2023. január 10. kedd

jan. 10
2:12
Polgármestert és képviselőket választanak vasárnap Iregszemcsén (ProfitLine)
Polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak a Tolna megyei Iregszemcsén vasárnap a képviselő-testület feloszlása miatt.
jan. 10
2:18
Ezt mondta a pornósztár Rocco Siffredi felesége, miután tízféle pozitúrában szerelmeskedtek (Promotions)
A felnőttfilmesnek magyar párja van.
jan. 10
2:48
Megépítette Hegyeshalomnál új, automata EuroTruck töltőállomását az OMV Hungária (ProfitLine)
Az OMV Hungária csaknem 1,3 millió euróból (több mint 500 millió forint) épített kamionokat és buszokat kiszolgáló, személyzet nélküli töltőállomást Hegyeshalomnál, az M1-es autópálya mellett, közvetlenül az osztrák határ előtt - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
jan. 10
3:06
Zámbó Adrián szerint közel sem az igazi Jimmyt látjuk A Király című sorozatban: „Sok helyütt nem a valódi énjét mutatja be a sorozat” (Blikk)
A Király című sorozat nagy port kavart nemcsak a közönség, de a Zámbó család körében is. Jimmy legkisebb fia, Adrián kifejtette, hogy bizony neki sem tetszik minden az alkotásban.
jan. 10
3:12
Nem változott novemberben a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és az EU-ban (ProfitLine)
Novemberben nem változott a rekordalacsony munkanélküliségi ráta sem az euróövezetben, sem az EU-ban az előző havihoz képest, miközben a munkanélküliek száma csekély mértékben emelkedett az EU-ban és kissé csökkent az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése alapján.
jan. 10
3:18
Az X-Faktor mentora a Tv2 műsorában, és nem egyedül ment oda (Blikk)
Ez hatalmas.
jan. 10
3:18
Emberek milliárdjai kerülhetnek bajba: a világ gleccsereit komolyan veszélyezteti az éghajlati válság (NRGreport)
A világ gleccserei komoly bajban vannak. A Science című tudományos folyóiratban január 5-én megjelent tanulmányban kutatók kiszámították, hogy a különböző mértékű felmelegedés milyen hatással lenne az Antarktiszon és Grönlandon kívül létező több mint 215 000 gleccserre. Arra a következtetésre jutottak, hogy ezek csaknem fele elolvadhat az évszázad
jan. 10
3:18
Kiderült az igazság: Szomorú sorsa lett Pécsi Ildikó imádott kertjének (BorsOnline)
Nem úgy alakult a kert sorsa, ahogy tervezték.
jan. 10
3:42
Cseh elnökválasztás - Nyolcra csökkent az indulók száma (ProfitLine)
Nyolcra csökkent a cseh elnökválasztáson induló jelöltek száma, miután Josef Stredula szakszervezeti vezető a jelöltek vasárnap esti televíziós vitájának végén bejelentette, hogy visszalép.
jan. 10
4:12
Mérsékelten nőtt a munkanélküliség Csehországban (ProfitLine)
Decemberben 3,7 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban, míg az előző három hónapban egyaránt 3,5 százalékos volt ez a mutató  - közölte a cseh munkaügyi hivatal hétfőn Prágában.
jan. 10
4:18
Nem kerteltek a meteorológusok, bitang egy idő lesz ma (Infostart)
Helyenként a január havi átlagnál több csapadék is leeshet két nap alatt.
jan. 10
4:18
Napi csillagjóslás – január 10: a szingli Bika életébe megérkezhet a szerelem, a Szűz viszont nem biztos, hogy jó irányba halad az életben (Promotions)
Állj ki magadért a mai napon, de azért ne keresd feltétlenül a konfliktusokat. Nézzük, hogy mit jelez előre a mai napi horoszkóp!
jan. 10
4:18
Több lovon ülni? Érdemes! (KKV Magazin)
Melyik a legjobb állampapír-befektetés? Sokáig ez volt a sokmilliós kérdése a befektetőknek és erre próbáltak válaszolni a szakértők. Az utóbbi időszak azonban megmutatta, hogy nincs legjobb. A jövő tele bizonytalansággal, talán egy dolog biztos: érdemes diverzifikálni.
jan. 10
4:24
Visszavadítottak egy patakot Angliában (Magyar Mezőgazdaság)
A 18. században csatornává degradált patak újra kanyargós mederben folyhat, sőt, árteret is kapott, ahová szükség szerint kiönthet. Ezzel pedig a vizes élőhelyekhez kötődő fajok számára új élettér jött létre.
jan. 10
4:36
300 ezer forintos száguldással "ünnepelte" egy autós az újévet (Infostart)
Bakonybánkról mehetett a bankba.
jan. 10
4:36
Mozgó nappalit álmodott az Italdesign (autopro)
Az olasz vállalat tanulmánya túlmutat a mobilitáson.
jan. 10
4:48
Kiügyetlenkedte óriási mellét a szemérmetlen kebelcsoda (Metropol)
Lyna méltón köszöntötte a világ legkisebb bikinijének évét.
jan. 10
4:48
Negyven bérlakás energetikai felújítására nyert forrást a pécsi önkormányzat (ProfitLine)
Negyven önkormányzati bérlakás energetikai korszerűsítése valósul meg Pécsen egy több mint 575 ezer eurós európai uniós pályázatnak köszönhetően - tájékoztatta a baranyai megyeszékhely helyhatósága hétfőn az MTI-t.
jan. 10
4:48
"Ott és akkor valami megváltozott bennem" - Nádas György őszinte vallomása (ATV)
A humorista elmesélte a Blikknek, hogyan sikerült 25 kilót leadnia.
jan. 10
4:48
Szétnyílt a felsője, lesd meg a latin szépség kerek melleit (Ripost)
Anllela a kocsiban kezdett őrült vetkőzésbe.
jan. 10
4:48
Néhány éven belül elterjedhet a vízfelületre telepített naperőmű (Tiszta Jövő)
A víztározókba vagy csatornákba telepített napelemekkel rengeteg helyet lehetne spórolni.
jan. 10
4:48
Oltári szépség: így néz ki most 64 évesen az Apáca show-filmek angyalarcú színésznője, akinek kedves hangjától ma is elolvad minden magyar (Promotions)
Wendy Makkena, azaz a sorozatbeli Mary Robert nővér nemrégiben töltötte be a 64. életévét.
jan. 10
4:48
A Magyar Állam a Vodafone 49 százalékát veszi meg (Mínuszos)
A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt, a 4iG Nyrt. leányvállalatként működő Antenna Hungária Zrt, valamint a Vodafone Europe BV aláírták a megállapodást a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt megvásárlásáról. A közlemény szerint a 660 milliárd forint értékű tranzakcióval az Antenna Hungária 51 százalékos, míg a Magyar Állam képviseletében eljáró Co
jan. 10
4:48
Gyorsítósávon haladnak a jövő vállalkozásai a Széchenyi István Egyetemen (newtechnology.hu)
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Gyorsítósáv pályázat a gyors növekedésre és jelentős hozzáadott érték felmutatására képes hazai cégek fejlesztését támogatja. A Széchenyi István Egyetem, illetve az intézmény szárnyai alatt létrejött vállalkozások több nyertes projekttel is büszkélkedhetnek, amelyek mindegyike
jan. 10
4:54
Változtak a nyugdíjszabályok: kivételes emelés is kérhető (Infostart)
Módosult a nyugdíj összegének méltányosságból történő emelésének néhány szabálya.
jan. 10
4:54
Milyen poloskák másznak a házfalon, az ablaküvegen? Károsak lehetnek? (Agrofórum)
Újra előjöttek olyan poloskák, amikkel a korábbi években nem találkoztam. Az elmúlt hónapokban időnként a ház körül előfordultak a falon, az ablakok üvegén. Milyen poloskáról van szó, károsak egyáltalán? Egyébként kifejezetten szép rovarról van szó.
jan. 10
5:00
Egy szál pelenkában, az út szélén találták a kétévest – könyörtelen, ami a kisfiúval történt (hirado.hu)
A síró kisfiút egy járókelő találta meg, és értesítette a rendőrséget.
jan. 10
5:06
Harry herceg szerint Kamilla királyné sztorikkal táplálta a sajtót, hogy jobban kedveljék (Hamu és Gyémánt)
Harry herceg legújabb interjújában, amelyet a Spare című memoárja kapcsán adott, azt állítja, hogy Kamilla királyné arra használta fel az angol sajtót, hogy rehabilitálja a brit közvélemény szemében a róla kialakult képet.
jan. 10
5:12
Olajszállítási szerződést kötött a horvát Janaf a Mollal (ProfitLine)
Olajszállítási szerződést kötött a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalat a Mol Nyrt.-vel - közölte a horvát vállalat igazgatósága hétfőn.
jan. 10
5:12
Russell: A nehéz autók biztonsági problémát jelenthetnek (Racing)
George Russell kissé aggódik az autók folyamatosan növekedő súlya miatt, ami szerinte már átlépett egy határt. Az autók súlya 2008-ban még a 600 kg-ot sem érte el, a 2022-es nagy megújulás során azonban már a 800 kg-ot is elérték gyakorlatilag – egész pontosan 798-at. A GPDA (versenyzők egyesülete) egyik vezetőjeként tevékenykedő Russell felfedte a
jan. 10
5:18
Huszonhárom éve áll üresen egy kastély, most 48 millió forintért lehet megvenni (Infostart)
A 670 négyzetméteres, 14 szobás, két szintes mátyásdombi kastélyt az a Lonkai Ármin építette 1902-ben, aki a Festeticsek feketepusztai birtokát tette virágzó gazdasággá.
jan. 10
5:18
Megéri napelemes tetőcserepet telepíteni a házra? (Alternatív Energia)
A hagyományos napelemes panelek sokak szerint elcsúfítják az otthonokat, az alternatíva viszont drága mulatság.
jan. 10
5:18
Időjárás: Még nincs vége! Mutatjuk, hol másodfokú a riasztás az eső miatt (Agroinform)
Többfelé az átlagos januári csapadékmennyiség hullhat le pár nap alatt.
jan. 10
5:18
Szandi lánya szereti megmutatni, hogyan bulizik (Ripost)
Blanka nem akármilyen ruhákban mutatja meg a hibátlan alakját.
jan. 10
5:18
„A sérültségem segített, hogy kiteljesedhessek az úszásban" - Pap Bianka lett az év női fogyatékos sportolója (Glamour)
Még csak huszonhárom éves, de már maga mögött tudhat több rangos hazai és nemzetközi elismerést. Pap Bianka paralimpiai-, világ- és hatszoros Európa-bajnok úszó mégsem dől hátra, mindig van egy célja, amiért érdemes küzdeni. Olvasd el egy korábbi interjúnkat vele, és ismerd meg az egyik legtehetségesebb úszót, aki immár az év női fogyatékos sportol
jan. 10
5:18
A dohányipari vállalatoknak fizetniük kell az eldobott cigaretták eltakarításáért Spanyolországban (NRGreport)
Spanyolország úgy döntött, hogy a dohányipari vállalatoknak fizetniük kell a cigarettacsikkek eltakarításáért. A dohányosok évente több millió cigarettacsikket dobnak el az ország utcáin és strandjain.
jan. 10
5:18
Te hogy gondozod a tehetségeket? – Talent management a gyakorlatban I. (Márkamonitor)
A nézők számára a televízió műsorokat, kedvenc műsorokat jelent, a műsorokat pedig népszerű arcok fémjelzik. A Márkamonitor 2022. decemberi számában megjelent összeállításunkban arra kerestünk választ, hogyan menedzselik a televíziók a legnépszerűbb arcaikat, az áttekintés után pedig néhány fontos „arcot” meg is mutattunk.   Többeket megkerestünk a
jan. 10
5:18
Meztelenkedés az étteremben, mindenki a kebelcsoda brutál melleit nézte az asztalnál (BorsOnline)
Valeria Alexa egy étteremben keltett méretes feltűnést.
jan. 10
5:18
A magyar startup ökoszisztéma 2022-es legjeivel indul az új év (KKV Magazin)
2023-ban folytatódik a hazai közösségi finanszírozás legfontosabb eseménysorozata, január 12-én ismét átadják az elmúlt év startup legjeinek járó díjakat. A Tőkeportál minden év végén teret ad a startup ökoszisztéma követőinek, akik szavazással dönthetik el, kik voltak 2022 legjobbjai a kijelölt kategóriákban. A Startup Utószilveszter
jan. 10
5:24
Ön betartja? A gyógyszerszedés szabályai (WebBeteg)
Nem véletlen, hogy a gyógyszerek nagy része csak orvosi vényre adható ki. Nem mindegy ugyanis, hogy egy adott hatóanyag milyen formában jut be a szervezetbe, illetve nagyon fontos az adagolás módjának szakszerű meghatározása is: az orvos által előírt alkalmakkor, a megadott mennyiséget a megadott módon kell bevenni.
jan. 10
5:36
Terjedőben itthon egy ártalmatlannak hitt, de annál veszélyesebb függőség (Infostart)
A munkamánia elsősorban a 25–54 év közöttieket érinti, és a nők körében sokkal jellemzőbb.
jan. 10
5:36
Elérhető az egyszámjegyű infláció idén? (ATV)
A benzinkutak forgalmában szemmel látható a csökkenés az ársapka megszüntetése óta, a kereskedelemben azonban egyelőre nem tapasztaltak jelentős visszaesést a szakemberek. A Híradónknak nyilatkozó elemző szerint nem elérhetetlen az egyszámjegyű infláció idén: az év második felében jelentősen csökkenhet a pénzromlás üteme.
jan. 10
5:36
Tűzforró: Rita Ora áttetsző ruhájától mindenkinek leesett az álla (Promotions)
Rita Ora elképesztően bevállalós szettben jelent meg egy eseményen.
jan. 10
5:48
A demokráciák rákbetegsége a populizmus (Piac és Profit)
Az elméleti fizika szerint a minőségi különbség nem nulla és egy között van, hanem egy és kettő között. Most Brazíliában kísértetiesen ugyanaz történik, mint Donald Trump bukása idején az Egyesült Államokban. A tüntetők a Capitoliumot ostromolják.
jan. 10
5:48
Gyilkosság áldozata lett a népszerű valóságshow egykori sztárja (Metropol)
Egyelőre nem tudják, mi vezetett a tragédiához.
jan. 10
5:48
„Sokat sírunk és imádkozunk” - ritka betegsége miatt duplájára nőtt a kisfiú karja (Ripost)
A kisbaba felnőtteket megszégyenítő módon küzd.
jan. 10
5:48
Üzent lányának, majd örökre elaludt a kétgyermekes édesanya (BorsOnline)
Semmi előjele nem volt a közkedvelt édesanya halálának. A rendőrök törték rá az ajtót, miután napokig elérhetetlen volt.
jan. 10
5:48
Hogyan előzhetik meg a chia magok a szívbetegségeket? (Magyar Mezőgazdaság)
A chia magok olyan kulcsfontosságú tápanyagokat tartalmaznak, amelyek megvédhetnek a szívbetegségektől. Ezek az apró fekete magvak képesek felvenni a harcot a szabad gyökök okozta károk ellen, mivel kvercetin, kaempferol és miricetin antioxidánsokat tartalmaznak.
jan. 10
5:54
Nem volt igazán jó évük, mégis újabb álomhatár fölé került a hazai tehetősek vagyona – itt a friss Privátbanki Körkép! (Privátbankár)
Bár a legalább 20 millió forintos megtakarítást privátbanki szolgáltatókra bízók összvagyona 2022-ben csak az éves átlagos inflációtól jelentősen elmaradó mértékben, alig 5 százalékkal bővült, ennyi is elég volt ahhoz, hogy az 8 ezer milliárd forint fölé kerüljön. Nagyobb arányban gyarapodott a privátbanki számlák száma, amely pedig már 60 ezer fel
jan. 10
5:54
A felére is eshet, de akár nőhet is - hogyan változik az üzemanyagár? (ATV)
Az Oroszország elleni újabb szankciók, az áfa és Kína járványkezelése is befolyásolhatja, milyen árakkal találkozunk a hazai benzinkutakon. A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke szerint ráadásul a kis benzinkutak kompenzációja csúszott, miközben a megnövekedett energiaárakkal is meg kellett küzdeniük, ezért is kellett drágábban adniuk az üze

Keresés