2023. január 9. hétfő

jan. 9
13:12
15 millió euróba kerülhet a magyar válogatott balhátvédje (Infostart)
Három angol csapat is érdeklődik a szerbiai születésű, de a magyar válogatottban játszó Kerkez Milos után. 15 millió euró lehet az ára.
jan. 9
13:12
George Russell szerint az új Forma–1-es autók túlsúlyosak (Magyar Hírlap)
A versenyautók baleset esetén úgy viselkednek, mint az elszabadult buszok.
jan. 9
13:12
Hamilton bátorságát és divatérzékét dicsérte Leclerc (Racing)
Charles Leclerc elárulta, hogy olykor a divatról szokott beszélgetni Lewis Hamiltonnal. A monacói versenyző évekkel ezelőtt létre akart hozni egy saját márkát, ám a szponzori megállapodások nem tették ezt lehetővé. Így a 25 éves pilótának még várnia kell azzal, hogy megvalósítsa ezt az álmát. Mindaddig a hétszeres világbajnok érdekes ruhadarabjaiva
jan. 9
13:18
Beragadt az EU-s munkanélküliségi ráta (Piac és Profit)
Novemberben nem változott a rekordalacsony munkanélküliségi ráta sem az euróövezetben, sem az EU-ban az előző havihoz képest, miközben a munkanélküliek száma csekély mértékben emelkedett az EU-ban és kissé csökkent az euróövezetben.
jan. 9
13:18
Feltárult Matolcsy Orbán-ellenes kijelentéseinek háttere (ATV)
Mint azt az atv.hu is megírta, a jegybank elnöke korábban éles kritikát fogalmazott meg a hazai gazdasági helyzetről. Matolcsy György a gazdasági bizottság december eleji ülésén egy felkészítő anyagot is ismertetett, hogy világossá tegye: nem ő felel a magyar gazdaság válságközeli állapotáért. Lapunk arról is írt korábban, hogy Matolcsy a költségve
jan. 9
13:18
Egyre népszerűbbek ezek a felelős befektetések (MMonline)
Egy év alatt közel kétszeresére nőtt a K&H-nál a pénzügyi szempontok mellett a környezeti és társadalmi tényezőket is előtérbe helyező felelős befektetésekben kezelt vagyon. Ez egyben azt is jelenti, hogy a megtakarítók számára egyre fontosabb a klímaváltozás elleni harc, a fenntarthatóbb környezet és az élhetőbb jövőt fókuszba helyező cégek és bef
jan. 9
13:18
Bohár Dániel: Vécépapír-baloldal (Mandiner)
Azt is tudják fokozni, amit már nagyon nehéz.
jan. 9
13:18
Magyar Közút: 2022-ben jelentős útfelújítási munka valósult meg (Autószektor)
Bartal Tamás, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke a közleményben hangsúlyozta, 2010 óta összesen közel 8000 kilométernyi útfelújítást végeztek el a kivitelezők állami beruházásokban, ebből 2022-ben mintegy 960 kilométernyi, főleg mellékúti szakaszt érintett. A 2022-es b
jan. 9
13:24
Elemző: a Vodafone-üzlet után megtörhet a Magyar Telekom egyeduralma (Infostart)
A hétfőn bejelentett üzlettel a második legnagyobb szereplő jön létre a magyar távközlési piacon, és ez jó hatással lehet a szolgáltatási díjakra is – mondta Thurzó Ádám Pál, a Portfolio elemzője.
jan. 9
13:24
Fel kell készülni az apokalipszisre: Kína harmadik legnépesebb tartományában a lakosság 90 százaléka fertőződött meg Coviddal (Blikk)
Kína harmadik legnépesebb tartományában az emberek csaknem 90%-a fertőződött meg a Covid-19 vírussal.
jan. 9
13:24
Megfeneklett az ukrán gabonaszállító (HírTV)
Zátonyra futott egy ukrán gabonaszállító hajó a Szuezi-csatornában. Az Ukrajnából Kínába tartó teherhajó 65 ezer tonna kukoricát visz.
jan. 9
13:24
Forradalmi lépést tehet a koronavírus elleni küzdelemben egy magyar cég (Portfolio)
A CYX Kft. olyan intelligens légtisztító-légfertőtlenítő-párásító készüléket fejlesztett, amely hatékonyan és gyorsan meg tudja előzni a koronavírus levegőben való terjedését - közölte a társaság hétfőn.
jan. 9
13:24
Rita Ora áttetsző csipkeruhában, melltartó nélkül tündökölt a Golden Globe előbuliján (Glamour)
Rita Ora nem sokat hagyott a fantáziánkra, a 32 éves énekesnő egy átlátszó csipkeruhában érkezett vasárnap a Netflix Golden Globe előbulijára. Gyönyörű lila ruhája alá nem vett fel mást, csak egy fekete alsóneműt – és szerintünk nagyon jól tette!
jan. 9
13:24
Új kereskedelmi vezérigazgató a Tevánál (Márkamonitor)
A Teva Gyógyszergyár Zrt. kereskedelmi vezérigazgatójaként elért kiemelkedő eredményei is szerepet játszottak abban, hogy Jānis Meikšāns a vállalatcsoport lengyelországi és közép-kelet-európai régiójának vezérigazgatójaként folytatja munkáját a gyógyszergyár kötelékében. Magyarországi feladatait 2023. január 1-től a már több piacon is tapasztalatok
jan. 9
13:24
Megvonták a keleti nyitás mérlegét: ennyi pénzt hoztak ide Ázsiából (Növekedés)
A keleti nyitás stratégia egy megfelelő irányt biztosít ahhoz, hogy a hazai piac és gazdaság diverzifikációja hosszú távon fejlődhessen, mindazonáltal az elmúlt tíz év során, amióta a program működik, leginkább az ázsiai régió országaival sikerült szorosabb együttműködésekre szert tenni a tőkeáramlás tekintetében - olvasható az Oeconomus Gazdaságku
jan. 9
13:24
Egy applikációban minden, ami a streameléshez kell (Forbes)
Ma már magától értetődő, hogy a mindannyiunk zsebében ott lapuló mobiltelefonok potenciálisan alkalmasak professzionális minőségű videók, akár élő bejelentkezések elkészítésére. A technológiai fejlődésnek köszönhetően mind a tartalomgyártás, mind a tartalomfogyasztás jelentősen megváltozott, a trendek egyre inkább eltolódnak a lineáris tartalomszol
jan. 9
13:24
A bacon és sonka fogyasztás veszélyire hívták fel a figyelmet a kutatók (Magyar Mezőgazdaság)
Ha valaki túl gyakran fogyaszt nitrittel kezelt húst, nagyobb az esélye a rákos megbetegedésre egy egerekkel végzett tanulmány szerint.
jan. 9
13:26
Nincs jó napja a Masterplastnak, jelentős mínuszban a papír (Portfolio)
Miközben a magyar tőzsdén kifejezetten jó hangulatban folyik a kereskedés, a Masterplast jelentősen alulteljesítő. Az esés mögött elsősorban a múlt pénteki profit warning áll, melynek keretében a társaság csökkentette a negyedik negyedévre vonatkozó árbevétel- és profitszámait.
jan. 9
13:26
Különleges technológiával újul meg a veszprémi várnegyed (Növekedés)
250 éve nem látott felújítás zajlik a veszprémi várnegyedben, amelynek keretén belül 18 épület funkcionálisan és műszakilag is megújul, 12 épület új tetőszerkezetet kap, és valamennyi homlokzata felújításra kerül. A 2025-ig tartó beruházás több eleme már idén elkészül. Mint ismert ebben az évben Veszprém ad otthont az Európa Kulturális Fővárosa pro
jan. 9
13:30
Wall Street Journal: a republikánus káosz csődközeli helyzetet hozhat az USA-ban (Portfolio)
Az amerikai Képviselőház nagy nehezen választotta meg házelnökként Kevin McCarthy repulbikánus képviselőt, a republikánusok ezután adóhivatal finanszírozásának csökkentését és a és a kínai gazdasági verseny kivizsgálását célzó törvényjavaslatok elfogadásával kezdi a munkát. Az új képviselőház célja a kormányzati költekezés visszafogása lesz, a Repu
jan. 9
13:30
Blake Lively stílustrükkje egyszerűen fenomenális (Glamour)
Blake Lively minden egyes terhességét vidáman és elképesztő humorral viszi végig. Mi pedig remekül szórakozunk vicces posztjain, amelyek olyan pozitivitást sugároznak, hogy egyben hihetetlenül inspirálóak is. Ezúttal egy zseniális divat ötletet osztott meg velünk.
jan. 9
13:30
A traktorok is elérték iPhone-ok szintjét: házilagosan is javíthatók lesznek (Bitport)
Hosszas küzdelem után megkapták a gazdák a jogot, hogy maguk javíthassák informatikai rendszerekkel turbózott mezőgazdasági munkagépeiket.
jan. 9
13:30
Az ügyvezető kabinet tovább tolná Ukrajna szekerét (Magyar Hírlap)
Nem csapta meg a változás szele Pozsonyt.
jan. 9
13:30
Ferenc pápa: A békéhez világszintű leszerelés szükséges (Demokrata)
A katolikus egyházfő úgy vélte, egyre fejlettebb haditechnika bevetése helyett logikát kell váltani a teljes leszerelés útját követve.
jan. 9
13:32
Erős a magyar tőzsde, nincs hiány egyedi sztorikból (Portfolio)
Miközben Európában visszafogott mozgások látszanak, a magyar tőzsde határozott emelkedésben van, elsősorban a hazai blue chipek jó teljesítményének köszönhetően. A fókuszban ma többek között 4iG és a Magyar Telekom van előbbi reggeli bejelentése után, amely a Vodafone Magyarország felvásárlásról szólt. A másik oldalon jelentős mínuszba került a Mas
jan. 9
13:36
Koronavírus elleni intelligens légtisztítót fejlesztett egy cég (Piac és Profit)
A CYX Kft. légtisztító-légfertőtlenítő-párásító készüléke hatékonyan és gyorsan meg tudja előzni a koronavírus levegőben való terjedését.
jan. 9
13:36
A nap képe: áll a bál Brazíliában, füstfelhő szállt az elnöki palota előtt (Privátbankár)
Dél-Amerika legnagyobb országában is a trumpi forgatókönyv valósult meg.
jan. 9
13:36
Szexbabával él együtt egy ausztrál férfi – Párjának és édesanyjának is bemutatta már (Blikk)
Egy ausztrál férfi intim kapcsolatot folytat egy Karinának nevezett babával, amelyet 2021 októberében vásárolt meg magának, mert üresnek érezte az életét.
jan. 9
13:36
Éktelen haragra gerjedt Cseh Katalin, amiért az Európai Bizottság kizárja a magyar egyetemistákat az Erasmusból (ATV)
Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, vége az Erasmusnak az alapítványi működtetésű egyetemeken. Cseh Katalin a Facebook-oldalán azt írta, arra kérték az Európai Bizottságot, hogy ne zárják ki a magyar egyetemistákat Orbánék korrupciója miatt.
jan. 9
13:36
Sok száz kilométernyi út újult meg 2022-ben (autopro)
Külső kivitelezőkkel 960 kilométernyi, míg saját gépekkel 800 kilométernyi út újult meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában.
jan. 9
13:36
Sok a román embercsempész (Magyar Hírlap)
Ausztria válasza Bukarestnek: Nesze neked Schengen!.
jan. 9
13:36
Kilenc év letöltendő járhat az egykori bankvezérnek (Forbes)
Kilenc év fegyházbüntetést kér az ügyészség Töröcskei Istvánra az egykori Széchenyi Bank vezetőjére, feleségére nyolcat. A milliárdos üzletembert társaival hatmilliárd forintos hűtlen kezeléssel gyanúsítják.
jan. 9
13:36
Hont András Brüsszelről: A szankció az európai politika noÁr-ja (Mandiner)
Az M1 48 perc című műsorában Lánczi Tamás vendége volt Hont András és Schiffer András, akik mellett Megadja Gábor és Kiszelly Zoltán mondta el véleményét az Európai Unió által kiszabott szankciókról, melyekről még Guy Verhofstadt is azt mondta, hogy semmi hasznuk nincs.
jan. 9
13:42
Videón, ahogy felköszöntik a 102 éves magyar olimpiai bajnokot (Infostart)
Öten köszöntötték fel személyesen az 1921-ben született Keleti Ágnest. Az ötszörös olimpiai bajnoknál a MOB küldöttsége járt.
jan. 9
13:42
Képtelen magához térni a forint - Megy vissza 400 fölé? (Portfolio)
Komoly erősödéssel kezdte az évet a forint, így már stabilan 400 alá süllyedt az euró árfolyama. Ez részben a dollár gyengélkedésének köszönhető. Ugyanakkor nem biztos, hogy örökké kitart majd a jó hangulat, az első negyedévben még lehetnek nehéz pillanatai a magyar devizának, hiszen maradtak kockázatok. Ennek jelei pedig már hétfő reggel is látsza
jan. 9
13:42
Ferenc pápa: A békéhez világszintű leszerelés szükséges (Magyar Hírlap)
Az egyházfő a diplomatákhoz intézett évnyitó beszédében hangsúlyozta, szemléletváltás szükséges a fegyverkezés terén.
jan. 9
13:42
Új vezérigazgatót igazolt a Graboplast (MMonline)
Nemzetközi tapasztalattal rendelkező vezérigazgatóval erősít a Graboplast: januártól Ivan László látja el a Közép-Európában meghatározó padlógyártó vezérigazgatói feladatait. Jancsó Péter a társaság elnökeként stratégiai feladatokra fókuszál a jövőben. Januártól Ivan László tölti be a Közép-Európában a speciális padlógyártás terén meghatározó, magy
jan. 9
13:44
Nyugdíjasok, figyelem: megvan, mikor jön az első emelt nyugdíj (Portfolio)
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, idén januárban 15 százalékkal nőnek a nyugdíjak; az emelést követően havonta 27 ezer forinttal növekszik az átlagnyugdíj Magyarországon, a 13. havi juttatást is figyelembe véve ebben az évben ez több, mint 350 ezer forint emelést jelent az időseknek. Az idei első utalás csütörtökön érkezik, közölte a Hír TV.
jan. 9
13:44
A Top Gun: Maverick kapta az egyik legrégebbi amerikai filmes testület díját (Magyar Hírlap)
A legjobb férfi főszereplő díját azonban A sziget szellemeiben játszó Colin Farrell zsebelte be.
jan. 9
13:46
Radó Péter: Viselkedéskontroll pedagógus bérezéssel (Portfolio)
Régóta tudjuk: ha valamihez számokat rendelünk hozzá, akkor képesek vagyunk az objektivitás látszatát kelteni. Mint a közoktatás kormányzásának minden más eleme, a Belügyminisztériumból kiszivárgott pedagógus teljesítményértékelésről és differenciált bérezésről szóló javaslat is a kormányzás látszatának fenntartását szolgálja, szakmailag megfontolh
jan. 9
13:48
Miért nőtt kevésbé a magyar ipar termelése, mint várták? (Menedzsment Fórum)
A várakozásokat alulmúlva 0,5 százalékkal nőtt az ipari termelés novemberben, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 0,8 százalékkal növekedett. Az első tizenegy hónapban 6 százalékkal nőtt az ipari termelés.
jan. 9
13:48
Felborult egy kamion Siófok közelében (Infostart)
A személyautókat szállító nehézgépjármű a 7-es főúton járt szerencsétlenül.
jan. 9
13:48
Ferenc pápa mindennél fontosabb kinyilatkoztatást tett a háborúról, de a keresztényüldözésről is - "Semmilyen béke nem lehetséges ott, ahol a halál eszközei… (Blikk)
Az ukrajnai háború nemzetközi válsághelyzetet teremtett Ferenc pápa szerint, aki a béke első számú feltételeként a globális leszerelést nevezte meg a Szentszéknél akkreditált diplomatákhoz intézett évnyitó beszédében a Vatikánban hétfőn.
jan. 9
13:48
Borzalmas hírt kapott Putyin, ettől garantáltan ideges lesz (ATV)
Norvégia lelökte a trónról Oroszországot.
jan. 9
13:48
Videó: brutális orrtolással tarolta a bójákat a Range Rover (Autónavigátor)
Az alulkormányzottság iskolapéldáját mutatta be a Range Rover a jávorszarvas-teszten. A hatalmas luxus-SUV már azzal is bajban volt, hogy hirtelen
jan. 9
13:48
A 102 éves Keleti Ágnest köszöntötték (HírTV)
Az olimpiai család is köszöntötte a 102. születésnapját hétfőn ünneplő Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját.
jan. 9
13:48
Négyen esélyesek A Nagy Ő szerepére, idén is folytatódik a sikeres párkereső (Promotions)
Mind a négy felmerült név óriási szenzáció lenne.
jan. 9
13:48
Kapával támadt egy kutyára és gazdájára egy férfi Budapesten (AC News)
Egy 60 éves férfi tavaly márciusban kapával támadt rá egy a háza előtt sétáló kutyára, majd az állat gazdáját is bántalmazta.
jan. 9
13:50
Hihetetlen, de máris évfordulót ünnepel a táncosnő és új szerelme (AC News)
Eleinte sokan nem nézték jó szemmel a táncosnő és az Ázsia Expressz korábbi szereplője, Horváth Gréta influenszer volt férjének a kapcsolatát, ám az idő végül őket igazolta.
jan. 9
13:54
Mi lesz a magyar iparral a következő hónapban? (Privátbankár)
A várakozásokat alulmúlva 0,5 százalékkal nőtt az ipari termelés novemberben, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 0,8 százalékkal növekedett. Az első tizenegy hónapban 6 százalékkal nőtt az ipari termelés.

Keresés