Akár tragédia is történhetett volna azon az estén. A Magyar Közút az instagram oldalán hozott nyilvánosságra látványos videót egy meghökkentő esetről, ami az M31-es autóúton történt még a múlt év december 19-én. A félvételen az látszik, hogy a nagy forgalomban a külső sávban haladó furgon körül szikraeső csap fel, majd egy kerék röpül a párhuzamos
Max Verstappen elismerte, hogy a jövőben másképp állna hozzá a gyerekneveléshez, mint saját édesapja – Jos Verstappen -, amikor lesz neki majd sajátja. Jos nagy szerepet játszott abban, hogy Verstappen a gokartozásból eljutott a Forma-1-ig. Kíméletlen stílusát sokan kritizálták, ebből Verstappen elárult most néhány történetet a gyerekkorából. A leg
December végén visszatért a képernyőre a Drága örökösök című produkció, amelyben Kasztner Nándor nyomozó szerepében Király Attilát láthatjuk estéről estére. A napi sorozattal újból előtérbe került színész elárulta az AcNews-nak, milyen érzés, hogy ismét mindenhol felismerik.
Mintegy 677 millió forint európai uniós támogatással fejleszti technológiáit, kompetenciáit és szolgáltatási minőségét a Debrecen nyugati ipari parkjában található AR-Robotics Kft. – tájékoztatta az MTI-t a cég sajtóreferense. Farcádi Balázs elmondta, az elnyert támogatásból megvalósuló beruházás célja, hogy az acéllemez termékek tervezésével és me
Öreg szőlő, öreg város, barokk hangulat és mediterrán életérzés némi magyar történelemmel: ezt kínálja két kedves kis szlovén város, Ptuj és Maribor. Mindenképpen érdemes útba ejteni őket, ha Szlovénia legnevezetesebb látnivalóihoz igyekszünk: a tengerpartra, Ljubljanába, a Bledi-tóhoz vagy a Postojna cseppkőbarlangba.
Kisgyermekek körében a légúti fertőzések egy részéért a respiratory syncitial vírus (RSV) tehető felelőssé. Felnőtt életkorban és a gyerekek egy részénél a fertőzés egy egyszerű nátha lezajlásához hasonló, ám csecsemőknél és kisgyermekeknél - különös tekintettel a koraszülött kisdedekre - a fertőzés komoly következményekkel járhat.
Tüntetett a tanárokkal, kormányellenes vécépapírokat osztogatott, segítette az ukrajnai menekülteket és időnként viccelt is a Medián szerint hat százalékos támogatottsággal rendelkező társaság.
Egy hét alatt a második jó hírt kapják azok, akik babváró hitelt akarnak felvenni. Az igénylési lehetőség kétéves meghosszabbítása után most hosszú időn először csökkent büntetőkamat.
A részvételi eljárás újfajta formáját próbálta ki az osztrák főváros: kész tervek helyett három kerület lakóival közösen dolgozta ki, miként tehetik még zöldebbé, a klímaváltozásnak ellenállóbbá a környéküket.
Az eddig a Wagner-zsoldoscsoportban harcoló elítéltek első csoportja a hat hónapos szerződésének lejártával visszatérhet Ukrajnából – jelentette be Jevgenyij Prigozsin, a Wagner tulajdonosa.
Talán nem fér kétség ahhoz, hogy Brad Pitt Hollywood egyik, ha nem a legsármosabb férfi színésze. Most olyan dolgot árult el, amit az ő helyében nem biztos, hogy sokan megtettek volna.
2022 végén szokás szerint megválasztották a sportújságírók az év sportolóit Észtországban, az év csapata címet pedig Ott Tanak és Martin Jarveoja kapta.
Rácz Jenő tegnap térdműtéten esett át, ugyanis több hónapja iszonyatos fájdalmak gyötörték, ami miatt sportolni sem tudott és a sérülése a mindennapjait is megnehezítette. A séf a beavatkozás után ma reggel a kórházi ágyról üzent a közösségi oldalán.
A Csongrád-Csanád megyei termálfürdő öt hétre bezár, de a miskolctapolcai barlangfürdőben is leállás kezdődik, és a tiszaörsi és a szegedi Anna fürdő sem fogad vendégeket egészen márciusig.
Egy év alatt közel kétszeresére nőtt a K&H-nál a pénzügyi szempontok mellett a környezeti és társadalmi tényezőket is előtérbe helyező felelős befektetésekben kezelt vagyon. Ez egyben azt is jelenti, hogy a megtakarítók számára egyre fontosabb a klímaváltozás elleni harc, a fenntarthatóbb környezet és az élhetőbb jövőt fókuszba helyező cégek és bef
Németország megváltoztatja a Kínából érkező utazókra vonatkozó beutazási szabályokat, és a jövőben legalább Covid-gyorstesztet ír elő az országba való belépéshez - közölte csütörtökön Karl Lauterbach egészségügyi miniszter. A belépéskor szúrópróbaszerűen ellenőrzik majd a koronavírusváltozatok előfordulását.
A munkaerő-kölcsönzés gyakori atipikus foglalkoztatási forma, speciális együttműködés a kölcsönvevő, a kölcsönbeadó és a kölcsönzött munkavállaló között. Érdemes megvizsgálni a legjellemzőbb tulajdonságait, ezzel együtt megnézni, miért érdemes a munkavállalónak kölcsönzöttként dolgozni, illetve ez a foglalkoztatási forma milyen előnyökkel vagy éppe
2023. január 1-jével Király Andrea, a Marketing és digitális értékesítés vezetője váltja Martin Jarolímot a K&H Bank Lakossági banki üzletágvezetői pozíciójában, és ezzel a K&H országcsapatának tagja lesz - közölte a társaság.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett miatt indított nyomozást, miután 2022. december 27-én egy csepeli cég telephelyéről betörést jelentettek be. Az eljárás során kiderült, hogy a tettesek a karácsonyi időszakban többször is visszatértek a telephelyre, ah