2023. január 8. vasárnap

jan. 8
10:24
Tücsökporos müzliszeletet is ehetünk (Magyar Mezőgazdaság)
Több új élelmiszer is engedélyt kapott a napokban az uniós piacon, így mostantól már ehetünk D2-vitamin-tartalmú gombaport, házi tücsökből előállított, részben zsírtalanított port, valamint a shiitake gomba micéliuma által erjesztett borsó- és rizsfehérjét. Vagyis leginkább olyan zsemlét, kekszet, müzliszeletet stb., amely ilyen extra összetevőket
jan. 8
10:24
A 2014-ben indult altcoinok 91%-a mára halott (BitcoinBázis)
Egy nemrég készült tanulmány azt mutatja be, hogyan buktak el az altcoinok az évek során, és a Bitcoin hogyan élte
jan. 8
10:30
Ökológiai katasztrófával fenyeget az új indonéz főváros építése (Infostart)
Környezetvédők attól tartanak, hogy hatalmas pusztulást okoz majd a borneói élővilágban az új indonéz főváros idén kezdődő építése
jan. 8
10:30
Brutális drágulás jöhet a kutatokon: egyes szakértők már a 800 forintos benzinárat sem tartják kizártnak (Portfolio)
Tartósan magasabb lehet itthon az üzemanyagok ára, mint a régiós országokban az árstop következményei és a Robin Hood-adó miatt egy energiapiaci szakértő szerint. Van olyan szakember is, aki a 800 forintos benzin- és dízelárat sem tartja kizártnak az év második felére – derül ki az ATV Híradó riportjából.
jan. 8
10:30
Merre tovább, kertészeti ágazat? Évértékelés és támogatási lehetőségek a jövőben (Agroinform)
Mutatjuk, mi történt az Kertészeti Évzáró Konferencián. Letölthetőek az elhangzott előadások anyagai.
jan. 8
10:30
Vers-kvíz: hány magyar idézetet ismersz fel? (Femcafe)
Mennyire vagy otthon a magyar költészet világában? Most egy vers-kvízt hoztunk, amivel tesztelheted a tudásodat!
jan. 8
10:30
Kiderült, kik a legjobban fizetett Forma–1-es pilóták (vg.hu)
A Forma–1 világában a csapatok óriási pénzeket költenek a sztárpilótákra és a versenyautókra is egyaránt.
jan. 8
10:30
Gyilkos ránctalanító – a Johnson & Johnson is érintett a kegyetlen börtönkísérletekben (Promotions)
Számos borzalmas emberkísérletről írtunk már olvasóinknak, de a cikkünkben részletezett kegyetlen orvosi beavatkozás mind emberileg, mind eljárás szempontjából teljesen elárulja a Hippokratészi Esküt és a Nürnbergi Kódex eszméit.
jan. 8
10:30
Titkos kamrákat fedeztek fel a gízai nagy piramisban, elképesztő rejtélyre derült fény (Magyar Hírlap)
Kevés rejtélyesebb építmény létezik az emberiség történelmének során, mint az Egyiptomban található gízai nagy piramis.
jan. 8
10:30
Szürreális: 30 milliót költött a brit rendőrség LMBTQ-árucikkekre (Mandiner)
De legalább lett szivárványos ajakbalzsamja a rendőröknek. Nem vicc.
jan. 8
10:30
Makinen szerint kis dolgok dönthetnek az idei vb címről (Racing)
Tommi Makinen volt az utolsó olyan finn rally világbajnok, aki az ország középső részéről származott, majd jött Kalle Rovanpera, aki a négyszeres világbajnok szerint több vb címet is szerezhet, azonban 2023-ban kis dolgok is eldönthetik a cím sorsát.
jan. 8
10:32
Ukrajna bekeményít: szankcionálták Dugint (Mandiner)
Sőt, rajta kívül még közel 120 személyre róttak ki Zelenszkijék szankciókat.
jan. 8
10:42
Bármit is teszünk, a világ gleccsereinek fele mindenképp elveszett (Infostart)
A világ 215 ezer gleccsere jóval több jeget fog veszteni, ezáltal magasabbra növeli a tengerek szintjét, mint ahogyan azt a jelenlegi előrejelzések sugallják.
jan. 8
10:42
Gyönyörű színésznőbe szerelmes a Sztárban Sztár versenyzője (BorsOnline)
Amilyen nehezen ért véget, olyan jól indul az új éve a Tv2 Sztárban Sztár egykori versenyzőjének. Szaszák Zsolt soha nem felejti, de túl van autóbalesetén. Visszatért a színházba és a várva várt szerelem is beköszöntött az életébe.
jan. 8
10:42
Tudja, mi lett az év színe? És azt, hogyan kell viselni? (Blikk)
2000 óta minden évben kihirdeti a Pantone az év színét, amely komoly hatással bír az adott időszak divatjára és lakberendezésére. A festékgyár idén egy piros színcsaládhoz tartozó bíborvöröst választott, amely örömöt és optimizmust sugároz. A viva magenta merész, élénk és lüktető, lássuk, hogyan illesztheti be a ruhatárába!
jan. 8
10:42
Lantos Csaba: „Energiában nagyon függünk a külföldtől, ezen a függőségen lazítani kell” (SzMo)
Vagyis az oroszoktól. A miniszter szerint ha az LNG-terminálok elkészülnek, akkor lehet azt mondani, hogy valóban független Európa az orosz gáztól.
jan. 8
10:42
Fucsovics és Udvardy is kiesett (Magyar Hírlap)
A magyar éljátékosok két-két sima szettben szenvedtek vereséget.
jan. 8
10:42
Megölte a busz a kisautó sofőrjét a Bakónaki patak mellett (AC News)
Szörnyethalt a személyautó vezetője, esélye sem volt a túlélésre.
jan. 8
10:48
A szakadék szélén a győri vendéglátósok is: sorra dobják be törölközőt (Pénzcentrum)
Az elmúlt napokban számos vendéglő tulajdonosa jelentette be, hogy átmenetileg, vagy végleg bezár. A Magyar Vendéglátók Ipartestületi elnöke az RTL Híradónak arról beszélt, azt még nem tudni, hogy országszerte hány étterem zárt be, de nem optimista.
jan. 8
10:48
Szinte hihetetlen, mire képes a csodamódszer: már emberi szervek nyomtatására készülnek (Portfolio)
A 3D nyomtatás több mint negyven évvel ezelőtt született, és azóta számos iparágban kezdték el alkalmazni főleg prototípusok, egyedi termékek, alkatrészek, protézisek, makettek, illetve egyéb, általában alacsony sorozatszámú termékek gyártásához. A termelés az ipari forradalom óta egyre inkább a tömeggyártás felé mozdult el, amely a futószalag megj
jan. 8
10:48
Ukrajna folytatja az orosz kultúra szankcionálását (ATV)
Ukrajna szankciós listára helyezett több mint száz - túlnyomó többségében - orosz művészt és más közéleti személyiséget, köztük az opera, a filmművészet és a popzene néhány kiemelkedő alakját - derült ki az ukrán elnöki hivatal által szombaton közzétett rendeletből.
jan. 8
10:48
"Jöttek a tankok gépfegyverekkel" - veszélyes helyzetbe keveredett Mexikóban a magyar énekesnő (Ripost)
A TikTokon számolt be a különös találkozóról.
jan. 8
10:48
A francia elnök az energiaszolgáltatókról a kisvállalkozók szerződéseinek újratárgyalását kérte (Tiszta Jövő)
Emmanuel Macron felszólította csütörtökön az energiaszolgáltatókat, hogy "tárgyalják újra a túlzó szerződéseket" minden kisvállalkozóval.
jan. 8
10:48
Szabó Ádám kedvese bevallotta: meghízott a szerelemtől (BorsOnline)
Az énekes menyasszonyát azzal vádolták meg, hogy csak megjátssza, mennyire szerelmes.
jan. 8
10:48
Szarvak nőttek ki egy beteg nő fejéből: a kormánynak könyörög a műtétért (Life)
Bizarr rendellenességgel fordult orvoshoz egy 60 éves indiai nő: két kúpos, szarvszerű képződmény nőtt a feje tetejére, melyek elviselhetetlen fájdalmat okoznak neki.
jan. 8
10:48
Így néz ki most a Doktor Szöszi jóképű sztárja, Luke Wilson (Promotions)
Luke Wilson már 51 éves, de még mindig olyan jóképű, mint 22 évvel ezelőtt a Doktor Szösziben.
jan. 8
10:48
Januártól emelkedett a gyed maximális összege is (Demokrata)
A gyed extra mellett a szülő dolgozhat, vagy akár egyetemre is járhat.
jan. 8
10:48
2023 januárjától a gyermekgondozási díj maximális összege is emelkedett (Magyar Nemzet)
A gyed extra mellett a szülő dolgozhat vagy akár egyetemre is járhat.
jan. 8
10:50
Látogatható XVI. Benedek sírja a Szent Péter-bazilikában (Magyar Nemzet)
A kriptába bárki lemehet, nincs szükség se jegyre, se külön foglalásra.
jan. 8
10:54
Bajnokok lettünk benzinárban (Piac és Profit)
A magyar áfa világbajnok régóta, 27 százalékkal sehol nem találkozunk. A válság miatt ráadásul, sok országban csökkentette az áfát a kormány.
jan. 8
10:54
Megszólalt az energiaügyi miniszter: lazítani kell a importenergiától való függőségen (Agroinform)
Lantos Csaba azt mondta, Európában és Magyarországon is magas a gáztárolók töltöttsége.
jan. 8
10:54
Iszlamista merényletre készülő iráni férfit tartóztattak le (Magyar Hírlap)
Terrorellenes nyomozók vették őrizetbe a 32 éves férfit Castrop-Rauxel városban, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, Németországban.
jan. 8
11:00
Magánál van a 16 éves budapesti fiú, aki fejbe lőtte magát (ATV)
Magához tért kórházi ágyán és felismerte édesanyját az a 16 éves kamasz, aki barátja társaságában, játék közben egy gumilövedékes fegyverrel fejbe lőtte magát - írja a Bors.
jan. 8
11:00
Látogatható XVI. Benedek sírja a Szent Péter-bazilikában (vg.hu)
Bárki lemehet a kriptába, aki bejutott a bazilikába.
jan. 8
11:00
Sokkok, recesszió, válság: rendkívül borúlátó a Világbank a 2023-as évet illetően (Mandiner)
Recesszióba zuhan a világgazdaság, ami különösen a kis államokat fogja majd érinteni.
jan. 8
11:06
Lelkiismereti okokból apad a német hadsereg létszáma (Infostart)
Sokan azzal az indokkal szerelnek le, hogy nem számítottak a háborúra.
jan. 8
11:06
A minimálbér-emeléssel növekszik a gyed összege is (Portfolio)
Januártól emelt maximális összeggel vehetik igénybe a kisgyermekesek a gyed extrát - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vasárnap az MTI-vel.
jan. 8
11:06
A mohácsi csata kallódó kincse (Magyar Hírlap)
Egyelőre nem világos, hogy hány érméről is lehet ténylegesen szó, de az értékük felbecsülhetetlen.
jan. 8
11:06
Európában minden harmadik légi utas késéssel repült 2022-ben (Demokrata)
Tavaly az utasszállító repülőgépek jelentős része késésekkel közlekedett.
jan. 8
11:06
Gyurcsány: Az Orbán nevű böszmeségeket gondol, beszél (Mandiner)
Szerinte létezik más út, ezt az utat pedig DK-nak hívják.
jan. 8
11:06
Szakértők szerint nőhet a benzin ára: Ennyit fizethetünk idén az üzemanyagért (Nyugati Fény)
A régióban már így is nálunk a legmagasabb.
jan. 8
11:12
Friss fotók: így néz ki XVI. Benedek sírja (Metropol)
Már látogatható XVI. Benedek sírja a Szent Péter-bazilikában.
jan. 8
11:12
Nagyon jó hír érkezett a kisgyermekes szülőknek és a babát tervező fiataloknak (ATV)
Januártól emelt maximális összeggel vehetik igénybe a kisgyermekesek a gyed extrát, amely már kilenc éve segíti a kisgyermekeseket: hozzájárul a vágyott gyermekek megszületéséhez, és ahhoz, hogy a családoknál több pénz maradjon - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vasárnap az MTI-vel.
jan. 8
11:12
Újabb kísérletet tehet az F1-es belépésre az ázsiai csapat (Racing)
Az elmúlt napok Andrettivel kapcsolatos bejelentése után olyan hírek is napvilágot láttak, hogy az ázsiai Panthera csapata is pályázik a Forma-1-be való belépésre, 2026-tól. A Panthera Team Asia először 2019 környékén mutatott érdeklődést a Forma-1 iránt, ám a koronavírus miatt egy ideig ezt jegelniük kellett. Azonban a 2026-os szabályváltoztatások
jan. 8
11:18
Több száz katonai jármű landol Ukrajnában (Infostart)
És rakéták ezrei.
jan. 8
11:18
Veszedelmes kártevők lephetik el a magyar otthonokat az enyhe tél miatt: erre kell készülni (Pénzcentrum)
Szokatlanul meleg januárral folytatódik 2023-ban a tél, aminek az alacsonyabb fűtésszámlák miatt örülhetünk, viszont hátránya, hogy olyan kártevők is elbújhatnak, amelyekre nem számítottunk. Az enyhe időjárás megkönnyíti az áttelelést is, így nemcsak télen okozhatnak nem várt problémát a betolakodók, tavasszal invázió jöhet.  nekik a könnyebb áttel
jan. 8
11:18
"Izgulok a sorsolás előtt" - Udvardy Panna remek formában Melbourne-ben (BorsOnline)
Udvardy Panna topformában az open előtt.
jan. 8
11:18
Döbbenet: bunkónak tarthatnak, ha ezekben az országokban nyilvánosan orrot fújsz (Life)
Minden nemzetnek megvan a saját írott és íratlan illemkódexe, melynek szigorú betartására ugyan általában nem kötelezik a turistákat, de a vendégek sok kellemetlen szituációtól megkímélhetik magukat, ha egy kicsit utánanéznek a helyi szokásoknak.
jan. 8
11:18
Temetési menetbe hajtott egy teherautó Kínában (Magyar Hírlap)
Rengetegen meghaltak.
jan. 8
11:18
Újabb két nagynevű játékos lépett vissza az Australian Opentől (Magyar Nemzet)
A férfi világelső Carlos Alcaraz mellett a női mezőny két klasszisa is lemarad a tornáról.

Keresés