2023. január 20. péntek

jan. 20
8:21
Globális ösztöndíjprogram támogatásával segíti a fiatalok fenntarthatósági törekvéseit a Mercedes-Benz (Márkamonitor)
A Mercedes-Benz egy olyan globális ösztöndíjprogramot finanszíroz, amely a világ több ezer fiataljának nyújt képzéseket és ösztöndíjat, hogy a környezeti fenntarthatóság és a szén-dioxid-mentesítés területén megvalósíthassák projektjeiket. Az ösztöndíj induló tőkéjének biztosítása érdekében a Mercedes-Benz rekordáron, 135 millió euróért árverezte e
jan. 20
8:21
Az afrikai kereslet miatt nagyobb lehet a francia búzaexport (Agrofórum)
A FranceAgriMer mezőgazdasági iroda második egymást követő hónapban növelte előrejelzését a francia búza Európai Unión kívüli exportjára vonatkozóan ebben a gazdálkodási szezonban, az erős észak-afrikai keresletre hivatkozva.
jan. 20
8:21
Decemberben 41 éves csúcson volt az infláció Japánban (Magyar Hírlap)
Az infláció a kilencedik egymást követő hónapban haladta meg a jegybank célját.
jan. 20
8:21
Mintegy 10 ezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (Demokrata)
A beléptetettek közül 155 embernek állítottak ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
jan. 20
8:21
Reuters: Zelenszkij titokban fogadta a CIA igazgatóját (Demokrata)
A The Washington Post című lap szerint a látogatásra a múlt hét végén került sor.
jan. 20
8:21
Agyrém: egy osztrák polgármester lezárná a határt a magyarok előtt (Autószektor)
Évek óta probléma, hogy a Somfalvát Ágfalvával összekötő utat számos ingázó is használja, aki Sopron felől erre rövidíti az útját Mattersburg/Nagymarton és Wr. Neustadt/Bécsújhely felé. A somfalvi polgármester novemberben Gerhard Karner (ÖVP) belügyminisztert arra kérte, hogy akár jogszabály-változtatással tegye lehetővé, hogy a Somfalva-Ágfalva ha
jan. 20
8:21
Olaj- és gázvezetékbe nyomnák a zöldhidrogént (Villanyautósok)
Az orosz gáz helyére, az LNG mellé érkezhet a bp elgondolása.
jan. 20
8:23
Újabb szuperautóra gyárt gumiabroncsot a Bridgestone (Autószektor)
Az úgynevezett „szuperautó terepabroncsot” kifejezetten azért fejlesztették, hogy a Huracán Sterrato vezetői számára maximális vezetési élményt biztosítson akár országúton, akár terepen. Az abroncs a világújdonságnak számító Run-Flat technológiával rendelkezik, amely még defekt után is biztonságban tartja az autó vezetőjét 80 km-en keresztül, 80 km
jan. 20
8:24
Már minden rendben a Paksi Atomerőmű 3-as blokkjában (Menedzsment Fórum)
Pedig csütörtökön felére esett a teljesítménye.
jan. 20
8:24
Itthon még nem látott Bobcat rakodógép, egy hazánkban kevésbé ismert traktormárka és persze akciók a Dm-Ker standon (Agroinform)
Széles választékkal és akciókkal is készül a DM-KER Nyrt. az AGROmashEXPO/AgrágépShow kiállításra.
jan. 20
8:24
Több száz embert kellett evakuálni a Szöul nyomornegyedében pusztító tűz miatt (ATV)
Mintegy ötszáz embert evakuáltak pénteken a hatóságok, mikor tűz ütött ki Szöulban egy nyomornegyedben, és hatvan ház leégett - közölte az MTI.
jan. 20
8:27
Így néz ki Gundel Takács Gábor ritkán látható gyönyörű felesége, akivel 32 éve együtt vannak (Promotions)
Ritkán láthatjuk Gundel Takács Gábor feleségét.
jan. 20
8:27
Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 3-as blokkja (Magyar Hírlap)
A blokk teljesítménye csütörtökön a generátorvédelem áramváltójának hibája miatt csökkent 50 százalékra.
jan. 20
8:27
Magyar Nemzet: rasszista exjobbikost igazolt Jakab Péter (Demokrata)
A politikus a saját közösségi oldalán egyebek mellett nyilvánosan követelt fajvédelmet.
jan. 20
8:27
Újrateremtett világok – kulturális sikerek 2022-ben (Demokrata)
Műemléki rekonstrukción átesett ikonikus épületek, megújult várak-kastélyok és új intézmények.
jan. 20
8:27
Vízmegtartás a klímaválságban: már muszáj alkalmazkodni (Agrárágazat)
Mezőgazdaság: a vízmegtartó gazdálkodás, a korszerűsítési beruházások menthetik meg a jövőnek az agráriumot. Aki nem lép, mintha parlagon hagyná a földjét…
jan. 20
8:27
Ötéves maximumon vannak az almaárak Európában (Mezőhír)
A lengyeleknél kifejezetten erős az emelkedő ártrend.
jan. 20
8:27
Viharos tegnap után ez vár a papíriparra holnap (Transpack)
Csomagolás: a papír- és papíralapú termékek iszonyú drágulása megelőzte az általános piaci káoszt 2021 2. félévétől. Mi várható holnaptól?
jan. 20
8:27
Ezzel az okos szeleppel kevesebb öntözővíz is elég (GépMax)
Mezőgazdaság: az öntözésben is mind gyakoribbak a hatékonyságot, a megtakarításokat növelő automatizált alkalmazások.
jan. 20
8:27
Időzített bomba az árstop kivezetése, de elkerülhetetlen (Forbes)
Fogy a levegő a kormány körül, ezért kérdéses, várhatnak-e áprilisig az élelmiszer-árstop kivezetéséről szóló döntéssel.
jan. 20
8:27
Leszakadt a plafon egy budapesti iskolában - megdöbbentő fotó került elő (Nyugati Fény)
Eddig bírta.
jan. 20
8:27
Most büntetik csak igazán a készpénzfelvételt (BitcoinBázis)
Miközben szörnyülködtek az olvasók, ha azt olvasták, hogy egy afrikai országban 5-10 százalékos díjat vetettek ki a készpénzfelvételre, belegondoltak-e abba
jan. 20
8:27
2023. január 20. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
jan. 20
8:29
Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 3-as blokkja (Demokrata)
Péntek hajnaltól ismét névleges teljesítményén üzemel a paksi atomerőmű 3. blokkja.
jan. 20
8:30
Ez érdekelni fogja, ha Netflix előfizetése van (Infostart)
Lemondott vezérigazgatói posztjáról a Netflix tárasalapítója, Reed Hastings. A jövőben ügyvezető elnöki pozíciót betöltve tevékenykedik majd a vállalatnál.
jan. 20
8:30
Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 3-as blokkja (Portfolio)
Péntek hajnaltól ismét névleges teljesítményén üzemel a paksi atomerőmű 3. blokkja - közölte honlapján az erőmű.
jan. 20
8:33
Az ukrán nagykövet belerúgott Magyarországba (Demokrata)
Egy olyan ország képviselője mondja ezt, ahol betiltották az összes ellenzéki pártot.
jan. 20
8:33
Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 3-as blokkja (Növekedés)
Péntek hajnaltól ismét névleges teljesítményén üzemel a paksi atomerőmű 3. blokkja - közölte honlapján az erőmű.
jan. 20
8:33
Több ezer alkalmazottat rúg ki a Microsoft is (Mandiner)
Folytatódik a tech szektor mélyrepülése, egyre nagyobbak az elbocsátási hullámok.
jan. 20
8:35
Szentesi Zöldi László: A titkok kapuja (Mandiner)
Ünnepeink szükségesek, de sokszor önmagukba fúlnak a végig nem gondolt, közhelyes és semmitmondó jelszavak árnyékában.
jan. 20
8:36
Kiábrándító jelentés: csak szép szavak voltak, a nyugati cégek szépen üzletelnek Oroszországban (Portfolio)
A nyugati vállalatok többsége a szokásos módon folytatja üzleti tevékenységét Oroszországban - derül ki a St. Gallen Egyetem egy friss tanulmányából, ami 2022 novemberig vette számba a vállalatok orosz-ukrán háborúra adott reakcióit. Az uniós cégeknek csak mintegy 8 százaléka vált meg Oroszországtól, a működő nyugati cégek többsége még mindig német
jan. 20
8:38
Koronavírus-vakcina: fellélegezhetnek az oltottak, fontos eredményt közölt Izrael (Portfolio)
Izrael közölte: nem azonosított olyan tudományos bizonyítékot, amely azt mutatná, hogy a Pfizer-BioNtech vakcinája összefüggésben állna a stroke előfordulásával az oltottakban – írja a Reuters.
jan. 20
8:39
Top Employer 2023 díjat nyert a Dana Hungary (autopro)
A Dana újra elnyerte a Top Employer 2023 minősítést 10 országban, továbbá kitüntetést kapott európai tevékenységéért.
jan. 20
8:39
Nagyon felpörgött a CUPRA (MMonline)
2022-ben is folytatódott a CUPRA feltartóztathatatlan lendülete, a márka mindeddig példa nélküli, 152 900 darabos kiszállítási volumene 92,7 százalékos növekedést ért el a megelőző évhez (79 300) képest. Ezek az eredmények nagyban elősegítették a vállalatnál zajló pénzügyi fordulatot, mégpedig egy olyan év során, amelyet a félvezetők és más alapvet
jan. 20
8:39
Szövetségeseit zsarolja a DK (Demokrata)
Szolnokon a baloldali pártok már most azon marakodnak, ki legyen egy esetleges összefogás vezére – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.
jan. 20
8:39
Kacsa volt az EKB kamatcsökkentéséről szóló hír (Mandiner)
Christine Lagarde a davosi Világgazdasági Fórumon egyértelművé tette: szó sincs egyelőre az Európai Központi Bank kamatcsökkentéséről.
jan. 20
8:41
„Anya! Apa! Kész a házim!” – felforgatja az oktatást és „roppantul növeli” a pedagógusok terheit egy mesterséges intelligenciára épülő program (Mandiner)
„Brutálisan nehéz időszak jön a tanároknak” és egyes szakmáknak: a mesterséges szöveggeneráló programok alapjaiban forgathatják fel azt, amit ma az oktatásról és a mesterséges intelligenciáról gondolunk. Ráadásul úgy tűnik, a Microsoft most készül beszállni a ChatGPT fejlesztésébe mintegy 3800 milliárd forinttal…
jan. 20
8:42
Állásbörzét szerveznek az Országos Rendőr-főkapitányságon (ProfitLine)
Állásbörzére várják az érdeklődőket a Rendőrségi Igazgatási Központban február 9-én 10 és 14 óra között - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata csütörtökön az MTI-vel.
jan. 20
8:42
Adatokat loptak a T-Mobile-tól, több millió ügyfél érintett (Portfolio)
Újabb súlyos adatlopásról számolt be az amerikai T-Mobile, ezúttal 37 millió amerikai felhasználó adatai szivárogtak ki, többek között címek, telefonszámok és születési dátumok – írja a Fox Business.
jan. 20
8:44
Nem áll meg a lavina, újabb kriptós cég ment csődbe (Portfolio)
A bajba jutott kriptohitelező Genesis bejelentette, hogy csütörtökön késő este csődöt jelentett, így a legújabb céggé vált, amelyet maga alá temetett a zuhanó árfolyamok által elindított lavina - írja a MarketWatch.
jan. 20
8:45
Katalin hercegné felvette a legelegánsabb szettjét és egyáltalán nem törődik Harry-vel (Joy)
Katalin hercegné egyszerűen ragyog!
jan. 20
8:45
Egyre nagyobb a vízborítás a vetéseken (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt napok mediterrán ciklon sorozata nagy mennyiségű csapadékot hozott hazánkba, helyenként 50-70 mm eső is lehullott. A talaj ezt a mennyiséget már nem tudja befogadni, így több folyónkon komoly árhullám indult el, és az Alföldön egyre nagyobb területeken jelenik meg a belvíz a földeken. A folytatásban már kevesebb csapadék várható és a hőmé
jan. 20
8:48
Zámbó Krisztián ismét megszólalt Delhusa Gjonról: „Visszaélt az apámnak tett ígéretével” (Blikk)
Több mint két évtizeddel Zámbó Jimmy halála után sem csitulnak az indulatok. A legutóbbi hangos vitát Delhusa Gjon robbantotta ki, miután egy interjú során igencsak érdekes titkot árult el a Királyról.
jan. 20
8:48
Egy újabb rocklegenda ment el örökre (Infostart)
Meghalt David Crosby a The Byrds és a Crosby, Stills, Nash & Young alapító tagja.
jan. 20
8:48
Új igazgató a PwC Magyarországnál (Portfolio)
Kis Tünde, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) korábbi vezérigazgató-helyettese 2023. január 1-jével igazgatóként csatlakozott a PwC Magyarországhoz. Új pozíciójában feladata a jelentős beruházásokhoz kapcsolódó tanácsadási projektek vezetése, valamint a szolgáltató- és K+F központok helyszínválasztásához és megvalósításához kapcsolódó komplex t
jan. 20
8:51
Hihetetlen, miért van kibékíthetetlen harag Presser Gábor és Dés László között: Évtizedek óta neheztel egymásra a két legenda (Femcafe)
A két legenda között lényegében kibékíthetetlen az ellentét.
jan. 20
8:51
Ezért viszkethet olyan idegesítően az ágyékod (Glamour)
Jártál már úgy, hogy egyszer csak elkezdett viszketni az ágyékod, és egyszerűen hiába múltak a percek, az órák vagy akár a napok, nem enyhültek a tüneteid? Ha a panaszaid rövid időn belül nem enyhülnek, fontos, hogy felkeresd a nőgyógyászodat, és megtudd, mi is okozza valójában. Ami biztos: a probléma gyakori, és nem feltétlenül szexuális úton terj
jan. 20
8:51
Magyar gyermekjogi szakember került az UniCredit Alapítvány kuratóriumába (Márkamonitor)
2022 végén megújult a nemzetközi UniCredit Alapítvány vezetése és tevékenysége. A szervezet nemzetközi jellegét hangsúlyozandó, az új kuratórium tagjait az UniCredit csoport országainak szakembereiből választották ki. Magyarországról Gyurkó Szilviát kérte fel a részvételre az alapítvány.   Az UniCredit Alapítvány nemcsak vezetésében újult meg, de e
jan. 20
8:51
Február elején ér földközelbe a Magyarországról is látható üstökös (Mínuszos)
Február elején ér földközelbe a zöldes fényben derengő C/2022 E3 (ZTF) nevű üstökös, amely Magyarországról is látható lesz. A kométa várhatóan 4,5 magnitúdós fényessége már elég ahhoz, hogy sötét, fényszennyezéstől mentes égbolton akár még szabad szemmel is megpillantható legyen, egy kis kézitávcsőben pedig biztosan látszik majd. A Svábhegyi Csilla
jan. 20
8:51
7 bölcs tipp, amivel jelentős összegeket spórolhatsz (Hamu és Gyémánt)
Bár a hosszú távú megtakarítások is fontosak, néha a gyors eredmények motiválhatnak arra, hogy ragaszkodj a megtakarítási céljaidhoz. Idővel a megtakarítások kis összegei összeadódhatnak, és hozzájárulhatnak a vészhelyzeti alapodhoz vagy egy jövőbeli álom finanszírozásához. Természetesen mindenkinek mások a költési szokásai. Nézd meg, hogy

Keresés