2023. január 5. csütörtök

jan. 5
12:12
Békésen autózott az M31-esen, amikor szikrák csaptak fel körülötte (Autószektor)
Akár tragédia is történhetett volna azon az estén. A Magyar Közút az instagram oldalán hozott nyilvánosságra látványos videót egy meghökkentő esetről, ami az M31-es autóúton történt még a múlt év december 19-én.  A félvételen az látszik, hogy a nagy forgalomban a külső sávban haladó furgon körül szikraeső csap fel, majd egy kerék röpül a párhuzamos
jan. 5
12:12
Max másképp akarja nevelni majd a gyermekét, mint tette vele azt Jos Verstappen (Racing)
Max Verstappen elismerte, hogy a jövőben másképp állna hozzá a gyerekneveléshez, mint saját édesapja – Jos Verstappen -, amikor lesz neki majd sajátja. Jos nagy szerepet játszott abban, hogy Verstappen a gokartozásból eljutott a Forma-1-ig. Kíméletlen stílusát sokan kritizálták, ebből Verstappen elárult most néhány történetet a gyerekkorából. A leg
jan. 5
12:12
Nem volt elég a forgatás - Izgalomra vágyott a Drága örökösök nyomozója (AC News)
December végén visszatért a képernyőre a Drága örökösök című produkció, amelyben Kasztner Nándor nyomozó szerepében Király Attilát láthatjuk estéről estére. A napi sorozattal újból előtérbe került színész elárulta az AcNews-nak, milyen érzés, hogy ismét mindenhol felismerik.
jan. 5
12:12
Mire számíthatnak a pénzügyi piacok 2023-ban? Lehet még ennél is rosszabb? (business2community)
Rekord mértékű infláció, energiaválság, emelkedő kamatok. Elemzők szerint a pénzügyi piac 2023-ban megismételheti a 2022-es sokk hullámot. A
jan. 5
12:18
20 milliót adott kölcsön Dzsudzsák Balázs, majd kiszállt a cégéből (Menedzsment Fórum)
Nem sokáig volt tulajdonosa a válogatott focista a legutóbbi cégének.
jan. 5
12:18
Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a legfrissebb adatok (hirado.hu)
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 420 824, közülük 6 207 270-en a második, 3 903 721-en a harmadik, 413 792-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták.
jan. 5
12:18
Eltemették XVI. Benedek nyugalmazott pápát (hirado.hu)
A római Szent Péter téren Ferenc pápa celebrálta a szertartást.
jan. 5
12:18
Japán válságban? Brutálisan visszaesett az eladott autók száma (ATV)
Japánban 45 év óta a legalacsonyabb szintre esett vissza az új autók eladása 2022-ben a megelőző évhez képest.
jan. 5
12:18
„Az kell, hogy a nézők meg akarják őt dugni” - így instruálta Cameron a na'vikat megalkotó művészt (Noizz)
Még az első Avatar megjelenésekor készített egy interjút a na'vik külsejét megálmodó szobrászművész és dizájner Jordu Schell-el a Gizmodo, amelynek egyes mondatai ismét kifejezetten érdekesek lettek, ahogy a második rész is a mozikba került.
jan. 5
12:18
Belgium is beállt a sorba: csak negatív teszttel engedi be a Kínából érkező utasokat (vg.hu)
Az intézkedés szombaton lép hatályba.
jan. 5
12:18
Köllő Babett: „Most mindenkit elkeserítek, a saját pénzemet költöm!” (BorsOnline)
Babett 15 éves kora óta dolgozik, szeretné, ha mindenkiben tudatosulna, hogy a saját pénzével gazdálkodik. Lánya is az ő kártyájáról költ, ám mindig megvitatják, mit vásárolhat.
jan. 5
12:18
Alekosz szerint ő fogja játszani Kovács Kokó Istvánt az Üvegtigris 4. részében, és ezentúl bajnokként kell megszólítani (SzMo)
Az egykor valóságshow-hős egy újabb meredek kijelentéssel jelentkezett, ráadásul szerinte ezek után kijár neki a „bajnok” megszólítás.
jan. 5
12:18
Magyarország Európa egyik legalacsonyabb háztartási rezsiköltségeivel zárta az évet (Magyar Hírlap)
A magyar fogyasztók villamosenergia- és földgázköltségei decemberben nem emelkedtek.
jan. 5
12:18
Európai uniós támogatásból fejleszt a debreceni AR-Robotics Kft. (New Technology)
Mintegy 677 millió forint európai uniós támogatással fejleszti technológiáit, kompetenciáit és szolgáltatási minőségét a Debrecen nyugati ipari parkjában található AR-Robotics Kft. – tájékoztatta az MTI-t a cég sajtóreferense. Farcádi Balázs elmondta, az elnyert támogatásból megvalósuló beruházás célja, hogy az acéllemez termékek tervezésével és me
jan. 5
12:18
Német lap: A lengyel kormánypárt azért akar háborús kártérítést, mert kell nekik az ellenségkép (Mandiner)
A Die Welt véleménycikkében arról ír, hogy teljesen képtelen gondolat, hogy Németország kártérítést fizessen a második világháborúban történtek miatt.
jan. 5
12:18
Emberléptékű csodavárosok Budapesttől néhány órára: Maribor és Ptuj (egy.hu)
Öreg szőlő, öreg város, barokk hangulat és mediterrán életérzés némi magyar történelemmel: ezt kínálja két kedves kis szlovén város, Ptuj és Maribor. Mindenképpen érdemes útba ejteni őket, ha Szlovénia legnevezetesebb látnivalóihoz igyekszünk: a tengerpartra, Ljubljanába, a Bledi-tóhoz vagy a Postojna cseppkőbarlangba.
jan. 5
12:20
Kezdő magyar snowboardos okozott tömegbalesetet Ausztriában (videó) (Noizz)
Folyamatosan szerencsétlenkedett egy kezdő snowboardos egy ausztriai sífelvonón, majd le is esett róla és lecsúszva letarolt számtalan turistát Ausztriában, ezzel tömegbalesetet okozva. A videót a síelők.hu találta.
jan. 5
12:24
La Liga - Lewandowskinak mégis érvényes az eltiltása (Infostart)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) megerősítette az FC Barcelona lengyel labdarúgójának hárommeccses eltiltását.
jan. 5
12:24
Közel hétszáz millió forintos beruházást indít a debreceni AR-Robotics (Behaviour)
Mintegy 677 millió forint európai uniós támogatással fejleszti technológiáit, kompetenciáit és szolgáltatási minőségét a Debrecen nyugati ipari parkjában található AR-Robotics Kft.   Farcádi Balázs elmondta, az elnyert támogatásból megvalósuló beruházás célja, hogy az acéllemez termékek tervezésével és megmunkálásával foglalkozó cég eszközbeszerzés
jan. 5
12:24
Az RSV-fertőzés veszélyei (WebBeteg)
Kisgyermekek körében a légúti fertőzések egy részéért a respiratory syncitial vírus (RSV) tehető felelőssé. Felnőtt életkorban és a gyerekek egy részénél a fertőzés egy egyszerű nátha lezajlásához hasonló, ám csecsemőknél és kisgyermekeknél - különös tekintettel a koraszülött kisdedekre - a fertőzés komoly következményekkel járhat.
jan. 5
12:24
Végső nyugalomra helyezték XVI. Benedek emeritus pápát (ATV)
Az ,,ünnepélyes, de szerény" ceremónia reggel 9 óra 30 perckor kezdődött a Szent Péter téren.
jan. 5
12:24
Frissítő alvást és tartalmas brunch fogásokat ígér Pécs új 4 csillagos butikhotelje (Travelo)
Már fogadja a vendégeket a Palatinus Boutique Hotel.
jan. 5
12:24
Egy óriás maradványai bukkantak elő a föld alól, teljesen összezavarta a kutatókat (Promotions)
Idén talán fény derülhet a kilétére, a régészek izgatottak.
jan. 5
12:24
Kinek szurkolhatunk a budapesti világbajnokságon? (Magyar Hírlap)
A brutálisan nehéz szintidőket eddig három atlétánk teljesítette.
jan. 5
12:24
A Kutyapárt ajánlata: Legyél passzivista, hogy megválthasd a világot és legyél oligarcha, hogy bulizhass a vezetőkkel (Mandiner)
Tüntetett a tanárokkal, kormányellenes vécépapírokat osztogatott, segítette az ukrajnai menekülteket és időnként viccelt is a Medián szerint hat százalékos támogatottsággal rendelkező társaság.
jan. 5
12:24
Ide juttatták Orbánék Magyarországot: Súlyos bántalmazás ért egy külföldi férfit, mert “melegnek néz ki” (Nyugati Fény)
Egy budapesti bárban történt az eset.
jan. 5
12:24
Fordulat a babavárónál: két év után először csökkent a büntetőkamat (Üzletem)
Egy hét alatt a második jó hírt kapják azok, akik babváró hitelt akarnak felvenni. Az igénylési lehetőség kétéves meghosszabbítása után most hosszú időn először csökkent büntetőkamat.
jan. 5
12:26
Curtis szívesen megkérdezné Gyurcsánytól, hogy miért lövetett az emberek közé (Mandiner)
A rapperrel készült interjúból az is kiderül, hogy mik a kedvenc olvasmányai.
jan. 5
12:30
A bécsiek mondhatják meg, miként tegyék zöldebbé a környezetüket (Alternatív Energia)
A részvételi eljárás újfajta formáját próbálta ki az osztrák főváros: kész tervek helyett három kerület lakóival közösen dolgozta ki, miként tehetik még zöldebbé, a klímaváltozásnak ellenállóbbá a környéküket.
jan. 5
12:30
Közel hétszáz millió forintos támogatással indít beruházást a debreceni AR-Robotics (Behaviour)
Mintegy 677 millió forint európai uniós támogatással fejleszti technológiáit, kompetenciáit és szolgáltatási minőségét a Debrecen nyugati ipari parkjában található AR-Robotics Kft.   Farcádi Balázs elmondta, az elnyert támogatásból megvalósuló beruházás célja, hogy az acéllemez termékek tervezésével és megmunkálásával foglalkozó cég eszközbeszerzés
jan. 5
12:30
Prigozsin elengedte a Wagner-ben harcoló elítéltek első csoportját (ATV)
Az eddig a Wagner-zsoldoscsoportban harcoló elítéltek első csoportja a hat hónapos szerződésének lejártával visszatérhet Ukrajnából – jelentette be Jevgenyij Prigozsin, a Wagner tulajdonosa.
jan. 5
12:30
A chiphiány miatt vágja meg fő üzeme termelését a VW (autopro)
Januárban ismét termeléskiesést okoz az évek óta tartó alkatrészhiány.
jan. 5
12:30
Az európai gáztartalékok nőnek, a magyar továbbra is csökken karácsony óta (444.hu)
Az évnek ebben a szakaszában normálisan csökkennie kéne a tartaléknak.
jan. 5
12:30
Hatalmas vallomást tett Brad Pitt: Olyan dologról rántotta le a leplet, amiről nem sokan beszélnek Hollywoodban (Femcafe)
Talán nem fér kétség ahhoz, hogy Brad Pitt Hollywood egyik, ha nem a legsármosabb férfi színésze. Most olyan dolgot árult el, amit az ő helyében nem biztos, hogy sokan megtettek volna.
jan. 5
12:30
Meglepő fordulat: Kínában javították a tajvani hadsereg csodafegyverét (vg.hu)
A sziget legfejlettebb hajóellenes rakétarendszerének egy alkatrészéről van szó.
jan. 5
12:30
Romániában szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel a határ menti folyókon (Tiszta Jövő)
Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel több romániai folyón a román-magyar határ mentén, hogy megakadályozzák az úszó hulladék átjutását Magyarországra.
jan. 5
12:30
Az évtized végére megtöbbszöröződhet a Ct és Mr készülékek száma (Tudás.hu)
Miközben a környező országokban már a közgyógyellátást is forradalmasítják a modern képalkotó berendezések, addig Magyarországon még mindig kiváltságosnak számít az, aki CT vagy MR felvétellel kaphat diagnózist. Pedig a piacon egyre jobb áron érhetők el ezek a készülékek, ráadásul a kínált szolgáltatások köre is ugrásszerűen bővül. Az orvoshiány to
jan. 5
12:30
Szalai Ádám verekedett az éjszakában, de állítja, csak az öccsét védte (Magyar Nemzet)
Feljelentették labdarúgó-válogatottunk korábbi csapatkapitányát, a rendőrség nyomoz.
jan. 5
12:30
Ott Tanak és Martin Jarveoja lett 2022 csapata Észtországban (Racing)
2022 végén szokás szerint megválasztották a sportújságírók az év sportolóit Észtországban, az év csapata címet pedig Ott Tanak és Martin Jarveoja kapta.
jan. 5
12:30
A jégkorong MK elődöntőinek időpontjai (Sportal)
A címvédő DEAC az Erste Ligában nagyszerűen teljesítő Budapest JAHC gárdájával találkozik a jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjének első elődöntőjében január 28-án.
jan. 5
12:32
A baloldali szavazók kiábrándultak az előválasztásból (Magyar Nemzet)
A Republikon Intézet szerint a baloldali összefogás konfliktusokat hordoz magában, amely végső soron a 2024-es választási együttműködést is veszélyezteti.
jan. 5
12:36
Oroszország elveszítette a gázháborút (Piac és Profit)
A közép-európai régiós valuták elindultak felfelé, miután az orosz-ukrán háborúban Moszkva képtelen sikereket elérni.
jan. 5
12:36
Rácz Jenőt megműtötték: a kórházi ágyából jelentkezett be (Blikk)
Rácz Jenő tegnap térdműtéten esett át, ugyanis több hónapja iszonyatos fájdalmak gyötörték, ami miatt sportolni sem tudott és a sérülése a mindennapjait is megnehezítette. A séf a beavatkozás után ma reggel a kórházi ágyról üzent a közösségi oldalán.
jan. 5
12:36
Újabb kedvelt termálfürdő döntött a bezárás mellett (Infostart)
A Csongrád-Csanád megyei termálfürdő öt hétre bezár, de a miskolctapolcai barlangfürdőben is leállás kezdődik, és a tiszaörsi és a szegedi Anna fürdő sem fogad vendégeket egészen márciusig.
jan. 5
12:36
Jászapáti Petra: Ha beleülnék a kis karosszékembe és azt mondanám, én vagyok a legjobb, akkor néhány nap múlva valószínűleg már nem én lennék az (m4sport.hu)
„Keményen edzem és folytatom a munkát, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég.”
jan. 5
12:36
Van, aki szó szerint átváltozott: híres magyar emberek, akik elárulták, hogyan fogytak le (Joy)
Új év, új élet – tartja a mondás. Ezt pedig az elmúlt években sok sztár betartotta.
jan. 5
12:36
Csoda Texasban – 51 év után talált rá családja a kétévesen elrabolt Melissára (Képmás)
Dallastól nem messze, a Texas állambeli Fort Worth városában 1971-ben elraboltak egy alig kétéves kislányt, Melissa Highsmith-t. A hatóságok nyomozása nem vezetett eredményre, ám Melissa szülei és testvérei soha nem adták fel a reményt, hogy újra magukhoz ölelhessék őt. Novemberben Melanie Walden különös Messenger-üzenetet kapott egy 73 éves férfit
jan. 5
12:36
Harry szerint Vilmos és Katalin javaslatára vett fel náci egyenruhát egy évekkel ezelőtti buliba (SzMo)
Vilmos és Katalin alig bírtak magukkal, annyira nevettek, amikor meglátták a horogkeresztes karszalagot viselő Harryt.
jan. 5
12:36
Nagy Ervin az esti fürdetésről: "Imádom, az egy igazán intim, apás program" (Life)
A színészpár, Nagy Ervin és Borbély Alexandra ikerlányai tavaly októberben jöttek világra. A picik rendben és egészségben cseperednek, a büszke apuka pedig nem tudt betelni lányaival.
jan. 5
12:36
Négylábú kollégákat keres a rendőrség (Magyar Hírlap)
Kutyakiválasztást tartanak 2023. január 19-én Dunakeszin.

Keresés