Szántó Krisztina 23 éve, pályakezdőként cs
jan. 10
12:06
Kellemetlen: G.w.M. közel 4,5 millió forintot bukott a Szerencsekerékben, pedig csak négy betű hiányzott a megfejtéshez (SzMo)
A rapperen kifogott a koktélcseresznye. Egy kicsit szomorú emiatt, de szerinte „minden úgy van, ahogy Isten akarja”.
jan. 10
12:06
Leszólta az amerikaiak időpocsékolását a fiatal autóversenyző (Racing)
Az IndyCar dán újonca furcsállja, hogy esőben nem szívesen gyakorolnak az amerikai csapatok, holott szerinte ilyen körülmények között rengeteget lehet fejlődni. A 23 éves dán Benjamin Pedersen európaiként szokatlan utat választott az autóversenyzői karrierre: a gokartozás után az első lépéseket az Egyesült Államokban tette meg kisebb formaautós sor
jan. 10
12:12
Vergődik a magyar turisztikai ipar (Piac és Profit)
A Turizmus konjunktúra index (tki) tavaly decemberben mínusz 22 ponton állt, ami azt mutatja, hogy az ágazat szereplői továbbra is romlónak érzékelik a helyzetüket. Novemberhez képest az index értéke 7 ponttal csökkent, szeptember óta 15 ponttal romlott - közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a GKI Gazdaságku
jan. 10
12:12
Csodaszerekkel támadó internetes reklámokra figyelmeztet a médiahatóság (Blikk)
Érdemes fenntartásokkal kezelni a gyanúsan csábító, hangzatos ígéreteket tartalmazó reklámokat az interneten – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága keddi, MTI-hez eljuttatott közleményében.
jan. 10
12:12
Benedek halála fordulatot hozhat: Ferenc lemondása sem elképzelhetetlen (Infostart)
Hat hónapja még tagadta Ferenc pápa, hogy egészségügyi problémái miatt lemondana: mostanra azonban jelentősen megváltozott a helyzet a Vatikánban.
jan. 10
12:12
Több helyen is fakidőlések nehezítik a forgalmat (ProfitLine)
Több helyszínen is fakidőlések okoznak forgalomkorlátozást Magyarországon  - közölte az Útinform kedd reggel a honlapján.
jan. 10
12:12
Az ekcéma kiváltó okai és típusai (WebBeteg)
Az ekcémák általában elhúzódó, vissza-visszatérő megbetegedések. A kiváltó ok tisztázása és a kezelés hosszadalmas. A kellemetlenségek a pácienseket türelmetlenné és orvosukkal szemben bizalmatlanná tehetik.
jan. 10
12:12
Visszatér A besúgó (Márkamonitor)
A besúgó tavaly nyáron, nem sokkal az első évad lezárulása után került ki az Hbo Max kínálatából, tucatnyi más európai tartalommal együtt.   A 24. hu már akkor megírta, hogy ha az Hbo Maxon nem is, más felületen jó eséllyel belátható időn belül újra nézhetjük majd a Kádár-korszakban játszódó magyar sorozatot, és hamarosan erre tényleg lesz
jan. 10
12:12
Bret Easton Ellis duplázott a stílusos filmek listáján, amely hemzseg az irodalmi adaptációktól (Könyves Magazin)
Bret Easton Ellis duplázott a stílusos filmek listáján, amely hemzseg az irodalmi adaptációktól
jan. 10
12:12
Dobrev Klára: Egy felelős kormány sosem tenne ilyet (Mandiner)
Orbán inkább elveszi a jövőt a következő generáció kutatóitól, orvosaitól, tanáraitól, mérnökeitől, csakhogy tovább védhesse az egyetemi alapítványokban, milliós extra fizetésért ülő minisztereit, államtitkárait, képviselőit.
jan. 10
12:12
Árnyékkormány: 500 forint alatt lehetne a benzin, de Orbán adói miatt az összes szomszédunknál drágábban vesszük (Nyugati Fény)
Varju László körbenézett a szomszédainknál, és mindenhol olcsóbb üzemanyaggal találkozott.
jan. 10
12:12
Hamilton barátnője(?) dekoltázst villant az Antarktiszon is, ahol Jared Leto is jelen van (Racing)
A minap kiderült, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a Forma-1-es szünetet ezúttal nem Afrikában, hanem sokkal hidegebb helyen, az Antarktiszon tölti. Ez azért is keltette fel a rajongók figyelmét, mert egy videón az volt látható, hogy a versenyző ölében egy hölgy ült, aki feltételezhetően a barátnője lehet. Az mostanra kiderült, hogy a re
jan. 10
12:14
Bemutatjuk a világ legnagyobb és legerősebb hadseregét – I. rész (Mandiner)
Hogyan jött létre, és milyen fegyverzettel rendelkezik az amerikai haderő ma? Mutatjuk!
jan. 10
12:18
Rekordévet zárt a budapesti értéktőzsde: jelentősen megnőtt a kibocsátók mezőnye (Pénzcentrum)
A 2022-es év kiemelkedő eredménye a Budapesti Értéktőzsde számára, hogy a középvállalatokra specializált platformján, a BÉT Xtenden az előző évhez képest jelentősen megnőtt a kibocsátók mezőnye. Az év során 12 társaság jutott el a tőzsdei bevezetésig, amellyel 18-ra nőtt az Xtenden jelen lévő vállalatok száma. Amellett, hogy a dinamikus növekedés s
jan. 10
12:18
Újra havazik Magyarországon (Infostart)
600 méter felett, a magyarországi hegyekben ismét esik a hó.
jan. 10
12:18
Obszcenitással vádolták, minden idők egyik legfelkapottabb könyve lett a Lady Chatterley szeretője (Könyves Magazin)
„Olyan könyv ez, amelyet szívesen venne, ha a házában heverne, ha netán a felesége vagy a szolgálói is olvasnák?” Mervyn Griffith-Jones angol főügyész szavai azóta médiatörténeti szállóigévé váltak, félelmei pedig hamar beigazolódni látszottak, hiszen a szóban forgó könyvet – D. H. Lawrence pornográfia vádjával perbe fogott regényét, a Lady Chatter
jan. 10
12:18
Az Emirates visszalépett, a Qatar rárepült a helyére (Spabook)
Hatással lehet a légi iparra a világ egyik legnagyobb szponzorációs üzlete. Az Emirates a hírek és jelek szerint visszalép, és 10 év után nem lesz többé a Forma-1 főszponzora. A…
jan. 10
12:18
Így szivárognak ki fontos információk súlyos cégvezetői hibák miatt (Mandiner)
Az óévben az esetek 82 százalékában a felhasználók megtévesztésével, így például a sok esetben sziklaszilárdnak hitt tűzfalak megkerülésével jutottak be illetéktelenek vállalati IT-rendszerekbe, és fértek hozzá pénzügyi, belsős és személyes adatokhoz – áll egy közelmúltban közzétett, 2022 Data Breach Investigations Report nemzetközi kitekintést nyú
jan. 10
12:18
Előnyben vannak a saját gyümölccsel rendelkező termelők (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt évnél csak jobb jöhet a hazai gyümölcstermelők és feldolgozók számára. A nyári időszakban hatalmas aszály sújtotta a hazai vidéki termőterületek jelentős részét. Igazából azok a termelők lehetnek versenyelőnyben, akik saját gyümölcsből állítanak elő készterméket.
jan. 10
12:18
Ami a szívemen, az a számon? Csak éppen brutális őszinteséggel nem megyünk semmire... (egy.hu)
Minden oldalról azt halljuk, hogy fontos az őszinteség, de tényleg ki kell mondanunk azt, amit gondolunk? Egyre jobban fázom azoktól a helyzetektől, amikor valaki jól megmondja az „őszintét”. Amikor gondolkodás nélkül a másikra önti a véleményét, anélkül, hogy felmérné annak a másikra gyakorolt hatásait és a következményeket.
jan. 10
12:24
Hamarosan megszólal Jerome Powell, feszülten figyelnek a befektetők (Portfolio)
A tegnapi emelkedést követően Európában kisebb mínuszban vannak a vezető részvényindexek, és Amerikában is mínuszos nyitás várható. Gazdasági adatok szempontjából a mai nap nem ígérkezik túlzottan eseménydúsnak sem idehaza, sem pedig nemzetközi szinten, délután azonban megszólal majd Jerome Powell amerikai jegybankelnök, ami várhatóan megnöveli maj
jan. 10
12:24
Szijjártó Péter: ne engedjék átverni magukat, Magyarország energiaellátása biztonságban van (ATV)
Magyarország és Szerbia egyszerre érzi közvetlenül és súlyosan a saját bőrén az ukrajnai háború és az illegális bevándorlás hatásait, ezért mindkét fél a fegyveres konfliktus mielőbbi lezárásában érdekelt - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután szerb kollégáját fogadta kedden.
jan. 10
12:24
Fontos döntések születtek erről a feldolgozóipari vállalkozásoknak szóló támogatásról! (Agroinform)
"2023 első negyedévében tovább támogatjuk az energiaintenzív kkv-kat" – jelentette be keddi közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
jan. 10
12:24
Miley Cyrus meztelen videóval promózza új dalát (Glamour)
Miley Cyrus nem sokat hagy a képzeletre. A tőle megszokott módon ezúttal sem egy hétköznapi beharangozóval rukkolt elő, amitől csak még izgatottabban várjuk új dalait. Az Endless Summer Vacation a nyolcadik stúdióalbuma lesz, és március 10-én jelenik meg.
jan. 10
12:24
G.w.M beégette magát a Szerencsekerékben, tényleg nem ismeri a cseresznye szót? (Promotions)
G.w.M teljesítmény nélkül jutott be a fődíj játékba, aztán a cseresznye szó kifogott rajta.
jan. 10
12:24
Itt a vége: Teljesen kinyírja az Orbán-kormány ezt a területet a tettével (Nyugati Fény)
A Fidesz kivégezte őket.
jan. 10
12:26
A Moody's szerint negatív a térségünk hitelképességi kilátása (Portfolio)
Negatív a közép- és kelet-európai gazdaságok 2023-ra szóló szuverén hitelképességi kilátása - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban bemutatott térségi szektorelemzésében. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor Magyarországra változatlanul stabil államadós-osztályzati kilátást tart érvényben.
jan. 10
12:26
Videóval: Itt van Szijjártó Péter óriási bejelentése Magyarország világrekordjáról (Nyugati Fény)
Nagy a büszkeség.
jan. 10
12:30
Feladni kényszerülhet Ukrajna Bahmut "kapuját" (Infostart)
A közösségi médiában terjedő hírek szerint az ukrán fegyveres erők megkezdték Szoledár kiürítését, miután bekerítés fenyegeti az ukrán csapatokat. A brit hírszerzési összefoglalóból kiderül, miért lehet olyan fontos Szoledár az oroszoknak.
jan. 10
12:30
Távolodik a 2030-as zöld céltól Amerika (Portfolio)
2022-ben az előző évhez képest kis mértékben, 1,3%-kal nőtt az üvegházhatásúgázok kibocsátása az Egyesült Államokban, ezzel összességében csupán 15,5%-kal tudták csökkenteni a kibocsátást a 2005-ös szinthez képest. Így azt a vállalást, hogy 2030-ra 50-52%-kal csökkenjen a kibocsátás 2005-höz képest, lehetetlen lesz elérni az eddigi politikák, beava
jan. 10
12:30
Több mint tízezer elektrifikált BMW-t kell visszahívni (autopro)
Tizennégyezer elektromos autót volt kénytelen visszahívni a BMW.
jan. 10
12:30
Az MNB módosította a 2025-ig szóló felügyeleti stratégiáját (Növekedés)
– Közzétette az MNB a 2025-ig tartó időszakra szóló felügyeleti stratégiájának felülvizsgált változatát. A stratégia jövőképében továbbra is a fejlődő, versenyző, egészséges pénzügyi szektor áll, másrészt a támogató, formáló, hatékonyan felügyelő MNB fejlődése érdekében tűz ki feladatokat. A felülvizsgált stratégiában a hangsúly a korábbi időszak é
jan. 10
12:30
Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.: gyorsan fogynak az éves matricák (Autószektor)
Összesen közel 187 ezer darab, az idei évre érvényes országos és megyei úthasználati jogosultság talált gazdára. A legnagyobbrészt magyar felségjelzésű gépjárművekre vásárolt vignettákból bő 15 százalékkal több fogyott, mint egy évvel korábban. Minden eddiginél többen terveznek előre tudatosan, és választották a leginkább költséghatékony megoldást,
jan. 10
12:36
Fokozódik a feszültség a szovjet utódállamokban (Piac és Profit)
Az örmény védelmi minisztérium arról tájékoztatta a több szovjet utódállamot tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét (ODKB), hogy "nem célszerű" idén a kaukázusi országban a védelmi szövetség hadgyakorlatát megtartani - közölte Nikol Pasinján örmény miniszterelnök jereváni sajtóértekezletén.
jan. 10
12:36
Közel 230 millió forintért vett saját részvényeket a Richter (Portfolio)
A Richter a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy a vállalat január 9-én, hétfőn saját részvényeket vásárolt.
jan. 10
12:36
Felértékelődik a lakáspiacon a Babaváró hitel szerepe (Mandiner)
A tavaly év végén életbe lépett jogszabály szerint 2024-ig elérhető ez a kedvezményes, lakásvásárlás esetén önrészként is felhasználható konstrukció.
jan. 10
12:42
Marton Adrienn megmutatta, hol dolgozik: „A munkahelyem” ‒ fotó (Blikk)
Marton Adrienn megmutatta a munkahelyét, ezzel foglalkozik Balin.
jan. 10
12:42
Új kőolaj- és villamosenergia szállítási kapacitások jöhetnek létre Magyarország és Szerbia között (Portfolio)
Magyarország kész új infrastrukturális beruházások végrehajtására Szerbia kőolajellátás-biztonságának megteremtése érdekében, illetve a felek öt éven belül megduplázzák a két ország közötti villamosenergia-összeköttetés kapacitását – jelezte Szijjártó Péter magyar külgazdasági külügyminiszter szerb kollégájával, Ivica Daciccsal közösen tartott buda
jan. 10
12:42
Milyen traktort kell építeni az Antarktiszra? (Agroinform)
Extrém körülmények dolgoznak ezek az erőgépek.
jan. 10
12:42
Nyugtalanító elmélet látott napvilágot Britney Spearsről: Hátborzongató dolgot vettek észre a rajongók az egykori popikon arcán (Femcafe)
Hátborzongató elmélet terjed az énekesnővel kapcsolatban.
jan. 10
12:42
Romlottak a turisztikai cégek kilátásai (Növekedés)
A Turizmus konjunktúra index (tki) tavaly decemberben mínusz 22 ponton állt, ami azt mutatja, hogy az ágazat szereplői továbbra is romlónak érzékelik a helyzetüket. Novemberhez képest az index értéke 7 ponttal csökkent, szeptember óta 15 ponttal romlott - közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) és a GKI Gazdaságku
jan. 10
12:44
Kína visszavágott Dél-Koreának és Japánnak a korlátozások miatt (Portfolio)
Kína felfüggesztette egyes vízumok kiadását Dél-Korea és Japán számára, Peking első megtorlásaként a Coviddal kapcsolatos, kínai utazókra vonatkozó korlátozások miatt – írja a Bloomberg.
jan. 10
12:44
Moody's: negatív a közép- és kelet-európai térség hitelképességi kilátása (Növekedés)
Negatív a közép- és kelet-európai gazdaságok 2023-ra szóló szuverén hitelképességi kilátása - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban bemutatott térségi szektorelemzésében. A nemzetközi hitelminősítő ugyanakkor Magyarországra változatlanul stabil államadós-osztályzati kilátást tart érvényben.

Keresés