Mintegy kétszázezer, állami közszolgáltatónál dolgozó ember vár arra, hogy béreik legalább az inflációt követő mértékben emelkedjenek. A MÁV, a Volánbusz, a Posta, és az állami vízszolgáltatók szakszervezetei minél előbb szeretnék a megállapodást tető alá hozni a kormánnyal, mert félő, hogy tömegek hagynák ott ezeket a vállalatokat megfelelő bérren
Az Egyesült Államok 50 gyalogsági harci járművet és több száz más katonai járművet küld Ukrajnába egyebek mellett, a héten bejelentett 3,75 milliárd dolláros katonai támogatás részeként - derül ki az amerikai védelmi minisztérium részletes tájékoztatójából.
A BOM "a Magyar Sportért" Közhasznú Alapítvány tizedik alkalommal hirdette meg az élsportolóknak szóló Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíjprogramját, amelynek keretében a fiatal tehetségek tanulmányait támogatja anyagi hozzájárulással és szakmai mentorálással.
A szénhidrátok elég rossz hírnévre tettek szert. Gyakran társítjuk őket az elhízással, a 2-es típusú cukorbetegséggel és számos más káros egészségügyi állapottal. Az igaz, hogy a magas cukortartalmú feldolgozott élelmiszerekből és a finomított gabonafélékből általában hiányoznak a fontos vitaminok és ásványi anyagok, viszont léteznek tápanyagban ga
A tények makacsul azt mutatják, hogy szinte nincs perc, amikor a bolygónk lakói valahol ne háborúznának, s nincs az a civil tiltakozás, amely elérné a háborúzó felek vezéreinek ingerküszöbét.
Pierre Gasly hosszú idő után búcsút intett a Red Bull családjának. A francia pilóta a Bikáknál töltötte el karrierje nagy rését, de az idei szezont már az Alpine pilótájaként fogja megkezdeni. Ehhez azonban a Red Bull szaktanácsadójának, Dr Helmut Markónak a beleegyezése is kellett, amiért Gasly rendkívül „hálás is volt”. A francia versenyző Red Bu
Biztonsági szakértők szerint ez a letartóztatás sem a kartell működését, sem az Egyesült Államokba beáramló kábítószer mennyiségét nem fogja jelentősen befolyásolni.
Holnaptól élesedik a pihenőkártyák új szabályozása, ami némi zökkenőkkel jár. A kártyakibocsátó bankok kivétel nélkül üzemszünetet hirdettek vasárnap délutántól, illetve estétől hétfő reggelig. Ebben az időszakban sem fizetni, sem tájékozódni nem lehet.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Az épületek energiahatékonysága kulcsszerepet játszik a jelenlegi éghajlati és energiaválsággal szembeni európai és globális kötelezettségvállalások támogatásában.
Majdnem 90 éve, hogy elkészült az első szinkronizált film Magyarországon. Azóta megállíthatatlanul érkeztek a rajongókhoz az újabbnál újabb magyarra fordított mesék és filmek egyaránt. Ez azért valósulhatott meg, mert kiváló művészek dolgoztak és dolgoznak a mai napig azon, hogy minél hitelesebben szinkronizálják az éppen eléjük kerülő színészt vag
A kínai vállalat napokon belül piacra fogja dobni az első olyan okostelefont, ami 240W-os töltéssel fog rendelkezni. Mutatjuk, hogy mit tudunk pontosan a termékről. Már mi is megírtuk nektek nemrég, hogy az egyik kínai vállalat nagy dobásra készül, ugyanis napokon belül hivatalosan is bemutathatja az első olyan okostelefont, ami 240W-os töltéssel r
Évtizedek óta erősödő trend, hogy a magyarok egyre inkább bebetonozódnak a szüleiktől örökölt társadalmi helyzetbe. Ráadásul a többség azonos végzettségű párt is választ, a „vegyes” házasságok pedig inkább a férfiaknak, semmint a nőknek jelentenek ma feltörekvési lehetőséget.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Teherautóba rohant egy személyautó az M1-es autópálya 140-es kilométerénél, Mosonszentmiklós térségében, a határ felé vezető oldalon ma éjszaka. A győri hivatásos tűzoltók szabadították ki a kamion alá szorult gépkocsit. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett útszakaszon forgalmi akadály alakult ki.
Oroszország és Kína között megszületett a tudományos holdállomás létrehozásáról szóló kormányközi megállapodás – közölte Jurij Boriszov. A Roszkozmosz orosz állami űrvállalat vezetője emlékeztetett arra, hogy a két ország a nemzetközi holdbázis megépítéséről 2021-ben memorandumot írt alá. Hozzátette, hogy “nemrég” megállapodás is született a közös
Nagyon várja a Forma-1 mezőnye és a rajongói is a sportág őszi Las Vegas-i versenyét, amelyre az első jegyárusítási kör után a második során is villámgyorsan elfogytak a belépők. A GPblog.com arról számolt be, hogy az 500 dolláros állójegyeket és a 2500 dolláros lelátói belépőket azonnal elkapkodták az érdeklődők, ahogy meghirdették őket. Cikkünk í
Új-Zéland déli szigetének legdélibb pontján az Antarktisz felől fújó folyamatos, heves szelek olyan erősek, hogy az ott növekvő fák szürreális látványt nyújtanak.
Pesten járunk, Külső Terézváros egyik leghangulatosabb részén, a diplomata-negyednek nevezett, elegáns utcák egyikén. A híres Andrássy úttól a Keleti pályaudvar felé eső, de attól tisztes távolságban húzódó párhuzamos utca, tekintélyes fasorral, tavasztól-őszig árnyas fákkal, de még télvíz idején is egészen szép. Itt történt egy máig különösnek hat