2023. január 5. csütörtök

jan. 5
7:48
„Sikoltozva ébredt fel” – Szörnyű fájdalomra ébredt a 3 éves kislány (BorsOnline)
Az édesanya kezdetben azt hitte, egy egyszerű megfázásról van szó, de sokkal súlyosabb diagnózist közöltek vele az orvosok.
jan. 5
7:48
A keresleti aggodalmak miatt kéthetes mélyponton vannak az árak (Agrofórum)
Az eladók uralták a terménypiacokat a szerdai kereskedési napon. Chicagóban a búza kurzusa 3,7 százalékot zuhant, a kukorica 2,4 százalékkal, a szójabab pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb. A repce 0,7 százalékos drágulása kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is m
jan. 5
7:48
Az ártás vélelme: tagadta bűnösségét a milliárdos csalással vádolt FTX-alapító (Mínuszos)
Ártatlannak vallotta magát a New York-i bíróságon kedden a gazdasági bűncselekményekkel vádolt Sam Bankman-Fried, a csődbe került FTX kriptovaluta-tőzsde alapítója és korábbi vezérigazgatója. Bankman-Fried tagadta, hogy a befektetők pénzét törvénytelenül saját fedezeti tőkealapjába, az Alameda Research-be juttatta, amely kockázatos befektetésekre,
jan. 5
7:48
Elhunyt Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó egykori igazgatója (Demokrata)
Elhunyt Morcsányi Géza műfordító, dramaturg és szerkesztő.
jan. 5
7:48
Már több mint százezren teljesítették az MI Kihívást (New Technology)
A magyarországi Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) kezdeményezéseként az MI Kihívásban már több mint 100 ezren szereztek alapismereteket a mesterséges intelligencia technológiájáról egy ingyenes, hazai fejlesztésű alapozó online kurzuson. A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazások széles körű elterjedése óriási gazdasági hasznot je
jan. 5
7:48
Benzin: drágulás jön pénteken, ennyit kell majd fizetni (Forbes)
Újabb drágulás a kutakon.
jan. 5
7:48
Kiosztották a kormányt a kommentelők: Nem veszik be az elterelésnek szánt propagandát (Nyugati Fény)
Ez nem jött be.
jan. 5
7:48
Vásárhelyi Mária kiakadt, gazemberezett és ostobázott (Mandiner)
A szociológus úgy véli, hogy a jobboldaliak semmit nem értenek a világból.
jan. 5
7:48
Elment az emeritus pápa (Magyar Nemzet)
Botos Katalin szerint XVI. Benedek Caritas in veritate enciklikája korunk legfontosabb egyházi társadalmi tanítása.
jan. 5
7:48
Minél nagyobb a tét, annál nagyobbat tudunk hazudni – de miért hisszük el a saját vetítésünket? (egy.hu)
Meglehetősen gyakori jelenség az önámítás. De miért csapjuk be még önmagunkat is arról, hogy milyenek vagyunk és milyen életet élünk valójában? És miért hazudunk egyre nagyobbakat?
jan. 5
7:48
Tovább hízott a Debrecenbe érkező akkugyártó (Villanyautósok)
Nagyobb lett a CATL, mint a mögötte lévő két nagy riválisa összesen.
jan. 5
7:50
Mi történt? Újabb fideszes alapszervezet oszlott fel belső harcok miatt (Nyugati Fény)
Egymást ölik.
jan. 5
7:54
Milliók imádkoznak majd: ma temetik Xvi. Benedek pápát – Itt vannak a részletek! (Blikk)
Csütörtökön helyezik örök nyugalomra XVI. Benedek emeritus pápát. A lemondott egyházfőt – a hagyományos szertartáshoz képest kisebb változtatásokkal – egy Ferenc pápa által vezetett istentiszeletet követően temetik el a Szent Péter-bazilikában.
jan. 5
7:54
Az EU a járványügyi szabályok összehangolását és a Kínából érkezők tesztelését javasolja (HírTV)
Az uniós tagországok egészségügyi minisztereit tömörítő testület a koronavírus-járvány újabb hullámát megelőző szabályok összehangolását javasolta.
jan. 5
7:54
Több mint 18 ezer embert küld el az Amazon (444.hu)
Korábban tízezres leépítésről volt szó.
jan. 5
7:54
Ezekkel az ereklyékkel temetik ma el XVI. Benedek pápát (Ripost)
Pápának kijáró ceremóniával temetik el XVI. Benedeket.
jan. 5
7:54
Kiadták a figyelmeztetést: brutális szélvihar tarol le több megyét (BorsOnline)
Szélvihar miatt több megyére figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökre.
jan. 5
7:54
Felfoghatatlan látvány - jéggé fagyott egy egész város, mintha egy katasztrófa filmbe csöppentünk volna (Promotions)
Az ontariói tóparti otthonokat vastag, tüskés jégréteg borította be, miután múlt hétvégi hóvihar jeges hullámokkal csapott le a helyiekre.
jan. 5
7:54
A bántalmazó vezető állandóan hibát és bűnbakot keres (WMN)
Ha terrorizál valakit a főnöke, nem az a megoldás, hogy ő menekül el, mondja vendégszerzőnk, dr. Michelberger Beáta ügyvéd.
jan. 5
7:54
Elszórtan zápor lehet (Agrotrend)
Eleinte közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd a nap második felében a legtöbb helyen határozottan csökken a felhőzet. Elszórtan fordulhat elő eső, záporeső. A délnyugati szél egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira fordul, több helyen erős, néhol viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet kora délután 9 és 15, késő este 4 és 9 fok
jan. 5
8:00
Elhunyt Morcsányi Géza (Infostart)
Ő volt a kortárs magyar irodalom és színház egyik legfontosabb alakja.
jan. 5
8:00
Fantasztikus új leletek: múmiákkal teli sírkamrákat fedeztek fel Luxorban (hirado.hu)
A nyughelyek a felszín alatt 6 méterre találhatók.
jan. 5
8:00
Az ukrajnai háború keresztbe tett a német klímacéloknak (ATV)
Hiába ért el rekordot tavaly a megújulóenergia-termelés Németországban, még így sem sikerült teljesíteni az eredeti célkitűzéseket, annyira megugrott a kőolaj- és szénfelhasználás. Ennek az oka pedig az ukrajnai háború.
jan. 5
8:00
Több mint hatezer ingatlant árvereztek el a kilakoltatási moratórium kezdetéig (444.hu)
A legtöbb érintett ingatlant még a járvány idején vagy még azelőtt akarták elárverezni, de erre akkor nem volt lehetőség az akkor hatályban lévő moratórium miatt.
jan. 5
8:00
Az Iszlám Állam katonáira csaptak le Kabulban (vg.hu)
.
jan. 5
8:00
1172 jogszabályt kell módosítani a vármegyei átnevezés miatt (SzMo)
Csak táblából több mint 700-at cserélnek le.
jan. 5
8:00
Ilyen állapotban van most a 16 kamasz, aki fejbe lőtte magát játék közben (BorsOnline)
Új hírek érkeztek a 16 éves éves fiúról, aki véletlenül fejbe lőtte magát. A tragédiával kapcsolatban megszólalt Jimmy fia, Zámbó Krisztián is.
jan. 5
8:00
Az 5 éve alakult spanyol ,,kis" csapat túlóráztatta a Barcelonát (Magyar Hírlap)
Megszenvedtek a katalánok a spanyol Király-kupában a legjobb 16 közé jutásért.
jan. 5
8:00
Pápának kijáró ceremóniával temetik el XVI. Benedeket (Demokrata)
A nyugalmazott pápa kívánsága az volt, hogy búcsúztatása az egyszerűség jegyében történjen.
jan. 5
8:06
Ilyen állapotban van most a 16 éves kamasz, aki fejbe lőtte magát játék közben (BorsOnline)
Új hírek érkeztek a 16 éves éves fiúról, aki véletlenül fejbe lőtte magát. A tragédiával kapcsolatban megszólalt Jimmy fia, Zámbó Krisztián is.
jan. 5
8:06
Az afgán biztonsági erők az Iszlám Állam több fegyveresét megölték Kabulban (hirado.hu)
Legalább hét embert megöltek és további hetet letartóztattak.
jan. 5
8:06
Sejtelmes videó-előzetes az új Aston Martin Dbs 770 Ultimate kupéról (Autószektor)
Az Aston Martin sejtelmes videó ízelítőt hozott nyilvánosságra a DBS 770 Ultimate modellről, amely 2023 kerül a piacra, limitált, különleges kiadásként. A V12-es motorral szerelt DBS sorozatzáró változata 760 lóerős lesz, és számos újdonsággal rendelkezik majd a standard modellhez képest mind külsejében, mind pedig műszaki adottságaiban. Az Aston
jan. 5
8:12
Özönlöttek a magyarok Horvátországba 2022-ben (Infostart)
Minden 13. magyar ott aludt átlagosan ötször - papíron.
jan. 5
8:12
Verekedés a királyi családban: Vilmos megtámadta Harry herceget! (Blikk)
A nagy érdeklődéssel várt „Spare” („Tartalék”) című önéletrajzi könyvében Harry herceg elmeséli, hogy a testvére, a jelenlegi walesi herceg, Vilmos megtámadta őt, amikor a kapcsolatuk megromlott a fiatalabb herceg és a színésznő, Meghan Markle házassága miatt.
jan. 5
8:12
Az asztal alá bújva próbálta meg kicselezni a rendőröket két betörő (hirado.hu)
Két tizenéves fiatal betört egy családi házba a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Borsodnádasdiban, és több tárgyat próbáltak ellopni.
jan. 5
8:12
Továbbra is enyhén emelkedik a szennyvízben az örökítőanyag-koncentráció (ProfitLine)
Továbbra is enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján.
jan. 5
8:12
Fontos inflációs adat érkezik, mire lehet ma számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
Gazdasági adatok tekintetében ma itthon az ipari termelői árak alakulása jön novemberből, míg a nemzetközi piacokról a német gyáripari megrendelések mellett jönnek az amerikai szolgáltatószektorra vonatkozó beszerzésimenedzser-index adatok is, a befektetők azonban elsősorban a holnapi közlésekre várhatnak, érkezik ugyanis majd az eurózóna inflációs
jan. 5
8:12
Ádáz széllökések söpörnek végig ezeken a vármegyéken: marad a szeszélyes, tavaszias idő (Pénzcentrum)
Csütörtökön napközben az északnyugatira, nyugatira forduló szél nagy területen megerősödik, elsősorban a Győr-Békéscsaba szélcsatorna szélesebb sávjában többfelé kísérhetik viharos (ált. 60-70, időnként akár >70 km/h) lökések is - figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. 10 vármegyére adtak elsőfokú riasztást nagyerejű széllökés miatt.
jan. 5
8:12
Váratlanul elhagyta a Leeds Unitedet az együttes egyik húzóembere (m4sport.hu)
A középpályás az Egyesült Államokban folytatja.
jan. 5
8:12
Különleges atom-tengeralattjárót fejleszt az orosz hadsereg (vg.hu)
A Cirkon rakétákkal felszerelt eszköz 2026-ban lesz bevethető.
jan. 5
8:12
A fél magyar irodalom apafigurája volt - Elhunyt Morcsányi Géza (Könyves Magazin)
A fél magyar irodalom apafigurája volt - Elhunyt Morcsányi Géza
jan. 5
8:12
Bangó Margit őszinte vallomása: így érzi most magát a rákkal való küzdelem után (BorsOnline)
Három műtéten is átesett, reméli, hogy nem újul ki nála a betegség.
jan. 5
8:12
Mintegy tizennégyezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Magyar Hírlap)
A beléptetettek közül a rendőrség 286 embernek állított ki harminc napra érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
jan. 5
8:12
Nagy múltú cég került a milliárdossá vált fideszes országgyűlési képviselőhöz (Nyugati Fény)
Bejött neki a képviselőség.
jan. 5
8:18
Jó hírt kaptak azok, akik babaváró hitelt akarnak felvenni (Privátbankár)
Hosszú idő után először csökkent büntetőkamat, így kisebb lett a kockázata a kölcsön felvételének.
jan. 5
8:18
Elképesztő, amit mára ígérnek a csillagok az Oroszlánnak (Metropol)
Egyszerűen csak merj nagyot álmodni és tervezni.
jan. 5
8:18
Verekedésbe keveredett Szalai Ádám a pesti éjszakában, nyomoz a rendőrség (ATV)
A magyar válogatott egykori csapatkapitánya, Szalai Ádám verekedésbe keveredett Budapesten néhány napja: állítólag megrugdosott egy másik fiatalembert, aki pedig egészen addig a példaképének tartotta őt.
jan. 5
8:18
Verekedés, ittas vezetés: Szalai Ádám baja meggyűlik a rendőrökkel (Ripost)
Három éve pénzbírsággal megúszta a kihágást.
jan. 5
8:18
Király Viktor: Ma is ugyanaz a srác vagyok, aki megnyerte 15 éve a Megasztárt (BorsOnline)
15 éve nyerte meg az énekes a Tv2 tehetségkutatóját. Bár az elején nem hitte, hogy ennyire megváltoztatja az életét a győzelem, de nagyon boldog, hiszen azt csinálja, amit a mai napig szeret.
jan. 5
8:18
Kiadták a figyelmeztetést: brutális időjárás csap le az országra csütörtökön (Life)
Bár az időjárás még mindig sokkal inkább tavaszias, csütörtökön az erősödő szél miatt több megyében is citromsárga riasztás van érvényben.

Keresés