2023. január 5. csütörtök

jan. 5
7:12
Háború: az oroszok most megtorolták az ukrán csapásokat - több mint kétszázan meghaltak (Növekedés)
.
jan. 5
7:12
Miért van szüksége az F1-nek Las Vegasra? (Autószektor)
„Ez lehet minden idők legjobb versenye.” – mondta Lewis Hamilton az óriási összegyűlt tömegnek Las Vegas főutcáján, a Stripen, miután hatalmas bemutatót tartott ő, és pilóta társai a jövő évi Forma-1-es futam promótálására. Joggal lelkes a brit világbajnok, hiszen a nagydíjra szánt egyéni jegyek még aznap elfogytak, és már csak a méregdrága csomagj
jan. 5
7:12
Steiner biztos benne, hogy a Haasnál van annyi tehetség, hogy előrelépjenek (Racing)
Günther Steiner elárulta, hogy a Haas 2022-ben nagyon közel volt a költségplafonhoz, de úgy gondolja, hogy idén már velük együtt mindenki el fogja érni a limitet. Az amerikai csapat a tavalyi évben két csapatot is megelőzött a 2021-es mélypontot követően. Ráadásul egy történelmi pillanat is megadatott neki, ami Kevin Magnussen brazíliai pole-ja vol
jan. 5
7:12
Nem hiszed el: Újabb milliárdokat szór el a kormány egy propagandafilmre (Nyugati Fény)
Válság ide vagy oda.
jan. 5
7:12
Nagy bajban van Szalai Ádám, megrugdosott egy részeg fiút (AC News)
A sztárfocista verekedésbe keveredett Budapesten, a rendőrség nyomoz.
jan. 5
7:18
Szörnyen festenek a magyar műtéti várólisták (Infostart)
A várakozási időkről immár lassan három éve nem közöl adatokat az állam, de az operációra várakozók számából le lehet vonni következtetéseket. Nagyon nem jókat.
jan. 5
7:18
ValóVilág: forrtak az indulatok a villában, Piros megnevezte, kit visz ki párbajozni (Blikk)
Piros tegnap megnevezte, ki az a személy, akivel párbajozni szeretne. Bár nem okozott meglepetést, rengeteget gondolkozott a döntésén.
jan. 5
7:18
Napi horoszkóp: Váratlan nyereségre számíthatsz - január 5. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
jan. 5
7:18
Öt fizetési trend, amire érdemes figyelni 2023-ban (Márkamonitor)
A 2022-es esztendő sok szempontból átmeneti év volt. Szerencsére a világ nagy része a hónapokig tartó lezárásokból lassan, de biztosan az „új normálisba” lépett át. A teljes távmunkától új, hibrid modellekhez, a virágzó gazdasági fellendüléstől rövid távú nagyfokú gazdasági bizonytalanságig jutottunk el. Mindeközben pedig folytatódik a készpénzről
jan. 5
7:18
Petőfi kerül az új 30 ezer forintosra (KKV Magazin)
Közzétette a Magyar Nemzeti Bank, milyen érméket bocsát ki 2023-ban. A 200 éves Himnusz és Petőfi is szerepel majd az új pénzeken. Az utoljára a tízforintos bankjegyen szereplő költő születésének évfordulójáról 30 ezer forintos ezüstérmével emlékeznek meg – írja a Bank360.hu
jan. 5
7:18
Információk a Samsung Galaxy S24 Ultra okostelefonról (GSMring)
A dél-koreai vállalat a következő évben mutathatja majd be a Samsung Galaxy S24 Ultra okostelefont, amiről ennek ellenére már szivárgások érkeztek. Mutatjuk, hogy mit tudunk róla. A Samsung Galaxy S23 sorozat, valamikor februárban kerülhet majd hivatalosan is bemutatásra, amiről már szinte minden információ kiszivárgott. Ettől függetlenül már elég
jan. 5
7:18
Már ilyen is van: bemutatjuk Anglia első nembináris papját (Helló Magyar)
A pap, aki egyébként háromgyermekes apuka, azt mondja, hogy Ádám és Éva története vezette rá, hogy valójában nem férfi.
jan. 5
7:18
Mit lép erre Moszkva? A fűtési csúcsidőben még nőtt is az európai gáztárolók töltöttségi szintje (Villanyautósok)
Bár Moszkvából megüzenték, a jelek szerint mégsem fagyunk meg télen.
jan. 5
7:24
Mi történik a világgal? Szarvak nőttek egy nő fején, a kormánytól kér segítséget a kezeléshez (Blikk)
Nem mindennapi dologgal fordult egy 60 éves indiai nő orvoshoz: elviselhetetlen fájdalmakat él át naponta, miután két szarv kezdett el nőni a fejére.
jan. 5
7:24
Nem semmi! Így áll csütörtök reggel a forint árfolyama (Blikk)
A szerda esti jegyzésekhez képest vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
jan. 5
7:24
Őrület: újabb rossz hírt kaptak a magyar autósok, lassan tömegközlekedésre adják a fejüket (Promotions)
Újabb rossz hír érkezett.
jan. 5
7:24
Háború: eszkalációra készülnek az ukránok (Mandiner)
Olekszij Danilov leszögezte, hogy nem mennek bele olyan békébe, amely területveszteséggel járna.
jan. 5
7:24
Jó húsból finom hentesáru (Magyar Mezőgazdaság)
Grádi Péter szerint a jó töltelék- és hentesáru titka nem más, mint a kiváló alapanyag. A Vas megyei Rábapatyon élő és dolgozó gazda elismeri, azért a széles körű tudás sem árt. Ő például jól kamatoztatja tudását, amit nemcsak itthon, hanem külföldön is szerzett.
jan. 5
7:24
Edzőterem tulajdonos lehetsz kis befektetéssel is a Fight Outtal, túl a 2.6 millió dolláron (BitcoinBázis)
Annak ellenére, hogy még alig két hete indult a Fight Out előértékesítése, a fejlesztők máris komoly sikereket könyvelhetnek el. Ha
jan. 5
7:24
Soha nem látott lépést tehet az F1, mégis 24 futam lehet az idén (Racing)
A Kínai Nagydíj promótere mindent megtesz azért, hogy a futam visszakerüljön az F1-es versenynaptárba, miután az országban enyhítettek a COVID-intézkedéseken.
jan. 5
7:30
Ma temetik XVI. Benedek pápát (Infostart)
Pápának kijáró ceremóniával, de a hagyományos szertartáshoz képest kisebb változtatásokkal helyezik örök nyugalomra a katolikus egyház egykori vezetőjét.
jan. 5
7:30
Állami kripto tőzsdét nyit Indonézia (Kripto Akadémia)
A világ negyedik legnagyobb, 275 milliós lakosságával rendelkező Indonéziában rendkívül népszerűnek számítanak a kriptopénzek. Felmérések szerint az elmúlt év során 11.6 millióról 16 millióra nőtt az országban azok száma, akik rendelkeznek valamilyen kripto eszközzel. A pénzügyi szabályozó szervek eddig 383 nemzetközileg is kereskedett, és 10 helyi
jan. 5
7:30
A polgármester is csak csettintett, milyen pöpec rave partit hoztak össze a falu határában (444.hu)
Ha Fernando Álvarez tudná, ki volt a szervező, a falunapokat is rábízná.
jan. 5
7:30
Karácsony óta nőnek az európai gáztartalékok, a magyar tovább csökken (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 5
7:32
Lemondott a Gemini igazgatója (Kripto Akadémia)
Amint arról mi is beszámoltunk, az amerikai Gemini kripto tőzsde január 8-ig adott határidőt a Genesis kripto hitelező platform üzemeltetőinek, hogy adják vissza a rájuk bízott 900 millió dollárt, vagy kezdjenek egyeztetni a visszatérítés menetéről. Szorul a hurok a Gemini és a Genesis körül “A Genesis elkötelezett, hogy megoldást találjon, de nem
jan. 5
7:36
Végső nyugalomra helyezték XVI. Benedeket (HírTV)
Kövesse végig XVI. Benedek, nyugalmazott pápa temetési ceremóniáját.
jan. 5
7:36
Jelentősen csökkent a populista uralom alatt élők száma a világban (444.hu)
Főleg Janša, Bolsonaro és Duterte bukásának eredménye, hogy 800 millióval csökkent azoknak az embereknek a száma, akik populista vezetés alatt élnek.
jan. 5
7:36
Továbbra sem kapkodunk a használt e-autók után (autopro)
Az üzemanyagárak elszabadulása és az ársapka kivezetése nem terelte a használt villanyautók felé a magyar vásárlókat.
jan. 5
7:36
Dale Earnhardt tragédiájára emlékeztet sokakat a sportvilág legfrissebb szívfacsaró drámája (Racing)
Hétfőn leállt a szíve egy NFL-játékosnak a pályán, és a kiemelt műsorsávban milliók szeme láttára történt eset után több sportkedvelőnek a NASCAR-legenda halála jutott eszébe a kísérteties párhuzamok miatt. A Buffalo Bills védője, Damar Hamlin egy támadójátékos szerelése után még felállt, de néhány másodperccel később összeesett, jelenleg is életve
jan. 5
7:42
Képes lesz a forint megtartani az erejét? Így indult a nap (Privátbankár)
Csütörtök reggel vegyesen mozog a főbb devizákkal szemben a forint, egyelőre összességében tartja magát.
jan. 5
7:42
Bauer Bence: csökken a német infláció, és ez nekünk is jó hír (Infostart)
Németországban lelassult és az elemzői várakozások alatt alakult az éves infláció szintje. Ez Magyarországra nézve is kedvező hatásokat indíthat el – mondta a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója.
jan. 5
7:42
Gyász: elhunyt a Magvető Kiadó egykori igazgatója (Magyar Hírlap)
Morcsányi Géza műfordító, dramaturg és szerkesztő életének 71 évében hagyott itt bennünket - közölte Facebook-oldalán a kiadó szerdán..
jan. 5
7:42
Az ötödik fordulóban sem tudták megválasztani az amerikai képviselőház elnökét (Demokrata)
A többségi republikánusok változatlanul megosztottnak mutatkoztak.
jan. 5
7:42
Robert C. Castel: Mi az orosz Blitz valódi célja Ukrajnában? (Mandiner)
A tegnap harcterei a ma turisztikai látványosságaivá váltak.
jan. 5
7:44
A Kínából érkezők tesztelését javasolja az Európai Unió (Demokrata)
Az EU a járványügyi szabályok összehangolását és a Kínából érkezők tesztelését javasolja.
jan. 5
7:48
Dörzsölhetjük a szemünket: tényleg ennyibe kerül az euró? (Menedzsment Fórum)
Szerdán 400 forint alá került az euró jegyzése - csütörtökön a korai órákban egyelőre nem látszik, hogy gyors visszapattanástól kellene tartanunk.
jan. 5
7:48
Meghalt Morcsányi Géza (ATV)
Életének 71. évében meghalt Morcsányi Géza műfordító, dramaturg és szerkesztő, a Magvető Kiadó egykori igazgatója.
jan. 5
7:48
A keresleti aggodalmak miatt kéthetes mélyponton vannak az árak (Agrofórum)
Az eladók uralták a terménypiacokat a szerdai kereskedési napon. Chicagóban a búza kurzusa 3,7 százalékot zuhant, a kukorica 2,4 százalékkal, a szójabab pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb. A repce 0,7 százalékos drágulása kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is m
jan. 5
7:48
Az ártás vélelme: tagadta bűnösségét a milliárdos csalással vádolt FTX-alapító (Mínuszos)
Ártatlannak vallotta magát a New York-i bíróságon kedden a gazdasági bűncselekményekkel vádolt Sam Bankman-Fried, a csődbe került FTX kriptovaluta-tőzsde alapítója és korábbi vezérigazgatója. Bankman-Fried tagadta, hogy a befektetők pénzét törvénytelenül saját fedezeti tőkealapjába, az Alameda Research-be juttatta, amely kockázatos befektetésekre,
jan. 5
7:48
Elhunyt Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó egykori igazgatója (Demokrata)
Elhunyt Morcsányi Géza műfordító, dramaturg és szerkesztő.
jan. 5
7:48
Már több mint százezren teljesítették az MI Kihívást (newtechnology.hu)
A magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) kezdeményezéseként az MI Kihívásban már több mint 100 ezren szereztek alapismereteket a mesterséges intelligencia technológiájáról egy ingyenes, hazai fejlesztésű alapozó online kurzuson. A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazások széles körű elterjedése óriási gazdasági hasznot je
jan. 5
7:48
Benzin: drágulás jön pénteken, ennyit kell majd fizetni (Forbes)
Újabb drágulás a kutakon.
jan. 5
7:48
Kiosztották a kormányt a kommentelők: Nem veszik be az elterelésnek szánt propagandát (Nyugati Fény)
Ez nem jött be.
jan. 5
7:48
Vásárhelyi Mária kiakadt, gazemberezett és ostobázott (Mandiner)
A szociológus úgy véli, hogy a jobboldaliak semmit nem értenek a világból.
jan. 5
7:48
Minél nagyobb a tét, annál nagyobbat tudunk hazudni – de miért hisszük el a saját vetítésünket? (egy.hu)
Meglehetősen gyakori jelenség az önámítás. De miért csapjuk be még önmagunkat is arról, hogy milyenek vagyunk és milyen életet élünk valójában? És miért hazudunk egyre nagyobbakat?
jan. 5
7:48
Tovább hízott a Debrecenbe érkező akkugyártó (Villanyautósok)
Nagyobb lett a CATL, mint a mögötte lévő két nagy riválisa összesen.
jan. 5
7:50
Mi történt? Újabb fideszes alapszervezet oszlott fel belső harcok miatt (Nyugati Fény)
Egymást ölik.
jan. 5
7:54
Milliók imádkoznak majd: ma temetik Xvi. Benedek pápát – Itt vannak a részletek! (Blikk)
Csütörtökön helyezik örök nyugalomra XVI. Benedek emeritus pápát. A lemondott egyházfőt – a hagyományos szertartáshoz képest kisebb változtatásokkal – egy Ferenc pápa által vezetett istentiszeletet követően temetik el a Szent Péter-bazilikában.
jan. 5
7:54
Az EU a járványügyi szabályok összehangolását és a Kínából érkezők tesztelését javasolja (HírTV)
Az uniós tagországok egészségügyi minisztereit tömörítő testület a koronavírus-járvány újabb hullámát megelőző szabályok összehangolását javasolta.
jan. 5
7:54
Több mint 18 ezer embert küld el az Amazon (444.hu)
Korábban tízezres leépítésről volt szó.

Keresés