Vannak, akik megszólják az az anyát, aki – bár van teje –, nem szoptat. És fogalmuk sincs közben, mennyi kín, vívódás előzte meg a döntést esetleg, és miféle rémtörténet húzódhat meg a háttérben:
Újabb fogolycserét hajtott végre Ukrajna és Oroszország, amelynek köszönhetően ötven ukrán katona térhetett haza - közölte Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője vasárnap a Telegramon
Németországban az újraegyesítés óta a legalacsonyabb szintre esett az energiafelhasználás, és a megújulók is rekordot döntöttek, mégsem sikerült teljesíteni a károsanyag-kibocsátási célokat. Aggasztó, hogy mindez rendkívül enyhe időjárás mellett történt, amikor még a gázhiány sem igazán jelent veszélyt. Mi lesz így jövőre?
Talán kevesen gondolnák, de Quentin Tarantino sokáig gondolkodott azon, hogy James Bond-filmet rendezzen, még úgy is, hogy általában erőteljesen ragaszkodik saját forgatókönyveihez.
Jövő héten jelenik meg az államháztartás központi alrendszerének 2022-es gyorsjelentése, valamint a külkereskedelmi termékforgalom, az ipari termelés, a szálláshelyforgalom novemberi első becslése és a decemberi inflációs statisztikai gyorstájékoztató.
A leépítés a vállalat innovációjának gyorsítását és a hatékonyabb munkavégzését hivatott elősegíteni. Egyelőre nem tudni, hányan veszíthetik el állásukat a 169 országban működő gyorsétteremláncnál - írja a VG.hu.
A felsőlégúti megbetegedések száma menetrendszerűen megnő ősszel. Tavaly sem volt ez másképp, ráadásul az influenza- és náthavírusok mellett újra nekilódult a koronavírus is. Ami a legrosszabb, ezen a télen feltűnően sok a beteg gyermek. Heteken át tartó orrfolyásról, lázról panaszkodnak a szülők, tele vannak a rendelők, az ügyeleten a várók. Ellát
Az ötödik évaddal tért vissza a képernyőre Cápák között című üzleti showműsor és vele együtt az ország öt legéhesebb ragadozója. Sokféle vállalkozó érkezett az első részben a befektetők elé, voltak akik kirobbanó sikert arattak, de olyanok is, akik nem ütötték meg a mércét - sőt! Nagy tanulság: a semmivel, szimplán csak egy ötlettel nem érdemes nag
Rendkívül kellemetlen tud lenni a száraz, viszkető és hámló fejbőr. De ez most korpásodás? Lehet, hogy negatív reakciót tapasztalsz a hajformázó termékekre? Vagy a feszes, száraz fejbőr valami komolyabbra utalhat?
A kávé és a tea a világ legnépszerűbb italai közé tartoznak. Bár hasonló egészségügyi előnyöket biztosítanak, van néhány különbség. De melyiket érdemes választani?
Újabb fogolycserét hajtott végre Ukrajna és Oroszország, amelynek köszönhetően ötven ukrán katona térhetett haza – közölte Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője vasárnap a Telegramon.
Ferencváros polgármestere szerint a kormányrendelet alapján az MVM alacsonyabb ára csak január 1-én lépett érvénybe, pedig arról volt szó, hogy már augusztustól fog.
Thaiföld hétfőtől újra bevezeti a Covid-19-es beutazási követelményeket az országba repülő külföldiek számára - közölte az ország közlekedési minisztere, mivel a délkelet-ázsiai ország a Kínából érkező turisták várható hullámára igyekszik felkészülni - írja a Bloomberg.
A jövő héten többfelé várható eső, a hegyekben havas eső, hó is hullhat, a hidegfront nyomán pár fokkal hidegebbre és éjszakai fagyokra is számítani kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Nem titok, hogy a közösségi média több dologban is képes befolyásolni minket, azonban egy új tanulmány szerint a közösségi média a gyerekek fejlődő agyára is komoly hatással lehet.
Az eset hasonlít az Egyesült Államokban két éve történt eseményekhez, amikor is a Capitoliumot ostromolta meg egy felbőszült tömeg Donald Trump választási veresége után.
A kijevi vezetés továbbra is azt bizonygatja, hogy az orosz csapatok miként szegték meg saját maguk fegyverszüneti ígéretét, amit Moszkva még mindig tagad. Közben a felek 50-50 katona fogolycseréjében állapodtak meg idén először.
Újabb pocakos fotót posztolt közösségi oldalán a második gyermekével várandós Dér Heni. Az énekesnő boldogsága láthatóan határtalan családja társaságában.
Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök híveinek százai rohamozták meg Brazíliavárosban a kongresszus, a Planalto elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét vasárnap áttörve a rendőrségi kordont.
Egy éve alkot egy párt Stana Alexandra és Meggyes Dávid. A szerelmesek egymásra találása óriási vihart kavart, hiszen Dávid a feleségét, Horváth Grétát hagyta el a táncosnőért, aki alig fél évvel korábban mondta ki a boldogító igent Köcse Györgynek.
Az AlphaTauri csapatától Alpine-hoz igazoló Pierre Gasly szerint volt csapata idénre nagy dobással készül. A faenzai istálló 2022-ben csak a 9. helyen zárt, mindössze a Williamst megelőzve. Ez 2021-hez képest nagy visszalépés, hiszen akkor négyszer annyi ponttal 6-ak lettek. „Nem meglepő, hogy csalódott vagyok” – idézi Gaslyt az Auto Motor und Spor
A mindössze 17 éves Charlie Wurz az új-zélandi Toyota Formula Regional Championship-ben fog szerencsét próbálni az idei szezonban. A brit-osztrák származású Wurz a tavaly évben rendkívül sikeres volt. Képes volt megnyerni az arab Formula 4-es bajnokságot és emellett az olasz Formula 4-ben a 3. legeredményesebb újonc lett, a német Formula 4-ben pedi
Ken Block a hét elején hunyt el váratlanul egy motorosszán balesetben, és azóta gyászol a motorsport világa, de nyugodtan mondhatjuk, hogy a gamerek is. Block több játékfejlesztőnek is segített, hogy minél realisztikusabbak legyenek a szimulációk, legismertebb talán a Dirt-sorozat, amelyben részt vett. Ugyanakkor a Forza Horizon és a Need for Speed
A 2023-as Forma-1-es sportszabályzat fontos változásokat tartalmazhat abban a tekintetben, hogy a versenyzőket hogyan büntetik, ha a szezon során felhasználható erőforrás alkatrészekből többet használnak fel, mint a megengedett. Különösen az olyan pályákon, ahol viszonylag könnyű az előzés, előnyösnek bizonyult a rajtbüntetés bevállalása, mivel a
Max Verstappen nemrég elmondta, örül annak, hogy Kelly Piquet már nem a közösségi médiás felületek rabja. A holland versenyző sokakat meglepett azzal, mikor összejött Daniil Kvyat ex-kedvesével. Azóta a páros boldogan él Monacóban, ám a különböző platformokon azért kapják az ívet. Kelly legfőképp modellkedéssel és az Instagrammal foglalatoskodik, l