Románia az utóbbi két évtizedben behozta az európai uniós GDP-átlaghoz viszonyított lemaradása csaknem kétharmadát - közölte hétfőn a Hotnews.ro hírportál, a CursDeGuvernare gazdasági szaklap egy friss elemzésének következtetéseit ismertetve.
Bár a múlt héten kaptunk némi ízelítőt, igazán csak a következő napokban fog beindulni a negyedéves gyorsjelentési szezon, mely során már nem csak az Egyesült Államokból, hanem Európából is érkeznek jelentések. Számos nagy technológiai név, köztük a Microsoft és a Tesla is közzéteszi legfrissebb számait a héten, és az elemzők arra számítanak, hogy
Ogier kilencedik alkalommal nyerte meg a Monte-Carlo Rallyt, míg a Toyota Gazoo Racing kettős győzelmet aratott. A többnyire száraz időjárás miatt az idei rally a szokásosnál is kimagaslóbb teljesítményt igényelt a versenyzők részéről, és Ogier már a rajttól öt sima szakaszgyőzelemmel vezette a mezőnyt, és péntek ebédidőre félperces előnnyel állt
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke ekkor arról beszélt az Igazságügyi Minisztérium egyik munkatársával, hogy miként kell fellépni egy végrehajtó ellen.
Harmadik évébe fordul az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (Ekr) Magyarországon. Egyre nő a tét, mind az energiapiaci környezet, mind pedig a rendszerből adódó költségviszonyok miatt. A Kpmg szakértői arra figyelmeztetnek: a kedvezményezett vállalkozásoknak számtalan buktatót kell leküzdeniük ha be akarják zsebelni a hatékonyságjavulásért
Pellérden rendezte a távlovas szakág az évadzáró közgyűlését, és ott tartottuk a 2022-es év bajnokavatóját is. Szép számban voltak jelen versenyzők, segítők, családtagok, de eljöttek a szakági bírók, állatorvosok is.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A kínai vállalat a következő hónapban bemutathatja a Honor Magic 5 sorozatot, aminek a jelek szerint kiszivárgott a valószínűleges bemutatási dátuma. A Honor az idei évre is tartogat meglepetéseket, amelyek közül egyet már a februári hónapban be is mutathat. Ez nem más, mint a Honor Magic 5 sorozat, ami több tagot is foglalhat magában. A
Az ünnepség május 6-án lenne esedékes, de a készülődést már most beárnyékolják a királyi családot körülvevő botrányok és pletykák, melyek további káoszt szülhetnek.
A legfőbb üzleti kockázatokat vizsgáló felmérésben immár második éve a kiberbiztonsági események és az üzletmenet megszakadása áll az első két helyen. Bár az infláció, a pénzpiaci volatilitás és a fenyegető recesszió (makrogazdasági környezet változása) nagyot ugrott előre a rangsorban, de még így is csak a harmadik helyen áll, sőt a negyedik helyr
A tavalyi évben a hatóságok közel 3 milliárd eurónyi büntetést szabtak ki a GDPR-szabályok megsértése miatt az EU-ban. Magyarország az előkelő tizenhatodik helyen végzett.
Az Andretti Autosport és a Wayne Taylor Racing az idei évtől szövetkezve indul az amerikai IMSA sportautó bajnokság legerősebb kategóriájában, és a híres csapatfőnök a bajnok pilóta teljesítményét látva úgy döntött, tesztlehetőséget fog adni neki egy IndyCar-autóban. Hogy ez mikor lesz, az még nem eldöntött, mindenesetre a 33 éves Ricky Taylor szám
Az ukrán gabonaszállítások követkeményeként esésnek indult a búza ára, ez pedig lassan eléri a lisztet is. A malmok februártól 5%-kal olcsóbban adják a lisztet - számol be az RTL Híradója.
Az ügynökség nyerte az AutoWallis Csoportba tartozó Wallis Automotive Europe (Wae) által kiírt kommunikációs tendert, így 2023-tól az ügynökség felel a Jaguar, a Land Rover, az Opel, a Renault, a Dacia, az Alpine, az Isuzu és a SsangYong autómárkák teljeskörű hazai kommunikációjáért. A többfordulós – stratégiai és kreatív tervezési, illetve keres
Gyakorlatilag az egész Nyugat áll szemben Oroszországgal az ukrajnai "különleges hadműveletben" - jelentette ki Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke.
A hatékonyságnövelésen, a megújulási képességen és a termelői-feldolgozói-kereskedői együttműködésen múlik az ágazat jövője – jelentette ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség által szervezett Vince-napi borünnepen vasárnap.
Minden gyerek tehetséges, állítja pedagógus, tananyagfejlesztő szerzőnk, és hozzáteszi: csak lehet, hogy nem abban, amit a mai iskolarendszer értékel. A cikk segít abban, milyen irányban lenne érdemes keresgélnetek.
Internetes csalók az OTP Bank nevében küldött sms-ekkel próbálják kicsalni az ügyfelek adatait – figyelmeztetett a pénzintézet. A bank tájékoztatója szerint az üzenetekben hamisan arról tájékoztatják az ügyfeleket, hogy a bankkártyájuk le lett tiltva, és a feloldáshoz egy rövidített, de az OTP Bank nevét tartalmazó weboldalra való kattintást kérik.
Az innováció és a modern technológiai alkalmazások már régóta elengedhetetlen részei a különböző iparágaknak. A tervezéstől a kivitelezésig számos olyan feladat van, melyet, ha korszerű technológia vált fel, akkor azzal idő és költség spórolható meg. Így pedig növelni lehet a munka hatékonyságát, amire ki mondana nemet? Ez a Magyarországon 10 éve m
Nem mindennap találnak új növényfajokat nálunk nagyobb országokban sem. Nemrég azonban hivatalossá vált: egyedi, eddig sehol sem ismert borostyánt írtak le hazánkban a kutatók, amelynek részletesebb megismerésében most a lakosság segítéségét kérik. Prof. Dr. Höhn Mária, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanára mesélt munkájukról.
Ha szeretnéd elkerülni a súlyos, akár életveszélyes egészségügyi problémákat és a magas koleszterinszintet, mindenképp iktasd be ezeket az élelmiszereket az étrendedbe.
A Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára, Banai Péter Benő erről az Országgyűlés költségvetési bizottságában beszélt, amelynek ülését az 2023-as büdzsé tervezett módosítása miatt hívták össze.
Az ID. Buzz, vagyis az első, eleve tisztán elektromos modellként született Bulli-sorozata határozta meg a 2022-es évet a Volkswagen Haszonjárművek számára. Nagy érdeklődésre számot tartó márciusi világpremierjét követően májusban előértékesítése is kezdetét vette, s még mielőtt első példányai ősszel a márkakereskedőkhöz érkeztek volna, máris 21 eze
Más térségbeli államokat is szívesen látnának benne. Ha létrejönne, ez lenne a világ második legnagyobb pénzügyi uniója - a teljes együttműködésre azonban kicsi az esély.