Egyik este hívta a szükség az otthonában a férfit, aki úgy érezte, valami furcsa dolog bukkant fel az öblítőcső mögött, és amikor meglátta, miről is van szó, egyből úrrá lett rajta a rémület.
A sussexi herceg belengette a Tartalék folytatását. Állítólag 800 oldalnyi anyaga is volt a kedden megjelent könyvhöz, de ennek a felét végül kihúzták.
Novemberben a vártnál nagyobb mértékben csökkent az előző havihoz képest az euróövezet külkereskedelmi deficitje az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentése alapján.
Az elmúlt három hónapban sikerült jelentős mértékben növelni a készleteinket, részben a rezsicsökkentés miatt, másrészt azért, mert a kormány felkészült a veszélyek korára.
Egész Európában egyre népszerűbb a vonatközlekedés, ami részben az új, hálókocsival felszerelt vonatok köszönhető, nem mellesleg sok utazó inkább a környezettudatos utakat kezdte el preferálni. De az üzemanyagköltségek és a járvány utáni kereslet miatt emelkedő repülőjegyárak szintén szerepet játszanak a vonatutak népszerűségében. Az Euronewes megn
A Haas dán Forma-1-es versenyzője, Kevin Magnussen azt tervezte, hogy még ebben a hónapban részt vesz a Daytona 24 órás versenyen. Ez azonban veszélybe került egy kézműtét miatt. Úgy volt, hogy Magnussen csatlakozik édesapjához, Janhoz és az MDK Motorsports csapattulajdonosához, Mark Kvamme-hoz, hogy egy GT3-as Porschét vezessen az IMSA SportsCar C
Az ukrán-magyar határszakaszon 6204-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 9560-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Ebben a hideg időszakban többen tapasztalhatják a szorongás vagy a depresszió jeleit. Ezeket a problémákat legtöbben vényköteles gyógyszerekkel, terápiával vagy a kettő kombinációjával orvosolják. Azonban érdemes a természetes gyógymódokat is figyelembe venni, ilyen például a zöldségekkel dúsított smoothie, ami azon túl, hogy tisztít, méregtelenít,
A Magikos Kipos néven ismert innovatív kertészet a közelmúltban befejezte hidropóniás rendszerű saláta- és fűszernövény-termesztő üzemének építését. A kertészetbe a Signify vállalat segítségével a Philips GreenPower LED-rendszerét telepítették a növények mesterséges megvilágításához.
A Pfizer gyógyszergyártó és német partnere, a BioNTech frissített COVID-19 injekciója összefüggésbe hozható az idősebb felnőttek egyfajta agyvérzésével - jelezték az amerikai egészségügyi hatóságok. A lehetséges egészségügyi hatást egy biztonsági ellenőrző rendszer jelezte, ez alapján lehet kapcsolat az idősebb emberek sztrókja és az oltás között.
A hegyvidek.hu oldalon megjelent közlemény szerint ezeken a napokon reggel nyolc és este nyolc óra között a parkolási díj óránként 440 forint lesz. A parkolóban történő várakozásért a zöld rendszámmal rendelkező gépkocsik, valamint a motorkerékpárok után is fizetni kell. A mozgáskorlátozottak által vezetett és az őket szállító járművekre kiadott, é
Izlandon évi tíz százalékkal nő a vikingek ősi isteneit tisztelő egyház, az Ásatrúarfélagið tagsága, és ezer éve először újra pogány templom épül Európában.