2023. január 9. hétfő

jan. 9
6:48
Erre számíthatnak az adósok a hitelmoratórium megszűnésével (Azenpenzem)
Az év végével lejárt hitelmoratóriumot nem hosszabbította meg a kormány. Úgy vélik, a továbbra is élő kamatstop elegendő védelem az adósoknak. Mutatjuk, melyik intézkedés pontosan mit jelent a hitelesek számára.
jan. 9
6:48
Fogyasztóbarát lakáshitel: vizsgálja az OTP a visszavezetését (Bank360 blog)
Meglepő hír volt az év elején, hogy az OTP megszüntette a piaci alapú fogyasztóbarát lakáshitelét. A Bank360-nak azt válaszolta, vissza kíván térni ezzel a konstrukcióval. Az MNB áprilistól eleve megújítja az ilyen kölcsönök feltételeit.
jan. 9
6:54
Dudás Miki elköltözött a családjától? Szigligeti Ivett elárulta, hol lakik most a volt sportoló (Blikk)
Egyre több hír szólt arról az utóbbi időben, hogy Dudás Miki és Szigligeti Ivett kapcsolata zátonyra futhatott. Sőt az is felmerült, hogy a volt sportoló már nem is él a családjával. A fiatal édesanya most elárulta, valójában mi van köztük.
jan. 9
6:54
Bolsonaro hívei megrohamozták a brazil kongresszus épületét (HírTV)
Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök híveinek százai rohamozták meg Brazíliavárosban a kongresszus, a Planalto elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét vasárnap, áttörve a rendőrségi kordont.
jan. 9
6:54
Üzent a Katasztrófavédelem, ma felbolydul Magyarország (ATV)
Ma az ország több száz pontján 667 sziréna fog egyszerre megszólalni.
jan. 9
6:54
Kitüntetést kapott Vlagyimir Putyin (Igényesférfi.hu)
A boszniai Szerb Köztársaság Érdemrendje kitüntetést adományozta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének nemzeti ünnepe alkalmából annak vezetése, ez az államalakulat legmagasabb kitüntetése.
jan. 9
6:54
Nagyon ravasz kvíz: már a 3. kérdés maga lesz a téboly, majd jön a következő (Promotions)
Vajon hány találatot érsz el majd a játék végén? Természetesen majd a végén kiderül.
jan. 9
6:54
A CIG közel 800 millió forint állami támogatást nyert fejlesztésre (Mínuszos)
A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt és a Széchenyi István Egyetem közel 800 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert személyre szabható biztosítási termékek fejlesztésére. A konzorciumot vezető CIG Pannónia közleménye szerint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott projekt összköltsége 1,44 m
jan. 9
6:54
Kitüntetéseket vett át az SMC a Forbes magazintól (newtechnology.hu)
Az SMC több kitüntetést is kapott a Forbes magazintól: felkerültek a világ 50 leginnovatívabb vállalatának listájába, valamint a „Global 2000” és a „World’s Best Employers 2022” rangsorába. Az SMC első alkalommal került fel a Forbes magazin Top 50 leginnovatívabb globális vállalatának listájára. A magazin minden évben bemutatja azokat a cégeket, am
jan. 9
6:54
Lencse: ne csak újévkor (Magyar Mezőgazdaság)
Újévi hagyomány vagy babona szerint sok lencsét kell ennünk ahhoz, hogy sok pénzünk legyen. De tápanyagtartalom és táplálkozás-élettani szempontból sem elhanyagolható, és akár divatos étel is lehetne a mai kor embere számára. Mégis a lencse termesztése hazánkban háttérbe szorult az utóbbi évtizedekben, ökológiai érzékenysége és az olcsóbb import mi
jan. 9
6:54
Milyen kriptot vegyek januárban? A Top 5 altcoin (BitcoinBázis)
Altcoinoknak szokás nevezni az összes kriptopénzt, ami nem Bitcoin. Írásunkban összegyűjtöttük, mik azok az altcoinok, amik az összes fundamentummal rendelkeznek,
jan. 9
7:00
Időjárás: ma szinte mindenhol leszakad az ég, kiadós eső érkezik (Blikk)
Erősen felhős, borult lesz felettünk az ég a mai napon, az ország nagy részén kiadós esőre is számíthatunk.
jan. 9
7:00
Ezek az inzulinrezisztencia első tünetei: ha nem veszed észre időben a jeleket, nálad is könnyen kialakulhat a cukorbetegség (Femcafe)
A nőknél a betegség gyakoribb, sőt akár jóval veszélyesebb is lehet, mint a férfiak esetében.
jan. 9
7:00
Szűcs Tamás: Mindkét lábam be van dagadva, de egy ilyen szimbolikus teljesítmény sokkal hitelesebbé teszi az üzenetet (SzMo)
A PDSZ korábbi elnöke 6 nap alatt 180 kilométert gyalogolt Miskolctól Budapestig, hogy felhívja a figyelmet az oktatás kétségbeejtő helyzetére. Azt mondja, ezután sem fog alábbhagyni a tiltakozások lendülete.
jan. 9
7:00
Harry herceg szerint „nagyon sok mindenre nincs magyarázat” édesanyja halála körül (Magyar Hírlap)
Meggyőződése szerint édesanyja halálát a kocsit motorokon üldöző fotósok hada okozta.
jan. 9
7:00
Az ársapka eltörlését kérik a magyar kereskedők, mutatjuk, mennyit buknak miatta (Növekedés)
Jól sikerült a karácsonyi szezon a hazai kiskereskedelem szereplőinek, az élelmiszerboltosok körében mégis egyre nő az elégedetlenség. A hatósági árazás miatt ugyanis egyre nagyobb veszteséget nyelnek be, most pedig egy új kormányrendelet miatt kénytelenek lesznek megduplázni a készleteiket, vagyis a veszteségük is kétszeres lesz.
jan. 9
7:06
Harry herceg ismét felkavaró interjút adott: nagyon sok mindenre nincs magyarázat édesanyám halála körül (Blikk)
Harry herceg szerint nagyon sok mindenre nincs magyarázat néhai édesanyja, a negyedszázaddal ezelőtt elhunyt Diana hercegné halála körül.
jan. 9
7:06
Ötvenmillió tonnához közelít az ukrán betakarítás (Agrofórum)
Az ukrán gazdaságok 49,5 millió tonna gabonát takarítottak be a várt terület 93 százalékáról január 6-ig - közölte a kijevi mezőgazdasági minisztérium.
jan. 9
7:06
Szarvascsordába rohant négy autó, három ember megsérült (AC News)
Váratlanul több tucatnyi nemesvad szaladt át a 6-os főúton, nem tudták kikerülni az autósok.
jan. 9
7:12
Tegnap is sokan érkeztek Ukrajna felől Magyarországra (Menedzsment Fórum)
Közel 20 ezer Ukrajnából érkező lépte át a magyar határt vasárnap.
jan. 9
7:12
Aktív évet zárt a magyar egészségügy (ProfitLine)
Aktív évet zárt a magyar egészségügy, az Országgyűlés az év végén elfogadta az egészségügyi ellátórendszer megerősítését szolgáló törvényjavaslatot - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Facebookra csütörtökön feltöltött videójában.
jan. 9
7:12
Oroszországban betiltanák azokat a térképeket, amelyek vitatják, hogy a Krím orosz terület (444.hu)
Nem hiányzik, hogy zavart okozzanak a fejekben.
jan. 9
7:12
7 film, ami csúnyán leszerepelt a mozipénztáraknál 2022-ben (Hamu és Gyémánt)
Az elmúlt év során számos produkció szó szerint bankot robbantott, emellett viszont jó pár nagy költségvetésű mozi alaposan a földbe állt. Az alábbi cikkben 7 olyan filmet mutatunk be, ami csúnyán leszerepelt a mozipénztáraknál 2022-ben.
jan. 9
7:12
A feleségemnek és nekem el kellett menekülnünk a hazámból – Harry herceg megszólalt Diana halálával kapcsolatban (Mandiner)
Harry szerint az aluljáróban szinte „fizikai lehetetlenség”, hogy bárki elveszítse uralmát járműve felett, még akkor is, ha előtte lehajtott egy-két italt.
jan. 9
7:12
A Williams az utolsó helyük biztossá válásakor váltotta 2023-ra a fókuszt (Racing)
Miután a konstruktőri utolsó helyük érzésre biztossá vált, a Williams minden erőforrásával 2023-ra állt át. A 2022-es autójuk a 2020-as óta a legrosszabbnak számított, és a bajnoki címet nyerő koszakuk már nagyon messzinek tűnik. A Haas komoly ugrásával utolsók lettek, messze lemaradva az AlphaTauritól. A pontszerzés csak néhányszor jött össze neki
jan. 9
7:18
Időjárás: kiadós eső érkezik és a szél sem kímél minket (Blikk)
Ma szinte mindenhol leszakad az ég!
jan. 9
7:18
Tragédia Budapest mellett, 13 éves gyerek az áldozat (ATV)
A 13 éves gyermeket vasárnap együtt a nagyanyjával együtt gázolta el egy teherautó az M0-as autópályán, Fót környékén.
jan. 9
7:18
Napi horoszkóp: Különleges személy lép az életedbe - január 9. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
jan. 9
7:18
Halálos baleset történt Jászszentlászlón (Magyar Hírlap)
Lesodródott az útról, majd felborult egy migránsokat szállító személyautó. A sofőr meghalt és többen megsérültek..
jan. 9
7:18
Gyurcsányék eltaktikázták magukat, váratlan helyről nyomtak kokit a fejükre (Mandiner)
„A pártos érdekek soha semmilyen rendszerben nem írhatják felül a választók érdekeit” – Kunhalmi keményen kritizálta a Gyurcsány-pártot.
jan. 9
7:18
Ettől a műszerfaltól minden autós elolvad, 2025-ben indul a sorozatgyártás (Autószektor)
Az ultraszéles kijelző a vezető és az utasok képernyője egyben. Nagyfokú tervezési szabadságot biztosít a járműgyártók számára, hogy futurisztikus, csúcskategóriás vezetői környezetet hozzanak létre, és tartalmat jelenítsenek meg egy egybefüggő képernyőfelületen. A 4200 milliméteres sugarú íves felület harmonikusan illeszkedik a jármű belterébe, íg
jan. 9
7:18
100 év balhé és a tökéletes harmónia a Balaton-felvidéken (Helló Magyar)
Egyszerre vagyunk a múltban és a jelenben. Nem eldugott helyeken járunk mégis a nyugalom az úr.
jan. 9
7:18
Fizetni kell mától a töltésért a Westendben is (Villanyautósok)
Egykor még ingyen parkolás is járt az ingyenes töltéshez.
jan. 9
7:24
Még mindig homály fedi miért halt meg Diana hercegnő (Infostart)
Harry herceg szerint "nagyon sok mindenre nincs magyarázat" néhai édesanyja, a negyedszázaddal ezelőtt elhunyt Diana hercegnő halála körül.
jan. 9
7:24
Szakértők szerint szinte biztos, hogy nem ér véget az orosz–ukrán háború 2023-ban (Blikk)
Szakértők szerint kevés az esélye annak, hogy idén véget ér az orosz–ukrán háború, sőt, az is erősen kérdéses, hogy a két ország a klasszikus módon köt békét.
jan. 9
7:24
Így értékelte Ancelotti a találkozót, amellyel történelmet írt a Real Madrid (Igényesférfi.hu)
Carlo Ancelotti, a Real Madrid labdarúgócsapatának olasz szakvezetője elsősorban csapata rossz védőmunkájának tudja be, hogy szombaton a spanyol bajnokság 16. fordulójában 2-1-re kikaptak a Villarreal vendégeként.
jan. 9
7:24
Harry herceg temetése nem úgy fog történni, ahogy Károly fia szerette volna (Promotions)
Nem fog teljesülni Harry herceg vágya.
jan. 9
7:24
A DK idén is folytatja a szalámipolitikáját (Magyar Hírlap)
Hétértékelő. Megmerevedtek a frontvonalak az ellenzéki pártok között – mondta Nagy Ervin.
jan. 9
7:24
A felszín alatt máris kirobbant a Forma-1 első 2023-as botránya (Racing)
Alighanem, ez még csak a kezdet, és komoly háborúzás kezdődik majd az FIA és a jogtulajdonos, illetve a csapatok között.
jan. 9
7:24
Karbonsemleges-e az almatermesztés? (Magyar Mezőgazdaság)
Az almatermesztés karbonlábnyomát vizsgálja az északnyugati kertészeti tanács tudományos tanácsadó testülete Washington államban, írja a Good Fruit Grower. Az amerikai gyümölcstermesztők ráébredtek ugyanis, hogy a társadalom elvárja tőlük a karbonsemleges működést, amihez adatokra van szükségük.
jan. 9
7:24
Szörnyethalt az embercsempész a migránsokat szállító buszban (AC News)
Súlyos balesethez riasztották a mentőket hétfőn kora hajnalban.
jan. 9
7:30
Az ukránok szerint az oroszok menekülni fognak, a Krímet is otthagyhatják (Mandiner)
Mihajlo Podoliak szerint a Krím felszabadítása csak idő kérdése.
jan. 9
7:36
Deutsch Tamás: Így működik az uniós döntéshozatal (HírTV)
Külföldi pénzekből fizetett szervezetek, politikusok és a média is külföldi érdekeket szolgál. Így működik a brüsszeli döntéshozatali rendszer - mondta Deutsch Tamás az Európai Híradónak. A fideszes politikus rámutatott: mindez a Soros-hálózat működésére hajaz.
jan. 9
7:36
Miközben G.w.M vagyona körül egyre több a kérdőjel, Kulcsár Edina posztolt egyet (ATV)
Fontos évfordulót ünnepelt a sztárpár a múlt hétvégén.
jan. 9
7:36
Sorozatban hetedik éve piacvezető itthon a Suzuki – ez történt az 1. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a múlt héten.
jan. 9
7:36
Bemutatták a Oneplus 11 készüléket (GSMring)
A kínai vállalat néhány napja hivatalosan is bemutatta a már régóta pletykált okostelefonját a kínai piacon. Mutatjuk, hogy mit kell tudni a termékről. A Oneplus 11 okostelefonról már hónapok óta olvashatunk az interneten, néhány napja pedig hivatalosan is leleplezték, de egyelőre még csak a kínai piacon, ugyanis a globális bemutató február 7-re es
jan. 9
7:36
Nagy István: A kormány négy és félmilliárd forinttal támogatja a kis hentesüzleteket (Magyar Hírlap)
Az agrártárca tisztában van a kiskereskedelmet sújtó nehézségekkel -VIDEÓ.
jan. 9
7:36
Nagy a nyomás Fehéroroszországon, hogy lépjen be a háborúba (Növekedés)
Fontos közös hadgyakorlatot tartott Fehéroroszszág és Oroszország a hétvégén. Az ukrán miniszterelnök szerint Ukrajna lett Európa legnagyobb aknamezője.
jan. 9
7:42
Az ukránok szerint a világ legnagyobb aknamezője jött létre az országukban (Infostart)
A "sajátjaikat" agyonlövő orosz nemzeti gárdáról is beszámoltak ukrán jelentések.
jan. 9
7:42
Matolcsy: Azért mondtam el most, hogy máskor ne kelljen (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.

Keresés