2023. január 9. hétfő

jan. 9
10:30
Végre csökkennek az árak a kutakon, mutatjuk, hogy mennyivel! (Autónavigátor)
A világpiaci helyzet és a forintárfolyam is arra utalt az utóbbi hetekben, hogy itt lenne az ideje az üzemanyagárak csökkenésének,
jan. 9
10:30
Kizárja az Erasmusból azokat a magyar egyetemeket az unió, amelyek alapítványi fenntartásúak (SzMo)
Az EU27-ek összeférhetetlennek tartják, hogy politikai vezetők dönthetnek közpénzek kifizetéséről olyan szervezeteknek, amelyekben maguk is alkalmazottak és döntéshozatali jogkörrel rendelkeznek.
jan. 9
10:30
Egyelőre nem bontják le Brezsnyev szobrát ukrajnai szülővárosában (Magyar Hírlap)
A háború végéig másra fordítják a pénzt.
jan. 9
10:30
Újabb zöld megoldással rukkolt elő a Toyota (MMonline)
A Toyota az elektromos hálózatra csatlakoztatott, újrafelhasznált elektromos járműakkumulátorokból származó nagy kapacitású sweep energiatároló rendszert épített ki Japánban. Hasonlóra korábban még senki nem vállalkozott, az akkumulátorok fejlesztésében mintegy negyed évszázados tapasztalattal rendelkező, eddig világszinten mintegy 22 millió részbe
jan. 9
10:30
Hivatalba lépése óta először látogatott Biden a mexikói határra (Demokrata)
Az elnök vasárnap délután érkezett az illegális migráció miatt hatalmas nyomás alatt álló El Paso texasi határvárosba.
jan. 9
10:30
Elbízták magukat az ukrán harckocsizók, menekülőre kellett fogniuk (Mandiner)
Három orosz harckocsival került szembe az ukrán páncélos.
jan. 9
10:36
49 százalékos részesedést szerez az állam a Vodafone-ban (Adózóna)
A Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., a 4iG Nyrt. leányvállalatként működő Antenna Hungária Zrt., valamint a Vodafone Europe BV aláírták a megállapodást a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. megvásárlásáról – közölte Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn az MTI-vel. A Vodafone Magyarország kifejtette: elkötelezett a kiváló ügyfélélmé
jan. 9
10:36
Tarolt a Lidl: ezekért a termékekért rajongtak a britek (Portfolio)
A Lidl német diszkontlánc brit részlege közölte, hogy Nagy-Brittaniában, a december 25-ig tartó négy hétben 24,5 százalékkal nőttek az eladásai az előző év azonos időszakához képest. A cég közleménye szerint a növekedés az új üzletnyitásoknak és a fogyasztók tudatosabb, spórolást előtérbe helyező vásárlásaiknak köszönhető – írta meg a Reuters.
jan. 9
10:36
Indiában gyárthat e-autókat a Renault (autopro)
A Renault lehet a következő gyártó, amelyik meglovagolja a növekvő indiai villanyautó-eladásokat.
jan. 9
10:36
Az energiafogyasztás csökkent, a földgáz tárolói készletszint tovább emelkedett októberben (NRGreport)
Tavaly októberben nőtt a hazai primerenergia-termelés és az energiahordozók importja is, míg a felhasználás csökkent. A földgáz belföldi felhasználása 2008 óta a legalacsonyabb október havi érték. A megelőző évektől eltérően tavaly október hónapban tovább folytatódott a tárolói földgáz készletek növekedése, így a hónap végére 11,1 %-kal haladta meg
jan. 9
10:36
Az ekék mestere no-till vetőgépekkel erősít (Agrofórum)
A Lemken, mint a világ egyik legjelentősebb ekegyártója, sajtóközleményben jelentette be, hogy felvásárolja a dél-afrikai Equalizer vállalatot, ami főként a min-till és no-till vetőgépeiről ismert.
jan. 9
10:36
Elon Musk tovább randalírozik (Magyar Hírlap)
A Twitter vezére ezúttal az ukrán háborús stratégiáról osztotta meg gondolatait.
jan. 9
10:36
Kiadós eső jön, helyenként akár 30 milliméter csapadék is hullhat (AC News)
A meteorológiai szolgálat  figyelmeztetése szerint hétfőn egy mediterrán ciklon csapadékrendszere húzódik nyugat, délnyugat felől az ország fölé, amelynek hatására kedd délig a Dunántúlon és a középső országrészben a 20 millimétert, illetve helyenként - elsősorban a Dunántúl keleti felén - a 30 millimétert is elérheti a lehullott csapadék.
jan. 9
10:42
Nagy Márton: novemberben is kitartott az ipar növekedése (Infostart)
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint ugyanakkor egyre jobban éreztetik hatásukat a háború és a szankciók.
jan. 9
10:42
Megszólalt a hivatásos vadász: ezért kellett szerinte kilőni a Margitszigetre tévedt vaddisznót (Blikk)
Sokak számára megkérdőjelezhető döntés született azzal, hogy a múlt héten a Margitszigetre beszabadult vaddisznót nem altatólövedékkel, hanem éles fegyverrel lőtték ki. Az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője most kifejtette, hogy miért ez a döntés született meg.
jan. 9
10:42
Hatalmasra nőtt a magyar külkereskedelmi hiány (444.hu)
Csak novemberben 1,3 milliárd eurós volt a deficit. Az első 11 hónapban rekordra hízott a hiány.
jan. 9
10:42
Törölte a diétás kólát a Meki a kínálatból, kiakadtak az emberek Ausztráliában (SzMo)
Helyette cukormentes kólát lehet választani, abból viszont nem kérnek a vendégek.
jan. 9
10:42
Teljesen felismerhetetlen lett a The Office sztárja, így néz ki most Steve Carell (Promotions)
Rengeteget változott a The Office óta Steve Carell.
jan. 9
10:42
Kína újabb hadgyakorlatot tart a Tajvani-szorosban (Magyar Hírlap)
Peking az elmúlt 24 órában 57 harci repülőt és négy hadihajót is indított a sziget felé.
jan. 9
10:42
Felmentették Andrej Babišt a korrupciós ügyben (Demokrata)
Andrej Babiš a kezdetektől fogva a személye elleni politikai támadásnak minősítette az ügyet.
jan. 9
10:42
A novemberi ipari termelés nem hozott érdemi változást, jövőre viszont húzóágazat lehet (Mandiner)
Az ipari termelés volumene 2022 novemberében 0,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 0,8 százalékkal emelkedett – írja a KSH. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás az októberi adatokhoz mérten 0,7 százalékkal csökkent.
jan. 9
10:42
Ferenc pápa megkeresztelt tizenhárom csecsemőt vízkereszt alkalmából (AC News)
A gyermekek keresztény nevelését szorgalmazta Ferenc pápa vízkereszt alkalmából, ő maga tizenhárom csecsemőt keresztelt meg vasárnap a Sixtus-kápolnában. Egy vatikáni bíboros nyilatkozata szerint nem szerepel napirenden Ferenc pápa lemondása.
jan. 9
10:48
Nagy Márton: a magyar szuverenitást erősíti a Vodafone megvétele (Menedzsment Fórum)
Arról, hogy miért egy magáncég kezébe adja állami pénzből az irányítást a magyar kormány, nem beszélt a miniszter.
jan. 9
10:48
14 éve nem használtunk ilyen kevés földgázt (Piac és Profit)
Tavaly októberben nőtt a hazai primerenergia-termelés és az energiahordozók importja is, míg a felhasználás csökkent. A földgáz belföldi felhasználása 2008 óta a legalacsonyabb október havi érték. A megelőző évektől eltérően tavaly október hónapban tovább folytatódott a tárolói földgáz készletek növekedése, így a hónap végére 11,1 százalékkal halad
jan. 9
10:48
Jókora áresés a magyar benzinkutakon: erre vártak az autósok, megéri várni a tankolással (Pénzcentrum)
A benzin ára bruttó 12 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 10 forinttal fizet alacsonyabb árat egy benzinkút szerdától.
jan. 9
10:48
Őrület, mit művel a forint ma is (ATV)
Erősödött a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben a péntek esti árfolyamához képest. Az év eleji kezdésnél egy százalékot meghaladó erősödésben áll a forint.
jan. 9
10:48
Lantos Csaba: Európában és Magyarországon is magas a gáztárolók töltöttsége (Tiszta Jövő)
Az energiaszuverenitás erősítését nevezte kiemelt feladatnak az energiaügyi miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, ahol arról is beszélt, hogy az enyhe tél miatt nem sok gáz fogyott, ezért nagyon magas a gáztárolók töltöttsége Európában és így Magyarországon is.
jan. 9
10:48
Világ Természetpozitívjai, egyesüljetek! (Magyar Hírlap)
A szervezet tagja lett a Soproni Egyetem is, amelynek célja, hogy hazánk első zöldegyetemévé váljon.
jan. 9
10:48
Brit hírszerzés: Biztosan bevetette már a háborúban Oroszország a legmodernebb lopakodó repülőgépét (Mandiner)
A Szu-57-esek pontos számát azonban nem lehet tudni.
jan. 9
10:48
Itt vannak a számok: Szijjártó minisztériuma hatalmas károkat okoz Magyarországnak (Nyugati Fény)
Már évek óta.
jan. 9
10:48
Agrárminiszter: a kormány 4,5 milliárd forinttal támogatja a kis hentesüzleteket (AC News)
A kormány négy és félmilliárd forinttal támogatja a kis hentesüzleteket - jelentette be hétfői közleményében Nagy István agrárminiszter.
jan. 9
10:50
Most érkezett: Zseniális nyílt levélben reagált egy diáklány Pintér Sándor sületlenségeire (Nyugati Fény)
Benne van minden.
jan. 9
10:50
Gazdaságfejlesztési miniszter: novemberben is kitartott az ipar növekedése (AC News)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2022 novemberében éves alapon az ipar teljesítménye a munkanaphatásoktól megtisztítva közel 0,8 százalékkal bővült, míg 2022 első 11 hónapjában 6 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene - idézte fel a KSH hétfőn kiadott előzetes mutatóit közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter
jan. 9
10:52
Hivatalba lépése óta első alkalommal látogatott Biden a mexikói határra (AC News)
Joe Biden amerikai elnök hivatalba lépése óta első alkalommal látogatott az Egyesült Államok Mexikóval szomszédos határszakaszára, ahol az elmúlt két évben egyre növekvő számú illegális bevándorlót regisztrálnak a hatóságok.
jan. 9
10:54
A téli nátháért gyakran a lakásban megbújó, szabad szemmel nem látható élőlény a felelős (Vital)
Praktikus tanácsok házipor-allergiásoknak
jan. 9
10:54
Közfelháborodást okozott a Tesla, követelik a pénzüket az emberek (Portfolio)
Közel 200 Tesla tulajdonos gyűlt össze a gyártó kínai bemutatóterménél és elosztóközpontjainál a hétvégén, visszatérítéseket, valamint árengedményeket követelve, miután a hirtelen árcsökkentések miatt - szerintük - túl sokat fizettek a korábban vásárolt elektromos autókért - írja a Reuters.
jan. 9
10:54
Tavaly októberben csökkent az energiafogyasztás (Magyar Hírlap)
A tárolókban tovább emelkedett a földgázkészlet.
jan. 9
10:54
Hosszú Katinkáék elbukták a vizes világszövetség elleni pert (Demokrata)
A pert Hosszú Katinka és két amerikai úszó közösen indította a szervezet ellen 2018-ban.
jan. 9
10:54
Az alacsonyabb energiaárak segíthetnék a külkereskedelmi egyensúly helyreállását (Mandiner)
A friss KSH adatok szerint a novemberi külkereskedelmi adatokat az előző hónapokhoz hasonló folyamatok jellemezték: a cserearány romlása miatt az export értéke kevésbé, 18 százalékkal nőtt, mint az importé, amely 29 százalékkal bővült, de ma már az alacsonyabb gázárak segítik az egyensúly helyreállását.
jan. 9
10:54
Úgy néz ki, Utahban valaki Heliumot bányászik a hegytetőn (BitcoinBázis)
A Utah állambeli hatóságok próbálják megfejteni a Salt Lake City területén található hegyek lábánál felbukkanó antennák rejtélyét. Sokan arra tippelnek,
jan. 9
10:54
Rendkívüli támogatást kapnak a kis hentesüzletek (Üzletem)
A kormány négy és félmilliárd forinttal támogatja a kis hentesüzleteket – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
jan. 9
10:54
Édesanyja haláláról vallott Harry herceg (AC News)
Harry herceg szerint nagyon sok mindenre nincs magyarázat néhai édesanyja, a negyedszázaddal ezelőtt elhunyt Diana hercegnő halála körül.
jan. 9
10:54
Kijev: fogolycserével újabb ukrán katonák szabadultak ki orosz fogságból (AC News)
Újabb fogolycserét hajtott végre Ukrajna és Oroszország, amelynek köszönhetően ötven ukrán katona térhetett haza - közölte Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője vasárnap a Telegramon
jan. 9
10:56
Nagy forgalommal szárnyal a 4iG, húzza magával a Telekomot is (Portfolio)
Kilőtt a 4iG árfolyama a mai kereskedésben a hírre, miszerint a vállalat megkötötte a végleges adásvételi szerződést a magyar állammal a Vodafone Magyarország megvásárlására, de emelkedik a hazai tőzsde másik távközlési papírja, a Magyar Telekom árfolyama is.
jan. 9
10:56
Menet közben helyet cserélt utasával a sofőr, amint meglátta a rendőröket (AC News)
Amint meglátta a sofőr a rendőröket, menet közben helyet cserélt utasával. Egyikőjüknek sem volt érvényes jogosítványa; így őket a budapesti rendőrök őrizetbe vették.
jan. 9
10:58
Nézőpont: a Fidesz nyerné az EP-mandátumok háromnegyedét (AC News)
Ha most vasárnap tartanák az európai parlamenti (EP-) választásokat, a kormánypárt 56 százalékot szerezne és számos ellenzéki törpepárt kiesése miatt ez akár a mandátumok háromnegyedét is jelenthetné számára; az országos pártverseny állása lényegében változatlan 2022 ősze óta - olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásáról szóló
jan. 9
11:00
Nagy István a kormány 4,5 milliárd forinttal támogatja a kis hentesüzleteket (Infostart)
Az agrárminiszter szerint a dotáció segíthet a vidéki munkaerő és a népesség megtartásában is.
jan. 9
11:00
Lakáspiaci körkép Csíkszeredáról (Magyar Hírlap)
Stagnál az albérleti kínálat.
jan. 9
11:00
Továbbra is csúcson a foglalkoztatottság (MMonline)
A hazai elsődleges munkaerőpiacon 27 ezer új munkahely jött létre egy év alatt, a közfoglalkoztatottak létszáma 17 ezer fővel csökkent, a külföldre ingázók száma pedig 16 ezerrel volt több az előző év azonos időszakához képest, így szeptember-november átlagában a teljes foglalkoztatotti létszám 4 713 ezer fő volt. A legutolsó hónapban a 15-74 éves
jan. 9
11:00
Áder János egy séffel beszélgetett arról, hogyan lehet olcsón jó minőségűt főzni (Demokrata)
Áder János úgy vélte, sok hallgatóban, nézőben merül fel a kérdés, milyen irányba tájékozódjanak, ha viszonylag olcsón, jó minőséget akarnak főzni.

Keresés