2023. január 20. péntek

jan. 20
11:12
Szakértő: Paks 2 már "vagy meghalt, vagy most haldoklik" (ATV)
Mátrai Károly lesz az MVM csoport igazgatója - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium. Balogh József energiapiaci szakértő a Spirit FM Aktuál című műsorában azt mondta: Magyarországon az MVM nagyon meghatározó szereplő, az áramon kívül a gáz üzletágban is benne vannak, és ők a távhőszolgáltatók több vidéki városban, és nagyon érdekes, hogy az új
jan. 20
11:12
Kiderült: távolodott az EU a megújuló energiás céljától, Magyarország a mezőny vége felé (Portfolio)
A Covid-korlátozások feloldásával megugrott energiakereslet és egy fontos módszertani váltás oda vezetett, hogy 2020-ról 2021-re 0,3%-ponttal 21,8%-ra csökkent az Európai Unió végső bruttó energiafelhasználásában a megújuló energiaforrások részaránya – közölte az Eurostat.
jan. 20
11:15
Bekiabálások közepette zajlik a közmeghallgatás a debreceni akkugyár ügyében (444.hu)
„Mikor kérdezték meg a lakosságát? Mikor?” - kiabálják a lakosok.
jan. 20
11:15
Lecsapott a kőkemény havazás: több utat is lezártak, erre nem lehet közlekedni (Pénzcentrum)
A Mátra legmagasabb pontjain nemcsak számottevő eső, hanem helyenként 10-20 centiméternyi friss, magas víztartalmú, úgynevezett tapadó hó is hullott. A Magyar Közút lezárja a Kékestetőre vezető utakat, mert balesetveszélyesek.
jan. 20
11:15
Újabb EU-s vétóval akadályozza Magyarország Ukrajna támogatását (SzMo)
Szerdán ráadásul a Putyinhoz közeli oligarchák tiltólistára vételét sem támogatta a magyar kormány.
jan. 20
11:15
Kocsis-Cake Olivio átvonul Gyurcsány pártjába (Mandiner)
Szerinte így könnyebben tud dolgozni egy „zöldebb, szolidárisabb és európaibb” Magyarországért.
jan. 20
11:15
Foglalt volna egy szobát a vegasi hétvégére, de inkább meggondolta magát a korábbi F1-es pilóta (Racing)
A Forma-1 egyre inkább terjeszkedik az Amerikai Egyesült Államokban, és idén már három futamot is rendeznek. A 2012 óta jelen lévő Austin és a tavaly debütáló Miami után idén érkezik Las Vegas is a versenynaptárba. Utóbbi versenyhétvégén igen nagy show-t készülnek csinálni a szervezők, de aki a helyszínről élné át az eseményeket, annak azért mélyen
jan. 20
11:18
Csontritkulás? Gyógytornával visszaszerezhető a mozgásbiztonság (Vital)
Valóban ritkul a csont? Csontritkulás esetén elengedhetetlen a gyógytorna. Sokan úgy gondolnak a csontra, mint egy élettelen szervre, jóllehet ennek épp az ellenkezője...
jan. 20
11:18
A hagyományos teherautók és buszok betiltását sürgeti néhány EU-s tagország (Portfolio)
Sürgeti az Európai Uniót négy ország - Hollandia, Belgium, Dánia és Luxemburg - hogy tűzze ki azt az időpontot, amikortól az Európában értékesített új teherautók és buszok szén-dioxid-kibocsátása már csak nulla lehet - írja a Reuters.
jan. 20
11:18
Kocsis-Cake Olivio átlépett a DK-ba (444.hu)
A DK-ban látja a kormányváltás legnagyobb esélyét.
jan. 20
11:20
Megszólalt a Fed alelnöke: a munkanélküliség emelkedése és a gazdaság lassulása kell az infláció letöréséhez (Portfolio)
John Williams, a New York Fed elnöke csütörtökön kijelentette, hogy az amerikai jegybank további kamatemelések előtt áll, és úgy látja, hogy az inflációs nyomás kezd valamelyest mérséklődni - írja a Yahoo Finance.
jan. 20
11:21
Megrázó titkok a múltból: iszonyú, min ment keresztül Audrey Hepburn gyermekként, fájdalmai halála napjáig elkísérték (Femcafe)
Audrey Hepburn gyermekként rengeteg borzalmat látott és tapasztalt, ami örökre megbélyegezte az életét, valamint a személyiségét, traumáiról azonban sosem beszélt igazán senkinek sem.
jan. 20
11:21
Árpád-kori és germán sírokat találtak Tatabányán (Magyar Hírlap)
A leletek több évezredet ölelnek át.
jan. 20
11:21
Kezd magára találni a Netflix, hétmillióval nőtt az előfizetők száma (MMonline)
Kissé megnyugodhattak a Netflix részvényesei, miután a streamingszolgáltató nyilvánosságra hozta tavalyi negyedik negyedéves és egész éves eredményeit, ugyanis az év végén már a vártnál nagyobb mértékben sikerült növelni az előfizetők számát. A bevétel ugyanakkor alig nőtt, a negyedik negyedéves nyereség pedig töredéke volt az egy évvel korábbinak.
jan. 20
11:21
Ne bántsd a robogóst! (Autószektor)
A belvárosból eltűnnek majd a kávéző mellett parkoló csodák? Fotó: pixabay.com Először jöjjön a Levegő Munkacsoport javaslatából egy részlet (idézet) „A motorkerékpárok és különösen a segédmotorkerékpárok üzemeltetése az esetek túlnyomó részében fajlagosan sokkal környezetszennyezőbb, mint a többi közúti járműé. A legtöbb robogó egészségkárosító s
jan. 20
11:21
Elhunyt a legendás zenész (AC News)
Elhunyt David Crosby amerikai folk-rock zenész. A Byrds, valamint a Crosby, Stills, Nash & Young egykori tagja 81 évesen, hosszú betegség után halt meg szerdán.
jan. 20
11:24
Tűzoltók mentették ki a gátoldalra borult traktor vezetőjét (Agroinform)
A vizes, sáros talaj nehezítette a mentést.
jan. 20
11:24
Kiadták a figyelmeztetést: életveszélyessé váltak a Mátra és a Bükk erdei (Portfolio)
A közlekedők biztonsága érdekében a következő napokra lezárják a Kékestetőre vezető mellékutakat – hívta fel a figyelmet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fokozottan veszélyes az erdei túrázás is, így arra kérik a lakosságot, kerüljék el a Mátra és a Bükk erdeit – figyelmeztetett az Egererdő Zrt.
jan. 20
11:27
Megnéztük A helység kalapácsát (Magyar Hírlap)
Burleszk, western, Petőfi.
jan. 20
11:27
Hétvégén kerül képernyőre A helység kalapácsa (MMonline)
Január 22-én lesz látható a Duna tévécsatornán a Petőfi Sándor azonos című eposzparódiája alapján készült A helység kalapácsa című filmes adaptáció. Az alkotók a művet izgalmas köntösbe öltöztették: az eredeti szöveg megmaradt, viszont vizuálisan egy különleges, újszerű látványvilágot teremtettek. Petőfi komikus eposzából több mint öt évtizede kész
jan. 20
11:27
Volt svéd miniszterelnök: A putyini rezsim nem éli túl az inváziót (Mandiner)
Carl Bildt nem tartja lehetetlennek Navalnij győzelmét Putyin bukása után.
jan. 20
11:27
Az esőzés miatt nem látogatható az aggteleki barlang egy része (Magyar Mezőgazdaság)
Az Aggteleki-karszton extrém mennyiségű csapadék hullott, a barlangi árvízhelyzet miatt a Vörös-tói középtúra határozatlan ideig nem indul - közölte az Aggteleki Nemzeti Park honlapján.
jan. 20
11:27
Újra akarják éleszteni a bedőlt FTX kriptotőzsdét (BitcoinBázis)
Az FTX új vezérigazgatója fontolóra vette az elmúlt év végén bedőlt kriptovaluta tőzsde életre keltésének lehetőségét. Az FTX még 2022
jan. 20
11:27
Elmaradhat III. Károly koronázása? (AC News)
Májusban koronáznák a brit uralkodót, ám egy asztrológus szerint, ez lehet, hogy nem így alakul.
jan. 20
11:30
Felszámolják a Balaton medrében hagyott akadályokat (Portfolio)
A Balaton egyik partszakaszán példa értékű összefogás segítette a vízügyet a mederben hagyott akadályok és illegális stégek teljes felszámolásban tavaly, a munka hatékony folytatásához pedig idén további önkormányzatok és civil szerveztek segítségére számít a mederfenntartó - közölte az illetékes Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-
jan. 20
11:33
A termelés növelésére szólítják a Teslát (autopro)
Növelnie kellene német üzeme kibocsátását az elektromosautó-gyártónak.
jan. 20
11:33
Megcsipkedte a gyerek fejét a kakas, bosszúból rántott húst csinált belőle az anya – sokan kiakadtak rajta (SzMo)
A kislány végül elégedetten majszolgatta a nemrég még őt csipkedő kakasból készült falatokat. Sok kommentelő nem érti, hogy tehette ezt az anya a család kedvencével.
jan. 20
11:33
Magyarország ledolgozza az EU-val szembeni hátrányait (Magyar Hírlap)
Orbán Balázs szerint sikeres volt az elmúlt 12 év gazdaságpolitikája.
jan. 20
11:36
Erős vár a mi forintunk, újabb kriptodeviza-óriás jelentett csődöt (Privátbankár)
A tegnapi rossz hangulat elmúlni látszik a tőzsdéken, Európában pluszokat látunk, Budapesten stagnálás van. A forint viszont szilárd, 394-395 körül mozog az euró. A vártnál többen fizettek elő a Netflixre, egy több milliárd dolláros nagyságú kriptodeviza-hitelező cég pedig csődöt jelentett.
jan. 20
11:36
Kivonul a német tőzsdéről a világ legnagyobb ipari gázvállalata (Portfolio)
A Linde részvényeit február 27-i hatállyal kiveszik a német DAX indexből, miután törzsrészvényeit törölték a frankfurti tőzsdéről - áll a Deutsche Boerse AG csütörtök esti közleményében.
jan. 20
11:36
Lengyelországban készítenek fel bűnüldözőket az ukrán műkincsek védelmére (ATV)
Nemzetközi workshopot szerveztek Varsóban az UNESCO közreműködésével, ennek során az Ukrajnával szomszédos országok bűnüldöző és igazságügyi tisztviselőit képezik ki a kulturális javak illegális kereskedelme elleni küzdelem terén.
jan. 20
11:39
Tavaly a Crosssland volt a legnépszerűbb Opel itthon (Autónavigátor)
Az Opel 2022-ben 5172 regisztrációval 4 százalékos-os piaci részesedést ért el, és a 9. helyen végzett az importőri rangsorban. Ez
jan. 20
11:39
Szerelmes fotó készült a frissen házasodott Ashley Olsenről - Boldogabb, mint valaha (Joy)
Nagy meglepetést okozott Ashley Olsen előző héten, mikor kiderült, hogy december végén oltár elé állt szerelmével, Louis Eisnerrel.
jan. 20
11:39
Gyilkossággal vádolják a sztárt (AC News)
Alec Baldwint emberöléssel vádolják, amiért lelőtte a Rust című filmforgatásán egy stábtagot, aki később életét vesztette.
jan. 20
11:41
Ijesztően csikorog a Golden Gate híd (AC News)
A San Francisco-öbölben található Golden Gate híd aggasztó zajokat ad ki magából, amelyet most sikerült videóra venni.
jan. 20
11:42
Megharmadolta a katásokat a szigorítás, íme a pontos szám (Menedzsment Fórum)
Az új katatörvény hatálya alá mindössze harmadannyian jelentkeztek be, mint amennyien a régi kata szerinti adózást választották. És bár a taxis szféra az egyetlen, amelyik ezen kedvező adózási forma mellett továbbra is számlázhat vállalkozásoknak is, arányuk az új katások között nem éri el az 5 százalékot sem.
jan. 20
11:42
Hú, de nagyon trükkös helyen csempészték a cigarettát (Piac és Profit)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai több mint ezer doboz adózatlan cigarettát találtak egy autószállító furgonban.
jan. 20
11:42
Már csak 1 nap: vajon mit harangoz be közösen Orbán Viktor és Navracsics Tibor? (Blikk)
Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter Orbán Viktor miniszterelnökkel az oldalán tette közhírré legújabb Facebook-posztjában, hogy e hét szombaton kezdődik a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat.
jan. 20
11:42
Háború Ukrajnában - Volodimir Zelenszkij ukrán elnök titokban Kijevben találkozott William Burns-szel, az amerikai központi hírszerző ügynökség igazgatójával (HírTV)
A Háború Ukrajnában című műsorunk vendégei Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő és Dunda György kárpátaljai tudósító voltak.
jan. 20
11:42
Internetes csapdára figyelmeztetnek az európai hatóságok (ProfitLine)
Az uniós fogyasztóvédelmi hatóságok trükkös gyakorlatra hívják fel a figyelmet az online térben: egyes cégek rejtett módon veszik rá a gyanútlan felhasználókat szolgáltatásaik előfizetésre. A Gazdasági Versenyhivatal is találkozott már hasonlóval, mostantól pedig a bankkártya-társaságok is segítik a hatóságokat a fellépésben.
jan. 20
11:42
Kivezetik a német tőzsdéről a világ legnagyobb ipari gázvállalatát (Portfolio)
A Linde részvényei február 27-i hatállyal kikerülnek a német DAX indexből, miután a vállalaton belüli átszervezés részeként a részvényesek jóváhagyták a gázipari vállalat kivezetését a frankfurti tőzsdéről - áll a Deutsche Boerse AG csütörtök esti közleményében.
jan. 20
11:42
Rengeteg idős magyarnak járhat nyugdíj előleg: kevesen tudják, pontosan hogy is kell igényelni (Pénzcentrum)
Januártól márciusig nyugdíjelőleget állapítanak meg a benyújtott nyugdíjigények nyomán. Márciusban megjelennek a valorizációs szorzószámok, amelyek után számítják ki a nyugdíj végleges összegét.
jan. 20
11:44
Szorosra fűzi az együttműködést a Vodafone és a MediaMarkt (Portfolio)
A sikeres próbaüzem után elmélyíti együttműködését a MediaMarkt és a Vodafone: január 18-ától a MediaMarkt áruházakban is megvásárolhatóak a Vodafone mobil előfizetései.
jan. 20
11:45
Budapesten majdnem kétszer annyi az átlagkereset, mint Szabolcsban (444.hu)
Az országos nettó átlagkeresetet a fővároson kívül csak egy megyében haladták meg a bérek.
jan. 20
11:45
Balesetveszély: fontos utakat zárnak le az időjárás miatt a legmagasabb hegycsúcsnál (Infostart)
Lezárják a Kékestetőre vezető mellékutakat - írja az Útinform.
jan. 20
11:45
Eltökélt a potyázók levadászásában a Netflix (Bitport)
A streamingszolgáltatónál jól sikerült a tavalyi utolsó negyedév, ám az egyik vezérigazgatói poszton így is csere történik. A jelszómegosztás elleni harc azonban töretlenül folytatódik.
jan. 20
11:45
Egy hét alatt több mint 3,2 millió példány fogyott Harry herceg könyvéből (Magyar Hírlap)
A könyv magyarul márciusban jelenik meg, Tartalék címmel.
jan. 20
11:45
Spanyol sajtó: Nem tudják az EU-ban, hogy az Orbán-kormány csak ugat-e, vagy harap is (Mandiner)
Uniós források szerint újfent tisztán politikai és nem jogi vitába keveredett a magyar kormány.
jan. 20
11:48
Háborús készültség Moszkvában: már a főváros elleni támadástól tartanak az oroszok? (Blikk)
Noha az orosz-ukrán front még jó pár száz kilométerre van az orosz fővárostól, egyfajta háborús készülődés vette kezdetét és csendben a kormányzati épületek némelyikére védelmi eszközöket telepítettek.
jan. 20
11:48
A Gyermekétkeztetési Alapítvány egész évben segít (Vital)
Idén lesz harmincéves a Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA), amelynek célja, hogy támogassa a nehéz körülmények között élő családokat országszerte. A...

Keresés