Bur Dubai utcáin sétálva szinte érzi az ember a bőrén a történelem lehelletét. A régi kikötő hangulata, az ősi bazár, az autentikus éttermek és a régi erőd környéke olyan élményt jelentenek, amit nagy kár lenne kihagyni.
Számos fejlett országban (köztük Magyarországon is) egyre kiszámíthatatlanabbá válik az állami nyugdíjrendszer életbentartása, mert az egyre idősödő társadalomban az un. felosztó-kirovó nyugdíjrendszer (hazánkban is ilyen működik) nem tudja kezelni a demeográfiai változásból eredő problémákat: azaz egyre több nyugdíjast kell eltartani egyre keveseb
A német statisztikai hivatal első becslése szerint a szakértői várakozásokat kissé meghaladó mértékben nőtt a német gazdaság tavaly elsősorban a korlátozásokat követő felzárkózási hatás pozitív következményeinek köszönhetően.
Átadták Magyarország legerősebb szuperszámítógépét pénteken Debrecenben: a Komondor nevű berendezést a Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusán, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (Kifü) szuperszámítógép központjában helyezték üzembe.
A NATO több, jelenleg Németországban állomásozó légtérellenőrző repülőgépet helyez át Romániába - tájékoztatott a Észak-atlanti Szerződés Szervezete pénteken.
Aki szereti a gyógy- és termálfürdőket, na meg a wellnesst, annak már csak a megfelelő célpontot kell ehhez megtalálnia. Mutatunk pár opciót Erzsébettől Leányfaluig, Igalon kezdve, Magyar-hertelenden folytatva, egészen Bükkfürdőig. És Kelet-Magyarországon még nem is jártunk…
A Zenith egy jól megalapozott óramárka ami egyike azon kevés svájci gyártóknak akik még mernek kísérletezni. Jól eltalálják az egyensúlyt klasszikus és igazán merész modellek között. Sosem éreztem jogosnak a…
A vastagbél működésétől függ az anyagcserénk utolsó fázisa és az immunrendszerünk nagy része is. A Magyarok 60%-ka túlsúlyos, ugyanakkor minden harmadik embernek van valamilyen emésztőszervi problémája is. Egy szakember szemével, fiziológiai szempontból jelentős összefüggés állapítható meg a túlsúly és az emésztési problémák között.
Eljött a várva várt hétvége, így végre kipihenheted a hétköznapok fáradalmait. Az idő borús, korán sötétedik; ilyenkor biztos veled is előfordul, hogy kicsit elmegy a kedved az élettől. Elhoztuk neked a legjobb vígjátékokat, mert szomorúságra a nevetés a legjobb gyógyír!
A földtudományok kisdoktora a Momentumból kirúgott fiatal, aki Novák Katalin irodájába próbált bejutni. A Blikk kiderítette, ki az a neves hazai és külföldi egyetemeken tanult férfi, aki a köztársasági elnök parlamenti szobájába engedély nélkül benyitott.
2022-ben a bizonytalanság és az egyre erősödő infláció jellemezte a gazdasági helyzetet, amely természetszerűleg hatással volt a lakás- és hitelezési piacra is. Az élelmiszerek, nyersanyagok és építőanyagok mellett a lakásárakat is emelkedő tendencia jellemezte.
Az egyik fenyőnkről szeptembertől elkezdtek leperegni levelei, mostanra a megküldött képeken látható mértékű lett. A törzsén, kérgén kicsi, kerek, fúrásszerű lyukak vannak. Azt szeretném kérdezni mi okozhatta ezt, mik a fa további esélyei, ki kell-e vágni?
Az országban elsőként végeztek fül-orr-gégészeti beavatkozásokat, távolítottak el azok során jóindulatú elváltozásokat robot segítségével a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) – közölte a baranyai felsőoktatási intézmény. A tájékoztatás szerint a DaVinci Xi nevű, közelmúltban beszerzett sebészeti robottal a száj és garat korai daga
Szűk határidőkkel, pluszköltségekkel és kivitelezői kapacitáshiánnyal kell az idei évben is szembenézniük azoknak, akik napelemes megújuló rendszerekkel szeretnék fedezni háztartásuk energiaigényeit. Iparági becslések szerint mintegy 100-120 ezer háztartási rendszer telepítésére lesz igény az idei évben, miközben a hazai vállalkozások éves átlag te
Beat, azaz Fehér Tibor Ábrahám Róbert műsorában elmondta, hogyan látja a történteket a saját szemszögéből. Nem akar ujjal mutogatni senkire, de szerinte több sebből is vérzik a dolog - írta meg a Bors.
Több mint hárommilliárd forintos adóhiányt okozó fiktív számlázási láncra derített fényt egy vállalkozás ellenőrzésekor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A 2022-es Forma-1 szezon végét egy limitált kiadású roadsterrel búcsúztatja a Mercedes-AMG: megérkezett az SL 63 Motorsport különleges, gyűjtői változata, amely minden elemében a Mercedes-AMG Petronas F1-es csapat versenyautójának színvilágát tükrözi.
Teltházas eseményen osztották ki tegnap a startup ökoszisztéma legjobbjainak járó díjakat a Tőkeportál, a Brancs és az Express Innovation Agency által szervezett évindító esten. A 2022-es „Év Startupjai” a Munch, a Diverzum és a Seon. Az „Év Befektetői” Balogh Petya és Szakacsits Szabolcs. Az „Év Mentorai” Hild Imre, Verő Barbara és Várdy Zoltán, a
Mivel a refluxbetegség pontos kiváltó oka nem ismert, megelőzni nem tudjuk, de életmódunk változtatásával és a megfelelő terápiával a reflux súlyosságát, a panaszok kiújulásának gyakoriságát is csökkenteni tudjuk.
A Márkamonitor decemberi számában megjelent Talent management összeállításunkban arra kerestünk választ, hogyan menedzselik a televíziók a legnépszerűbb arcaikat ( cikk első részét itt, második részét itt olvashatják), az áttekintés után pedig néhány fontos „televíziós arcot” meg is mutattunk. A kisinterjúkat most online is megjelentetjük. Mai besz
A két társaság közösen fejleszt mesterséges intelligencián alapuló, skálázható, teljes körű hardver- és szoftvermegoldásokat az asszisztált és automatizált vezetéshez, az autonóm mobilitás megvalósításának érdekében. A stratégiai együttműködés a Continental novemberi bejelentésével összhangban az Ambarella energiahatékony System-on-Chip családját
Az informatikus az egyik legkeresettebb szakma Magyarországon; több tízezer informatikus hiányzik továbbra is a hazai piacról, miután a távmunka elterjedésével egyre többÖsszes bejegyzésen helyezkednek el külföldi cégeknél. Egy friss felmérés szerint az információ-technológia területen állást kereső szakemberek 64 százaléka három héten belül el tud
A jövőben a robotok nagy számban lesznek jelen a munkahelyeken, és ehhez a munkavállalóknak rendelkezniük kell a programozásukhoz, működtetésükhöz és karbantartásukhoz szükséges készségekkel. Mivel az oktatásban több robotikai képzésre lesz szükség, a Pécsi Tudományegyetem oktatási és kutatási célokra telepített egy kétkarú YuMi-t, az ABB egyik eg
Végre megszerezted álmaid grilljét, és már alig várod, hogy élesben is kipróbáld, de vajon minden hasznos kiegészítő is a rendelkezésedre áll? Egyáltalán mi az, amire mindenképpen szükséged van és mi az, amit elég lesz később is beszerezni?
Fizetős lesz január 21-től hétvégén és munkaszüneti napokon a Normafánál az Eötvös út és a Hegyhát út találkozásánál induló aszfaltos parkoló - tudatta a XII. kerületi önkormányzat pénteken.
Aranykincs, pánikszoba, gótikus épületegyüttes, állatkert, patinás sörözők – a magyar határtól pár kilométerre lévő felvidéki centrum izgalmas élményeket nyújt azoknak is, akik esetleg nem tudják, hogy Márai imádott szülővárosában járnak. A Világjáró e heti állomása: Kassa.
2023 első negyedévében a hazai munkáltatók 32 százaléka tervezi csökkenteni munkaerő-állományát, miközben csupán 22 százalékuk jelez előre bővítést. A legnagyobb arányú létszámcsökkenés földrajzi bontásban az Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon, míg szektorális bontásban a kommunikációs szolgáltatások, illetve a alapanyag- és feldolgozóipar terü
A büfékocsit üzemeltető vállalkozások jellemzően kisüzemekből, őstermelőktől szerzik be az alapanyagot, amelyek ára 100-120 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben, erre reagálva a büfékocsisok a kínálatukban szereplő termékek árát átlagosan 30 százalékkal növelték - mondta a Food Truck Show Hungary Kft. alapítója pénteken az MTI-nek.
Szinte lehetetlen egy fehér ruhát úgy viselni, hogy a nap végére ne legyen foltos. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogy milyen módszereket és termékeket kell használnod az ilyen foltok eltávolítására.
Lewis Hamilton felfedte, hogy szerinte mi a legnagyobb akadálya annak, hogy a színesbőrűek ne futhassanak be karriert a motorsportban. A hétszeres Forma-1-ées világbajnok, aki továbbra is az egyetlen fekete versenyző a rajtrácson, élen jár a sportág minden területén a sokszínűség növelésére irányuló törekvésekben. A BBC “We Are England: Born to Rac
Tordai Teri a múlt század egyik legnagyobb ikonjaként írta be magát a történelembe, feltűnő szépsége évekig meghatározta szerepkörét, kivételes adottságai pedig minden egyes embert elvarázsoltak. Bár a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész ma már a nyolcvanas éveiben jár, ez egyáltalán nem látszik rajta.