A mentőket egy bajai férfihoz riasztották, aki azonban olyan erősre itta magát, hogy az ellátás közben belekötött az egyik mentőtisztbe, pechjére azonban éppen az ország legkigyúrtabb mentősét választotta.
Az olasz kormánynak igen komoly anyagi terhet jelent, hogy évente gazdasági menekültek tömegeit kénytelen befogadni, akikről később gondoskodnia is kell.
9 orosz állampolgárt vetetne le Magyarország az EU szankciós listájáról - erről a Szabad Európa portál írt diplomáciai forrásokra hivatkozva. Az Európai Unió Tanácsának sajtóosztálya híradónkkal azt közölte, hogy folyamatban lévő ügyeket nem kommentálnak. A kormány nem válaszolt megkeresésünkre.
Szörnyülködhetünk bármennyit azon, ahogy a 64 éves díva az utóbbi időkben minden erejével azt közvetíti a külvilágnak, hogy ivott az örök fiatalság forrásából, de egy valami bizonyos: Madonna akkor is egy ikon marad.
Közleményük szerint a sofőrt a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra állítottak elő, ahol közúti veszélyeztetés bűntett és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi személygépkocsijával az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán haladt szemben a forgalommal, amikor a 70-es kilométerszelv
Nicole Brown Simpson és barátja gyilkossága a mai napig az egyik legvitatottabb és legtöbbet emlegetett emberölési ügy az Egyesült Államok történetében.
A Breitbart szerint a politikus el akarta titkolni a szuveníreket, de a tavaly kirobbant korrupciós botrány miatt inkább úgy döntött, hogy bevallja az ajándékok listáját.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort annak ellenőrzésére, hogy az élelmiszerárak kiugró emelkedésében közrejátszhatott-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a honlapjára szerdán felkerült sajtóközleményben.
Fenn kell tartani a vállalkozások termelékenységét, innovatív megoldásokkal kell segítenünk tagságunkat – mondta Szárnyas János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Vas vármegyei elnöke.
Dobó Ági korábban nagyobbik fiával, Benivel, most pedig a hamarosan iskolába készülő Nataniellel szerepelt a TV2 Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorában. A kisfiú már nagyon várta, hogy szerepelhessen a televízióban.
Több mint 100 állami hivatalban együttesen 60%-kal kevesebb földgázt használtak fel a tavalyi év utolsó négy hónapjában, mint egy évvel azelőtt – jelentette be csütörtökön a Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.
Hazánk fia, a Mercedes-Benz CLA máris modellciklusának feléhez érkezett, ami csak egy dolgot jelenthet: a németek bemutatták a frissített verziót. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy köszönhetően a csillagosok jövőbeli nagy tisztogatásának – amely számos kompakt modellt érinteni fog – a CLA Shooting Brake utolsó iterációját köszönthetjük.
Bevételük kevesebb mint két százalékát fordítják fenntarthatósági és dekarbonizációs törekvésekre a vállalkozások – derül ki a Schneider Electric, az energiamenedzsment és az ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat megbízásából készült felmérésből. A magasra szökő energiaárak, az energiaellátási válság és az egyre
Évről évre enyhe telek és aszályos nyarak jellemzik a magyarországi időjárást, és egyre sűrűbbé válnak a szélsőséges időjárási jelenségek. Mindez rugalmasságot követel meg a növénytermesztők részéről: enyhébb esetben technológiai váltásra, súlyosabb esetben más növény termesztésére lesz szükségük, de legfőképpen, át kell térniük a vízmegtartó gazdá
A NATO-tagállamok és az Ukrajnát támogató további húsz ország az Egyesült Államok legnagyobb külföldi légi támaszpontján egyeztet pénteken Ukrajna további katonai támogatásáról.
Lezárult a Népliget tájépítészeti ötletpályázata, amelyre tizenhat pályamű érkezett - közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön a Facebook-oldalán.
Az Ukrajnának szánt újabb nyugati fegyverszállítások semmi jót nem ígérnek Európa és a világ biztonsága szempontjából, azt jelenthetik, hogy a konfliktus új szintre lépett - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak nyilatkozva.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki egy márkaszerviz munkafelvevőjeként az elvégzett javításokért átvett pénzt nem fizette be a pénztárba, hanem eltette.
Vendégeink Bogár László közgazdász és Boros Imre közgazdász. A német kormány a szénbányák újranyitásával és LNG-terminálok létesítésével akarja megoldani az energiaválságot, amely miatt a német gazdaság is rossz helyzetbe került, mostanra recessziót jelentettek a szakértők.
Ahogy arról decemberben a Portfolio is beszámolt, komoly problémák nehezítették az utóbbi időkben a Norbi Update működését, melyek következtében sokan már a csődtől tartottak. Ezt követően Schobert Norbert úgy döntött, hogy „az egészségi állapotában bekövetkezett változások” hatására a Norbi Update operatív működésébe szakmai és pénzügyi partnert v
A Wizz Air újabb törökországi járatokkal bővíti magyarországi kínálatát. A légitársaság választéka Isztambul és Antalya városaival gazdagodik, utóbbi desztináció nem csupán Budapestről, hanem a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről is elérhető lesz. Jegyek már kaphatók a wizzair.com weboldalon és a légitársaság mobilapplikációján keresztül, olvasható a
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint a múlt héten 23 200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtöki, heti jelentésében.
A kaposvári asszony az általa hatósági engedély nélkül működtetett idősotthonban számos, súlyos következménnyel járó foglalkozási szabályszegést követett el, míg a fia akadályozta a járványügyi intézkedések végrehajtását.